Új Kelet, 1995. július (2. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-21 / 169. szám
A hírek mögött A halál angyala lebeg az utak felett 1995. július 21., péntek UJ KELET A közlekedés fekete krónikájának tükrében A szőke, ötéves kislány boldogan futott ki a házból. Szemben, a járdán beszélgetett rég várt nagymamája. Repült felé kacagó szemekkel: „Mami- kám...!” Nem látta, hogy tíz méterre egy teherautó közeleg. — Vigyázz! — sikoltott a nagymama. A teherautó idős vezetője rémülten taposott a fékbe. De a gépekkel megrakott monstrum csikorgó gumikkal továbblódult. Egy pillanat alatt történt minden. A feljajduló kislány törékeny teste szinte péppé zúzódott a sok tonna alatt. A nagymama idegsokott kapott, később rokkantnyugdíjazták. A jajgatásra kirohanó fiatal édesanya elájult, hónapokig kórházban kezelték. A sofőr — aki több mint egymillió kilométert vezetett balesetmentesen — másnapra megőszült. Azóta nem ült a volán mögé. Vétlen volt, mégis magát vádolja a gyermek haláláért. A temetőkben szaporodnak a sírok, az utak mentén a keresztek. Mind arra figyelmeztetnek minket, hogy a közlekedés az egyik legveszélyesebb „társasjáték”, amit az ember valaha is kitalált. Ha kilépünk az utcára, beülünk az autóba, mindőnk felett ott lebeg a halál angyala. Magyarországon évente egy falu lakossága — körübelül kétezer ember — hal meg közlekedési balesetben. Legalább fele ártatlan áldozata egy vagy több ember felelőtlenségének vagy bűnös szabálysértéseinek. De az akció- és horrorfilmek vérgőzös iszonyatán edződve már ritkán ijesztenek meg minket a fekete krónika hírei. A kegyeleti okokból tapintatosan fotózott képek nem tárják elénk a szétroncsolódott, letépett végtagú testek, a kifordult belek, a meghasadt koponyák, az isza- mos vérben fetrengő sebesültek borzalmas látványát. — Minden halál megrázó, de az ilyenek különösen — mondja egy mentős. — Sokat láttam már, egyet azonban képtelen vagyok elfelejteni: néhány éve egy Trabantban bennégett két fiatal nő. Teljesen elszenesedett testükből csak koponyájuk fehérlett ki. Pokoli haláltusájukról még így is árulkodott a testük. Az edzett hullaszállítók is rosszul lettek. Szívem szerint megmutatnám az áldozatokat a renitens gépkocsivezetőknek, mert úgy száguldanak, mint az őrültek, veszélyesek magukra és másokra is. Egyre többször fordul elő, hogy szirénázva rohanunk a beteghez, és azért engednek minket előre. A számok ridegek, de mögöttük emberi drámák, tragédiák húzódnak meg: megyénkben 1995. január elsejétől június 30-ig 372 baleset történt, ebből 26 halálos, 191 súlyos, 153 könnyű. Összesen 529 ember sérült meg, 277-en köny- nyű, 221-en súlyos sebekkel megúszták, 31-en soha nem térnek már haza a családjukhoz. Köztük két hivatásos gépkocsivezető, egyikőjük a harmincas éveinek közepén járt, kollégája tíz évvel idősebb volt. Munka után véletlenül futottak össze. — Gyere, haver, meghívlak egy italra — mondta a fiatalabb. Már legurított a torkán pár felest, de attól még jobban megszomjazott. Nem vetették meg a bütyköst, amikor leszálltak a vezetőülésről. — Cserkeszen van a kocsim, onnan haza is viszlek... Bekukkantottak minden útba eső kocsmába, olajozták a gégéjüket, elpolitizáltak, disku- ráltak a cimborákkal kora délelőttől vagy öt órán keresztül. Aztán beültek nagy vidáman az agyonhasznált, tízéves, tükörsima kerekű Wartburgba. Nyolcvan-kilencven kilométeres sebességgel mentek. Egy jobbra ívelő kanyarban lassítani kellett volna, ám a má- konytól elborult agyú ifjabb nyomta a gázpedált. A kocsi átvágódott a bal oldalra, épp egy sódert szállító pótkocsis teherautónak csattant. A Wartburg többször megperdült a nagy ütközéstől, és a pótkocsi alá csapódott, aminek szerszámosládája szinte leborotválta a személykocsi tetejét. Hogy melyik pillanatban sújtott le rájuk a Csontkezű kaszája, nem tudni. Összetört holttestüket csak a tűzoltók tudták kiemelni a roncsból. A teherautó vezetőjét a lélekjelenléte mentette meg a haláltól. Arcát, karját összevagdalta a betört üveg, használhatatlanná vált a fék- és gázpedál, kiszakadt az olajteknő. így csúszott előre majd egy kilométert, mire a motor lefulladt. — Elrettentő látvány volt, több száz méteren át szétszóródtak az alkatrészek, üvegszilánkok, húsdarabok, vér borította az úttestet — idézi fel a helyszínt Asztalos Miklós, a megyei rendőr-főkapitányság közlekedési osztályának vizsgálati alosztályvezetője, és elvezet az udvarukon álló roncshoz. Elborzadok: mintha egy óriás taposott volna egy fémdobozra. A felismerhetetlenül összegyűrődött kasztniból ember élve nem kerülhet elő... — Az adott helyzetben túlzott sebesség, az ittasság és a közlekedésre műszakilag alkalmatlan jármű két ember halálát okozta, és kis híján a teherautó vezetőjéét is. A nem kellően felmért, a közlekedési és útviszonyoknak nem megfelelő sebesség a balesetek hetven százalékában játszik szerepet. Az idén már másfélszer több baleset következett be gyorshajtás miatt, mint a tavalyi évnek ugyanebben az időszakában — mutatja a statisztikát. Ebben csak egy szám jelzi azt a szörnyű drámát, ami május 11 -én reggel játszódott le Fé- nyeslitke közelében. Egy magyar fiatalember egy ukrán házaspárt vitt Záhonyból Nyíregyházára. Két gépkocsi jött velük szembe, az egyik balra akart kanyarodni, lassított, hogy elsőbbséget adjon a Ladának. Mögötte nyolcvan kilométeres sebességgel egy ukrán férfi Re- nault-ja haladt a határ felé. A követési távolságot figyelmen kívül hagyta, már nem tudott megállni. Áttért a másik oldalra, és frontálisan üsszeütközött a Ladával, amelynek ifjú vezetője és a mellette ülő ukrán asszonyka a helyszínen szörnyethalt. Huszonnyolc éves, négy hónapos terhes volt. Hátul ülő férje, a vétkes Renault gazdája és élettársa súlyosan megsérült. A Ladát a tűzoltóknak kellett lángvágóval szétdarabolniuk, hogy a két ártatlan holttestét és a 28 éves, jajgató sérültet kiemeljék. A Renault eleje szétroncsolódott, de masszívabb kocsi lévén megóvta utasait. Az ukrán férfi arra hivatkozott, hogy a baleset előtt rosszul lett, egy pillanatra eszméletét vesztette — ezt egyértelműen megcáfolták az orvosszakértők. A külföldiek egyébként elég sok veszélyt okoznak a megyében. Sietnek, az jár a fejükben, amiért idejöttek. Szabadosabbak is, mint hazájukban, szabálytalankodnak, némelyikük kifejezetten agresszív, „kamikáze sofőr”. Az sem ritkaság, hogy szesszel üdítik fel magukat vezetés közben. S ha elkapják őket a rendőrök, előhalásznak zsebükből pár rubelt, lejt, forintot, és sajnálkozó mosollyal mondják: — Ennyi pénzem van, nem tudom kifizetni a büntetést. A rend őre mit tehet? Szigorú dorgálással, egy kiállított csekkel útjára engedi őket, a pénzt sosem fizetik be. Talán túl toleráns a jogrendszerünk, mert van olyan ország, ahol ilyen esetben egyszerűen lefoglalják a járművet. Fura mód a közlekedést veszélyeztető turista még aznap előkeríti valahonnan a büntetés összegét... A határok közelsége csak súlyosbítja a helyzetet, de a külföldiek a baleseteknek mindössze 0,8 százalékát okozzák. A megye közlekedési morálja minden hatósági erőfeszítés ellenére alulmúlja az országos átlagot, mintha egyenes arányban állna fejletlenségünkkel. Háromszázhetvenhat kilométer hosszú országos főútvonal szeli át a régiót, a balesetek harmada itt történik. Különösen veszélyes a 4-es és a 41-es számú főútvonal, ahol szívesen engedik szabadjára autóikat és indulataikat az emberek. Molnár lmréné Debrecenből indult haza Fiat Puntójával egy kora nyári hajnalon. A barna, szép arcú fiatalasszony ma is remegve beszél „kalandjáról”, ami könnyen végzetessé válhatott volna. — Épp azon gondolkodtam, hogy mit vegyek férjem születésnapjára, amikor a visszapillantó tükörben megláttam mögöttem egy Opel Vectrát. Fiatal, fülbevalós suhanc vezette, szélesen vigyorgott. Egy ideig szinte rámragadt, gyorsítottam, de a távolság nem csökkent. Aztán hirtelen kilőtt, mint egy ágyúgolyó, elém került. Megkönnyebültem: végre megszabadulok tőle! Valahogy olyan rossz érzésem volt, mintha meg akarta volna mutatni, hogy az ő hárommilliós autója különb az enyémnél. A lakás csöndes homályában hiába simogatja a férje a karját, csitítgatja halkan, ideges rángások futnak végig az arcán. Reszkető kézzel rágyújt. — Váratlanul lelassított — folytatja tovább —, kis híján beleszaladtam, olyan gyorsan történt. Nem volt más választásom, megelőztem, és felgyorsítottam, hogy elmeneküljek. Akkor már tudtam, hogy macska—egér játékot játszik velem. Jól sejtettem, egyszerűen nem engedett ki a karmaiból. Hol mögém tapadt, hol elém került, a forgalom meg egyre nagyobb volt A kölyök, szerintem még tizennyolc éves sem lehetett, végig röhögött rajtam, mutogatott, hogy szóval... — nyel egyet. — Mondd ki — biztatja a férje —: megdugna. Ismeri, ugye, a jelet — fordul hozzám, és összecsippentett hüvelykés mutatóujja közé bedugja másik mutatóujját. — Nyíregyháza határában a feleségem amiatt a szemét suhanc miatt nem tudott maga elé engedni egy Skodát. Szemben három autó is jött. Ha a Skodásnak nincs helyén az esze, egy pillanat alatt többszörös baleset történik. A kölyök, persze, azonnyómban beletaposott a gázba, és elszáguldott. Hogy adhatnak ilyeneknek jogosítványt?! Ezt nem ő kérdezi egyedül. A legveszélyesebbek azok a fiatalok, akik gazdag szüleiktől méregdrága nyugati autót kapnak. Mindenkinél erősebbnek hiszik magukat, hogy fenekük alatt sok száz lóerő ficánkol, élvezik a száguldás mámorát. Közben bömböl a magnó, szemükre fátyol borul — s utána nemritkán a szemfedő. Vagy azokéra, akiket elütnek. A próbajogosítvány ötlete a lehető legjobb, amit kitaláltak az ilyen balesetek megelőzésére, ideje volna bevezetni! Az előzéses balesetek számát is az csökkentette jótékonyan, hogy kötelezővé tették a sokak által ostobaságnak titulált nappali tompított fény használatát. A megyében körülbelül 5300 kilométernyi út van, általában keskenyek, kátyúsak, a 170 ezer jármű átlagéletkora tíz év, műszaki állapotuk vegyes. Egyre több a nyugati gyártmány, és egyre erőszakosabbak a vezetők, tolakodnak, furakodnak pár perc előnyért. Nem adnak elsőbbséget, és fütyülnek a kanyarodási szabályokra. A gyorshajtás után ez a két közlekedési vétek okozza a legtöbb balesetet. De a gyalogosok jó része is ön- és közveszélyes: tiltott helyen, autók közt cikázva mennek át a másik oldalra, körültekintés nélkül kilépnek a busz mögül, vagy nem elég óvatosak. Áprilisban történt, hogy a nyíregyházi Gösser söröző előtti zebrán gyalogosok haladtak át. Ám jött egy kis mikrobusz, megtorpantak, hogy utat engedjenek neki. Egy idős hölgy és fia is épp a túloldalra igyekezett. A fiú megállt, a néni továbblépett. A mikrobusz jobb eleje elsodorta: összetört csontokkal, ájultan zuhant az útra. Hetekig ápolták a kórházban. Ha a busz vezetője harminc kilométernél sebesebben hajtott volna, már nem lenne az élők sorában... Cs-né nyolc hónapja gyászolja férjét egy szabolcsi falucskában. — Nagyon szerette az italt, amikor berúgott, mindig veszekedtem vele. Józanul egy arany ember volt — törölgeti könnyeit. — Aznap este indult haza a komájától, megittak vagy két liter bort, pálinkát is. Vártam, csak nem jött. Felöltöztem, hogy érte megyek, hát hallom, hogy kiabál a szomszéd: „Julis! Julis!” De már ott volt két rendőr is. Belémütött a villám: az uram? Felzokog, leül a hokedlire. — Elgázolta egy motoros, azt mondták, hogy sötét volt, az úttest közepén tántorgott. Meg akartam nézni, de nem engedték. A fiamat vitték azonosításra. Holtra váltan jött haza, hányt. Annyit mondott, hogy összeroncsolódott az arca, kijött az agyveleje. Leszögezett koporsóban temettük el, ötvenhét éves volt... Az ital sok balesetben játszik főszerepet, ezen a tájon nem ritkaság, hogy a részegek az úttesten térnek — legtöbbször örök — nyugalomra vagy kerékpárral a járművek elé, árokba borulnak. Szerencsés esetben könnyű sérüléssel megússzák, ám sokan csonkán, bénán vegetálnak tovább. Egyik okozója a diszkóbaleseteknek is: tavaly tizenhat fiatalt kísértek utolsó útjára, mert pityókásan, az üvöltő zenét hallgatva kirepültek az autóval az útról, nekirohantak egy fának. Legjellemzőbb azonban, hogy csoportba verődve sétálnak hazafelé a diszkóból a fekete éjszakában, így válnak saját felelőtlenségük áldozatává. A közlekekedési balesetek egyharmadát gyalogosok, kerékpárosok szenvedik el, illetve idézik elő. — A tavalyiakhoz képest húsz százalékkal csökkent a halálos és tizenöt százalékkal a könnyű sérüléses balesetek száma, viszont igen nagy mértékben megnőtt a súlyos sérüléssel járóké — mondja Asztalos százados. — Hogy milyen kimenetelű egy baleset, az többé-kevésbé a véletlenen múlik. Egyszerűnek látszó balesetnek is lehet súlyos sérülés a vége, és nagyon súlyosnak könnyű. Vannak csodák is, mint azé a nyíregyházi fiatalemberé, aki nem tartotta be a követési távolságot, és az előtte balra kanyarodó személygépkocsinak ütközött. Nagy szerencséje volt, hogy időben lezuhant a motorról, mert az ilyen balesetekbe általában belehalnak. A motor totálkáros lett, de neki csak könnyű sérülései... — Milyen időszakok a legveszélyesebbek? — Reggel fél héttől tíz óráig és délután háromtól este hat óráig. Pénteken, szombaton kiemelkedően sok baleset történik. Az időjárási változások, a frontbetörések, a hirtelen csúszóssá vált utak a napi átlag három baleset helyett tizenhetet is képesek előidézni. Jó lenne, ha figyelembe vennék az emberek, hogy az időjárás tompítja a reflexeket, van orvosmeteorológia, pici óvatossággal elkerülhetők lennének a balesetek. De az óvatosság hiányzik, a közlekedési morál romlik, egyre nagyobb a felelőtlenség, hiába akciózik a rendőrség rendszeresen. Az intő szavak úgy szállnak el, mint a könnyű füst: tartsák be a KRESZ szabályait, hogy hazatérhessenek családjukhoz épségben. A közlekedés veszélyes, egy rossz döntés, pillanatnyi figyelmetlenség is elég ahhoz, hogy bekövetkezzen a baleset. Csak akkor döbbenünk rá az óvó szavak igazságára, amikor rokonunk, szerettünk, barátunk koporsójánál állunk. Képtelenek vagyunk felfogni, hogy volt, s most már nincs. Az ember erősen megjátssza magát, holott a leggyengébb teremtés. Sorsa, mint a lepkéé: libeg egy kicsit a fény körül, aztán aléltan földre hull, elpusztul. Sokan idő előtt, ifjan, erejük teljében mennek el, még nem is fürödhettek meg a fényben. A halál angyala ott lebeg az utak felett, áldozatait lesi, akik nem törődnek sem önmaguk, sem mások életével... Tóth M. Ildikó
