Új Kelet, 1995. május (2. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-29 / 124. szám
Nagycserkesz UJ KELET n Ot lovat fogtak be Eldinnyésedett a falu gángazdálkodásnak is hagyó- ténik. Sajnálatos azonban, mánya van. Korábban a búza, hogy az állattartás jelentősen az árpa, a napraforgó, és a cu- visszaesett, korrépa jelentette a fő terme- — Ez országos jelenség. Tomasovszki János polgármester — Nagycserkesz sajátos fekvésű és sorsú település — kezdte bemutatkozó beszélgetését Tomasovszki János polgármester. A falu központi fekvésű részében, az ezerkilenc- száz lakos ötvenöt százaléka, a többi pedig tizenhat tanyabokorban lakik, melyek közül Cigánybokor és Tamásbokor a legnagyobb, Zöldbokor és Kis- púpos a legkisebb, ez utóbbiban mindössze egy család lakik. Őseink körülbelül kettőszáznegyven éve telepedtek be a Felvidékről a Károlyi grófok birtokára. Ma már azonban elég nehéz megválaszolni, hogy ki tirpák, mert a betelepült szlovák lakosságnak körülbelül húsz százaléka nem asszimilálódott, negyvenöt százaléknyi keveredett, aztán van egy jelentős magyar származású rész, és jelentősen növekszik a cigány lakosok száma. — Az emberek a tirpákokat földművelő népnek ismerik, gondolják. — Alapjában véve így van. Ma is a szövetkezet foglalkoztat mintegy százhúsz családot. Kevés ember jár be Nyíregyházára dolgozni, mert a malési tevékenységet. Tizenöt éve kezdődően azonban fokozatosan kezdett eldinnyésedni a falu, mert míg négy évvel ezelőtt még negyven hektáron termeltek dinnyét, most már ez több mint kétszáz hektáron tör— Csakhogy a cserkészi embernek, hogy úgy mondjam státuszszimbólum is volt a ló. Az itt termelt árut a paraszt- ember a piacon adta el, ha kellett, hétfőn, szerdán bement Nyíregyházára. Ha két mázsa terményt vitt, akkor is befogta az öt lovat, hogy lássák, milyen tehetős. — Sértő-e, ha valakire azt mondják, hogy tirpák? — A tótok ezt nem veszik sértésnek, de a korcsmában nem ajánlatos ezt a szót félreérthető hangsúllyal emlegetni. — Gondolom, akkor itt erős kisebbségi önkormányzat van. — Még gyenge sincs, mert az itt élők nem tartották szükségesnek a megalakulását. A tirpák szó azt jelenti, tűrő. Az itteniek eltűrik, amit a kormány mostanában csinál, aztán saját életüket úgy alakítják, ahogy sikerül. — Az utóbbi években többnyire hogyan? — Kiépítettük az ivóvíz- és gázhálózatot, szennyvíztelepet, tornatermet építettünk. Most egyelőre zökkenőmentesen törlesztjük az adósságunkat, tervezzük az utak javítását, telefon- és szennyvízhálózat telepítését. Községünk szétszórtsága azonban sok szempontból csak növeli gondjainkat, pluszfeladatot jelentve. Semmi felületesség Pár éve még divatos, keresett szakmának számított a kereskedelmi végzettség. Ma az újsághirdetéseket böngészi, ismerősöket kérdezi Boncsér Zita, nem tudnak-e valami állást. — Amikor megszereztem az oklevelet a vegyesbolti eladó szakmában, másfél hónapig tudtam dolgozni. A maszek világban különös gyakorlat uralkodik, sokszor sem munkaszerződés, sem tisztességes kereset. Nem szeretem a felületes életet, mert lelkész szüleim nem erre neveltek, inkább várok egy komoly munkalehetőséget. Addig kertészkedem, virágokat gondozok, zöldséget termelek házi szükségletre és a legfontosabbat csinálom, levelezőn gimnáziumba járok. Keresztény lány vagyok, a diszkó nem nagyon érdekel, de nem maradok ki semmiből, ami a korosztályomat általában érdekli. Nem szeretem viszont, ha a fiatalság sokszor felületes magatartását, követendő divatnak tüntetik fel. Dolgos, mulatós nép Tirpák emlékek — Nyolcvan évvel ezelőtt még több tót szót hallott itt az ember mint magyart — emlékezett a kiskapu melletti lócán a nyolcvanhat éves Koska András. - Apám még alig beszélt valamit magyarul a családban, mert itthon a tót szó járta. Én már a puposhalmi iskolában magyar nyelven tanultam, de még most is tudom őseim nyelvét. Két emberként tudtam megszólalni, nem is láttam kárát, mert nagy volt itt valamikor a jövés-menés. — Ezalatt mit kell érteni? — A háború előtt egymást érte itt a Murgyé csárda, a Galamb csárda, a Hideg csárda, meg a Többiek. Amikor jöttek az emberek a vásárra, itt szálltak meg. A nagy hodályokba szekerestül, lovastul, portékástul beálltak, aztán se eső, se nap nem érte a vásározókat. Télen, amikor lanyhult a vásározás, bálokat tartottak a nagy csárdákban. Az volt ám a szép idő, tizenöt fillér volt egy féldeci pálinka. — Ha nem volt vásár, mit csináltak a cserkészlek? — Dolgos, mulatós nép volt a tirpák, nem kellett azt félteni. Munkavégeztével vagy ünnepnapokon az utcán is beszélgettek akkor még az emberek. Megszólalt esténként a muzsika is, aztán akár a kútnál is táncoltak a fiatalok, öregek. Az volt ám a szép idő, amikor a tót lányok felvették a kacska- ringós szoknyájukat a sátoros burszára, mert akkor még nem diszkónak nevezték a fiatalok a táncmulatságot. Akkor még május elsején nem aludt itt sem apraja, sem nagyja, mert májusfát állítottak a lánynak, az meg behívta vendégelésre a legényeket. — Úgy tudom, a tirpákok jó iparosok is voltak. — Mesebeszéd az, hogy mi csak a földhöz meg a lovakhoz értünk. Kádár, kerékgyártó szakmát tanultam én a fogságban, mert a Pripek mocsaraknál kilőtték a fogamat, a nyakamon jött ki a golyó, még most is látszik a nyoma. A Guszevben a negyedik huszárezredben szolgáltam, mire hazajöttem a minszki fogságból az oroszok elvitték a lovamat, szekeremet. Negyvennyolcban magam csináltam új szekeret, még tavaly adtam el húszezer forintért. Van nekem ötvenéves hordóm is, a balta meg kapanyelet még most is magamnak csinálom. — Nyolcvanhat évesen az emlékek az álomban is megjelennek. — Látja, amikor fáradt vagyok, tótul álmodom, amikor nem, akkor magyarul. Csak az a baj, hogy most már egyre könnyebben fáradok. Kitűnő fiúk A nyolcadik osztályban két kitűnő fiú van: Papp László és Tamás Tibor. Eddigi tanulmányi eredményeik alapján joggal reménykednek már a középiskola megkezdése előtt arról, hogy egyetemre mennek. Mindketten voltak már helyezettek tanulmányi versenyeken. Laci orvos szeretne lenni, és szeret futballozni. Tibi mindennél fontosabbnak tartja az igazságot, ezért akar úgy tanulni a középiskolában, hogy jogi egyetemen folytathassa. 1995. május 29., hétfő Bokorról bokorra... ...jár a falugondnok, Páll András. Az egykori téesztrak- toros, decembertől önkormányzati képviselő, két éve végzi ezt a munkát. Egy éve van a településnek mikrobusza, előtte saját gépkocsijával hordta a tizenhat tanyabokorba a rászorulóknak az ebédet, gyógyszert. Feladatai közé tartozik, hogy az időseknek szükség esetén segítsen a bevásárlásban, a tüzelő elkészítésében, július elsejétől pedig a tanyabokorból a betegeket is szállítja orvosi rendelésre. Örül Páll úr, hiszen egy esetben már emberéletet is mentett szolgálata. Egy idős férfi ugyanis épp akkor lett rosszul, amikor kiért az ételhordóval az egyik tanyára, így a bácsit beszállította a nyíregyházi kórházba, és a gyors orvosi beavatkozás segített Jánovszki Jánoson. A fehér papír Nehezen ment a beszélgetés, mert egy-egy kérdés elhangzásakor a nyolcvankét éves Hegedűs János, és felesége Molnár Ilona még most is hangosan zokogott, pedig az erőszakos események közel ötven évvel ezelőtt történtek. — Tiszta magyar lakosú volt a Galánta melletti Taksony- falva, ahol születtünk, gyerekkorunkban játszottunk a porban — kesergett az idős ember. Akkor majdnem háromezer lakosa volt, most már nem tudok róla semmit, mert azóta, mióta elhurcoltak, semmit nem tudok szülőhelyemről, de nem is lenne jó visszalátogatni, mert megszakadna az ember szíve, hogy mi lett abból a helyből, ahol ifjúságát töltötte, ahol esküvőjét tartotta, életét tervezte. — Legalábbis egy áprilisi napig. — Vetettük á földet, amikor negyvenhét áprilisában két nappal előtte jött a „fehér papír”, hogy húszadikán el kell hagyni Taksonyfalvát, mert áttelepítenek bennünket Magyarországra. Bűnös nép vagyunk, és nem maradhatunk Csehszlovákiában. — Mi folt a bűnük? “ —Ar,'hogy magyarnak születtünk. Hitetlenkedtünk mi, hogy hátha tévedés az egész, de hamar lehűtöttek bennünket, mert fegyveresek masíroztak, látszott, hogy nem tréfálnak. A bankban volt kis megtakarított pénzünk, azt sem vehettük ki. Ott kellett hagyni a kétszobás házunkat, az új pajtánkat, a kocsiszínt, ólakat. Ami könnyen mozdítható volt, azzal felpakoltak bennünket egy teherautóra, aztán csak a könnyeink jelezték, hogy honnan hová tartunk. Apám leugrott, és megcsókolta a szülőföldjét, amit többé soha nem látott. — És megérkeztek Nagycserkeszre, ahol azóta laknak. — Elhurcoltak bennünket Nagycserkeszre. Reménykedtünk benne, hogy egyezer visszatérhetünk. Egy év múlva a pap azt mondta a misén, örömhírt közlök. Megörültünk, hogy a visszaköltözést közli. Aztán bejelentette, hogy megszületett az első kitelepített, a fiam. Végképp elszállt minden reményünk ötvenhatban. Hatvankettőben aztán saját kezemmel nekifogtam egy ház építéséhez, mert már három gyerekünk volt, nekik haza kellett. Itt kopott el az életem, nem tudom, látom e még a helyet, ahol felnőttünk feleségemmel. Lehet, nem is lenüe jó. Talán majd az unokák... ’ Az oldalt összeállította, a fotókat készítette: Aradi Balogh Attila
