Új Kelet, 1995. augusztus (2. évfolyam, 178-204. szám)

1995-08-19 / 194. szám

UJ KELET Interjú 1995. augusztus 19., szombat 7 Rendhagyó beszélgetés dr. Kiss Gáborral, az MSZP megyei elnökével Országgyűlés 1994-ben parlamenti és önkormányzati választások voltak hazánkban. Dr. Kiss Gáborral, a szocialista párt megyei elnökével, országgyűlési képviselővel, a megye­gyűlésben ellenzéki MSZP frakcióvezetőjével rendha­gyó módon igyekeztünk számot adni az elmúlt időszak­ról, a jelenről. Hogy minél teljesebb legyen a kép, nem kérdeztünk — legfeljebb csak közbekotyogtunk —, az ABC betűit hívtuk segítségül. Szavakat soroltunk, és arra kértük, mondja el, mi jut eszébe hirtelen az emlí­tett kifejezésekről. megyegyűlés — MSZP A. mint alelnökök: — A megyegyűlésben egy kicsit sok van belőlük. Nem vagyok híve a társadalmi státusú alelnökség intézményének. Nálunk sem az ésszerű munkamegosztás igé­nyelt ennyi hivatalt. Ezek be­vallottan a politikai szövetséget felvásároló és honoráló megbí­zatások. B, mint Baja Ferenc: —- A Hom-kormány egyik legsikere­sebb tagja. Eddigi tevékenysé­ge során fontos törvények szü­lettek. Vezetésével létrejött az egyezség a szigetközi vízpót­lásra. Jó szakértői stábot hozott létre maga körül, s rövid idő alatt bedolgozta magát a kör­nyezetvédelem kérdéskörébe. Cs, mint csomag: — Cso­magról ma Magyarországon mindenkinek a Bokros-csomag jut eszébe. Sajnálom, hogy ez a törvényegyüttes csak elma­rasztaló kritikákat kapott. Elis­merem: sok olyan részeleme volt, amely szinte sokkolta a társadalmat, azzal, hogy évtize­dek során kialakult jogosítvá­nyokat szüntetett meg. Nagy hiba volt, hogy előterjesztői pozitív elképzeléseiket sem tudták közérthetőkké és elfo­gadhatókká tenni, felesleges ellenérzéseket keltettek. Én, személy szerint egyetértek a csomagban megfogalmazott célokkal. A gazdaság stabilizá­lása elkerülhetetlen. Az utóbbi öt évben jelentősen csökkent a nemzeti jövedelem, a költség- vetésre viszont pluszteherként rárakódott a munkanélküli el­látás és a kárpótlás óriási kiadá­si többlete. Ilyen helyzetben elkerülhetetlenné vált a társa­dalmi ellátórendszerek átala­kítása, az államháztartási re­form. Az egyes reformlépések elutasításának állandósult ref­lexei az egyes társadalmi cso­portok részéről sokszor csu­pán egy önmagát túlélt szo­kásrend védelmét jelentik. Az persze más kérdés, hogy a ter­vezett intézkedések minden elemükben helyesek-e vagy sem, de ezt csak tárgyszerű szakmai vitákban lenne cél­szerű elemezni. D, mint Debrecen: — A szomszédos megyeszékhely azért jutott eszünkbe, mert oda és Hajdú-Biharba mintha szíve­sebben és gyakrabban járnának a miniszterek, mint hozzánk. — Ebben az állítást megfo­galmazó kérdésben van valami igazság. Bennem is van hiány­érzet amiatt, hogy talán túlsá­gosan is messzinek tűnünk eb­ben a kis országban Budapest­ről nézve. A keletre irányuló gazdasági kapcsolatépítést ha­zánk érdekében fontosnak tar­tom. Ezért úgy gondolom, je­lentős hozadéka lehetne annak, ha a kormányzat képviselői gyakrabban fordulnának meg térségünkben. E, mint ellenzék: — Az el­lenzékkel egyre elégedetlenebb vagyok. Nem azért, mert éles kormánykritikájuk állandósult magatartás, hanem mert elítélő megnyilatkozásaik egyre öncé­lúbbak. Jószerivel nincs olyan kormányzati intézkedés, amely nem az elutasítás és a tagadás reflexét hívná elő vezető kép­viselőikből. Véleményem sze­rint szükség lenne arra, hogy a politikai ellenfelek viszonyá­ban új egyezség jöjjön létre, amelynek szabályait mindenki betartja. Önmérséklet kellene, hogy ne a politikai tőke gyara­pítása legyen — legalább helyi ügyekben — a legfontosabb szempont. A megyegyűlésben mi, szo­cialisták ellenzékben vagyunk. Sokan megkérdőjelezik, hogy valódi ellenzékként műkö­dünk-e? Szemünkre vetik, hogy „túlságosan lojálisak” vagyunk. Mi csak akkor szóla­lunk fel, ha valamivel katego­rikusan nem értünk egyet. Egyébként pedig azon va­gyunk, hogy „menjen a sze­kér”. Ez az úgynevezett konst­ruktív magatartás. S ezért tar­tottam méltatlannak a Kiáltás a kormányhoz címet viselő leg­utóbbi hangzatos fellépést. Minden alkalommal személye­sen szoktam meghívni a kép­viselőtársaimat azokra a meg­beszélésekre, melyeken a me­gye érdekében próbálunk ked­vező döntéseket elérni. Elkese­rítő, hogy jó szándékunk sem­mi méltánylást nem kapott, és partnereink úgy tettek, mintha kezdeményezéseinkről nem lenne tudomásuk. F, mint függetlenség: — Olyan fogalom, amellyel a kö­zelmúltban sokan éltek vissza. A függetlenséget olyán érték­nek tüntették fel, amely önma­gában feltétlen erényt jelent. Az igazi kérdés az, hogy kitől va­gyok független, és mi iránt va­gyok elkötelezett! H, mint Horn Gyula: — A mai újság Horn Gyulát a nép­szerűségi listán az utolsó előtti harmadik helyre sorolja. Azon gondolkodom, hogy milyen mértékben játszanak szerepet népszerűségének visszaesésé­Dr. Kiss Gábor Fotó: Martyn Péter ben a személyétől független külső kényszerek, és megszo­rító intézkedések hatása. Olyan feladatokat kell az ország érde­kében végrehajtania, sokszor politikai elkötelezettsége elle­nére is, melyeket nem kísér a választók rokonszenve. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy kiváló kezdeményezései mel­lett volt néhány kevésbé sze­rencsés indítványa. A legutób­bi, amelyet térségünkben jo­gosan illetett kritika, a ví­zumkény­szer beveze­tésének mér- legelése, mely leg­alábbis vitat­ható elkép­zelés. I, mint idő: — Az idő sürget bennünket, mármint a szocialista liberális kor­mánykoalí­ciót, és egyre „kevesebb van belőle”. Ötvenhat évesen ma­gam is szinte állandó időzavart érzek, a „mily kevés, amit beválték” Arany János-i elége­detlenkedés értelmében. J, mint jövő: — Beszélgeté­seim alkalmával sokszor meg­kérdezik tőlem: „Mi lesz ennek a vége?” Ki tudja? Ki tudja pontosan, hogyan kellene cse­lekednünk, hogy a kívánt jövőt érhessük el? Ha néhány elhibá­zott döntésünkre gondolok, nem lehetek mindig nyugodt a következmények felől. — A kormányok az első két esztendőben meghozzák a nép­szerűtlen intézkedéseket, majd a következő két évben igyekez­nek a túlélés reményében a vá­lasztók felé engedményeket ten­ni. így lesz ez most? — Ez klasszikus játéksza­bály. Sajnos azonban az ország nincs olyan helyzetben, hogy a kormány a „túlélés” érdekében ilyen engedményeket tehessen.'1 Úgy vettem észre, hogy a poli­tizáló közvéleményben — erről a felmérések is tudósítanak —, még mindig van a szocialisták iránt bizalom. A mintegy 20 %- os támogatottsággal 1998-ban is kiegyeznék. K, mint koalíció: — Nálunk a koalíciós szövetségek nem mindig elvi alapon köttetnek. A megyegyűlésben létrejött több­ség együttműködésében jól lát­hatók ennek hátrányos követ­kezményei. Furcsa, ha koalíci­ós partnerek egymás ellenében akarnak jó pontokat szerezni. Nincs ez másképp az országos politikában sem. Szerencsétlen dolog, ha az országgyűlés elnö­kével történt baleset után a rész­vét és megrendülés helyett a politikai előnyszerzés szándé­kait hozza elő a koalíciós szö­vetség egy képviselőjéből. Ilyesmikre gondolok, amikor kijelentem, hogy a koalíciós együttműködést még tanulni kell. L, mint lemondás: — Egy elem a politikai cselekvés esz­köztárából. Lemondunk, ha va­lamivel, „pártunk és kormá­nyunk” valamely törekvésével nem értünk egyet. A Hom-kor­mány minisztereinek lemondá­sa olyan új megnyilvánulás a megelőző ciklushoz képest, amely követendő értékmoz­zanatokat hordoz. Le­mondhatok, ha sok és megnyugta­tóan nem teljesíthető a vállalt fel­adatunk, ha távozásun­kat figye­lemfelkel­tésnek szá­nom... Személyesen is kerül­hetek olyan helyzetbe, hogy ez a lépés egyszerre csak számom­ra is időszerűvé válik. M, mint média: — Nem tar­tottam jónak azt, hogy a média­ügy, kikerülve a parlamenti tör­vényalkotás rendjéből, hatpárti, vagy ennél szűkebb egyezteté­sek tárgyává vált. Amikor azonban megszületett a 18 pon­tos egyezség, én is úgy láttam jónak, ha elfogadjuk. Sajnálom, hogy ez nem történt meg. El­gondolkodtatnak azok a jósla­tok, melyek az elkövetkezendő médiatechnikai robbanás kap­csán a nehezen készülő tör­vényt már most korszerűtlen­nek ítélik. Időnként az az érzé­sem, hogy médiatörvényt nem a „szakértőknek”, hanem — kis túlzással szólva — a „nézőknek” kellene csinálni, azoknak, akiknek nincsenek a média működtetésével összefüggő közvetlen anyagi, és politikai érdekeik. N, mint népszerűség: — A népszerűség fontos és kellemes állapot, ám könnyen el lehet veszíteni. Megítélésem szerint fontosabb az ember belső egyensúlya, mint a külső elis­merés. Azt vallom: fontosabb, hogy önmagámmal legyek har­móniában, mint az, hogy a nép­szerűség igazolja tetteimet. A politikusnak persze törekednie kell a népszerűségre, népsze­rűtlen politikusnak keservesen nehéz elfogadtatnia még éssze­rű, okos döntéseit is. O, mint dr. Oláh Albert: Ő volt az, aki felvetette a platform és az MSZP koalíciójának le­hetőségét a megyegyűlésben. — Ami engem illet, egyelő­re nem látom a tétet, ami miatt „érdemes” lenne a szocialista pártnak és a platformnak össze­fognia. Szabad óráimban sem szoktam azon spekulálni, ho­gyan kellene új szövetségi rendszerben működtetni a me­gyegyűlést, és ahhoz kiket kell megbuktatni, vagy titkos tár­gyalásokon megnyerni. Nem vagyok intrikára hajlamos sze­mélyiség. Ö, mint összeférhetetlen­ség: —Miközben az utóbbi hó­napokban arról beszélünk, hogy összeférhetetlen a megye­gyűlésben az alelnöki pozíció és a települési polgármesterség, mert esetleg jogtalan előnyöket szerezhet az adott település, addig mi elvárjuk a Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei ország- gyűlési képviselőktől — akik között vannak megyegyűlési tagok, polgármesterek—, hogy a megye érdekeit szem előtt tartva szavazzanak a parla­mentben, lobbizzanak a megyé­ért és településeik érdekeiért. Olyan ez, mintha az összefér­hetetlenség megyén belül elít­élendő lenne, de az országgyű­lésben kifejezetten erény. — Ez az okfejtés legalábbis elgondolkodtató. Úgy vélem, bárkivel szemben felmerülhet a gyanú, hogy jobban szereti szü­lőhelyét, vagy azt, ahol él, mint a megye vagy képviselői kör­zete többi települését. Azon kell lennünk, hogy ezt elkerül­jük. Az összeférhetetlenség az az eset, amikor önmagam főnö­keként közvetlenül jogosulat­lan előnyszerzést valósíthatok meg. Képviselői viszonyban kevésbé, hivatali hierarchiában inkább fennáll ennek a lehető­sége. P, mint Polgári Szövetség (Fidesz-MPP —MDF — KDNP): — A Polgári Szövet­séget a kormánykoalíció létre­jötte „kényszerítette” ki és po­litikai súlyuk megnövelésének szándéka motiválta. A szövet­ség a kormánykoalícióval szemben egységes, belől meg­osztottságok szabdalják. Jól lát­hatóan küzdelem folyik az együttműködésen belüli veze­tő szerepért. Nem világos szá­momra az önjellemzésnek szánt „polgári” szó tartalma, ennek megfelelően politikai céljaikat, törekvéseiket és moz­gásukat sem tartom világosnak ebben a pillanatban. Sz, mint Szabad Demokra­ták Szövetsége: — Korábban két hibáját róttam fel az SZDSZ-nek: azt, hogy a rend­szerváltás idején tovább voltak „radikálisok” a kelleténél, más­részt nem szerettem sajátságos fölénytudatukat. A koalíció- kötést szükségesnek tartottam és támogattam, szükségesnek tartom ma is. A kormányzati sikertelenségeket rájuk varmi nem érezném szerencsésnek és indokoltnak sem. Jelenlegi mozgásirányuk nem utal arra, hogy a kormánykoalíció belső ellenzékeként kívánnának megjelenni, bár néha mintha „balról előznének”. Az SZDSZ megyei mozgása ettől eltérő megítélést váltott ki belőlem. Szövetségkötésük a megyegyű­lésben politikai csalódás volt számomra. T, mint Torgyán József, az­az a Kisgazdapárt: —Torgyán József — kár volna tagadni — jó politikai képességekkel meg­áldott személyiség. Azonban sem a magatartásformája, sem pedig a nézetei nem olyanok, amellyel azonosulni tudnék. A Kisgazdapárt népszerűsége mindenekelőtt elnökének parla­menti szereplésére épül, a tele­vízió adta nyilvánosságnak köszönhető. Ő „kimondja” az úgymond „egyszerű emberek” lelkében élő vágyakat, és ezek­nek a megvalósulását kézzel fogható közelségbe hozza. A legtöbb problémát egy tollvo­nással megoldhatónak ígéri. A recept egyszerű: bízzák csak rá a dolgot, majd ő rendet teremt. A valóság persze soha sem ilyen egyszerű. A politikust meg raj­takapni csak akkor lehet, ha lehetőséget kapott arra, hogy valóságosan is tehessen valamit. V, mint Vásárosnamény: — Egyrészt a szülőfalum, más­részt az országgyűlési válasz­tókörzetem központja. Ha Ke- let-Magyarország elmaradott, akkor ez a terület a régió legin­kább elmaradott része, ahol az anyagi elszegényedés a szelle­mi lepusztulással is együtt járt. Azok a hátrányok, melyek a társadalmat érik, itt fokozottan jelentkeznek. Nem tudom el­képzelni, hogy ne történjenek beruházások, amelyek valamit kiegyenlítenek e hátrányokból. Szükséges a határátkelőhelyek korszerűsítése, az infrastruktú­ra fejlesztése, mert a térség bol­dogulásának ez a legfontosabb előfeltétele. A térség előbbre lépéséhez feltétlenül fontos, hogy a magyar—ukrán szakasz valamennyi átkelőhelye kor­szerűsítve legyen. Z, mintdr. Zilahi József: — A megyegyűlés elnöke végle­tes megítélések tárgya. Ezt volt szerencsém az önkormányzati választások és az egyeztető tár­gyalások alatt sokfelől hallani — későbbi szövetségesei részé­ről is. Viszonylag rövid idő óta vannak róla személyes benyo­másaim. Dr. Zilahi József a megye helyzetét kiválóan isme­ri. Fejlődésének előmozdítása személyes ambíciója is... Ennek eszközeit kevés ember tudná olyan jó érzékkel megtalálni és mozgásba hozni, mint ő, aki széleskörű kapcsolatrendszer­rel, jelentős közigazgatási és vállalkozói tapasztalattal ren­delkezik. Tárgyalásaink alkal­mával általában korrektnek mutatkozott. Együttműködé­sünket némi (politikai) távol­ságtartás ellenére is a magam részéről tisztesnek tartom. Száraz Attila

Next

/
Oldalképek
Tartalom