Új Kelet, 1995. június (2. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-24 / 146. szám
UJ KELET Megyénk életéből 1995. június 24., szombat3 Amit tudni illik az önkéntesbiztosító-rendszerekről A pénztárak garanciái A törvény különböző védőintézkedéseket ír elő, hogy a pénztártagok javára gyűjtött és befektett pénzösszegek a szolgáltatás időpontjában a jogosultságnak megfelelően teljes összegben rendelkezésre álljon. Az első legfontosabb garanciális elem a kölcsönösség elve alapján került megfogalmazásra: „...Minden pénztártag egyben tulajdonosa is az adott pénztárnak.” Ez azt jelenti, hogy a tagok egyénileg is felelősek a pénztár működéséért, a befektetéseiért, a könyvviteléért, az üzleti politikájáért és mindenért, ami a működésével kapcsolatba hozható. Mint már korábban elhangzott, a pénztár legfőbb szerve a tagok összességéből álló közgyűlés. Ez a közgyűlés készíti az alapszabályzatot, a tagok szavazzák meg vagy vonják vissza az igazgató tanács, az ellenőrző bizottság, a különböző szakértők megbízatását. Visszatérve az alapszabályhoz, abban kell meghatározni a pénztártagok jogait is, tehát az egyéneken múlik, hogy milyen szintű beleszólást biztosítanak maguknak a tulajdonképpen saját tulajdonuk működtetésében, például az iratokba való betekintés, vagy a befektetésekbe való beleszólási jog biztosítása. A tagok garanciájának további biztosításáról szól egy másik paragrafus is. Az kimondja, hogy a pénztártag számláján elhelyezett összegekre sem a pénztártag hitelezői, sem kívülálló harmadik személy hitelezői nem tarthatnak igényt. —vip--Négy „csoportbébi” született a két év alatt Túl az államvizsgán Az elmúlt napokban öltönyös és kosztümös fiatalok várakoztak a Mezőgazdasági Főiskola folyosóján. Volt, aki idegesen fel-alá járkált. Mások feszülten húzódtak be a terem valamelyik távoleső részébe. Egyesek tanultak, voltak akik úgy érezték, hogy most már úgyis mindegy. Sokan azt állították, hogy az államvizsgán már nem rúgnak ki senkit. Ha eddig kibírták, akkor megérdemlik az elégségést. A kétely és a feszült várakozás csak akkor szűnt meg, amikor valamennyien túljutottak a sorsdöntő perceken, és kiléptek a vizsgaterem ajtaján. — Ezen is túl vagyunk! — sóhajtották. A folyosón sétálva lettem figyelmes egy zárt kört alkotó csoportra. Kiderült, hogy másoddiplomás államvizsgázók, és a nagy eseményt kétnapos bulival szeretnék megünnepelni. A számítástechnikai szakmérnöki szakot végezték el, a csoport életkora vegyes, és a lakóhelyük is távol esik egymástól, ennek ellenére két év alatt igazi közösséggé kovácsolódtak. — Alig vártuk a konzultációkat, hogy újra találkozzunk — mondták. — Már a megismerkedés után telefonon tartottuk a kapcsolatot egymással. — A vizsga előtti napon szinte égett a telefonzsinór! Menynyit tudsz, hol tartasz, segítsek? — kérdeztük egymástól. — Ezután is fogunk találkozni, mi már összetartozunk! — Négy „csoportbébi” született a két év alatt. így neveztük az iskolaidő közben született gyerekeket — igazítják ki rögtön a félreérthető bejelentést. — Ma este nyúlpörköltet főzünk egyik csoporttársunk lakásán, holnap pedig marhapörköltet. Gyertek el! — szólt a kedves invitálás. Természetesen másnap kilátogattunk Nyírtelekre, az első este megkönnyebbüléstől kellemes hangulatát nem kívántuk megzavarni. Férjek, feleségek, gyerekek. Valamennyi újabb diplomás a családjával jelent meg a kerti partin. A házigazda kisnyulakat és cicákat adott kölcsön a kicsiknek — játékként. Finom ételek, italok, jó levegő, kedves emberek — mi kell még ahhoz, hogy az ember jól érezze magát? — Már jó ideje vagyunk szabadságon a vizsgák miatt... Vannak tanárok köztünk, akik a bűvös F kategóriáért csinálták végig, mások programoznak valamelyik cégnél. — Én utáltam a számítógépet — mondta egy magas szőke hölgy —, csak a takarításnál kerültem a közelébe. A férjem állandó munkaeszköze, de ő nem volt hajlandó megtanítani a használatára. Itt egy könyv, olvasd el és kész — mondta. Olvastam ötven oldalt, persze semmit nem értettem, beiratkoztam erre a képzésre, és nemcsak megtanultam, hanem kedvelem is a gépet. — De nem a tanulás miatt volt jó ez az iskola — szól közbe egy copfos lány — újra diákok lehettünk! — Holnap már mehetünk vissza dolgozni — szűrődött hozzánk egy távolról érkező megjegyzés. Lehettek ugyan újra diákok, de csak néhány napra feledkezhettek meg arról, hogy vissza kell térni a munkahelyre. Hiába, a vakáció csak egy bizonyos életkor kiváltsága. De legalább van munkájuk, ahová visszatérhetnek, és szükség van rájuk! Kozma Ibolya Kevés a gyümölcs (Folytatás az 1. oldalról) A baktalórántházi Nyírség Kft.-nél már lefutott az egres A tervezett 300 tonna helyett csak 30 tonnát vásároltunk fel — tájékoztatott Kormány Béla ügyvezető igazgató. — Ennek oka a kevesebb termés. Gyakorlatilag nálunk is beindult a meggyfelvásárlás, de az átvétel még nem jelentős. A dömping — ha egyáltalán nevezhetjük annak — pár nap múlva várható, mert lényegesen kevesebb a piros gyümölcs, mint az előző évben. A tervünk ezer tonna megvétele, de jó, ha 300 tonna lesz belőle. A meggy után itt is az uborka következik. A jelenlegi állapot szerint az ültetvények szépek, és a meggynél kiesett mennyiséget az uborkával próbáljuk pótolni. A felvásárlási tervünk 3 ezer tonna, reméljük, az időjárás nem szól bele. A vajai Zöldség-Gyümölcs Kft.-nél már optimistábban látja a helyzetet Vitéz Ferenc helyettes ügyvezető igazgató. Elmondta, hogy a szezon náluk a meggyel indul napokon belül, és főleg a fürtös fajtákat veszik. Azzal tisztában vannak, hogy ebből a gyümölcsből kevesebb termett, de bíznak benne, hogy a tervezett 500 tonnát fel tudják vásárolni. A később induló uborkánál sem látnak problémát. A tervük 900-1000 tonna átvétele. Ezt a mennyiséget szinte saját földterületükön termelik meg. Amúgy a megye 37 átvevőhelyén állnak a lakosság rendelkezésére. Úgy látszik, leghamarabb a Papp-Ker Kft. kezdi a most aktuális meggy felvásárlását. Szőke Sándor termeltetési igazgató arról adott információt, hogy ma elkezdik az érdi bőtermő fajtával az átvételt. Szinte a megye minden pontján ott vannak az átvevők, és természetesen a jelentősebb meggytermő helyeken is. Korlátlanul megvesznek minden mennyiséget. O már árról is tudott nyilatkozni: az induló átvételi ár 50 forint, illetve ezt követően a mindenkori legmagasabb napi árat fizetik a termelőknek. A tervezett mennyiség, amit felvásárolnak, 4 ezer tonna. Elmondta még, nem valószínű, hogy ezt mind be tudják szerezni — a gyengébb termés miatt — a megyéből, ezért a kieső hiányt megyén kívüli termelőktől pótolják. A kft.-nél a meggyel párhuzamosan — pár nap csúszással — ugyancsak indul az uborka átvétele is. A célként kitűzött 7 ezer tonnát várhatóan a megyében lévő termelők biztosítani tudják. — Mától tehát benépesülnek a kiskertek. A kis- és nagytermelők kezdik szedni a meggyet, és mindenki bízik benne, hogy jól jár, hiszen minden mellékesre szükség van. Úgy tűnik, az árak a termelők számára — mivel gyenge a termés — jók lesznek. A fogyasztóknak már nem annyira... Fullajtár A ndrás Hosszú testületi ülés Nagykállóban Megszorítások várhatók (Folytatás az I. oldalról) Ebédszünet után került sor az intézményi megszigorító intézkedéseket tartalmazó csomagterv előkészítésének a megvitatására. A hangsúly a tájékozódáson, a pillanatnyi állapotokról szóló tájékoztatáson volt. Előkészítették a tervezett óvodai csoport és körzetösszevonásokat, az önkormányzati felügyelet alatt álló hat üzemi, közszolgálati konyha működésének a racionalizálását. A napközis csoportok esetében is várható a gyermekfelügyeleti rendszer módosítása, az elképzelések szerint a tizennégy napközis csoportot néggyé vonnák Össze. Mint mondta természetesen a megszigorításoknak vélhetően lesznek személyi vonzatai is. A képviselők álláspontjai a szülők szempontjából is negatív irányba tendál: a rentábilis intézményi működés kidolgozásra váró tervében a költségcsökkentéseken kívül lehet, hogy beépítenek egy bizonyos szintű térítési díj emelést is. Maga az önkormányzati működés racionalizálása is elengedhetetlen feladatként hárul a képviselő-testületre. Mint elmondta a polgármester a személyi jövedeklemadóról szóló központi álláspont változás hatását erősen megérzi a város, számosítva ez évi 30 millió forintos bevétel csökkenést is eredményezhet a városi költségvetésben. Nagyon sok interpelláció, hozzászólás és javaslat érkezett a körzeti képviselőktől a bérek alakulásától kezdve a spoil támogatásokon keresztül a közhasznú alapítványokig bezárólag. A város leendő új nagyberuházása, a szennyvízrendszer kiépítése is sok fejtörést okozott a városatyáknak. Nem maga a tény, hanem a finanszírozási lehetőségek felkutatása volt a központi téma ebben a kérdésben. Ugyanis szükséges lenne mintegy 5.3 kilométer szennyvíz elvezető csőhálózat lefektetése, de a kivitelezéshez egyelőre több mint 13 millió forint hiányzik. A pénzügyi forrás keresésben sok képviselő értékes javaslattal élt. Az elkövetkező önkormányzati testületi ülésre augusztus első heteiben kerül majd sor, de addig is több elvégezendő feladattal látták el a képviselők a város vezetőit. A mostani ülésen elkezdett költségracionalizálásra vonatkozó intézkedéscsomag előkészítését — a várható megtakarítások számosítását, a létszámcsökkentések terveinek elkészítését — jelölték ki a legfontosabb nyári feladatának Nagykálló vezetőinek. —vip— Új épületszárnnyal bővítették az anarcsi általános iskolát. Hat tanteremmel, aulával és tágas tornateremmel lett gazdagabb az intézmény. Ezzel egyidőben elkezdődött a konyha, az étterem és a könyvtár építése is, ehhez azonban még nincs meg a teljes pénzügyi fedezet. Az önkormányzat a szükséges összeget pályázatok útján kívánja előteremteni Fekete Tibor felvétele