Új Kelet, 1995. május (2. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-30 / 125. szám

Belföld-külföld 1995. május 30., kedd nemzetközi Dönteni kellene A Boszniában állomásozó ENSZ-erők parancsnoksága továbbra is arra vár, hogy a nagyhatalmak végre eldöntsék, milyen politikát kívánnak folytatni a válság rendezése ér­dekében -jelentette ki hétfői sajtókonferenciáján Alekszandr Ivanko szarajevói ENSZ-szóvivő. „Nem tudom, meddig tart­ható fenn a jelenlegi állapot, ám az a véleményünk, hogy a helyzet folyamatosan romlik, s ezért arra lenne szükség, hogy minél előbb döntés szülessen Bosznia ügyében” - mondta Ivanko. Kommandós tervek A boszniai szerbek által túszul ejtett kéksisakosok kisza­badítására indítandó kommandós akció nagyon nagy koc­kázattal járna, de a nyugati fővárosokban tanulmányozzák ennek lehetőségét - írja hétfői számában Die Welt című német lap. Az újság értesülése szerint amerikai és brit kü­lönleges osztagok tartózkodnak már Olaszországban, s oda­utazott az amerikai Special Forces központi parancsnoksá­gának vezetője. Egy kisebb kanadai kommandó is állomá­sozik olasz földön és az Adria felé tartó Foch nevű francia repülőgéphordozón is utazik egy jól kiképzett elit osztag. Kozirev a túszokról Kemény hangú nyilatkozatban kelt ki hétfőn Andrej Kozirev orosz külügyminiszter a boszniai szerbek ENSZ- békefenntartókkal szembeni akciói ellen. Kozirev ugyan­akkor a NATO által végrehajtott, szerb állások elleni bom­bázások kapcsán ismét bírálta a Nyugat „kettős mércéjét” , amely „rontja a helyzetet”. Kozirev - utalva a boszniai szer- bek által túszul ejtett kéksisakosokra - hangsúlyozta, hogy az orosz vezetés „nem tűri tovább a békefenntartókkal szem­beni barbár magatartást Boszniában”. Moszkva ellenzi a bővítést Oroszország egyetért a NATO „partnerség a békéért” el­nevezésű kezdeményezésével, és támogatja az észak-atlan­ti szövetség vonatkozó programját, viszont továbbra is el­lenzi a NATO bővítését. Egyebek közt ezt tartalmazza Andrej Kozirev orosz külügyminiszter hétfői nyilatkozata. Kozirev leszögezte, hogy Moszkva változatlanul ellenzi a NATO bővítését, mivel az „nem felel meg sem Oroszor­szág nemzetbiztonsági érdekeinek, sem pedig az európai biztonsági érdekek egészének”. Magyarország és az EU Magyarország közeledése az Európai Unióhoz címmel kezdődött nemzetközi konferencia hétfőn a bajorországi Wildbad Kreuthban. A Keresztényszociális Unióhoz (CSU) közelálló Hanns Seidel Alapítvány rendezvényén Pataki Ist­ván helyettes külügyi államtitkár tartott előadást Magyar- ország társulási szerződésének eddigi tapasztalatairól, a magyar kormánynak a csatlakozással kapcsolatos terveiről, előkészületeiről. Egy híján száz Benzináremelés A MÓL Rt. benzinkútjainál szombat óta egy, illetve két fo­rinttal drágább a benzin - tá­jékoztatta az MTI-t hétfőn a MÓL illetékese, aki közölte azt is, hogy az eddigi gyakor­lattal ellentétben a magyar olajvállalat ezentúl nem jelenti be előre az üzemanyagárak változását. A MÓL az idén összesen 3,2-3,5 százalékos áremelést hajtott végre, ez jóval alatta marad az inflációnak - hívja fel a figyelmet a MÓL. A MÓL Rt. a versenypiaci helyzet ala­kulásával indokolja az áreme­lést. Ugyanakkor érvényesül az árban a szezonalitás is: a turis­taszezon kezdetével általában növekednek az üzemanyag- árak. A MOL-nak egyébként meg kell fontolnia az árlépé­seket, hiszen a szomszédos olajcégek - a szlovák Slovnaft, és az osztrák ÖMV - ugrásra készen várják, hogy a piacon jelenlévő multinacionális cé­gek nagykereskedelmi partne­rei lehessenek a MOL-helyett. Az új árak a következőképpen alakulnak: a 98-as oktánszámú benzin ára 98 forint 60 fillérről 99 forint 60 fillérre nőtt. A 92- es oktánszámú benziné 96 fo­rint 80 fillérről 98 forint 80 fil­lérre emelkedett. A 91-es ok­tánszámú üzemanyag ára 92 forint 60 fillérről 94 forint 60 fillérre módosult, a 95-ösé pe­dig 94 forint 60 fillérről 96 fo­rint 60 fillérre változott. A MÓL benzinkútjai a fel­soroltaknál 10 százalékkal drá­gábban, vagy éppen olcsóbban adhatják az üzemanyagot. A 98-as oktánszámú benzin ára csupán egy forinttal emelke­dett, ennek az az oka, hogy a MÓL közelíteni kívánja egy­máshoz az ólmozott benzinek árát. Az olajvállalat ugyanis a tervek szerint az év végén ki­vonja a forgalomból a 92-es ólmozott benzint. Véd- és dacszövetség Véd- és dacszövetséget hoz létre a Pedagógusok Szak- szervezete és a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete az oktatás érdekében - jelentet­te be a két érdekképviselet vezetője hétfőn, közös sajtó- tájékoztatón. Elmondták: a tanév végé­nek közeledtével a Pedagó­gusok Szakszervezete (PSZ) és a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) több vonatkozásban - az érdek- egyeztetést, az érdekképvise­letet, a szervezést és a stílust tekintve egyaránt - elégte­lennek ítéli meg a Fodor Gábor vezette Művelődési és Közoktatási Minisztérium (MKM) munkáját. A kiállí­tott „bizonyítványban” a közoktatás fejlesztési straté­giai koncepciója kapott egye­dül elégséges osztályzatot a PSZ-től. Szöllősi Istvánná, a PSZ főtitkára különösen nehez­ményezte, hogy sem ágaza­ti, sem alágazati szinten nincs érdekegyeztetés. A közokta­tási intézmények jelenlegi súlyos helyzetéért Fodor Gá­bor mellett felelőssé tette Kuncze Gábor belügyminisz­tert is, aki - mint emlékezte­tett rá - március végén levél­ben fordult az önkormányza­tokhoz, tanácsolva: tegyenek kellő lépéseket feladataik pénzügyileg hatékonyabb el­látására. A főtitkár szerint ez a ja­vaslat mintegy menlevélként szolgál az iskolabezárások, illetve összevonások igazolá­sára. Közgyűlés Nyíregyházán Népszavazás Sóstó ügyében? Közgyűlés volt tegnap dél­után a Városházán. A kép­viselő-testület beszámolót fo­gadott el Nyíregyháza tűzvé­delmi, illetve a megyeszékhely piacainak helyzetéről. Az ál­latvásár rövidesen szombat helyett hétfőn lesz, és sor ke­rül az örökösföldi élelmiszer- piac bővítésére is. A Tokaji úti felüljáró elkészülte 2000-ig valószínűleg nem kerül a kor­mány asztalára. A képviselők egy előterjesztés kapcsán meg­állapították, hogy a közszol­gáltatást végző önkormányza­ti alapítású gazdaságok stabi­lan működnek. Lakossági adó továbbra sem lesz kivetve Nyíregyházán, de az építmény és iparűzési adó 1997-ben emelkedik. Döntöttek arról is a képviselők, hogy június 26- ára készüljön el egy rövid távú környezetvédelmi program. Ennek az alapja megvan, azért a viszonylagos sietség, hogy a program alapján különböző helyekre pályázni tudjona pol­gármesteri hivatal. A négy évre szóló programnak szeptember 30-ára kell elkészülnie. Nyol­cadik napirendi pontként a vá­ros közgyűlése is rábólintott a Duna Fűszért javaslatára, en­nek megfelelően a Korányi Fri­gyes utca és Garibaldi utca sar­kán lévő — a köztudatban MDF-piacként nyilvántartott — területen a jövőben üzlet- központ és kispiac épül. A nem lakás céljára szolgá­ló helyiségek elidegenítése kapcsán élénk polémia bonta­kozott ki arról, hogy mi inkább a lakosság érdeke. Az, hogy az egyre elértéktelenedő kárpót­lási jeggyel a városlakó ga­rázst, egyéb bérleményket vá­sároljon, ezzel ő ugyan jól jár, de a polgármesteri hivatal nem tud mit kezdeni az elértéktele­nedett papírokkal, vagy a ga­rázst és egyéb bérleményeket ne lehessen kárpótlási jegyre megvásárolni csak készpénzre, amivel természetesen aztán a Városháza rögtön gazdálkod­hat. Egy elhangzott adat sze­rint jelenleg 60 millió forint névértékű kárpótlási jegy van a polgármesteri hivatal birto­kában, ez azonban ma a tőzs­dén nem sokat ér. Huszonegyes napirendi pontként szerepelt a program­ban a pénzügyi terv módosítá­sa. A képviselők nem fogad­ták el azt az előterjesztést, hogy a polgármester asszony hivatali gépkocsiját, mely 172 ezer kilométert futott, eladják, és annak árát beszámítva az új autó árába 5,3 millió forintért új Volkswagen Passatot vásá­roljanak. Békésiné Nagy Julianna azt javasolta a Sóstóval kapcsola­tos hozzászólások közepette, hogy a terület rendezésének ügyében írjon ki a polgármes­teri hivatal népszavazást. A képviselők úgy foglaltak állást, hogy Sóstó fejlesztésére céltar­talékba helyezik az rt. megala­kításához szükséges 3 millió forintot, hogy a részvénytársa­ság megalakulásának késletető pénzügyi oka ne legyen. Nőtt a külügyi költségkeret is, az eredeti költségvetési tervnek megfelelően 3,5 millió forin­tot lehet felhasználni erre a célra. Mint ismeretes, ezt év elején 2 millió forintra csök­kentették. Zárt ülésen tárgyalt a köz­gyűlés az „Oktató-nevelő munkáért” és a „Nyíregyháza kiváló pedagógusa” kitün­tetésekről, és az intézmény- vezetők megbízásáról szóló előterjesztésről. A közgyűlésen elhangzot­takra szerdai Közelkép mellék­letünkben bővebb terjedelem­ben visszatérünk. UJ KELET Suchman Tamás: Tárgyalás a sztrájkügyben Suchman Tamás privatizá­ciós miniszter bízik abban, hogy nem lesz sztrájk a villar mosipari, a bányaipari és a Liga szakszervezetek sztrájk- bizottságával folytatott hétfői újabb tárgyalást követően. A megbeszéléseket jövő hé­ten kedden folytatják. A szak- szervezetek azért alakítottak sztrájkbizottságot és kezdemé­nyeztek megbeszélést május 19-én a miniszterrel, mert nem értenek egyet a villamos- energia-ipar privatizációjára vonatkozó elképzelésekkel. A miniszter, mint ezúttal is rámu­tatott, a privatizációról, annak stratégiájáról a továbbiakban sem kíván a szakszervezetek­kel egyeztetni, de az ehhez kapcsolódó humánpolitikai kérdésekről igen. Ez utóbbi témakörben eredményeket ér­tek el. így például felmerült, hogy alapot különítenének el az elkövetkezendő évek leépí­téseinek finanszírozására. To­vább tárgyalnak a szociális, a jóléti, illetve a kulturális léte­sítmények használatáról. A privatizációs tenderanya­got a szakszervezetek megis­merhetik, arról véleményt nyil­váníthatnak. A szakszervezeti vezetők a találkozó után sajtó- tájékoztatót tartottak, amelyen a miniszter nem vett részt. Ok azt állították: Suchman Tamás kész elemezni a privatizációs stratégiáról kidolgozott szak- szervezeti koncepciót, s erre a témakörre is visszaérnek jövő héten kedden. A humánpoliti­kai kérdések tisztázása érdeké­ben több munkabizottságot alakítottak. így például átte­kintik a foglalkoztatáspoliti­kai, a korengedményes és kor­kedvezményes nyugdíjazás, valamint a dolgozói tulajdon­lás kérdéseit. A szakszervezeti tisztség- viselők rámutattak: több vita­tott pontot kellene még meg­oldani a humánpolitika terén is. A szakszervezetek többek között azt szeretnék elérni, ha két évig az új tulajdonos nem mondhatná fel a jelenleg ér­vényben lévő kollektív szer­ződést. Kérték, hogy részt ve­hessenek a privatizációs pályá­zatok elbírálásában, illetve csak az lehessen vevő, aki vál­lalja az általuk kívánt humán- politikai intézkedések végre­hajtását. Ezekről a kérdésekről is jövő héten kedden folytat­ják a tárgyalást. A szakszerve­zeti vezetők véleménye szerint a kormánynak jogában áll, hogy figyelmen kívül hagyja az ágazat privatizációs straté­giájával kapcsolatos szakszer­vezeti véleményeket, ugyanak­kor a szakszervezetek is nyo- matékot adhatnak követelése­iknek törvényes eszközökkel, így a sztrájkkal. Szahalini földrengés A kétezret is elérheti a va­sárnap hajnali, Szahalin szi­getén pusztított földrengés halálos áldozatainak száma. Ezt az orosz rendkívüli hely­zetek minisztériumát vezető Szergej Sojgu közölte hétfőn, a földig rombolt Nyeftye- gorszk városában. A politikust idéző orosz ál­lami hírügynökség szerint en­nél borúlátóbb közlések sze­rint a halálos áldozatok szá­ma akár a 2500-at is elérheti. A 3200 lakosú településen a romok alatt rekedtek közül mindössze 600 embert sike­rült kiszabadítani, a romok alól kiemeltek fele azonban a mentőalakulatok megérkezte­kor már halott volt. A sebe­sültek számát mintegy há­romszázra becsülik. Helyszí­ni jelentések szerint Nyef- tyegorszkban a 7,5 erősségű földrengés következtében kártyavárként omlottak össze a hatvanas években épült öt­szintes lakóházak, maguk alá temetve az alvó embereket. Úgy tudni, máshol nem sze­dett áldozatokat a földrengés, amelynek epicentruma Oha városától 70 kilométerre északra a tengeren volt. Az elemi csapások követ­kezményeinek felszámolásá­ban is illetékes polgári védel­mi minisztérium közlése sze­rint mintegy 50 repülőgép, il­letve helikopter bevonásával légihidat létesítettek a sziget déli részén fekvő Juzsno- Szahalinszk, illetve Oha és Nyeftyegorszk között. Nehe­zíti a helyzetet, hogy a váro­sok közelében nincs olyan re­pülőtér, amely nehéz szállí­tógépek fogadására alkalmas lenne. A polgári védelmi minisz­térium különleges mentőala­kulatai mellett egy tábori kór­házat, illetve 7 tonna gyógy­szert és orvosi műszert juttat­tak el hétfő reggelig Moszk­vából a térségbe. A szigetről a műtétre szoruló sérülteket a habarovszki, illetve a vla- gyivosztoki kórházakba szál­lítják repülővel. A Ha­barovszkba érkezett első 40 sebesült állapotának többsé­ge válságos. A romok alól ki­mentett emberek sokkos ál­lapotban érkeztek a kórház­ba, sokykat csak a sérült vég­tagok amputálása menthet meg. A polgári védelmi minisz­tériumot vezető Szergej Sojgu után a helyszínre érke­zett Oleg Szoszkovec, a mi­niszterelnök első helyettese is az egészségügyi, a szállítási, és az építésügyi miniszter kí­séretében. Oleg Szoszkovec utasítására a mentési munká­latokra pótlólagosan 30 mil­liárd rubelt különítettek el a polgári védelmi minisztéri­um számára. A szahalini kor­mányzó helyettese hétfőn cáfolta azokat a híreket, ame­lyek szerint az eltörött olaj­vezetékekből kiömlő kőolaj súlyos környezeti katasztró­fát okozott volna. >

Next

/
Oldalképek
Tartalom