Új Kelet, 1995. június (2. évfolyam, 127-151. szám)

1995-06-24 / 146. szám

21995. június 24., szombat Belföld-külföld UJ KELET Vádak a pénzügyminiszter ellen Az osztrák parlament összeférhetetlenségi bizottsága pén­teken hajnalban keddre napolta el azt az ülést, amelyen a pénzügyminiszterrel szemben beterjesztett vádakat vizsgálja. A szabadságpárt kezdeményezésére a testület azt vizsgálja, vajon Andreas Staribacher megfelelően vált-e meg adótanácsadási cégétől, s nem követett-e el olyasmit, ami összeegyeztethetetlen kormánytagságával. A 38 éves szak­ember, aki áprilisban vette át a tárcát, előzőleg jól menő adótanácsadó cég társtulajdonosa volt. Kinevezésekor el­adta 50 százalékos részesedését, mégpedig az ellenzéki sza­badságpárti politikusok véleménye szerint áron alul, 500 ezer schillingért, és azzal a kikötéssel, hogy később ugyan­ennyiért visszavásárolhatja azt. Jörg Haider szerint az ala­csony eladási árral Staribacher megkárosította az államot. Japán, a béke országa Japánnak a béke országaként kell élnie, és meg kell szív­lelnie a történelem tanulságait, hogy a múlt bizonyos ese­ményei soha ne ismétlődhessenek meg — jelentette ki Murajama Tomiicsi kormányfő azon a megemlékezésen, amelyet pénteken tartottak Okinava szigetén, az ottani har­cok befejeződésének 50. évfordulója alkalmából. Japán legdélibb kormányzóságában mintegy 200 ezer helyi lakos vesztette életét a japán császári hadsereg és az amerikai csa­patok 1945 márciusa és júniusa között vívott véres harcai következtében. Nem adják ki a csalót Robert Vesco amerikai üzletembert, aki hazája igazság­szolgáltatása elől szökve 1982 óta él Kubában, Havanná­ban akarják bíróság elé állítani, s nem adják ki az Egyesült Államoknak — közölte csütörtöki tájékoztatóján a kubai külügyi szóvivő. Vesco 1972-ben távozott hazájából, ahol több mint 200 millió dolláros csalással és a nemzetközi ká­­bítószer-kerekedelemben való részvétellel vádolják. Végül a Castro-kormányzat „vendégszeretetét” élvezve a sziget­­országban talált menedéket. Június elején a kubai belbiz­tonsági rendőrség letartóztatta; a hivatalos közlemény sze­rint kémkedéssel gyanúsítják. Jugoszláv feltételek Jugoszlávia kész haladéktalanul elismerni Bosznia- Hercegovinát és Horvátországot, ám csak három feltétellel: ha ez a két állam is elismeri Jugoszláviát; ha ezekben az országokban a nemzetközi béketervnek megfelelően tiszte­letben tartják a szerb kisebbség státuszát; s ha a nemzetközi közösség azonnal, visszavonhatatlanul feloldja a Jugoszlá­via elleni szankciókat — nyilatkozta a párizsi Libérationnak a jugoszláv külügyminiszter. Ha ez utóbbi megtörténik, akkor nem kell sokat várni, s a boszniai szerb vezetők is elfogadják a nemzetközi béketervet, vagy pedig átadják helyüket olyanoknak, akik hajlandóak ezt megtenni — tet­te hozzá Vladislav Jovanovic. Újabb bizalmi szavazás Viharosan kezdődött pénte­ken az orosz parlament alsó­házának ülése. A parlament helyt adott a miniszterelnök előző napi kérésének, és július 1-jén, rendkívüli ülésen szavaz újra a kormány iránti bizalom kérdéséről. A voksolás tétje a duma feloszlatása, miután Bo­risz Jelcin elnök nem hagyott kétséget afelől, hogy alkotmá­nyos jogával élve a bizalom ismételt megvonása esetén nem a kormányt, hanem a du­mát meneszti. Viktor Csernomirgyin kor­mányfő csütörtökön kért ismé­telt bizalmi szavazást a kabi­net ellen, arra hivatkozva, hogy megingatná a politikai helyzetet a három hónapos bi­zonytalanság, amelyet az okoz, hogy szerdán a duma megvon­ta a bizalmat a kormánytól. A kormány iránti bizalom három hónapon belüli ismételt meg­vonása esetén ugyanis az alkot­mány szerint az elnöknek el kell döntenie, hogy a kormányt váltja-e le vagy a dumát osz­­latja-e föl. Borisz Jelcin csü­törtökön egyértelműen értésre adta, hogy ebben az esetben a dumát oszlatná fel. Pénteken délelőtt napirend előtti felszólalásában a kom­munista frakció képviselője, Oleg Mironov bejelentette, hogy összegyűlt az elnök elle­ni bizalmatlansági indítvány beindítását célzó eljáráshoz szükséges 150 aláírás. Az in­dítványt kezdeményezők min­denekelőtt a csecsenföldi há­ború, a parlament két évvel ezelőtti szétlövetése és a pri­vatizáció eddig menete miatt akarták elérni Jelcin menesz­tését. A duma azonban nem tűzte napirendre az elnök ha­talmától való megfosztását cél­zó eljárás megindítását. A szükséges 226 helyett ugyanis csak 172 szavazatot kapott az indítvány. Blokád a főváros körül Hogyan jutott be Szarajevóba? Csütörtökön Szarajevóba ér­kezett a boszniai ENSZ-műve­­letekért felelős új polgári tiszt­viselő. Antonio Pedauye Gonzales — aki korábban Spanyolor­szág jugoszláviai nagykövete volt -— egyike annak a három politikusnak, akik az ENSZ egy közelmúltbeli határozata alapján megosztják egymás között a délszláv válsággal kapcsolatos tennivalókat. Gon­zales, aki közvetlenül Akasi Jaszusi ENSZ-különmegbízott alárendeltje, a napi tennivaló­kért, továbbá a boszniai diplo­máciai és politikai tárgyaláso­kért felelős. Macedóniában a lengyel Henryk Skolarski múlt héten vette át posztját. Rövi­desen kinevezik a horvátorszá­gi ENSZ-műveletek vezetőjét is. Gonzales júliusban foglalja el helyét véglegesen. Mostani, kétnapos szarajevói látogatása csak ideiglenes. Érkezésével az AP szerint máris rejtély elé állította a nemzetközi megfigyelőket. Senki nem tudja ugyanis, ho­gyan jutott be a spanyol diplo­mata Szarajevóba, amelynek a múlt hét óta összes bejárata blokád alatt van. A boszniai szerb televízió csütörtök este arról adott jelen­tést, hogy a bosnyák kormány­erők tűz alá vettek egy ENSZ- teherautósort, amely Szarajevó szerbek lakta részébe igyeke­zett élelmiszersegéllyel. A te­levízió szerint a bosnyákok gránátokkal támadtak a teher­autókra, amint elérték a raj­­lovaci raktártelepet. Sérülések­ről a jelentés nem tett említést. A riport azt is állította, hogy a szerbek viszont bántódás nél­kül engedtek át néhány nem­zetközi teherautót a muzulmá­nok lakta negyedbe. Az adásban a boszniai szer­­bek második számú vezetője, Nikola Koljevic kijelentette, hogy ha a kormányhadsereg szarajevói offenzívája után ki­alakult új helyzetben nem kezdődnek meg hamarosan a béketárgyalások, a válságot óhatatlanul a csatatereken kell rendezni — írja a Reuter. ünnepe Ma vidám juniálisra kerül sor a piricsei erdőben. A részt­vevők gazdag program között mazsolázhatnak. Lesz foci, váltófutás, kötélhúzás. Sétako­­csikázhatnak, lovagolhatnak az érdeklődők. Kutya- és tech­nikai bemutatót nézhetnek meg, akik kilátogatnak a jú­­niálisra. Vasárnap a nyírbátori lakta­nyában nyílt nap lesz, ahol tá­jékoztatóra, fórumra, technikai bemutatóra is sor kerül. A rendezvénysorozat kö­vetkező állomása hétfő este fél nyolc. Ekkor a városi sport­­csarnokban a Mandala Dal­színház lép fel. A kedd a sorállománynak ki­képzésmentes nap. A kiskato­­nák délelőtt játékos sport­­vetélkedőkön vesznek részt, délután a városi múzeumot te­kintik meg. Ugyancsak délután a római katolikus templomban Szent László-napi áhítat lesz. Tanyik József Az elnök szaga Igen kellemetlen meglepetésben volt része a svájci el­nöknek a minap. Kaspar Villiger békésen kerékpározott Bern környékén, amikor a vártnál közelebbi kapcsolatba került a természettel: ugyanis hirtelen trágyalé zúdult a nyakába — jelentette a Reuter brit és az AP amerikai hírügynökség. Az időtakarékos svájci gyakorlatot követve egy farmer az istállójában télen összegyűlt trágyalével permetezte föld­jét, amikor — a parlament egyik tagjának társaságában — feltűnt az országúton az elnök. Amikor közelebb értek, a farmer megfordult, rájuk szegezte a szórófejet, és „lőtt”. Villiger jóindulatúan fogja fel az ügyet, s azt mondta: „Nem hiszem, hogy felismert volna bennünket. Úgy gondolom, inkább a biciklisekkel van baja.” Bár a fővárosba való visszatérte előtt a szerencsétlenül járt elnöknek — aki egyben az ország védelmi miniszteré­nek funkcióját is betölti — sikerült megmosakodnia, nem ' lesz könnyű dolga, míg el tudja felejtetni az esetet. A körül­mények mellett nem segített ebben neki a védelmi minisz­térium szóvivője sem, aki másnap újságírók előtt kijelen­tette: „Ma már nem volt semmi szaga.” A szóvivő elmondta még, hogy Villiger az eset ellenére sem hagyja abba a kerékpározást, de ezentúl nagy ívben elkerüli a szórópisztollyal „felfegyverkezett” farmereket. Maga Villiger a parlament előtt úgy vélekedett, hogy az eset felveti azt a kérdést, mennyire van szükség a politiku­sok és szavazóik „vegyülésére”. Az eset természetesen jó poént jelent a humoristáknak is, akik közül a leggyorsabbak már reagáltak is: karikaturisták egy csoportja némi dezodorral ajándékozta meg Villigert. Tanúvallomások a Magda Marinko perben Kivezették a teremből Tanúk kihallgatásával folytatódott Magda Marinko és társai büntetőperének tár­gyalása pénteken a Főváro­si Bíróságon. A kecskemé­ti gyilkosságokkal kapcso­latban e napra beidézett nyolc személy közül öten jelentek meg és valamennyi­en fenntartották a nyomozó hatóság előtt tett vallomásu­kat. S. S.-t bilincsben vezették elő, mert más ügy miatt előzetes letartóztatásban van. (Emberrablás elköveté­sével gyanúsítják). Amikor Varga Zoltán tanácselnök bíró a tanú foglalkozása felől érdeklődött, Magda Marinko közbekiáltott: „gyilkos!”. Magda Marinko a további­akban is fegyelmezetlenül viselkedett, ezért Varga Zol­tán — többszöri figyelmez­tetés után — kivezettette őt a teremből és S. S. kihallga­tását az elsőrendű vádlott tá­vollétében folytatta. A tanú vallomásából kitűnt, hogy Magda Marinkót gyermek­kora óta ismeri. S. S. és a kecskeméti gyilkosság egyik áldozata Dragutin Kujundzic 1993-ban Magyarországon rö­vid ideig együtt laktak Magda Marinkóval. S. S. elmondta: Kujundzic közelebbi ismeret­ségbe került Horváth Antallal — őt szintén Kecskeméten öl­ték meg — és szavai szerint „nem szép dolgokkal üzletel­tek, önbíráskodással, zsarolás­sal foglalkoztak”. 1993. december 19-én a bűn­­cselekmény éjszakáján S. S. és Kujundzic barátnőik társaságá­ban Szegedről Kecskemétre mentek szórakozni. Egy piz­­zériában voltak, amikor Hor­váth Antal rádiótelefonon fel­hívta .Kujundzicot, majd sze­mélyesen is megjelent ott és a két személy hamarosan együtt távozott anélkül, hogy közöl­ték volna, hová mennek. Ku­jundzic arra kérte S. S.-t és a két nőt, hogy várják meg, mert rövidesen visszatér. Több órás várakozás után a keresésére indultak. A hajnali órákban jár­tak Horváthék lakásánál (a bűncselekmény helyszínén) is, ahonnan fény szűrődött ki, és hangosan szólt a rádió, de csengetésükre senki sem nyi­tott ajtót. Végül S. S. a nők tár­saságában visszautazott Sze­gedre. Másnap értesültek a gyilkos­ságokról. Néhány nap eltelté­vel S. S. különböző jelekből arra a következtetésre jutott, hogy a bűncselekmény elköve­téséhez Magda Marinkénak is köze van. Ezt a gyanúját állí­tása szerint megosztotta a kecs­keméti rendőrökkel is, de azok nem tettek semmit. S. S. a bí­róság előtt kijelentette: „ez az egész dolog (az orosházi és a szegedi emberölések) nem is történt volna meg, ha hallgat­nak rám.” Miután Magda Marinkót őrei visszakísérték a tárgyaló­terembe, Varga Zoltán ismer­tette vele S. S. vallomásának a lényegét. Magda Marinko ki­jelentette: S. S. gyilkos, és több ország titkosszolgálata is kere­si. F. R. felszolgálónő vallomá­sa alátámasztotta azt, amit S. S. a kecskeméti pizzériában történtekről elmondott. G. M. — a néhai Kujundzic barátnője — vallomása lénye­gében egybehangzó volt S. S.­­ével. Cáfolta, hogy Kujundzic ékszert akart volna venni Hor­váth Antaltól, hiszen tudomá­sa szerint a barátjának nem volt felesleges készpénze. Beszá­molt arról, hogy Kujundzic és Magda Marinko között az utóbbi energikus és lobbané­kony természete miatt az utol­só időszakban megromlott a kapcsolat. Magda Marinko szerint G. M.-t megfenyegette a jugoszláv rendőrség. A tanú ezt visszautasította. Magda Marinko kijlentette továbbá, hogy Kujundzic ölte meg Farkas Helgát. N. E. vallomásában el­mondta, hogy Horváth An­tal élete utolsó napja dél­utánjának egy részét vele töl­tötte. Az áldozat üzleti kap­csolatairól nem tudott felvi­lágosítást adni, mert szerin­te elválasztotta azt a magán­életétől. Megjegyezte: úgy érezte, hogy Horváth Antal az utolsó hetekben félt vala­mitől, de erről sohasem be­szélt. N. E. és Ny. M. a nyomo­zati eljárás során felismerni véltek néhány — tárgyi bi­zonyítási eszközként eléjük tárt — Horváthéktól eltulaj­donított ékszert, de bíróság előtt kizárólagos megkülön­böztető jelzések hiányában nem tudták határozottan ál­lítani, hogy azok valóban Horváthéktól származnak, vagy csak hasonlóak a tőlük elraboltakhoz. A per június 26-án, hétfőn újabb tanúk kihallgatásával folytatódik. Halál­lista? — Fortélyos félelem uralkodik a Környezet­­védelmi és Területfej­lesztési Minisztériumban — szögezte le a tárcát jel­lemző pénteki sajtótájé­koztatóján Illés Zoltán, a Fidesz-Magvar Polgári Párt alelnöke. Tudomása szerint ugyanis a minisztérium­ban „halállisták'' készül­tek, amelyek azok neveit tartalmazzák, akiket az előző kormány helyezett valamilyen pozícióba, és akiket legkisebb ballé­pésük esetén el fognak bocsátani. Illés Zoltán megfogalmazása alap ján a szakértői munka he­lyett sajnos a tárcánál inkább személyzeti és po­litikai ügyekkel foglal­koznak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom