Új Kelet, 1995. május (2. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-29 / 124. szám
/ 8 1995. május 29., hétfő Kultúra Heti kínáló Május 28—31. Deepa Mehta: Camilla Freda zeneszerzőnek készül. Vincent, a férje nem igazán hisz a tehetségében, és ez elbizonytalanítja a lányt. Hogy megpróbálják rendbehozni kihűlőben lévő kapcsolatukat, úgy döntenek, a nyarat Torontótól távol, egy elhagyott vidéki faházban töltik. A szomszédos villában egy fura öreg hölgy lakik. Naphumorral átszőtt road-movie Jessica Tandy utolsó filmje. Június 1—3. Jane Champion: Zongoralecke Holly Hunter, a georgiai születésű színésznő biztos volt a dolgában, amikor erőt érzett a romantikus anyaszerep formálásakor. Házasság céljából a távoli vadonba érkezik Ada a kilencéves lányával. A furcsa aszez a film botrányos moralitása, ami nagyon ártatlannak tűnik, de megvan az ereje, hogy nagyon meglepő legyen. A zenét illetően meglepetés nincs, viszont ereje, a Greena- way-filmekhez hasonlóan, elementárisra sikerült. A londoni Michael Nyman különleges zenei birodalmát sokan megközelítették a Szakács, a tolvaj..., a Prospero könyvei stb. filmek láttán. A ZongoraleckéJelenet a Camillaból hosszat hegedül, sherryt iszogat és.hajdani sikereiről mesél. Mikor Vincent elutazik, hogy saját karrierjét egyengesse, a két nő magára marad. Freda rábeszéli Camillát, hogy utazzanak együtt Torontóba egy különlegesnek ígérkező Brahms-koncertre. A finom szony saját akaratából nem beszél, még csemetéjével sem, s a süketnéma jelbeszéd segítségével fejezi ki magát, ad hírt érkezéséről. Férje, Stewart képtelen a feleség a közelébe férkőzni, a kislány is tiltakozik, hogy apának szólítsa. Tulajdonképpen ben igen nehéz feladattal kellett megbirkóznia: az asszony némaságát megformálni a kifejezés tárgyával. Ez a tárgy nem más, mint a zongora, ami meghatározó posztot tölt be egyrészt az asszony életében, másrészt beárnyékolja a dráma hangulatát kockáról kockára. Cannes-i díjak Cannes-ban két nappal a film- fesztivál befejezése előtt máris megkezdődött a különböző díjak kiosztása: péntek este hozták nyilvánosságra, hogy a hivatalos versenyprogrammal párhuzamosan folyó „Kritikusok hete” kategóriájában Frank Van Passel belga rendező Man- neken Pis című filmje kapta a legjobb játékfilm díját, egy másik — ezúttal a kategóriákon átívelő — elismerést, a fiatal francia és külföldi rendezők által odaítélt „ifjúsági díjat” pedig Karim Dridi francia filmrendező Bye-Bye című (egyébként az „Egy bizonyos nézőpont”- sorozatban bemutatott) művének ítélték oda. A „Manneken Pis” két fiatal szerelmi történetéről szól, a „Bye-Bye” pedig egy kábítószeres fiatal életét ábrázolja. A cannes-i fesztiválpalota környékén egyébként már megindultak a találgatások, hogy mely művek és alkotók lehetnek a vasárnap este ismertetendő főbb díjak nyertesei. A legjobb filmnek járó „Arany Pálma” esetében két, a balkáni válsággal foglalkozó műnek, Emir Kusturica Underground, illetve Theo Angelopulosz Le Regard d’Ulysse című alkotásának adják a legnagyobb esélyt a kritikusok. A pénzügyekről nem szóltak Jövotlen múzeumok? Szombaton véget ért a múzeumigazgatók háromnapos országos értekezlete Tiszavárkonyban. A résztvevők — finoman fogalmazva — nem sok biztatóval távozhattak, hiszen a Szolnokon tartott plenáris ülések kezdetén Török András, a művelődési tárca helyettes államtitkára világossá tette: jövőre tovább csökken a kultúra, s ezen belül a múzeumok támogatása. Kiutat a szorult helyzetből viszont nem tudott mutatni, többek között a belépőjegyek árának emelését, a szabadnapok számának csökkentését javasolta általánosságban. Jónéhány ezzel kapcsolatos kérdés azonban megválaszolatlan maradt, így például, hogy mi történik a múzeumokkal, ha kikerülnek a költségvetésből vagy hogy a jegyárakat milyen szempontok alapján, és főleg mennyivel drágítsák. A program szerint megvitatták a kulturális javak védelméről szóló törvény- tervezet koncepcióját is, ám az anyag — kiforratlansága miatt — nem tudott fogódzót nyújtani a jövőre nézve a közgyűjtemények vezetőinek. Annyi azért kiderült, hogy e jogszabály illetve az ezt kiegészítő kormány- és miniszteri rendelet szabályozza majd az országos és megyei múzeumok jogállását, a műkereskedelmet, a műtárgykivitelt és a múzeumokban lévő mintegy 8 millió darab műtárgy védelmét. " A koncepció közzétételekor ezúttal is hiányzott a működtetés anyagi feltételeivel foglalkozó résztervezet. A zárónapnak egyébként voltak gondűző órái is: a résztvevők megtekintették a tiszavárkonyi alkotóházat, és nem maradt el a hagyományos futballmérkőzés sem. „Vidéken fogékonyabbak a humorra” Maksa keveset politizál A nagyközönség nemrégiben találkozhatott a népszerű komikussal, Maksa Zoltánnal, aki a Rádiókabaré elmúlt tíz évi anyagának legsikeresebb számaival, valamint legújabb saját írásaival szórakoztatta az érdeklődőket. A nézők rekeszizmait ugyancsak próbára tevő produkciót követően Maksa Zoltán eddigi sikereiről és nehézségeiről, valamint a humornak mint esztétikai kategóriának és műfajnak szükségességéről beszélt. — Hogyan lesz valakiből humorista? — Szerintem általában előzmények nélkül és váratlanul. Az én családomban például nincs sem színész, sem humorista, s én magam is villamosmérnökként kezdtem a pályafutásomat. Humorista ambíciókkal először az 1982-es Humorfesztiválon léptem fel, majd a Rádiókabaré berkeiben próbáltam szerencsét. Farkas- házi Tivadar tanácsára azonban — aki teljesen tehetségtelennek tartott — hamarosan búcsút mondtam a kabarénak, és középiskolások előtt szerepeltem, ahol rendkívül sok sikerélményem volt, talán azért, mert a diákélet szinte kimeríthetetlen témákat, ötleteket kínál. 1990-ben, a következő fesztiválon már Illés Pista barátommal mint Ayala és Brindizi léptünk fel, s a kollégák itt elneveztek minket „portréfestőnek”, ami azóta is hozzátartozik a stílusunkhoz. — Úgy vettem észre, hogy írásainak témáit elsősorban a köznapi életből meríti, és keveset foglalkozik a politikával. Miért? — Szerintem állandóan politikai problémákkal foglalkozni rendkívül fárasztó és idegesítő dolog, főleg a közönség számára, amely megnéz egy műsort vagy meghallgat egy- egy kabarét, és kikapcsolódni és szórakozni akar. Ahhoz pedig, hogy nevessünk, általában elég kimenni az utcára vagy átnézni a szomszédba, mert mindannyiunk életében előfordulnak humoros élethelyzetek. Portréim nagyrészt ezekből a jelentéktelennek tűnő élményekből születnek, s mindezt megfűszerezve egy csipetnyi mosollyal és megfelelő előadásmóddal, máris adott a siker! — Milyen ma Magyarországon egy humorista helyzete? '— Mint oly sok minden, ez is leginkább a pénztől függ. Ha nincsenek szponzorok vagy jó anyagi háttér, bizony meg kell hajolni a kényszerítő körülmények előtt. —Az előadás során említette, hogy gyakran kap vidéki meghívásokat. Mi a véleménye a vidéki emberekről, és általában milyen élményeket szerez egy-egy ilyen fellépés alkalmával? — Sokkal inkább szeretem a vidéki szerepléseket, mint a fővárosiakat, mert itt hálásabb a közönség, őszintébbek, közvetlenebbek az emberek. Vidéken kevésbé érezni a nagyvárosi élet ártalmait, az egymástól való elidegenedést, a közönyt, s az emberek talán a humorra is fogékonyabbak. Pedig sehol sem könnyű mostanában az élet, de úgy érzem, itt a közönség inkább átengedi magát a nevetés jótékony, „gyógyító” hatásának, jobban megőrzi humorérzékét. Egyébként Budapesten csak mintegy 30 ezer fő az aktív színházlátogatók köre (ez a főváros lélekszámához képest kicsi), vidéken viszont annál nagyobb az érdeklődés, s ezért is szívesebben megyek előadást tartani az ország más városaiba, ahol igény van rá. — Szó volt arról is, hogy Nyíregyháza különösen kedves Önnek, mert régi emlékek fűződnek hozzá. Mondana erről néhány szót? — Még kezdő humorista koromban az első „igazi” fellépésem itt volt, Nyíregyházán, a Humorfesztivál keretében. Már akkor megkedveltem az itt élő embereket, és ez az érzés azóta sem változott. Remélem, a jövőben is megőrzik humorérzéküket, irántam érzett rokon- szenvüket, és rövidesen újra meghívnak Nyíregyházára! Matyi Zs. Kalotaszegi paras/.tház (Csizmadia Attila linómetszete) Könyvespolc - Ószabó István: e • Ügetés tiport utak porában Ötödik verseskötete látott napvilágot a közelmúltban Ószabó Istvánnak, annak a költőnek, aki Ratkó József vonzásköréhez tartozva került megyénkbe a hetvenes évek elején. E tájhoz, az itt élő emberekhez is sok-sok köze lett. Életre szóló. Hiszen itt esett a szerelem rabságába, s a feleségét követve élt Géberjénben, Csengerben és Porcsalmán. Gyerekei kapcsán az utódok szülőföldje ez a táj. Új kötetében dalra kel a piros alma, az eperfaág, látjuk a tiszavirágot, s valahol a lángoló nyárban egy diófali.getben gondolkodhatunk az emberek sorsáról. Megszólal Dankó Pista, míg a valamikori szülőföld hajnali hangjai, a csontkürtök, a kakasok ébresztik. Vadkörte és vadvirág várja a sziken, a rónák végtelenjében. E földön a sorsa Csokonai sorsa, a városszéli magánya, a kiszáradt szittyók és vadvizek közelében ír dalt Dinnyés Józsefnek, s hagyja öccsére Balassi Bálintként katonaszerszámait. Az Ének-mélye öt fokán című verse talán a legszebbi- ke a kötetnek. Anyáról, anyához írta ezt a költeményt. Úrfölmutatása ez az édesanyának, „Halottja vagy anya, forrásvíz”, a „holtággá hazudott vizek szent folyama” — a fiúnak, aki szavaiban keresi az édes, édes, édesanyát, a szájhagyományutak eltűnő vándorát. A kötet záróversét Bugya Istvánnak ajánlja, aki bujdosó lovasa az emberségnek. A könyv Debrecenben, a Partium Irodalmi Társaság gondozásában, a városi ön- kormányzat támogatásával jelent meg. Budaházi István
