Új Kelet, 1995. augusztus (2. évfolyam, 178-204. szám)

1995-08-08 / 184. szám

16 1995. augusztus 8., kedd Lapzárta UJ KELET Halálos balesetek A hét végén, nem tudni, hogy a meleg vagy a légköri front­hatások miatt, sajnálatosan sok közlekedési baleset történt megyénk útjain. A tizenöt baleset szomorú statisztikája: két halott, öt súlyos és tíz könnyebb sérült. Emellett a karambo­lokban részt vett járművek anyagi kára több millió forintra rúg. A balesetek okai sajnos a „szokásosak”. Elsőbbségadás elmulasztása, figyelmetlen vezetés, szabálytalan előzés, de az okok között ismét szerepelt a gyalogos figyelmetlen úttestre lépése, illetve az ittas kerékpározás is. Az egyik halálos kimenetelű baleset augusztus 6-án tör­tént délután 17 óra után Tuzséron. az Érdért előtti útszakaszon. B. István (34) kismotorjával közlekedett, amikor egy útkanyaru- latban nagy sebessége miatt áttért a menetirány szerinti bal ol­dalra. Az útpadkán megcsúszott, elvesztette uralmát a jármű fe­lett és az úttest mellett lévő kerítés betonoszlopának csapódott. A szerencsétlen motoros a helyszínen életét vesztette. A másik halált követelő baleset Vásárosnaményban tör­tént. B. Béla (21) nagy varsányi lakos reggel 6 óra 45 perckor Ford Transit kisteherautójával közlekedett az Ifjúság utcán. Egy jobbra ívelő útkanyarulatban — gyorshajtás miat — áttért a bal oldalra és ott összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő mezőgazdasági vontatóval. Az ütközés következtében a vétkes Ford vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy azonnal meghalt. A munkagép vezetője karcolásokkal megúszta a karam­bolt. A Ford Transit totálkáros lett és a rakománya is megsemmi­sült (péksüteményt szállított). A kár 450 ezer forint. A vontató­ban rakománnyal együtt 350 ezer forintos kár keletkezett. Péket keresnek Gyakorlattal rendelkező péket keresünk háromműszakos munkarendbe. Fizetés megegyezés szerint. Érdeklődni munkaidőben a 411-433/2100 telefonon vagy személyesen az üzemvezetőnél. Cím: Mini-pékség, Bujtos u. 34. Véget ért a Felső-Tisza vidé­ken az a háromhetes közös expedíció, amelyet a Felső-Ti­sza Alapítvány és az angol Operation New World szer­vezett. A többségében mun­kanélküli, frissen diplomá­zott, angliai egyetemeken, főiskolákon tanuló fiatalok — csoportokba beosztva dol­goztak. A programok fő hely­színe Aranyosapátiban volt, de sok más helyen is megfor­dultak. Értékeink megisme­rése mellett munkájukkal segí­tették megyénk természetvé­delmét. Az angol programigazga­tó, Anne Leonard elmondta, jövőre és a következő évek­ben hosszabb expedíciókra sze­retnének visszatérni. Jövőre két hónapot tartózkodnak Ma­gyarországon, a csoportok tíz­napos turnusokban váltják majd egymást. Megismerték a következő évre kiszemelt helyszíneket és az ott végzen­dő munkát. Elégedetten tér­nek haza, céljaiknak megfele­lően munkájukkal hozzájá­rultak az ország természeti és kulurális értékeinek megóvásá­hoz. Szervezetük karitatív te­vékenységével az angol fiata­lokat kívánja segíteni, de sze­retnék, ha később magyar fia­talok számára külföldön hason­ló gyakorlatokat szervezhet­nének. Az elvégzett munkák közül kiemelkedőnek értékelték a Szabolcs községben végzett mocsármentő-programot, ahol egy csatorna tisztítását vé­gezték el és elkészítettek egy bemutató ösvényt; a túristván- di vízimalom felújításának előkészületeiben is segítettek. A kutató- és adatgyűjtő mun­kában szerepelt denevér- és madárgyűrűzés, vízminőség­vizsgálat, élőhelyfelmérés és akácirtás a Tokaji-hegyen. A fi­atalok elmondták, hogy Ma­gyarországról és a rájuk váró munkáról keveset tudtak, meg­lepte őket a magyar emberek vendégszeretete, és vonzónak találták az általuk megismert te­lepüléseket. Fáradtan, de sok új ismerettel és barátsággal gaz­dagodva indulnak haza Ang­liába. Az ÚJ Kelet érettségizett fiatalokat keres hirdetésszervezői munkára A szakmai betanítást cégünk vállalja. Érdeklődni lehet a lapigazgatóságon és a (42) 437-012 -es telefonszámon. Sötét pillanatok Dolgoznak a baracktolvajok Szombaton a reggeli órák­ban a Tisza folyó záhonyi sza­kaszán kifogták a vízből K. Győző (51) vásárosnaményi férfi holttestét. A szerencsétle­nül járt ember még augusztus 2-án a délutáni órákban egy kenuból esett a folyóba, amit egy motorcsónakkal vontattak. Kisvárdán egy 40 éves férfi konyhakéssel akarta jobb belá­tásra bírni az élettársát. Az 51 éves asszony szerencsére köny- nyebb vágott sérülésekkel meg­úszta az egyoldalú „párbajt”. A nyíregyházi rendőrkapi­tányság eljárást indított K. Ti­bor (28), K: András (23) és K. József {21) nagycserkeszi lako­sok ellen. A három jómadár egyszerű módját választotta a barackszüretnek, másét szedték le. Halmosbokorban több gaz­da is bánta, hogy hívatlanul „besegítettek” a mostanában igen drága gyümölcs betakarí­tásában. A három különálló gyümölcsösből „igazságosan” 70-70 ezer forint értékű barac­kot loptak el. Istvánbokorban is alaposan megdézsmáltak egy barackost. Az eddig még ismeretlen tolva­jok négy mázsát szedtek le és cipeltek el. A gazda kára itt 40 ezer forint. A csengersimai határátkelő- helynél lefüleltek egy osztrák állampolgárt. K. Harold (30) egy lopott Audi 80-as típusú személygépkocsival akart át­menni a határon. A férfit már az Interpol is körözte, ellene elfogatóparancs volt kiadva. Valószínűleg mások egész­ségére is gondolt az a rabló, aki az Orosi úton lévő Kerék csár­dába betört, és onnan 665 ezer forint értékű vitamin pezsgő- tablettát elvitt. Nagyon érdekes információ­kat tartalmazhatott az a sajtóter­mék, amiért a Rónahír Rt. Búza téren lévő újságospavilonját fel­törték. Az ellopott egy darab (!) újság ára 180 forint volt. Kocsordon nem volt nehéz dolga a lakásfosztogatóknak. A tulajdonos távollétében a mel­léképületben „elrejtett" kulcso­kat megtalálták a rablók, így gyerekjáték volt ellopni a lakás­ból 70 ezer forint készpénzt és 163 ezer forint értékű, bemuta­tóra szóló takarékbetétkönyvet. Nem akar szűnni a vasúti és közúti jelzőtáblák „begyűjté­se”. A hét végén ezúttal a Máté­szalka és Nagyecsed község közötti útszakaszról vittek el 3 darab vasúti jelzőtáblát a tartó­oszlopokkal együtt. Biztosan felment a vérnyo­mása annak az asszisztensnő­nek. akinek a Szent István ut­cán parkoló személygépkocsi­jából ellopták az orvosi táská­ját a benne lévő vérnyomásmé­rővel együtt. Már a temetőt sem tartják tiszteletben a tisztességtelen emberek. A rápolti köztemető vaskapuját leszedték és elvit­ték. A kár 14 ezer forint. A megyei rendőr-főkapi­tányság gazdaságvédelmi osz­tálya Vásárosnaményban a Károlyitanyán egy ingatlan te­rületén 1 millió forint értékű gázolajat, gumitartályokat, marmonkannákat és szivattyút foglalt le. Miért zárják be a záhonyi kirendeltséget? Az átvilágítások, a raciona­lizáló intézkedések, a lét­számcsökkentések a munka­ügyi központokat sem kerü­lik el. A megyei munkaügyi központ is megválik néhány munkatársától, és négy — köztük Záhony — település kirendeltségét vonják össze a közeli nagyobb városéval. Mindez történik, amikor a kormány — öt év után — határozatban rögzítette, hogy elő kell segíteni Záhony és térségének gazdasági fejlesz­tését. Kísérleti jelleggel vál­lalkozói övezet alakul ki záhonyi központtal, mely Dombrádtól Vásárosnamé- nyig — a megye területének mintegy ötödé — húzódik. Amennyiben a befektetői ala­pon összegyűlik ötmilliárd dollár, tíz, tizenöt éven belül 30 ezer munkahely létesül a térségben. Ezen előzmények után kérdeztem Temesfalvi Miklóst, a megyei munka­ügyi központ szakmai igaz­gatóját: — Miért vonják össze a záhonyi és a kisvárdai kiren­deltséget? — A srtukturális változá­sokra októberben kerül sor, és kifejezetten szakmai szem­pontok indokolták az össze­vonásokat. A kisebb kiren­deltségek létrejöttében elsősorban a munkanélküliek ellátása játszott szerepet. Az­óta nagyot változott a helyzet, lényegesen több és összetet­tebb feladatokat kell „fiókja­inknak” ellátni, amelyeket egy bizonyos létszám alatt — tíz fő — nem tudnak a kiren­deltségek megoldani. Az összevonásokkkal azt szeret­nénk elérni, hogy szolgáltatá­saink a munkanélküliek szá­mára elfogadható színvonalú­ak legyenek. — Megnyílhat-e később a záhonyi kirendeltség? — Nem látjuk indokoltnak. A gazdasági háttér jelentős javulása nem indokolja, hogy egy alacsony munkanélküli­ségű körzetben ismételten ki- rendeltséget hozzunk létre. Az átszervezés utáni új rendszer­ben is megfelelő szintű kap­csolatba tudnak kerülni a mun­káltatók és a munkavállalók. KvZ maximum f 3 minimum 25 a 1 Nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, eleinte még csak nyugaton és északon, napközben már másutt is várhatók záporok, zivatarok. Helyenként felhőszakadás és jégeső is előfordulhat. Zivatarok környezetében viharos széllökésekre is lehet számítani. Reluxa-redőny, szalagfüggöny, roletta 33 színben. Harmónikaajtók 8 színben, csuklókaros napellenzők 25 színben. Közvetlen o gyártótól 18 óra alatt. Garancia idő: I év. Termékeink megtekinthetők, kipróbálhatók mintatermünkben Tóth Katalin * Nyíregyháza Kiss Ernő u. 40. BT [42] 402-650,310-435 A niai szám szerkesztője: Kanda Ferenc Keddi hírügyeletes: Kovácsvölgyi Zoltán 12.00—24.00 óráig 12.00 Műsorismertetés. 12.30— 17.30: minden óra 30-kor hírek. Elő meteorológia: 12.30 és 17.30. Élő útinform: 12.30, 14.30, 17.30. A nap szerkesztője: Veszprémi Erzsébet 14.00: Mamiműsor 16.10: Kapcsoljuk az Europop zeneszalont Vendégeink: Feketéné Kun Ildikó balettmester. Köteles Gyu­la — Milliomos akarok lenni... Zenei szerkesztők: 12.00— 14.00: Frici 16.00— 20.00: Gömöri Róbert 20.00— 22.00: Felföldi Oszkár 22.00— 24.00: Sinka Zoltán G. PB rádió 24.00—12.00 óráig 0.00—6.00: Lámpafénynél — éjszakai zenés szórakoztató műsor 6.00— 8.00: Reggeli informáci­ós összeállítás — hírek, lap­szemlék, ügyeleti és útinformá- ciók, reggeli stúdióvendég — eseménynaptár 8.00— 9.00: Külföldi slágerlista 9.00— 12.00: Zenés szórakoz­tató magazinműsor — kíván­ságműsor telefonos játékokkal. UUUüOüOOUu km^ndarium Augusztus 8., kedd A nap kel: 5 óra 30 perckor, t ,, nyugszik: 20 óra 08 perckor. A hold kel: 18 óra 09 perc- I - kor, nyugszik: 2 óra 43 perckor. 1 Névnapok: Círják, Emílián, 1 , Eszmeralda, Gusztáv, Hartvig, k LÁSZLÓ. Oszvald. Mai évfordulóink Kétszázöt éve született nem- > zeti imádságunk, a Himnusz I szerzője, KÖLCSEY FERENC, j A reformkor egyik kimagasló I irodalmára volt, sokoldalú, a fi- 1 lozófiában is jártas szónok, | költő és prózaíró, műbírálatai­val pedig ő teremtette meg a lé­lektani módszerű irodalomkriti­kát. Legmaradandóbb alkotása | persze a Himnusz, amelyet ' 1844-ben zenésített meg Erkel 1 Ferenc. Politizált is, Szatmár vármegye követe volt az első .■ reform országgyűlésben. Harminc éve hunyt el SHIR­LEY JACKSON amerikai írónő. ■■ Könyvei ma is nagyon népsze- rűek. különösen fő műve, A salemi boszorkányok állta ki az | idő próbáját. Könyvét meg is fii- 4 mesítették, csakúgy, mint a Kí- sértetjárás a hegyi házban című novelláját, s A madár fészke ! című regényéből készült Lizzie című filmet. Boldog születésnapot! Ötvenötödik születésnapját ünnepli maGREGOR JÓZSEF operaénekes. A kiváló basszus ; 1976-ban került az Állami Ope­raházba, és sok emlékezetes ala­kítás fűződik a nevéhez. 1989- j ben Szegedre költözött, s pár évig a Szegedi Nemzeti Színház operatársulatának igazgatója- . ként tevékenykedett. Saját el­mondása szerint kipiszkáltá a $ csongrádi megyeszékhelyről, j így most a kicsit talán jobb nevű js New York-i Metropolitan ven- j dégművészeként csillogtatja te- i; hetségét. Ma ünnepel az 1934-ben szü­letett KÁVASSY SÁNDOR tör- i ténész és politikus. 1981-ben a nyíregyházi Bessenyei György + Tanárképző Főiskolán lett tanár, s itt kezdett politizálni is, a Füg- j getlen Kisgazdapárt megyei ■ szervezetének elnöke lett, s párt- ■, ja megyei listáján került be ta­valy a parlamentbe is. immár másodszor. tj Kelet Laptulajdonos és kiadó: Start Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Nyíregyháza, Bujtos u. 32. Tel.: 411-433 Felelős kiadó: Balogh Zoltán vezérigazgató Főszerkesztő: Kézv Béla Szerkesztő: Kanda Ferenc, Tanácsadó szerkesztő: Tarnavölgyi György Főmunkatárs: Száraz Attila Sportszerkesztő: Révay Zoltán Lapigazgató: Hajdú István Szerkesztőség és lapigazgatóság: 4400 Nyíregyháza, Árok u. 15. . Tel.: 42/437-006, 437-012, 437-013 Fax: 130-as mellék Hirdetésfelvétel a lapigazgatóságon Tel.: 42/437-006/126 és a megye valamennyi postahivatalában. Terjeszti előfizetésben a Magyar Posta Rl. Debreceni Igazgatósága (4046 Debrecen, Bethlen u. 1.. telefon: 52/412-111) Igazgató: dr. Kovács József Árusításban terjeszti a Rónahír Észak-Alföldi Postai Hírlapkereskedelmi Rt. (4046 Debrecen, Péterfia u. 4. Levélcím: 4001 Debrecen pf. 270. Telefon: 52- 347-988/21, 22. Fax: 52-347-988/21.. Ügyvezető igazgató: Kuthy Antal. Előfizetési díj: egy hónapra 380 Ft, negyedévre 1140 Ft, fél évre 2280 Ft, egy évre 4560 Ft. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, postai, valamint hírlapkézbesítőknél és a kiadónál. Nyomtatás: a Start Vállalat Nyírségi Nyomdaüzemében Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Murczkó Károly nyomdaigazgató ISSN 1217-9914

Next

/
Oldalképek
Tartalom