Új Kelet, 1995. augusztus (2. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-19 / 194. szám
8 1995. augusztus 19., szombat Hétvége UJ KELET Hármat szültem, ötöt neveltem Nagy a sürgés-forgás a vidéki kis ház udvarán. Nincs ezen mit csodálkozni, hiszen a Tóth család lakodalomra készül. Néhány nap múlva a legkisebb leány is kirepül a fészekből. Féltem, hogy nem éppen a legmegfelelőbb időpontot választottam a látogatáshoz, de háziasszonyom megígérte, hogy keze egy percre sem áll majd meg, míg beszélgetünk. S ez valóban így is van, mert a hatalmas fehér térítőre szaporán potyognak az ízes húslevesbe való csigatészták. — Szegény jó testvéremék, ha megérhették volna ezt a pillanatot, náluk boldogabb ember aligha lenne a világon — törli meg a szemét Zsuzsa néni. — Ezekszerint nem a saját kislányukat adják férjhez szombaton? — Vér szerint nem a miénk, de a legdrágább kincsünk nekünk Ibolya. Megboldogult nővérem lánya, akit báttyával együtt egész kicsi koruktól kezdve mi nevelünk. — Nagyon fájdalmas lenne, ha azt kérném, tessék beszélni a húsz évvel ezelőtti tragédiáról? — Nem, kedvesem, hiszen az utóbbi napokban úgyis oly sokat megrohannak az emlékek. Ketten voltunk testvérek szegény Klárával, édesanyám egyedül nevelt minket. Nem mondom, hogy gazdagok voltunk, de mindig elő tudtuk teremteni ami kellett. Elsőként én mentem férjhez húszévesen, nővérem csak jó néhány év múlva követett. Amilyen áldott jó hitvest találtam páromul — az Isten tartsa meg sokáig —, olyan cudar ember jutott Klárinak. Az első időkben még szépen megvoltak, aztán a sógorom egyre gyakrabban nézett a pohár fenekére. Elitta a fizetését, a feleségének pedig csak filléreket lökött haza. Persze a meleg ételt minden este követelte, s ha véletlenül elmaradt, gyakran eljárt a keze. De sok éjszakát töltött nálunk rettegve a testvérem. Az én jó uram mindig át akart menni, hogy helyretegye a sógort, de én összetett kézzel kértem, ne szóljon hozzá. Amilyen erőszakos tudott lenni az a férfi, attól féltem, még valami bajt csinál. —Ha ennyire durva ember volt, miért maradt mégis vele a felesége? — Klári sokáig hitt abban, hogy minden megváltozik. Két év után teherbe esett, de ez sem hozott javulást az életükben. Ötödik hónapban volt, amikor az ura úgy megverte, hogy már csak négykézláb mászva jutott el az ajtónkig. A baba meghalt, és sokáig Klári is élet-halál közt volt. Szinte megváltás volt az egész családnak, amikor a sógort egyik hajnalban halva találtuk a pajtában. Kártyaadósságot csinált és részegen felakasztotta magát. — Mi történt ezután? — Klári eladta a házat és hozzánk költözött. Édesanyám is velünk egy udvarban lakott, így mind együtt voltunk. Akkor született meg a második fiam. Én otthon vezettem a háztartást a két gyerek mellett, a férjem és a nővérem pedig a téeszben dolgozott. Ott ismerkedett meg Klára az új szerelemmel. István is özvegyember volt, a felesége rákban halt meg. Gyerekük nekik sem született. Nem sokáig udvarolt, egy nyári este azzal állítottak haza, hogy ők bizony összeházasodtak. Azt sem tudtuk, hová legyünk az örömtől. Csak édesanyám vette nagyon zokon a „titkos” esküvőt. Mint később kiderült, az „ok” igencsak nyomós volt. Klári már a harmadik hónapban járt. Én is újra terhes voltam, és néhány hét eltéréssel mindketten fiút szültünk. Ő az elsőt, én a harmadikat. —Teljes volt a családi béke? — A nővéremék közt? István szinte a tenyerén hordozta az ő kicsi feleségét. Amikor pedig megtudta, hogy fia született, égszínkékre festette a gyerekszobát. Ekkor már nem laktunk egy házban, csak egy udvaron. Anyám házát toldottuk meg másfél szobával, oda költözött be a kis család. Másfél évvel később újra a kéményre szállt a gólya. Egy novemberi éjszakán megszületett Ibolya. Az apja örömében a falu egyetlen virágüzletének minden rózsáját megverte. Néhány héttel később a sógorom megvette a szomszéd Ladáját. Ez lett a vesztük — Zsuzsa néni a szeme elé kapja zsebkendőjét és zokogni kezd. Óvatosan átnyúlok az asztal felett és megsimogatom apró kezét. Nem szólok, hisz tudom, hogy a szavak ilyenkor nem sokat segítenek. Lassan megnyugszik, és néhány perc múlva nyugodt hangon beszél tovább. — Január 26-án történt. A sógorom a városba készült, hogy néhány dolgot még beszerezzen ahhoz a vegyesbolthoz, amit december végén üzemeltünk be családi vállalkozásban. Nem akart egyedül menni, de mivel a párom nem volt itthon, Klárit kérte, hogy tartson vele. A gyerekeket áthozták hozzánk, ők pedig útnak indultak. Amikor a kapuba állva utánuk intettem, még egyikőnk sem gondolta, hogy többé nem 14t- juk egymást. A vacsoránál már kezdtem ideges lenni, mert az utak nagyon csúszósak voltak, és a hó is megeredt. Úgy kilenc óra tájban fékcsikorgásra lettünk figyelmesek. Én éppen a gyerekeket fektettem le, így a párom ment ki, hogy kinyissa a nagykaput. Néhány percig még a konyhába tettem-vet- tem, de csak nem jött befelé senki. Magamra kaptam a kabátot és kilépem a hideg éjszakába. Akkor láttam meg a villogó autót és a rendőrt, aki éppen a férjemet kísérte vissza a házhoz. Már tudtam, hogy mi történt. Egy hang nem jött ki a torkomon, csak az ajtófélfának borulva zokogni kezdtem. A hangokra édesanyám is előjött. A rendőr mondta el neki, hogy Klári és István meghaltak. Egy kanyarban megcsúsztak és miután ide-oda csapódtak az úton, egy betonoszlop állította meg az autót. Mire az orvos a helyszínre ért, már mindketten halottak voltak. Bementünk a házba, és én egész éjjel sírva néztem a két kicsi árvát. — Ki döntött a gyerekek sorsáról? — Mi és a gyámhatóság. Bár István testvérei is szívesen gondjukat viselték volna, végül sikerült meggyőznünk őket arról, hogy a gyerekeknek nálunk lesz a legjobb helyük. —Soha nem keresték a szüleiket? — Még annyira aprók voltak, hogy emlékeik sincsenek Kláriról és Istvánról. Mi sohasem titkoltuk előttük, hogy nem mi vagyunk az édes szüleik. Nem múlt el szinte olyan nap, hogy ne meséltem volna nekik az igazi anyukáról és apuról. így aztán a sors kegyetlen akaratából három gyereket szültem, mégis ötöt neveltem fel. A négy fiú mellett Ibolya mindig is egy kis gyöngyszem volt a számunkra. Eddig összesen nyolc unokánk van, és reméljük, hogy a fiatalok is nemsokára megörvendeztetnek minket néhány aprósággal. — Nagy lakodalom lesz? — Összesen 120 vendéget hívtunk meg. Az eljegyzés a fiús háznál volt 40 emberrel, így most a lakodalmassátrakat mi állítjuk fel az udvaron. — Milyen menü kerül az asztalra? — Az esküvő délután fél háromkor lesz, így délben hidegtálakat. húsokat, salátákat kínálunk, az esküvő után is hasonló pecsenyéket, majd este hét után húsleves, főtthús, rántott és sült szeletek, töltöttkáposzta, torta, sütemény, majd éjfélkor hurka kerül az asztalra. —Mit kapnak nászajándékba a fiatalok? — Minden gyerekemnek félretettünk egy kis indulótőkét, ezt Ibolyáék is megkapják takaréklevélben... Az ifjú menyasszony nyakába pedig az esküvő előtt belekerül az a kis rózsákból fűzött aranylánc, ami az édesanyjától maradt rá oly sok évvel ezelőtt. Kenyérsütés házilag Kemence nincs, fehérköté- nyes nagymama sincs, aki hajnalban befűtene. A menyecskéről nem is beszélve. Régen nem tartozik a jó háziasszony ismérvei közé, hogy tud-e kenyeret sütni. Egy valami marad, ami az évek során nem változott, hogy szeretjük a jó kenyeret. A család örömére, meglepetésnek, ünnepi alkalomra olykor-olykor otthon, gáz-vagy villanysütőben is süthetünk kenyeret. Külsőre éppen olyan lesz, mintha pék sütötte volna, mégis jobb, mert személyes ízlésünk szerint készült. A kenyérsütésnek hajdan hosszas rítusa volt, ezért máig él a hiedelem, mely szerint kenyeret sütni nehéz. Aki ma rászánja magát egy-két kisebb kenyér sütésére, annak különösebb fizikai erőt már nem kell kifejtenie. Aki egy kis gyakorlatra tesz majd szert a kenyérsütésben, az magától is rájön, hogy többféle étel készíthető kenyérben sütve, kenyértésztába burkolva. Dagasztás-kelesztés-formá- lás-utókezelés-sütés. Ezt az öt műveletet kell végigcsinálni, s ebből személyes munkát csak az első és a harmadik igényel. A konyhaajtót, -ablakot becsukjuk és csak akkor nyitjuk ki, amikor a kenyér már a sütőben lesz. Az élesztőt langyos tejben megfuttatjuk. Közben a dagasztótálban összekeverjük az előírt lisztféléket, adalékanyagokat, ízesítőket. A keverék közepébe mélyedést csinálunk, és a kezünk ügyébe készítünk egy kancsó langyos vizet, néha tejet. A felfuttatott élesztőt beleöntjük a mélyedésbe, kézzel elkeverjük és langyos vizet hozzá öntve dagasztani kezdjük a tésztát, melynek a galuskánál sűrűbbnek kell lennie. Egy-két kiló lisztből készülő kenyeret erőteljes mozdulatokkal — egyik kezünkkel a tálat rögzítve — maximum 5-6 percig dagasztunk. A tészta addigra szálasán elválik az edény falától és hólyagos lesz. A tálat ezután letakarjuk egy vászonruhával, egy pléddel alulról is védett helyre tesszük. Addig hagyjuk kelni, míg a tészta duplájára nem nő. A kelesztés ideje annál hosszabb, minél söté- tebb lisztet használunk. Nagy baj akkor sem történik, ha a kenyér túlkel, mert akkor még egyszer átdagasztjuk. A megkelt tésztát erősen lisztezett deszkára borítjuk, adagokra vágjuk és néhány könnyed mozdulattal formára gyúrjuk. A kenyeret tepsibe tesszük és letakarva meleg helyen ismét kelni hagyjuk egy fél órát. A tepsit legegyszerűbb alumínium fóliával kibélelni. Ezután begyújtjuk a sütőt. A sütő aljára széles serpenyőben 2-3 liter forró vízbe tesszük, és végig bent is hagyjuk. A víztől lesz igazi héja a kenyérnek. Sütőbe tevés előtt a kenyér tetejét bevagdossuk, megkenjük, megszórjuk ízesítővel. Forró sütőbe tesszük a kenyeret, és körülbelül 10 percig nagy lángon hagyjuk, közben nem nyitjuk ki a sütőt. Később középlángra tesszük a tüzet, majd a végén pár percre ismét felemeljük. Gáztűzhelynél egy 1 kilogrammos cipó sütési ideje 50-60 perc. Ha a kenyérnek jó szaga van és a héja ropogós, biztosan átsült. Deszkára téve hagyjuk kihűlni. Fehérkenyér: Egy kilogramm búzaliszt, 6 deciliter tej, 4 dekagramm élesztő, 8 dekagramm margarin, só. Tojással megkeverve a legjobb, mert hamarabb sül. Krumplis kenyér: Harminc dekagramm rozsliszt, 60 dekagramm búzaliszt, 30 dekagramm héjában főtt áttört krumpli, só, köménymag, 4 dekagramm élessztő, víz. Kukoricalisztes kenyér: Hatvan dekagramm búzaliszt, 20 dekagramm kukorica- liszt, 3 dekagramm élessztő, só, víz, 2 deciliter tej. Grahamlisztes félbarna kenyér: Negyven dekagramm gra- hamliszt, 60 dekagramm búzaliszt, 30 dekagramm zabpehely, 2 deciliter tej, víz, 3 dekagramm élesztő, 3 marék búzacsíra, 2 mokkáskanál köménymag, 2 mokkáskanál koriander, só. Kedves kis Kató! Igazán örülök, hogy finomra sikerült a húsod, mondtam én, hogy megnyalják utána a tíz ujjúkat. No, arra meg külön büszke vagyok, hogy még nagyanyád sem ismerte ezt a receptet. Ahogy azokat a régen volt családi történeteket emlegetted, bizony én is előszedegettem a fényképeket, még meg is könnyeztem őket. Én is úgy gondolom, hogy nálad lesznek legjobb helyen azok a régi ezüstök, amiket nagyanyád rád bízott. Látod csak ennyi marad belőlünk, amit megőriztek, meg elmeséltek majd az unokátoknak. Én azt mondom, ne tedd el olyan nagyon azokat a szép holmikat, ünnepen nincsen annál szebb, mint ezüst evőeszközökkel teríteni az asztalt, ha van. Fő, hogy evés után rögtön mosd el őket jó meleg mosogatószeres vízben, mert a savas étel máris rágni kezdi. Ha megfeketedne, csak hozzávaló tisztítószert vegyél és azt is rendesen töröld le róla. Ha gyorsan akarod kifényesíteni őket, tegyél vattára egy pár csepp háztartási benzint. Ne sikáld súrolószerrel, se hypóval, mert rajta marad a nyoma. A tálat is kinn hagyhatod dísznek, csak a port törölgesd néha róla és minden héten egyszer mosd le, ha fényesen akarod tartani. De azért ne bajlódjál vele nagyon, úgysem tesz jót neki, ha túl sokat tisztítgatod, hozzátartozik már ahhoz az öregség. Ha mégis jól el szeretnéd tenni az evőeszközöket, ne tegyed műanyag fóliába vagy zacskóba, se olyan konyharuhába, amiből még nem mostad ki a bolti keményítést. A zacskóba befüllik, az a keményítő még bántani fogja, aztán meg az új ruhád is megfeketedik. Régi törlőbe vagy papírzsebkendőbe tekergesd őket. Ha az a kicsi gyertyatartó is hozzád került és használod is (hej, lelkem, milyen szép gyertya mellett vacsorázni!), no, szóval késsel sose kapar- gasd róla a viaszt, önts bele inkább forró vizet, az leolvasztja. Aztán csak úgy tisztítsd, mint a többit. Hát csak gyönyörködjetek sokat ezekben a régi holmikban s jussanak eszedbe az ilyen vének, mint nagyanyád meg én! Ölellek: Emmi nénéd Dankó Jácintnak Nyírtelekre Névnapod alkalmával szeretettel köszöntünk és nagyon Sok boldog évet kívánunk Szanyi mamáék, anya, apa és testvéred, Attila
