Új Kelet, 1995. június (2. évfolyam, 127-151. szám)

1995-06-01 / 127. szám

8 1995. június 1., csütörtök Ibrány UJ KELET jss VAROSRA UJ KELET IBRÁNYBAN fisa*A Hírek — röviden A kedvezőtlen adottságú termőföldek hasznosításához pá­lyázatot lehet benyújtani. Az igénylő — a bérlő vagy a tulaj­donos — az lehet, aki külterületen legalább ötezer négyzet­­méter nagyságú területet művel. A támogatás mértéke hektá­ronként szántó, gyümölcsös és szőlő esetén 1850, gyep vagy földrészleg után pedig 700 forint. A támogatási igényt június 30-áig lehet benyújtani a polgármesteri hivatalban. A tenyészállatok beszerzéséhez, az állomány növeléséhez vagy cseréjéhez is lehet támogatást igényelni. Előhasú üsző esetén egyedenként húszezer, előhasú koca esetén ötezer, tenyészjerke esetén kétezer forint jár. Mezőgazdasági, erdő- és vadgazdálkodási beruházásokhoz is lehet pénzt kérni. Az igénylők 500 ezer forintot meghaladó fejlesztési elképzelésekkel pályázhatnak. A legmagasabb elnyerhető összeg 20 millió forint, a kamattámogatás átlago­san 60 százalék. Felvilágosítást a polgármesteri hivatalban adnak. Az ibrányi általános iskola nyolc tanulója is részt vett a Tiszavasvári Polgári Védelmi Parancsnokság által szervezett nemzetközi járőrversenyen. Végigküzdötték az elsősegélynyúj­tással, céllövészettel, kézigránátdobással tűzoltással kapcsola­tos feladatokkal tűzdelt pályát, és a negyedik helyen végeztek. A csapat tagjai: Erős Emese, Kató Gyöngyi, Kecsmár Júlia, Sza­bó Mónika, Balázs József, Fekete Miklós, Kató Dénes és Szűcs Attila. A sikeres csapatot Kató Antal tanár úr készítette fel. A gyerekekre is gondolt a város közösségi háza, amikor ke­rékpártúrát szervezett. A tanév befejeztével, június közepén indulhatnak a vállalkozó kedvű bicajosok. Jelentkezni a kö­zösségi házban lehet. A megye első műholdas rendszerű totó-lottó felvevő állomása található tórámban Az ibrányi oldalakat írta: A felvételeket készítette: Kovácsvölgyi Zoltán, Tóth Mihály Bozsó Katalin A szellemi élet kovácsa Ibrány és Dezső bácsi Nem hiszem, hogy volna olyan ember Ibrányban, akinek be kellene mutatni Hegedűs Dezsőt — aki a híres színésznek, Hegedűs D. Gézának az édesapja. A lokálpatriotizmusáról is­mert 73 esztendős bácsi kalandos életutat járt be. haza. 1947-ben a mi táborunk­ból a magyarokat már hazaszál­lították, csak hát engem kine­veztek románnak, mivel az utol­— A közelmúltban komoly műtéten esett át Dezső bácsi. Hogy érzi most magát? — Hála istenek már túl va­gyok rajta. Az egész úgy kez­dődött, hogy körülbelül 3-4 éve erős szúró, hasító fájdalmat éreztem a mellem felső részén. Ekkor befeküdtem Nyíregyhá­zára a kórházba, ahol egy héten keresztül vizsgáltak, majd azt mondták az orvosok, hogy nincs itt semmi baj. De a későbbiek folyamán csak éreztem ezt a feszítő érzést. Tavaly Budapest­re utaztam egy légzőszervi spe­cialistához, aki azt állapította meg, hogy ezen a téren is egész­séges vagyok. Karácsony és újév között ismét fent voltam Pesten, ezúttal egy könyvbemu­tatóra hívtak meg. Ezen részt vett a fiam, Géza, akivel annyi­ra belemelegedtünk a beszélge­tésbe és a művészetről folyta­tott eszmecserébe, hogy az utol­só autóbusz is elment. így hát gyalog vágtunk neki az útnak a fiam házához, ami fent van az Új Svábhegyen. Alig tettem meg pár lépést, rögtön belenyil­allt a szívembe. Amíg a házhoz érkeztünk — nem túlzás — le­galább ötvenszer meg kellett áll­­nom, annyira fájt a szívem. Ek­kor Géza azt mondta nekem, hogy: apám, ez így nem mehet tovább! Rövidesen helyet kerí­tett Budapesten az egyik kórház­ban, ahol megállapították, hogy szívkoszorúér-elmeszesedésem van két helyen. Egyetlen meg­oldás volt a műtét, amibe azon­nal bele is egyeztem. Széthasí­tották a mellcsontomat, a bal lá­bamból kivettek egy 60 cm-es eret, és most már nem az erede­ti koszorúeremben áramlik a vé­rem, hanem a két beépítetten. Amióta megműtötték, én egy tűszúrás, nem sok, annyi fájdal­mat nem érzek. — Gimnáziumi igazgatóként ment nyugdíjba. Hogyan kez­dődött pedagógusi pályafutása? — Jó apám döntötte el, hogy mi lesz belőlem, mert ugye ak­kor a szülő szava szent és sért­hetetlen volt. 1942-ben végez­tem a debreceni Református Hegedűs Dezső Tanítóképzőben. Nem dicsekvés­ként mondom, de tiszta kitűnő érdemjegyeket kaptam a vizs­gáimon. Annak idején annyira belebolondul­tam a népi írók könyveibe, és ezen keresztül a székelyek élet­módjába, hogy arra kértem a magyar államot, helyezzenek ki Erdélybe taníta­ni, mert ráakad­tam őseim nyo­mára, s fel aka­rom kutatni őket. A Görgényi-havasokban kaptam állást. Az akkori tan­igazgatást jellemzi, hogy en­gem, aki annyit se tudtam romá­nul, hogy Buna Sua! — ezt is ott tanultam meg —, ami azt je­lenti jó napot!, egy olyan isko­lába tettek, ahol a gyerekek csak annyit tudtak magyarul: Szebb jövőt! Ez volt a leventeköszö­nés. Nagyon el voltam kesered­ve, hogy oktatni jöttem és né­maságra vagyok kárhoztatva, írtam egy levelet Marosvá­sárhelyre a tanfelügyelőnek, amelyben arra kértem, hogy olyan iskolába tegyen, amelyik­ben szót tudok érteni a tanítvá­nyaimmal. Akadt is egy ilyen intézmény. Itt a gyerekeknek már harmadik osztályba kellett volna járniuk, de nem volt a fa­luban tanító, így még csak elsősök lettek, amikor átvettem őket. Egy év leforgása alatt két esztendő tananyagát vettük át, és a tanítványaim valamennyien sikeres vizsgát tettek. Ezért a munkáért kaptam egy elismerő oklevelet. Ezt követően vonul­tam be katonának. —Hol teljesített szolgálatot? — Marosvásárhelyen a 23. határvadász zászlóaljnál. Kike­rültem a frontra, majd 1945 ja­nuárjában orosz hadifogságba estem Kőbányán. Kivittek, s aztán 1948 májusában jöttem só lakhelyem a Marostorda me­gyei Kendő volt. Persze én hiá­ba állítottam, hogy román a tú­rós cinke, de nem én, senki nem hitte el. Végül három ibrányi ember igazolta, hogy egyazon községből valók vagyunk, így térhettem vissza szülőfalumba. — Ibrányban folytatta hiva­tását? — Kineveztek a református iskolában tanítónak. Aztán jött az államosítás, s megbíztak az iskola számadó igazgatói teen­dőivel. Ezt csináltam 1951-ig, utána helyettes igazgató, majd igazgató lettem egy kurta esz­tendőig. Ekkor ugyanis az osz­tályvezető barátom jött ki hoz­zám, és azt mondta, hogy ha is­tent ismerek, akkor segítsek raj­ta, mert másnapra neki kell egy magyar—történelem szakos szakfelügyelőt szereznie a megyei művelődési osztályra, mert ha nem, abban az esetben fegyelmit fog kapni. Azt akar­ta, vállaljam el. Én kötélnek áll­tam, és ott dolgoztam 1957-ig, akkor váltottak le. Beválasztot­tak a munkástanácsba, s legna­gyobb vétkemnek a neves író­val, Sánta Ferenccel való kap­csolatomat hozták fel. Én ezt tagadtam (pedig egy párszor szót váltottunk), de hát láttam, hogy mit művelnek azokkal, akikre nagyon rászállnak. Há­rom gyermekem volt, és én semmihez nem értettem. Ha el­mentem volna kubikolni, abból a családom nem tudott volna megélni. Büntetésből Nagyta­nyára helyeztek ki, telefonon leadott központi utasítással. Az emberek mellém álltak, és visszaköveteltek a faluba. Újra igazgatóhelyettes lettem az ál­talános iskolában. Aztán, még mielőtt az ibrányi gimnázium­ban igazgató lettem volna, egy nyarat Tivadaron töltöttem építőtábor-parancsnokként. 1983-ban lettem nyugdíjas. — Egy évvel korábban volt egy tragikus kimenetelű autó­balesete is. — Nyékládháza előtt van egy csárda, az a neve, hogy Pótke­rék, az előtt állt egy kivilágítat­­lan teherautó, és annak mentem neki. Én nagyon összetörtem magam, szegény feleségem pe­dig életét vesztette. Egerből jöt­tünk hazafelé ketten a párom­mal, a fiamnak volt vendégsze­replése, azt néztük meg. — Azóta írt egy könyvet a városról. Sokat dolgozott ezen? — Szúr doki Miklós barátom­mal együtt gyűjtöttük össze az anyagot. Háromszor írtam át, mert felsőbb köröknek nem tet­szett. Ez egy olyan mű Ibrány­­ról, amit Julis néni és Pista bá­csi is megért. — Felnőtt gyermekivel mi­lyen a kapcsolata? — Nagyon jó. Két lányom itt él Ibrányban. Az egyik az álta­lános iskolában tanít, a másik pedig a GYIVI-ben dolgozik, ő a megyében az örökbefogadói ügyintéző. Géza fiam a Vígszín­ház társulatának tagja. Én gyak­rabban meglátogatom, mint ő engem, de neki köszönhetően van telefonom, és ennek segít­ségével sokat beszélgetünk. — Milyen tervei vannak? — Felvetődött annak a gon­dolata, hogy Nagy Ferenccel, a megyei levéltár igazgatójával közösen egy könyvet jelentes­sünk meg, de ez még csak öt­let. Továbbra is szeretnék rend­szeresen írogatni az Ibrányi Hírlapba, és szeretnék sokáig élni. Ezúton is egészséget, bol­dogságot és hosszú életet kívá­nunk Dezső bácsinak az Új Kelet készítői és olvasói nevé­ben! V. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében egyedül Ibrány­ban található On-Line rend­szerű műholdas totó-lottó felvevőállomás. Magyaror­szágon ezeket az egymillió forint értékű berendezése­ket a Szerencsejáték Rt. he­lyezi ki a településekre az előzetes felmérések alapján. Ibrányban Márkus Ferenc helybéli vállalkozónál he­lyezték el ezt a gépet. —Mit tud ez a „ szerkentyű” ? — Aki fel kívánja adni a szelvényét, annak csak annyi a feladata, hogy kitöltse és be­lehelyezze ebbe a gépbe. Egy másodperc múlva már Buda­pesten, a központban műhold segítségével számítógép dol­gozza fel a játékszelvényt, és a szerencsét próbáló illetőnek Tippelés műholdon keresztül rögtön kidobja ellenőrző papír­ját a nálunk lévő berendezés. Ha nem szabályszerű a tippe­lés, valami hiba csúszott a ki­töltésbe, akkor a rendszer azon­nal jelzi és lehet korrigálni. — Meddig adhatják fel lot­tó- és totószelvényeiket az em­berek? — Szombat délig, tehát még a húzás napján sem késő, ha valaki úgy dönt, hogy most sze­retné megfogni az isten lábát. — Milyen a forgalom? — Közel egy esztendeje le­het így tippelni Ibrányban. A legtöbben péntek délután és szombat délelőtt jönnek. Körül­belül 100 ezer forint értékben vásárolnak szelvényt hetente. — Hogyan fizetnek? — A nyereményösszegeket keddtől lehet felvenni, 50 ezer forintig a helyszínen. E fölött, aki kéri, annak kihozzák ide, de ha ezt nem óhajtja, akkor fel kell utaznia érte a főváros­ba. —Mennyi volt az eddigi leg­nagyobb nyeremény? — Egy négytalálatos, amiért 882 ezer forintot fizettek ki. Egy 83 éves idős bácsira mo­solygott rá Fortuna. — Kié az eladott szelvények utáni bevétel? — A Szerencsejáték Rt.-é. Amennyiben például 80 ezer forint a befolyt összeg, ab­ból kifizetem a heti nyere­ményeket, majd a fennma­radó pénzt viszem Pestre. Olyan el sem képzelhető, hogy saját zsebre eltegyek valamennyit, mivel a szá­mítógép hamisítatlanul nyilván tartja a pontos be­vételt. — Ha jól tudom, van egy nagyszerű kezdeményezé­se, ami összetalálkozott a vá­ros vezetésének elképzelé­sével... — Pályáztunk arra, hogy a harmadik negyedévben Ibrányban közvetítsen a Magyar Televízió egy ötös­­hatoslottó-sorsolást. Úgy néz ki, hogy ez valóra is fog válni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom