Új Kelet, 1995. október (2. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-09 / 237. szám
1995. október 9., hétfő Mezőgazdaság UJ KELET A fagy már tavasszal szüretelt Léalma — almaié Javában benne vagyunk az őszben, a betakarítások időszakában. A földekről a termés szép sorjában a megfelelő helyekre került, kerül. Az almafák nagy része már megszabadult terhétől, az eladott gyümölcs ára a termelők pénztárcáját vastagítja, ha ugyan azt teszi. Rakamazon, a helyi léalma- üzemben az idei termésről, a felvásárlásról beszélgettünk Mirkó Lászlóval, a Tisza menti Almafeldolgozó Kft. ügyvezetőjével, aki előbb az üzemet mutatta be. Elmondta, hogy a kft. társulásként, tíz község mezőgazdasági üzemének közös pénzéből jött létre 1989- ben, s'egy 35—40 kilométeres átmérőjű körzet almatermésének ipari feldolgozására vállalkozott. A többségi tulajdont a helyi mezőgazdasági szövetkezet képviselhette, mintegy 65 százalékos arányban. A többiek tulajdoni hányada 3—5 százalékot tett ki. Az induláskor az üzemeltetésre egy kft. alakult, ez a szervezeti forma jelenleg is él. Az üzem szezonális kapacitása mintegy 10—12 ezer tonna alma feldolgozását teszi lehetővé, amely egy átlagos évnek megfelelő mennyiséget jelent. Ettől produkáltak már korábban többet is, de előfordult ennek az ellenkezője is. Ez utóbbi jellemző az idei esztendőre. A tavaszi fagyok megtették hatásukat, alapos „szüretelést” végeztek a virágzó fákon. Ez a tény, a korábban megtizedelt, kihúzgált fák. valamint az ültetvények természetes öregedése és a folyamatos gondozás elhanyagolása nem kecsegtetett jó terméskilátásokkal, sőt, negatív csúcs várható. Nem kellett nagy jóstehetség annak megállapításához, hogy ez évben az almának jó ára lesz. Az üzem karbantartási munkáját április közepén kezdték meg három fővel, s augusztus 10-ére be is fejezték. A felvásárlást augusztus 27-én kezdték meg, 20 Ft/kg bevezető árral. Az elmúlt év hasonló időszakában egy kiló almáért nyolc forintot fizettek a termelőknek. Ez már eleve elősegítette, hogy az alapanyagárak alakulása az 1994. évinek a három-négyszeresét eredményezze. A szeptember 4-ei próbaüzemeléskor mintegy száz tonna almalevet sikerült gyártaniuk. A szezon egészére az akadozó termelői beszállítás volt a jellemző, kevés az alma, így felfelé kúsznak az árak: 20 forint után 23, majd 25, s jelenleg 28 forint a léalma kilója. A leadást követően közvetlenül ki tudták fizetni a termelőket. Mirkó László ügyvezető a minőséggel kapcsolatosan elmondta, hogy az alma egészségi állapota megfelelő szintű volt, a szárazanyag-tartalom 12,5—13 fokosnak bizonyult, amely jónak mondható, a léki- hozatal pedig 76—78 százalék körül mozgott. A jelenlegi időpontig mintegy 2800 tonna almalevet gyártottak az üzemben, amelyet a nyíregyházi EKO Kft.-nek (a konzervgyár nak) szállítanak további feldolgozásra, illetve értékesítésre. Az EKO Kft. amerikai és nyugat-európai piacokon jelentkezik az almasűrítménnyel. A szakember szerint a raka- mazi körzetben az almaszüret 90 százalékban megtörtént, így az idén viszonylag korábban állnak le a gépek, rövidebb lesz a léalmaszezon. Várhatóan mindössze október közepéig tart az idény, a felvásárlás. Az ügyvezető sajnálattal veszi tu- Niomásul, hogy az egykori „almaországban” egyre kevesebb gyümölcs terem, s ismerve, mennyire fehér holló az új ültetvény, a „jövőtlen jövőn” kesereg. Ezen a téren (is) sürgős változásokra van szükség! Véleménye szerint a termelők az idén elégedettek lehettek (voltak) a felvásárlási árakkal, és amennyiben maradnának a növényvédő szerek árai, még megérné mindenkinek: a termelőknek és a felvásárlóknak egyaránt. Lefler György Krumplihegyek „Ilyen kicsi krumplik vagyunk!”—szoktuk mondani, ha önmagunk jelentőségét kérdőjelezzük meg, ha nagyságunkat a mindenséghez, az univerzumhoz próbáljuk mérni. Nos, ez az arány — ami a krumplivoltunk csekélységét illeti — erősen eltolódni látszott Gávavencsellő egyik utcájában. Az egykoron népélelmezési cikknek számító, hatalmas mennyiségű termény látványa szinte mindenkit meghökkentett. A kisebb termetű ember joggal hihette, hogy nem más. mint a tokaji hegy csúszott előre Vencsellőig; az alakja is hasonlatos, csak épp a tévéadó karcsú tornya hiányzik a tetejéről. Mások, ha hegynek nem is, de jókora dombnak, halomnak vélték, melyet sebtében hordott össze, csúcsosított a szél. Megint mások hirtelen hírt, csodát váltak a kuporodó sokaságtól, talán egy ufót vesznek így körbe. Voltak, akik sokkal racionálisabb magyarázatot találtak: rengeteg pénzt villantott bennük a felismerés, és sárga krumpliirigységet. A krumplihegy tövében guggoló napszámos végeláthatatlan munkát látott benne, s hozzá kellemetlen derékfájást. A tulajdonos jogos megelégedettséget, sok napszámost, akiket mind ki kell fizetni, és látta a pénz helyét is. Az arra haladó, korgó gyom- rú millió kondér paprikás krumplit érzett szájában, gőzével, illatával. A még éhesebb csak sült krumplit látott a krumplihegyből, azt az egyet, amely a szedőktől valahogyan tovagurult. Fel is vette. Ahogyan mi is. Fényképezőgéppel a témát, amely — régóta tudott dolog — az utcán hever. (L. Gy.) Elmaradt a földárverés Gyügyén A Szamos menti településen, Gyügyén három éve hiába várnak a hivatalos értesítésre, hogy mennyi aranykorona értékű földet nevesítettek részükre. Eddig nem okozott problémát ennek hiánya. Most- már nincs ebben a faluban téesz, nincsenek vezetők, volt viszont egy földárverés a napokban, ami új helyzetet teremtett. — Felbolydult itt a mai napra az egész falu — sopánkodott Farkasné. — Itthagyták ezek a téeszveze- tők a falut a semmiben, a gépek meg a telepen mennek tönkre, ha el nem lopják. Most, hogy megvolt ez a licitálás, még azt sem tudjuk, mi lesz azzal a földdel, amit eddig műveltünk, mert azt mondják, hogy most már azé, aki elárverezte. Na, ha én leszedtem a tengerit, megint felszántatom azt a kis ősi birtokot, aztán menjen bele valaki! Tetszik tudni, nem adtak itt senkinek juttatott földet. Azt mondják, nekem is járna harminc aranykorona, de lehet, hogy még a sajátom sem lesz az enyém. „Ne kérdezze, mitől félünk” Erre a beszédre a szomszédból is kijött egy házaspár. Amikor megtudták, hogy újságíró a beszélgetőtársuk, nemcsak a nevüket hallgatták el, a panaszukkal is alábbhagytak. — Ne kérdezze az úr, hogy mitől félünk — mondja szinte egyszerre a férj és a feleség. — Hetvenévesek vagyunk, mi már megvédeni sem tudjuk magunkat. Van két tehenünk, a tej árából pótoljuk a nyugdíjunkat, hogy legalább gyógyszerre legyen, de milyen földről lesz takarmány a jószágnak, ha a sajátunkat még nem kaptuk meg? Amit évek óta művelünk, most már ellicitálták, ahogy mondják. — Az a baj, hogy a határt már évekkel .ezelőtt felosztották, és az emberek azt hitték, ez így végleges — magyarázta néhány házzal odébb Józsa Jenő. — Nem volt elfogadott földalap Gyügyén, mert valaki mindig megfellebbezte. Emiatt nem működött a földkiadó bizottság sem, nem közölték a mai napig az emberekkel, mennyi nevesített földet kaptak, pedig van egy lista valahol, ha minden igaz. Most, hogy megtörtént a licitálás, minden a feje tetejére állhat. Én bele sem szólhattam a földárverésbe a néhány ezer forintommal, amit a jánki határban elvett földemért kaptam, most már odaadnám a kárpótlási jegyemet bárkinek, vigye, csak ne lássam, ne bosszankodjak rajta. Én csak ennyit tudok mondani. — Én sem sokat tudok — mentegetőzött Kondor Antal. — Mivel nem volt meg évekkel ezelőtt a licitálás, mint más helyeken, nem volt annyi föld, mint amennyi a kárpótlási jegy. Az itteniek megegyeztek, hogy nem árvereznek egymásra, de volt egy ember, akinek — nem tudni, honnan — volt sok kárpótlási jegye, és rálicitált mindenkire. A testvérem, Kondor Zsigmond feltette a kérdést: „Mit mondjunk arra az igazságtalanságra, hogy a sajátunkat kétszeres áron kapjuk vissza, mint amivel kárpótoltak? Kárpótlás ez egyáltalán vagy a magyar nép becsapása?” Voltam té- eszelnök is a faluban, az üzletrészünkkel öten kiváltunk, a mai napig nem kaptunk semmit. Elboldogultak az almából Több gyügyei javasolta, hogy mindenképp beszéljek Karácsony Ignáccai, mert ő sokat tud a téeszről. — Jó közepes szövetkezet volt valamikor a gyügyei, mert értékes, hetven holdas almáskertje volt. Igaz, a falu egész határa alig volt több nyolcszáz holdnál, de a gyümölcsösből jól elboldogultak az emberek. Szövetkezeti elnök voltam, amikor '74 január 1-jével három falu: Szamosújlak, Cégénydányád, Gyügye téesze egyesült. Nem önszántukból tették ezt, nem is sikerült a három különböző szemléletű népet egybecsiszolni. A problémák akkor kezdődtek, amikor ’91ben a három falu téeszei ismét külön életet akartak. Valakinek ez nem volt kedvére, és olyan időhúzó ellentéteskedés alakult ki, hogy a cégbíróság a mai napig nem jegyezte be az önálló szövetkezeteket. Ez így senkinek nem jó, mert a szövetkezet eszközei a telepen mennek tönkre lassan, aztán hiába van az embereknél papíron üzletrész, ha a valóságban azzal semmit nem érnek, pedig itt földre és gépekre lenne szükségük az embereknek. A szétváláskor megegyeztünk, hogy az egyesüléskori vagyon a.z elkülönülés alapja, az azóta keletkezett vagyont meg kell osztani. Újlakon még a közös időkben telepített 100 hektáros gyümölcsös fedezte volna a szamosújlakiak követelését, de még engedményt is tettünk, hogy legyenek mezőgazdasági gépeik, ezek ellenére Gyügye a mai napig nem tudta a neki járó eszközöket összeszedni, mert az újlakiak nem engedték elhozni az ott lévő gépeket. Ami meg itt van a falunkban lévő telepen, az udvaron rozsdái, nincs hasznosítva. Alakult nálunk is egy kisszövetkezet, aminek felügyelőbizottsági elnöke vagyok, de a régi ügyet a régi vezetőknek kellene rendbe tenni. Ám ők már nincsenek a faluban, s ha mi csinálunk valamit, akkor ügyésszel fenyegetnek. A földkiadással meg a polgármester foglalkozik, ami törvénysértő, mert ez a földkiadó bizottság feladata. Most ott tartunk, hogy van olyan terület, amire az is igényt tart, aki most licitált érte, az is, aki eddig művelte és az is, akinek részaránytulajdona van, mert senki nem áll oda az emberek elé. hogy tisztázzák a föld tulajdonjogát. Béke legyen Többen említették, hogy a polgármester önkényesen írogatja, ki höl kap földet a földkiadó bizottságtól. Megkérdeztem ennek igazságáról őt is. — Sok valótlant is állítanak az emberek a faluban — reagált az elmondottakra Kiss Ferenc polgármester. — Akkor keletkezett az egész ügy, amikor a szövetkezet nem végezte kötelességét, ami miatt végül is hatósági földalapkijelölés történt. Én csak összesíteni a földkiadó bizottság munkáját a velük megbeszéltek alapján, a részaránytulajdonosok 99 százaléka ki is kérte a földjét. Megvan a megegyezés a táblákon, a törvény szerint járunk el ezután, nem pedig a „kinek mi jut” elv alapján. Sajnos, sem az Almáskert Tsz, sem az utódja, a Fanner Kisszövetkezet nem működik, csak az időt húzza. Lehet, hogy néha törvénysértőnek látszik, amit magamra vállalok, de a megoldást segítem, mert az emberek a hároméves pereskedés alatt pályázatoktól, géptámogatásoktól estek el. Sajnos, a földnevesítésről a mai napig nincs határozat, kaptam a téesz- től egy listát, kinek járna, de ez kevés. Nem igaz, hogy azért teszem, mert magamnak akarok földet szerezni. Csak csinálnám, amit a törvény szerint másoknak már korábban kellett volna megtenniük, hogy béke legyen a falunkban. Aradi Balogh Attila
