Új Kelet, 1995. június (2. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-01 / 127. szám
Belföld-külföld 21995. június 1., csütörtök nemzetközi Lakóházra zuhant egy katonai repülőgép Lakóházra zuhant szerdán egy amerikai katonai gyakorló repülőgép a Texas állambeli Wichita Falls nevű városban. Meg nem erősített jelentések szerint a szerencsétlenségben legkevesebb négy személy életét veszítette, és több mint húszán megsebesültek. Szemtanúk látták, amint a T-38-as típusú sugárhajtású repülőgép kétfőnyi személyzete katapultál. Egyelőre nem tudni, hogy melyik támaszpontról szálltak fel, de feltétezhetően a szomszédos bázisról. Levélbomba-fenyegetés Markó Bélának Ausztriában feladott, Markó Bélának, az RMDSZ vasárnap újjáválasztott szövetségi elnökének címzett, nyilvánvaló fenyegetést tartalmazó levélbomba-utánzat- érkezett szerdán a Romániai Magyar Demokrata Szövetség bukaresti hivatalába. A Román Hírszerző Ügynökség (SRI) szakértői, miután értesítette őket a szövetségi elnök hivatala, a helyszínen berendezéseikkel nem tudták megállapítani, igazi a szerkezet vagy sem, ezért egy néptelen parkba vitték, és ott ellenőrizték. Mint kitűnt, „csupán” fenyegetésről van szó. Szerbet mentettek fel Salzburgban Egy salzburgi bíróság szerdán felmentett egy boszniai szerbet, aki ellen a múlt évben emeltek vádat gyilkosságért és gyújtogatásért. Az esküdtek többségi szavazással döntöttek úgy, hogy Dusko Cvjetkovic nem bűnös a legfőbb vádpontokban. Ausztriában ez volt az első olyan per, amely a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnök miatt kezdeményeztek — jelentette a Reuter brit és az AFP franhíriigynökség. ikeresz,t Kós Károlynak Kolozsváron átadták dr. Kós Károlynak a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeíesztjét, amelyet Göncz Árpád, a Magyar köztársaság elnöke a romániai magyar néprajztudomány érdekében végzett tudományos munkája elismeréseként adományozott a tudósnak. Aknarobbantások Kasmírban Öt katona életét vesztette, és többen megsebesültek az indiai Kasmír államban aknarobbanások következtében — közölték szerdán a hatóságok. A UPI rendőrségi forrásokra hivatkozó jelentése szerint kedden este a hadsereg egy ezredese és négy besorozott katona szörnyethalt, amikor járművük aknára futott. A merényletet a Hizbul Mudzsahedin nevű muzulmán szeparatista csoport vállalta magára. Egy másik akna is robbant a Szrinagártól 30 kilométerre délnyugatra fekvő Csarar-i-Sarief város közelében. A detonáció következtében a határ biztonságára felügyelő félkatonai szervezet hat embere sérült meg súlyosan. Ebola után kanyaró és gyermekbénulás Alighogy a jelek szerint túljutott csúcspontján Zaire-ban az Ebola-vírus okozta járvány, egyéb ragályos betegségek terjedése fenyeget az afrikai országban. Mbumb Mussong egészségügyi miniszter kedden Kinshasában, az ország fővárosában arról számolt be, hogy Shaba tartományban 520 kanyarós megbetegedést észleltek, 280 gyermekbénulásos eset fordult elő Mbuji Mayiban, új kolerás esetek voltak Dél-Kiviben, Felső-Zaire-ban pedig a vérhas terjed. Szahalini áldozatok A vasárnap hajnali földrengés által romba döntött szahalini Nyeftyegorszk város összedőlt épületei alól szerda reggelig 445 holttestet és 781 túlélőt emeltek ki a mentőalakulatok — jelentette az ITAR-TASZSZ. Moszkvában a rendkívüli helyzetek kezelésére felállított minisztériumban jelezték: a város 2977 lakója közül továbbra is sok embert — köztük gyermekeket — eltűntként tartanak nyilván. Földrengéskutatók ismételten bírálták az orosz kormányt, amiért — pénzhiányra hivatkozva — beszüntette több földrengésmérő állomás finanszírozását. Superman megbénult Christopher Reeve, a világsikerű Superman-filmek főszereplője megbénult, lélegeztető géppel tartják életben. A 42 éves filmszínészt szombaton szállították a Virginia állambeli Charlottesville egyik kórházába nyaktöréssel. A művész lovaglás közben leesett a lóról. A kórház egyik nővére — aki neve elhallgatását kérte — elmondta: a filmcsillag nyaka a lehető legrosszabb helyen, hátul, a nyak legfelső csigolyájánál tört el. Visegrádi védelmi miniszteri csúcs UJ KELET Keleti katonákat képezünk Magyarország felajánlotta, hogy cseh, lengyel és szlovák katonákat fogad a szeptembertől Budapesten — a NATO békepartnerségi programja keretében — megnyíló nemzetközi nyelvoktató központban. Ezt Keleti György honvédelmi miniszter közölte azt követően, hogy véget ért a visegrádi országok védelmi minisztereinek kétnapos budapesti találkozója (a második napon Csehországot miniszterhelyettes képviselte). Keleti György elmondta, hogy a nap folyamán Göncz Árpád köztársasági elnök, a fegyveres erők főparancsnoka fogadta a vendégeket. A találkozón a délszláv válságról volt szó, illetve arról, hogy Csehország, Lengyelország és Szlovákia miként ítéli meg Oroszország álláspontját a NATO- bővítésével kapcsolatban. A magyar honvédelmi miniszter arról is tájékoztatott, hogy hamarosan külön is találkozik szlovák, cseh és lengyel kollégájával. Ezenkívül meghívta a visegrádi országok védelmi minisztereit a jövő tavasszal Budapesten a NATO közreműködésével megrendezendő konferenciára, amelynek a hadsereg feletti civil kontroll lesz a témája. A lengyel védelmi miniszter, Zbigniew Okonski többek között arról szólt, hogy szükségesek és hasznosak a régió országainak a mostanihoz hasonló találkozói, mert hiszen sok közös céljuk van, s ezek közül is a NATO-csatlakozást emelte ki. Jan Sítek szlovák védelmi miniszter a közös problémákra és a közös érdekekre hívta fel a figyelmet, valamint arra, hogy nem csak miniszteri, hanem alacsonyabb szinten is bővíteni kell a kapcsolatokat. A cseh védelmi miniszterhelyettes, Jiri Pospisil a délszláv válsággal kapcsolatos közös nyilatkozat fontosságát emelte ki, amelyben a négy ország védelmi minisztere elítélte a fegyvertelen ENSZ-katonák túszul ejtését, valamint a polgári lakosság elleni harci cselekményeket. Egy, a NATO-csatlakozással kapcsolatos kérdésre válaszolva a cseh vendég azt mondta: mindegy, hogy a visegrádi országokat külön vagy egyszerre veszik fel a NATO-ba, a sorrend sem számít. Ha Lengyelország, Szlovákia és Magyarország tagja lesz az északatlanti szövetségnek, az megoldaná Csehország biztonsági problémáit is — tette hozzá. Magyar, cseh, lengyel és szlovák részről egyaránt üdvözölték, hogy Oroszország csatlakozik a NATO békepartnerségi programjához. Közúti balesetek Jól vannak a szigetvári buszbaleset kórházban ápolt sérültjei. A nagykanizsai kisdiákokat és kísérőiket szállító autóbusz szerdán délelőtt ütközött össze egy kamionnal, s a baleset következtében két felnőtt és három gyermek szenvedett súlyosabb, de szerencsére nem veszélyes sérüléseket. További kilenc utas kisebbnagyobb zúzódásokkal, horzsolásokkal vészelte át a balesetet, ők azonban nem szorultak kórházi kezelésre. A szigetvári kórház baleseti osztályának ügyeletes orvosa, dr. Imre Ajtony az MTI munkatársának elmondta, hogy a medencecsonttöréssel ápolt Jákiné Szabó Rita és a kulcscsonttörést szenvedett Nagy Jánosné tanárnők kielégítően jó állapotban vannak, csakúgy, mint tízéves tanítványaik, a kisebb agyrázkódás miatt megfigyelt Kovács Nóra, a fejsérüléssel kezelt Szabó Zoltán és a gyermekosztályon orrcsonttörése miatt ápolt Kása Barbara. Kovács Nórát Pécsett kom-A következő három esztendőben évente mintegy 10- 10 ezerrel tervezik csökkenteni a hadsereg létszámát, amennyiben ezt a kormány és a parlament is jóváhagyja. Erről Keleti György honvédelmi miniszter nyilatkozott szerdán az MTI-nek. A honvédelmi tárca vezetője elmondta, hogy 1998-ra 65 ezerre akarják csökkenteni a hadsereg létszámát. A várható intézkedések a hivatásos katonákat nem érintik, őket nem bocsátják el, de a miniszter nem zárta ki, hogy közülük jó néhányan nem vállalják majd a szolgálatot más helyőrségben. A haderőreform keretében ugyanis több alakulatot átszerveznek, illetve felszámolnak. Keleti György elmondta, hogy eredetileg 2005-re tervezték a hadsereg létszámának átalakítását, oly módon, hogy addigputertomográffal is megvizsgálták, sérülése azonban nem ad okot aggodalomra, s a kislány már a gyermekosztályon kezelt barátnőjét is meglátogatta. A baleset sérültjeit szerda esti állapotuk alapján már akár csütörtökön átszállíthatják Nagykanizsára, hogy lakóhelyük kórházában folytathassák gyógykezelésüket — közölte a szigetvári kórház orvosa. Vác külterületén szerdán délután egy betegeket szállító mentőautó nem a forgalmi viszonyoknak megfelelő sebességgel közlekedett, és nekiütközött egy álló tehergépkocsinak. A baleset következtében a mentőautó vezetője és két beteg súlyos, a mentőápoló és egy beteg súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. Az egyik beteg a kórházba szállítása után meghalt. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit — tájékoztatta az MTI-t a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes tisztje. ra a hivatásosokon és a polgári alkalmazottakon kívül a szerződéses katonák képezzék a hadsereg létszámának döntő többségét. Erre azonban a következő években nincs elegendő pénz, ezért szükséges a létszámcsökkentés felgyorsítása. A miniszter szólt arról is, hogy a későbbiek során a hivatásos katonák létszámát elsősorban oly módon kívánják csökkenteni, hogy kevesebb fiatalt vesznek fel a katonai főiskolákra. Kitért arra is, hogy a honvédségnek jövőre 80 milliárd forint központi támogatásra van szüksége ahhoz, hogy végrehajtsa a haderőreformot, illetve tovább haladjon a NATO-hoz való csatlakozás útján. Emlékeztetett arra, hogy 1989 óta reálértékben 60 százalékkal csökkent a hadsereg költségvetési támogatása. Létszámcsökkentés három év alatt Az 1995/96-os, következő tanév A jövő' tanév szeptember 4-én — hétfőn — kezdődik és 1996. június 14-ig tart majd. Az első félév tanulmányi eredményéről február 7-ig kapnak értesítést a tanulók, illetve szüleik — tudatta szerdán az MTI-vel a művelődési minisztérium sajtóirodája. A közlemény szerint a téli szünet előtti utolsó tanítási nap december 21-e, csütörtök lesz, és január 3-án — szerdán — folytatni kell a tanulást. A tavaszi szünet ugyanolyan hosszúságú lesz, mint a téli, s a karácsonyi-újévi, illetve a húsvéti ünnepek is részét képezik a szüneteknek. A tavaszi szünet április 1-jétől 9-ig tart. Új szabályt is tartalmaz a jövő tanév rendjéről szóló rendelet. Eddig csak a katonai és a művészeti iskolák és néhány kivételezett iskola élhetett azzal, hogy előzetes felvételit szervez. A jövő tanévtől bármelyik középiskola és szakiskola megteheti ezt november 15-e és december 15-e között. Ez a lehetőség nem zárja ki a tanulót a további felvételi eljárásokból, még akkor sem, ha az előzetes felvételi eljárás során bejutott valamelyik iskolába. Minden nyolcadik osztályos tanuló három helyre jelentkezhet, akár három gimnáziumba vagy gimnáziumba és szakközépiskolába, illetve egyéb szakiskolába. Tovább tanulási lapját az iskola február 15-ig továbbítja az első helyre. Az általános felvételi eljárás április 12-ig tart, s eddig az ideig mindenkinek tudomása lesz arról, hogy sikerült-e valamilyen iskolába bejutnia. A jogorvoslati eljárás ezután kezdődik és május 10-ig tart. Az a tanuló, akit egyik iskola sem vett fel, segítségért a megyei és a fővárosi önkormányzathoz fordulhat. Nők a holnapért A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének Női Választmánya szerint a Bokros-csomag kétségbeejtő hatást gyakorol a lakosság, s nem utolsó sorban a nők helyzetére — szögezték le a testület szerdai sajtótájékoztatóján. Az érdekképviselet különösen a táppénzmegszorításokat nehezményezi, elsősorban azt, hogy miközben a tb járulékot a munkaadók és a munkavállalók folyamatosan fizetik, a betegség első öt napjára semmiféle ellátás nem jár. Adataik szerint az üzemegészségügyi ellátás keretében eddig évi 2 milliárd forintot fordítottak szűrővizsgálatokra, s mióta ezeket megszüntették, kimutathatóan emelkedett a nők körében például a rákos megbetegedések száma. Nem tartja szerencsésnek az érdekképviselet a jelenlegi helyzetben a gyes és a gyed összemosását sem, annál inkább sem, mert a bölcsődék 40 százaléka az elmúlt években bezárt. Nem értenek egyet a nyugdíjreformmal sem, véleményük szerint nincs kimunkálva a rendszer, s kifogásolják, hogy az érdekvédelmi testületek nem vehetnek részt az előmunkálatokban. Az MSZOSZ női választmánya tiltakozási akciót szervez a közeljövőben a nőket hátrányos helyzetbe hozó rendelkezések ellen. A tájékoztatón bejelentették: a szakszervezet Nők a holnapért elnevezéssel 205 ezer forintos alaptőkével, alapítványt hozott létre a vidéki lányok-asszonyok helyzetének javítására.