Új Kelet, 1995. május (2. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-30 / 125. szám
*gár . Ára: 19,50 Ft SZABOLCS SZATMAR-BEREG MEGYEI NAPILAP II. évfolyam, i 25. szám — 1995. május 30.,kedd £2-8 1 ___ MA V ásári melléklet A bal és a jobb kéz szokásos esete Földárverés Fiilesden A megyében az első földárverést Fiilesden tartották meg hétfőn. A lassan változó törvények miatt egyelőre csak az első ötven százalékra licitálhattak a helyi lakosok. Az önkormányzat viszont működő szociális földprogramja ellenére sem juthatott földhöz. Minderről Bányai Bálint polgármesterrel beszélgettünk az árverés helyszínén.-— Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében elsőként tűzték ki itt, Fiilesden a földárverést — mondta a polgármester. — Ennek külön örülünk, mert ez a tény a mi munkánkat is pozitívan minősíti. A jelenlegi kárpótoltak — akik itt vannak, illetve már az árverésre várók — 90-95 százalékának saját kezűleg töltöttük ki a kárpótlási borítékát. Ez azt jelenti, hogy senkinek sem küldték vissza hiánypótlásra a papírjait, amivel megtakarítottuk a két-háromszori levélváltásnyi időt, így elsőként lettünk kész ezzel a munkával. — Mekkora földterület kerül kalapács alá? — Két földterület kerül elárverezésre: a kölesei Kossuth Szövetkezet használatában lévő 10 hektár (155 aranykorona értékű) szántóterület, illetve a Szamos menti Állami Tangazdaság kezelése alatt álló területből egy 8 hektáros szántó egy fél hektáros erdővel. Összességében 235 aranykorona értékű az árverezésre kijelölt földterület. — Hányán és kik vesznek részt az árverésen? — Ezt egyelőre nem lehet pontosan tudni, mivel az adatlapok összesítése még folyamatban van, de úgy gondolom, hogy legalább huszonötén mindenképpen jelen lesznek a licitáláson. Ez helyi viszonylatban jónak, átlagosnak nevezhető részvételi arány. A jelenlegi törvények miatt csak helyi lakosok vehetnek részt ezen a mostani árverésen, amikor is a földterületek 50 százalékára lehet licitálni. A részvételnek két feltétele volt, amik közül legalább az egyiknek meg kellett felelnie a jelentkezőknek: vagy itt helyben kellett a sérelmének megesnie, tehát pillanatnyilag bárhol is lakhat az országban, vagy pedig 1991. június 1-től állandó fülesdi lakos legyen. —Mennyiben érinti az árverés az önkormányzatot? — Egy kis bánatom van ezzel kapcsolatban, ugyanis az önkormányzat tulajdonában nem maradt semmi föld, pedig a már működő szociális földprogramunk erre is alapozott. Ezeknek a földeknek egy részén biztosítottunk talpra állási lehetőséget a legrászorultabb fülesdi lakosoknak — 16 család megélhetését segítettük ezzel. Ezenkívül a Népjóléti Minisztériumtól kaptunk eszközvásárlásra 2 800 000 forintot, amiből már megvásároltuk az alapvető gépi berendezéseket is — csupán a földet árverezik el a „lábunk alól”. — Minden földterületnek lesz gazdája? — Szinte biztos. Ebben az esetben viszont az önkormányzatnak bérelnie kell majd a földeket, nyilvánvalóan szintén állami pénzből. Meg sem próbáltuk jobb belátásra bírni az ÁV Rt.-t, hogy az önkormányzat részére különítsen el földet, ugyanis több település hasonlójellegű kérvényét hagyta válasz nélkül. Erfe szokás azt mondani, hogy nem tudja a bal kéz, hogy mit csinál a jobb, mert így biztosan kizárja az állam azokat, akik egyébként semmilyen formában nem juthatnának megművelhető földhöz. nap mint nap tudósítják kát a rangos rendezvény minden fontos eseményéről) Egyedül is erősek vagyunk Szabolcsi kisgazda NEM Hétfőn reggel a Magyar Rádió híradásaiban vezető hír volt, hogy a szegedi kisgazda szervezet összefogásra szólítja fel a kisgazda pártokat, illetve szeretné elérni, hogy dr. Torgyán József mondjon le az FKGP elnöki tisztségéről. Vajon miképpen vélekednek erről a szabolcsi kisgazdák? — Bennünket most senki nem keresett meg, de azt korábbi időkből tudom, hogy Szeged mindig a 36-ok fészke volt — mondja Veigdán Sán- dorné, az FKGP megyei főtitkára. — A reggeli híradást nem hallottam, mert olyankor én már templomban vagyok. Korábban Pesten találkoztunk, és kérték a segítségünket, hogy a 36-ok a hatalomra kerüljenek. Ők hiába próbálkoznak, mert Torgyánt nem fogják leváltani. O az egyetlen út, mely világosságot jelent. Ő világít. Torgyán nélkül a sötétben botorkálnánk. A becsületes kisgazdák — mint ahogy korábban is — most is visszaverik a szegedi kísérleteket. — Orbán Viktor, a FIDESZ elnöke az MDF hét végi országos gyűlésén kijelentette: nem lát esélyt arra, hogy a kisgazdapárt országos elnökségével megegyezés szülessen... — Ezt hallottam. A választásig sok víz folyik még le a Tiszán. Szerintem azonban ’98-ban a polgári erők össze fognak fogni, hogy megnyerjék a választásokat. Bár ha olyan ütemben növekszik a népszerűségünk és a taglétszámunk, akár egyedül is megnyerhetjük a választásokat. < FigyelmeztetoszJnájk lesz az MTV-ben A Televíziós Érdekegyeztető Tanács (TÉT), a Magyar Televízió (MTV) szakszervezeti és sztrájkbizottsága hétfői ülésén figyelmezte- tősztrájk megtartásáról döntött, tiltakozásul a rádió-té- vétörvény tervezete ellen. A sztrájkot arra a napra tervezik, amikor a parlament a törvénytervezetet tárgyalni kezdi — tájékoztatta Hálák László a sztrájkbizottság elnök-szóvivője az MTI-t. Mint elmondta: a munkabeszüntetés módjáról — egyeztetve a tévéelnökkel — ezen a héten döntenek, azonban a sztrájk várhatóan nem jelenti majd azt, hogy aznap nem forgatnak a televízióban, vagy hogy nem sugározzák a megszokott műsorokat. így a tervek szerint kisebb változások lesznek ugyan, de a nézők a sztrájk napján sem maradnak tévéműsor nélkül. A médiatörvénytervezetéről A Televíziós Műsorgyártók Érdekvédelmi Szervezete (TEMÉSZ) a hat parlamenti párt frakciójához intézett levelében nehezményezi, hogy a médiatörvény tervezetében a tévés érdekképviseleti szervezetek korábbi javaslatai még nyomokban sem találhatók meg. Az MTI-hez hétfőn eljutatott levélben a szervezet azt is megállapítja, hogy a hat parlamenti párt által egyeztetett 18 pontos javaslatot is kihagyták a — hamarosan az Országgyűlés elé kerülő — tervezetből, holott ez a javaslat megegyezett a TEMÉSZ elképzeléseivel. Ezért az érdekvédelmi szervezet kéri a frakciók tagjait, hogy a vita során, módosító javaslatok formájában a törvénytervezetbe építsék be a korábbi hatpárti javaslatot, különös tekintettel a két országos földi sugárzású csatorna megtartására. Magyar alelnök Mikola Istvánt, a Magyar Kórházszövetség elnökét választották a Nemzetközi Kórházszövetség alelnökévé a testület hét végén zárult budapesti kongresszusán. Az ötnapos tudományos rendezvényen — amelyen a fő téma a „célszerűség, jog és a felelősség az egészségügyben” volt — több mint félszáz ország kórházi szakembere, egészségügyi vezetője vett részt. Horvát nemzeti ünnep A Horvát Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából Göncz Árpád köztársasági elnök, Horn Gyula miniszterelnök, Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke és Kovács László külügyminiszter táviratban köszöntötte Franjo Tudjmant, a Horvát Köztársaság elnökét, Nikica Va- lentic kormányfőt, Nedjeljko Mihanovicot, a Szábor elnökét és Mate Granicot, a horvát diplomácia vezetőjét. Török autók A MAV-szerelvényeken A MÁV új szolgáltatásával teherméntesíteni szeretné a hazai közutakat. Az első vasúti szerelvény május 27- én indult Lébény-Moson- szentmiklós állomásról. Németországban dolgozó vendégmunkások gépkocsijait szállította Isztambulba és Thesszalonikibe. Jó tapasztalatokkal zárult a MÁV vendégmukásokat személyautóikkal együtt szállító vasúti szerelvényének premierje — tájékoztatta hétfőn a MÁV tájékoztatási irodája az MTI-t. Robbanás a kukában Budapesten, a XIII. kerület Topoja u. 4-8. szám előtt hétfőn 7.25 órakor egy szemeteskukában elhelyezett, eddig ismeretlen eredetű robbanóanyagot tartalmazó csomag felrobbant. A robbanás következtében 2 személygépkocsiban keletkezett anyagi kár, személyi sérülés nem történt. A rendőrség szakértők bevonásával megkezdte a robbanás körülményeinek a vizsgálatát. A rendőrség kéri mindazok jelentkezését, akik az ismeretlen tárgy elhelyezésével, vagy a robbanással kapcsolatban felvilágosítást tudnak adni. Jelentkezni lehet a 07- es telefonszámon.