Új Kelet, 1995. június (2. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-05 / 130. szám
81995. június 6., kedd Kultúra UJ KELET A kisvárdai fesztivál után ✓ „Úgy érezzük, hogy itthon vagyunk” A kisvárdai színházfesztiválon részt vevő határon túli magyar színtársulatok a fesztiválon bemutatott versenyelőadásaikkal, valamint mesejátékokkal és zenés műsorokkal május 26—június 3. között megyénk és a szomszédos Borsod-Abaúj-Zemplén megye falvaiban, városaiban is vendégszerepeitek. Május 29-én a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulata a nagykállói közönségnek szerzett feledhetetlen, vidám perceket a hazai publikum előtt már nagy sikerrel bemutatott Tigris a garázsban című zenés bohózattal. A társulat művészeti vezetője, Meleg Vilmos az előadás előtti percekben arról beszélt, hogy mit jelent a nagyváradi színészek számára „itthon” játszani. — Gondolom, a nagyváradi társulat már nem első ízben vendégszerepei Magyarországon. A kisvárdai színháztalálkozónak is visszatérő résztvevői? — Mióta az utóbbi öt-hat évben — a romániai rendszerváltozás hatására —- a korábbi beszűkült és erősen korlátozott lehetőségeink kibővültek, s így gyakrabban és könnyebben tudunk „hazajönni” Magyarországra, állandó résztvevői vagyunk minden szakmai rendezvénynek, többek között a kisvárdai fesztiválnak is. De természetesen az ország más városaiban, kisebb-nagyobb színházaiban is gyakran fellépünk. Mindenhová elmegyünk, ahová hívnak, a magyarországi vendégszereplés szervesen hozzátartozik a társulat munkájához, életéhez. — Hol szerepeltek már legtöbbet Magyarországon? — Mivel Nagyváradhoz közel van Debrecen — s a határtól eltekintve a két város egyébként egy régióhoz tartozik —, már hosszú idő óta hagyománya van a két színház együttműködésének. A testvérvárosi kapcsolat fenntartása és ápolása ugyan a 80-as évektől 1990- ig a romániai politikai helyzet miatt ellanyhult, mert még magánemberként is csak nehezen tudtuk átlépni a határt, nemhogy színházakban játszani. Mostanában egyre többet vendégszerepelünk Hajdú-Biharban. Ezenkívül a keleti országrész más városaiban is visszatérő vendégek vagyunk, mint például a békéscsabai és a gyulai színházakban, de néhányszor felléptünk már Budapesten, Esztergomban is. —A kisvárdai fesztivál nemcsak vendégjáték, de szakmai megmérettetés is. Milyen eredményeket ért el, milyen helyezéseket kapott a korábbi években a nagyváradi társulat? — Többször értünk már el helyezést és jelentős jutalmat is kaptunk, de a legjobban mindig a közönségdíjnak örültünk, hiszen a legtöbb, amit a színművészet elérhet, az, hogy az embereknek lelkileg-szellemileg nyújt valami feledhetetlent és megismételhetetlent. Ezért nagy öröm számunkra — még díjazás nélkül is — egy-egy sikeres vidéki fellépés. — Véleménye szerint a versengésen túl milyen jelentősége van ennek a találkozónak a részt vevő társulatok, illetve általában a magyar és a határainkon túli magyar színművészet szempontjából? — A legfontosabb szerepe talán az, hogy lehetőséget ad színészeknek és rendezőknek egyaránt, hogy megismerjék egymás munkáját, tanuljanak egymástól, elleshessenek építő, hasznos módszereket, ötleteket. Úgy érzem, ezen a pályán — mint ahogy máshol sem — nem szégyen a jobbtól tanulni, rengeteg tapasztalattal gazdagodik az ember egy-egy ilyen rendezvény alkalmával, amelyeket a későbbiekben nagyszerűen lehet hasznosítani. Másrészt ez a fesztivál lehetőség baráti kapcsolatok kiépítésére, ápolására is, amelyek később szakmai téren is kamatoztathatók. Azonkívül mi, nagyváradiak például nagyon szeretjük Kisvárdát, a város hangulatát, a strandot és általában az itteni embereket. A színházi előadásokon és a szakmai programokon túl a legnagyobb élmény számunkra mindig az, ha minden kötöttség nélkül, „igazi” magyarként elvegyülhetünk az itt élők között. —Mi a véleménye a magyarországi közönségről? — Ha a romániai magyar színházlátogatók köréhez hasonlítom, azt kell mondjam, hogy éppen olyan fogékonyak és aktívak, de ez csak egy nagyon szűk rétegre vonatkozik, mert sajnos igen kevés az érdeklődő. Az emberek nagy része passzív, ami nekünk szokatlan, talán azért, mert Romániában a magyar színháznak egészen más presztízse van a magyar művészi életben és a közéletben, aminek oka a magyarság kisebbségi helyzetében keresendő. —Ezen a fesztiválon Kesey- Wasserman: Kakukkfészek, valamint a Tigris a garázsban című darabokkal léptek fel. Van-e valami különös oka annak, hogy éppen ezeket a műveket választották? — A Kakukkfészek igen népszerű darab, az otthoni közönség számára is kedves, s úgy hallottam, a közelmúltban több magyarországi színtársulat is játszotta már nagy sikerrel. A technikai felszereltséget illetően is ez az évadunk legjobb darabja, ezért választottuk ezt versenyelőadásnak. A Tigris a garázsban pedig egy kedves, könnyed vígjáték, amit — reméljük — szeretni fog a közönség. —A romániai politikai viszonyokat tekintve milyen jelenleg a nagyváradi magyar színház helyzete? — Sajnos a rendszerváltás óta a gondjaink nem csökkentek jelentősen. Főleg anyagi téren vannak problémáink, ugyanis a román állam nem tekinti fontos dolognak a kisebbségi színházak és általában a kisebbségi kultúra támogatását. De az összefogás, a jó kapcsolatok nagy segítséget jelentenek. Ezenkívül jelentős támogatást kapunk a magyarországi színházaktól is, például néhány előadásunkhoz a debreceni színház adott kölcsön díszleteket. Nagy segítséget jelent egy-egy ilyen rendezvény is, hiszen a helyezésből, díjakból származó jutalmak is enyhítenek anyagi problémáinkon. Én bízom abban, hogy ha a helyzet nem rosszabbodik és a közönség sem hagy el minket, a színház fenntartásával a közeljövőben sem lesz gond. Matyi Zs. Magyarul és nekünk A kassai Thália Színház tagjai és Verebes István rendelkezőpróba közben Harascsák Annamária felvétele Véget ért Kisvárdán a Határontúli Magyar Színházak Fesztiválja, amely Erdélytől az Egyesült Államokig évről évre egyre több magyarnyelvű színházat kapcsol be a hazai kultúra vérkeringésébe, megteremtve az alapját, a szakmai és szellemi együttműködésnek. Nyakó Bélát, a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza igazgatóját arról kérdeztem, hogy hogyan alakul eddig a fesztivál mérlege a nézettség és a produkciók színvonalának szempontjából, melyek azok a társulatok, amelyek nem jöttek el a találkozóra, és kiket akarnak a jövőben feltétlenül meghívni. — Már a fesztivál első évétől kezdve nagy volt az érdeklődés a rendezvény iránt, de néhány társulat a politikai helyzet miatt vagy pénz hiányában nem tudott részt venni a találkozón. A nehézségek ellenére és a politikai változások hatására azonban szerencsére minden olyan színház, amely a határon túli magyar színjátszás erejét jelenti, eljutott már egy-egy fesztiválra, így évente tíz-tizenöt „hazajáró” társulat vesz részt a fesztiválon.. A környező országokban működő színházak mellett ez évben kapcsolódott be a New York-i Magyar Színház és Művelődési Egyesület, a Torontói Magyar Színház pedig második alkalommal vesz részt a fesztiválon. Hiányoznak viszont a délvidékiek, a szabadkaiak és az újvidéki társulat. A háború és a válság miatt az ottani kulturális élet ugyancsak szétzilálódott, és ez fokozottan érvényes a magyar színházakra. Anyagi gondok — utazási költségek, kilépési engedély megfizetése — miatt a részvétel megoldhatatlannak tűnt. Talán nem lesz mindig így, s jövőre ők is itt lesznek a fesztiválon. Az idén felvettük a kapcsolatot a Franciaországban, illetve az Ausztriában tevékenykedő színtársulatokkal is, de ezek egyelőre csak képviseleti szinten vettek részt a rendezvényen. — Ebben az évben is a legjobb előadásokat és a legkiemelkedőbb színészi alakításokat kisebb-nagyobb összegekkel jutalmazzuk, a díjnyertes versenyelőadás jutalma az idén százezer forint. Kétségtelen, hogy anyagilag is segítséget jelent a színházaknak ez a fesztivál, nemcsak a díjakra vonatkozóan, hanem a bevétel növelésének szempontjából is, hiszen a társulatok a versenyelőadásokon túl két-három alkalommal tájelőadást is tartanak. Egyébként a szakmai zsűri nagyon szigorú a díjak odaítélésében, a színházi élet kiválóságai alkotják, mint például Nánai István filmkritikus, Kerényi Imre, a Madách Színház igazgatója, Békés Pál író és Koltai Tamás, a Színház című lap főszerkesztője. A színházakat a szponzorok és a rendező szervek segítségével támogatjuk, a kisvárdai önkormányzat mellett többek között az Illyés Alapítvány, a Soros Alapítvány, a Szabadművelődési Alapítvány és természetesen a Művelődési és Közoktatási. Minisztérium finanszírozza a rendezvényt, amit egyéb felajánlások egészítenek ki. — Mindig vannak kitűnő produkciók. Az idén érdekes előadásnak számít a kassai Thália Színház által bemutatott, Verebes István által rendezett Semmi és végtelen című színdarab, a nagyváradi színház Kakukkfészek, a marosvásárhelyiek Nem félünk a farkastól, és a temesváriak Katonák című előadása. Műfaji és tartalmi megújulást jelent a New York-iak által színre vitt két monodráma, de ettől eltekintve úgy érzem, talán nem is a színdarabok és az előadások rangsorolása a legfontosabb ezen a fesztiválon, hanem az, hogy ezek a társulatok itt vannak, magyarul játszanak, és nekünk játszanak. M. Zs. Kilencven éve született Molnár József Csengeri Krónika Pályázati támogatások Közzétették a Nemzeti Kulturális Alap Közművelődési Szakmai Kollégiuma által kiírt pályázat eredményét. Erre 469 pályamű érkezett be, melyekből a szakmai kuratórium 164-nek ítélt oda 22 millió 456 ezer forintot. Megyénkből többen nyertek, így a Nasárosnaményi székhelyű Kelet-magyarországi Protestáns Kör kulturális rendezvényeinek a támogatására, a Kisvárdai Várszínház színházlátogatási programjához, míg a tarpai művelődési ház a megyei népzenei találkozó megrendezésére kapott támogatást. Ugyancsak sikeresen pályázott a fehérgyarmati művelődési központ a Szatmári Tavasz rendezésével és a tiszavasvári művelődési központ a Tiszaparti dalostalálkozó megrendezésével, míg a nyíregyházi Városmajori Közösségi Ház abaúji programjai megvalósításához kapott pénzt. Csengerben született 1905. június 5-én, ahová gyermekkori élményvilága, iskolái, valamint helytörténeti kutatásainak a jelentékeny része is kötötte. Gimnáziumi két utolsó évét végezte Nyíregyházán, az evangélikus Kossuth Gimnáziumban, ahol 1925-ben érettségizett. A városhoz és volt iskolájához Budapestre költözése után is szoros kapcsolat fűzte. A Kossuth Gimnázium 1956-ban megjelentetett jubileumi évkönyvében látott napvilágot Adattár címmel egy összeállítása. Ennek az az érdekessége, hogy lényegében irodalmi kislexikon, amely azóta is a helyi irodalomtörténeti kutatásoknak nélkülözhetetlen forrásanyaga. A későbbiekben is igen jelentős az irodalomtörténeti munkássága. Több tanulmánya jelent meg a Szabolcs-Szatmári Szemlében, így elsősorban irodalmi hagyományainkról. Többek között jelentősek Kó7- csey, Petőfi, és Jókai Mór megyénkben kapcsolatairól írott tanulmányai. Luby Margit munkásságáról szintén az elsők között emlékezett meg, s fedezte fel páratlan néprajzkutatásainak jelentőségét. Születésének 90. évfordulójára értékes néprajzi és helytörténeti antológiát adtak ki a tiszteletére Csengerben — Csengeri Krónika címmel, amelyet Dankó Imre szerkesztett. Budaházi István
