Új Kelet, 1995. augusztus (2. évfolyam, 178-204. szám)

1995-08-08 / 184. szám

Labdarúgás UJ KELET 1995. augusztus 8., kedd 15 Ilyen még nem volt! tanulmányai miatt másfél évet kihagyott, idén azonban újra­kezdi a labdarúgást. Hármójuk ­kal lezárult a keret vérátömlesz­tése, mert mint azt hírül adtuk, Krasznai, Kiszely, Leskó, Kísér és Szilágyi leigazolása már korábban ismertté vált. Szénay Péter, valamint fegy­verhordozója, segítője, Mirgay László nagy fába vágta fejszé­jét, alig titkoltan a feljutásra is esélyesnek vélik az általuk irá­nyított kompániát. Otthon maradt a serleg Különleges csemegével „kedveskednek” majd leendő ellenfeleiknek Újfehértón. Az nem kelt ugyan meglepetést, hogy a csapat külhonból erősített, hisz esetük nem egyedi. A megyei első osz­tályban se szeri, se száma az idegenlégiósoknak, elég, ha csak az ukrán és román fut­ballisták inváziójára gondo­lunk. Fehértón azonban szakítot­tak a hagyománnyal, ők észa­kon keresgéltek. így jutottak el Szlovákiába, nem titkoltan az új edző, Szénay Péter hathatós közvetítését igény­be véve. A mester odaátról szerződött az együttes kispad- jára, most pedig honfitársai is követték. Smejkal Stanislav a Spoje Kassa negyedik ligás alakulatától érkezett, ám ez ne tévesszen meg senkit. A harmickét éves csatár az él­vonalban is rúgta a labdát, mi több, negyven első osztályú fellépésének alkalmával ti­zenegyszer örvendhetett gólnak. Korábbi állomáshe­lye volt az a 1. FC Kassa, amellyel kedden az Újpest meccsel az UEFA Kupában. Társa, a tizennyolcadik esz­tendejében járó Matonak Drahoslav természetesen nem dicsekedhet ilyen vere­tes múlttal, bár ő is az első számú kassai gárdánál nevel­kedett. A fiatal védő a Homad Krasna amatőrjei közül tette át székhelyét Újfehértóra. Szekeres Gábor (19) kapus tulajdonképpen az NYFC já­tékosa volt, mielőtt a fehér­tóiakhoz szegődött. Főiskolai Immáron sokéves hagyo­mány, hogy — a felkészülést segítendő — Nagykállóban négycsapatos tornát szervez­nek. A Kálló Kupa néven re­gisztrált rendezvényt idén sem mulasztották el. A szom­bati nyitónapon először Kis- léta és Újfehértó csatázott. A mérkőzést a létaiak 3-1-re nyerték, ezzel bejutottak a va­sárnapi fináléba. A második párban lépett pályára a vendég­látó harmadosztályú legénység Kállósemjén ellen. A veterán Vágó ugyancsak elemében volt, Nagykálló 8-1-es sike­réből négy góllal vette ki ré­szét. Vasárnap, a harmadik helyért vívott találkozón Újfehértó lát­ványos kilencven percen 4-2- re verte a semjénieket. A dön­tőre kilátogató mintegy négy­száz szurkoló nem unatko­zott, a Nagykálló—Kisléta meccs bővelkedett izgalmak­ban. Nem sokkal a kezdés után Szilágyi szerzett vezetést a hazaiaknak, ám a husza­dik percben egyenlített az esélytelenebb kislétai tizen­egy. Az összecsapás hátralé­vő részében több gól már nem esett, tehát büntetőrúgások­ra került sor. Pók kapus a har­madik sorozatban hárította a létai játékos által elvégzett ti­zenegyest, s mivel társai nem hibáztak, a házigazdák 5-4-es győzelmével zárult a ráadás­párbaj. A kupát így otthon tar­tották Vágóék, a csatár pedig a mesterlövésznek járó dicső­séget is learatta. Záhonyi körforgás Nemcsak a távolság az oka, hogy keveset hallattak ma­gukról a záhonyi labdarúgók. A megyei első osztály élcsa­pata az elmúlt hetet Mező­kövesden töltötte, az edző­táborban kerülhetett szoro­sabb kapcsolatba játékosai­val Madalina György, aki a szerződése lejártával távozott Fülöp Sándortól örökölte a kispadot. Persze a keret sem a régi, jó néhány változásról szá­molhatott be hétfői tele­fonbeszélgetésünkkor Erdei Árpád ügyvezető elnök. A Nyíregyházi FC-től köl­csönkapott Mónus tovább- állt egy házzal, miután Bak- talórántházára igazolt. On- der Sándor is vándorbotot ragadott, ő Mándokon foly­tatja pályafutását. Izajszki- tól is búcsút vettek, a légiós Nyíradony együttesét erő­síti az ősztől kezdődően. Nem tartozik ebbe a sorba Kacsur, de a futballistát hosszú hónapok óta ma­kacs térdsérülés hátráltatja, ezáltal ritka vendég a tré­ningeken. Andrapov júni­usban végzett Lembergben, ahol egyetemi tanulmányo­kat folytatott, és most kato­nai behívóját várja. Erről eddig még nem postáztak neki értesítőt, ám a „rette­gett” papirost bármikor kéz­besíthetik címére. Az érkezési oldalon Sipos János (20) neve szerepel elsőként, aki Rakamaz- ról költözött a határ menti városba. A középpályáshoz hasonlóan cselekedett Ko­vács János (22), a kapus Ajakról tért vissza régi cim­boráihoz. Kutasi István (22) Mándokról csatlakozott, míg Eszenyi Szabolcs (21) — levetve az angyalbőrt — csengeri kitérőt követően bújt ismét a záhonyiak me­zébe. Lökös Istvánnak (22) sem kell bemutatkoznia az öl­tözőben, már ha részt tudna venni az edzéseken. A já­tékos még áprilisban, a szo­bi gárda színeiben játsz­va szenvedett térdszalag­szakadást, azóta lábado­zik. A záhonyiak Borsodban portyázva két felkészülési mérkőzésen léptek pályá­ra. A velük azonos osztály­ba besorolt Mezőkövesdtől 4-1-re kikaptak, ugyanak­kor egy alsóbb osztályú csa­pat ellen 1-1-es döntetlent értek el. Országos napilapok, hetilapok most szerveződő regionális kirendeltsége keres Kelet-Magyarország területén végzendő munkára. Gyakorlattal rendelkezők előnyben. A jelentkezőktől rövid önéletrajzot várunk. „Perspektíva"jeligére a kiadóba, 4400 Nyíregyháza, Pf.: 56. Tranzit- Blikk Kupa A hét végén rendezték meg Jánkmajtison a Tranzit-Blikk Kupát négy csapat részvéte­lével. Mátészalka, Fehér- gyarmat, Nagyecsed és a ha­zaiak kétszer harmincöt per­ces mérkőzéseken küzdöttek a kupáért és a győztesnek járó pénzdíjért. Az első körben a vendég­látók 1 -0 arányban legyőzték Mátészalkát, míg a másik ágon a gyarmatiak 3 -1 -re dia­dalmaskodtak Nagyecseddel szemben. A harmadik helyért Mátészalka ismét alulmaradt, így Nagyecsedé lett a bronz­érem. A döntőben a hazaiak szoros meccsen legyőzték Fe­hérgyarmatot 2-1-re, így egy évig ők őrizhetik a kupát. Csikócsapat Halászban A nyári holt szezonban nagy volt a jövés-me­nés a nagyhalászi labdarúgócsapat háza táján. A következő idényben új vezetőség irányítja a gár­dát. A játékoskeretben is jelentős változások tör­téntek, mint arról már korábban beszámoltunk, de akkor még néhány futballista sorsa kérdéses volt. Azóta tisztázódott, hogy Tanyit Vásáros- namény, Kelement Gávavencsellő, Kovácsot pedig Demecser igazolta le végérvényesen. A távozók listáját gyarapítja a kapus Cziotka. O, miután lejárt a kölcsönadási szerződése, vissza­ment Rakamazra, de már onnan is továbblépett, a hírek szerint Gávavencsellőn folytatja. Ami az újoncokat illeti: a Demecserből érke­zett Nagy Attila és a Gombkötő testvérek mel­lett ősztől az eddig a Hardware-ben szereplő Lippai szintén nagyhalászi szerelést ölt magára. Azonkívül, hogy a labdarúgóért fizettek a halá­szaik a nyíregyháziaknak, még Koskovicsot is odaadták nekik. Kapusposztra szerződtették Tiszatelekről Budaházi Józsefet, aki korábban már védett Halászban. A megyei bajnokságot megnyerő ifjúsági csapatból Kiss, Kamarás, Kaponyás Attila és Hoiváth került a felnőttek közé. A nagyhalásziak „csikócsapatát” — amely­nek átlagéletkora 19,5 év — a vezetőség a 8— 10, helyre várja az új szezonban. Az együttes futószalagon játssza az edzőmeccseket. Kétszer mérkőztek meg Dombráddal, idegenben 8-1-re, otthon 3-2-re nyertek. Pályára léptek az NB Ili­as Kisvárda ellen, akiktől vendégként 7-3-ra kaptak ki, azonban legutóbb hazai környezet­ben 3-1 arányban két vállra fektették magasabb osztályú ellenfelüket. Tóth Mihály Megyei II. osztály Gávavencsellő erősít Megcsillant a feljutás remé­nye, sőt kacérkodtak is a gon­dolattal Gávavencsellőn, de a végén két ponttal elmaradtak a bajnoki címtől. Villogó sztárok nélkül, valódi csapatmunkával érték el ezt az eredményt. A szezon végeztével nagy mozgás indult be a csapat kö­rül. Falatovics László edző szerződése lejárt, és nem hosz- szabbította meg. Helyette Len­gyel László ült a csapat kispad- jára. Róla csak annyit, hogy legutóbb a kótajiak trénere volt, de NB Il-es múlttal bír. Válto­zás még, hogy Hovanyecz László abbahagyta az aktív lab­darúgást. Rajta kívül távozott a csapattól Poor Sándor (a nyír­egyházi Volánhoz) és Tiirk László (a nyíregyházi Hardwa- re-hez) is. Viszonylag sok új játékost tudtak leigazolni. Pataki Fe­rencet Hovanyecz helyére, a nagyhalászi Kelemen Róbertét csatárnak, Losonczki Bélát kö­zéphátvédnek és kapus poszt­ra Cziotka Sándort Rakamaz- ról. A korábban kölcsönjáté- kosként játszó Kassai Zsolt végleg leigazolt, így újabb csa­tárral erősített az egyesület. Egy héten belül három elő­készületi meccset is játszanak. Augusztus 6-án Sátoralja­újhely, 10-én Ibrány, 13-án Tolcsva lesz az ellenfél. Ter­veznek még Rakamazzal is mérkőzést, de az időpontját még nem tudják. Mint azt Kiss Sándor el­nökségi tagtól megtudtuk, működésük anyagi háttere biztosított. Az átigazolások sikere nagy reményekre jo­gosítja fel az egyesületet. Cél a dobogó valamelyik foka, ebbe még a bajnoki cím is be­lefér. Saját toliakkal ékeskedni Elég simán esett ki a keme- csei csapat a labdarúgó megyei első osztályból. A dicstelen szereplést követően kicserélő­dött a szakosztály vezetése. Sportköri elnök Kövesd! István, szakosztályvezető Gazsó Pál, edző Tolnai Csaba lett. Rajtuk kívül Petiid Tibor, Kovács Mik­lós és Szanyi Attila segíti az egyesület munkáját. Ezzel egy időben a játékos­keretben is nagy volt a mozgás. Hegyes Sándor kapus Ibrány- ba, Balázs Isnán Demecserbe, Kolozsi János Kékre, míg Sztojka Szabolcs Tiszaszalkára igazolt. Játékosvásárlásra nem jutott, de nem is akartak költe­ni. Mint azt Kövesdi Istvántól megtudtuk, elsősorban a helyi fiatalokra kívánják építeni a csapatot. Olyan labdarúgókat hívtak vissza, akik korábban Kemecsén játszottak vagy helyben laknak. Harmincnégy évesen is vállalta a játékot Ta­kács László, és a zömében húsz év alatti labdarúgóknak példát szeretne mutatni. A korábban „átörökölt” két idegenlégiós természetesen marad. Az alapozáson már túlvan­nak, és sorozatban játsszák az előkészületi mérkőzéseket. Kótaj ellen 7-5-re győztek, és Vasmegyerrel döntetlent ját­szottak. A hátralévő időszak­ban csütörtökön a kékiek ven­dégszerepeinek Kemecsén, míg 12-én a kótajiak próbálnak meg hazai környezetben visz- szavágni az elszenvedett vere­ségért. A jövő csapatát építik, és ha eléggé megerősödik a társaság, a későbbiekben a magasabb osztályba való feljutás sem re­ménytelen. —Sch— Parma nyerte a Parmalat Kupát Befejeződött a harmadik al­kalommal megrendezett lab­darúgó Parmalat Kupa az Egyesült Államokban. Az East Rutherfordban lebonyo­lított tornán vasárnap este a helyosztókra került sor. A 3. helyért játszott mérkőzésen a házigazdák válogatottja és a portugál Benfica lépett pályá­ra. Klopas tizenegyesből rú­gott góljával már a 13. perc­ben vezetést szereztek a haza­iak. Ezután felgyorsult a talál­kozó. A portugáloknak - Iliev révén — csak a 63. percben sikerült egyenlíteni. Öt perc­cel később az amerikai válo­gatotthoz frissen behívott, a Costa Rica-i első osztályú Alajuela csapatában játszó Lassiter talált a kapuba, nyer­tek a hazaiak. A 3. helyért: Egyesült Államok—Ben­fica (portugál) 2-1 (1-0) Gólszerzők: Klopas (13., 11-esből), Lassiter (68.) illet­ve Iliev (63.). Egyesült Álla­mok: Sommer—Agoos, Lalas, Balboa, Lapper—Bums, Lassi­ter, Klopas (Quesada, 73.), Kirovski (Kinnear, 59.) — Hen­derson (Pittman, 46.), Wegerle (Kerr, 52.) Benfica: Preud'hom- me — Helder (Texeira, 80.), Pereira, Gomes, Henriques (Calado, 80.) — Gustavo, Bento (Antonio, 46.), Valdo, Iliev — Marcelo, Kenedy (Edgar, 46.) A döntőt 32 859 néző előtt az olasz Parma nyerte, 3-1-re legyőzte az argentin Boca Juniorst. A tálján együttesből ezúttal is hiányzott a kolumbi­ai idegenlégiós, Faustino As- prilla. Pályára lépett viszont a nyáron igazolt bolgár sztár, a Barcelonától érkezett Hriszto Sztoicskov, aki a Parma előző mérkőzésén nem lehetett ott a csapatban. Jól sikerült Sztoicskov sze­replése: két gólt rúgott és egyet előkészített. A Panna harmadik találatát a svéd Brolin érte el, míg a Boca gólját Tchami helyezte a hálóba. — Erőtel­jesen és eredményesen ját­szottam. Az a fontos, hogy itt ez marad meg rólam az em­berek emlékezetében. Na­gyon fontos volt, hogy meg­nyerjük a kupát — mondta Sztoicskov. A döntőben: AC Parma (olasz)—Boca Juniors (argentin) 3-1 (2-0) Gólszerzők: Sztoicskov (34., 44. 11-esből), Brolin (51.) illet­ve Tchami (49.). AC Parma: Bucci —- Mussi, Apolloni, Minotti (Couto,46.), Benarrivo — D. Baggio, Brambilla (Crip- pa, 67.), Sensini, Zola (Pin, 77.) — Sztoicskov (Melli, 63.), Inzaghi (Brolin, 46.). Boca Juniors: Montoya — Arrua- barrena, Fabbri, Medero, Sono­ra (MacAllister, 46.)—Gonza­lez (Pico, 46.), Giunta, Saldana (Scotto, 74.), Marcico—Tcha­mi, Caniggia (Martinez, 46.).

Next

/
Oldalképek
Tartalom