Új Kelet, 1995. április (2. évfolyam, 77-100. szám)
1995-04-07 / 82. szám
2 1 1995. április 7., péntek ■ II BELFÖLD-KÜLFÖLD in ÚJ KELET jelentik ^ Korlátozott kurdirtás Erdallnönü török külügyminiszter szerdán Washingtonban kijelentette, hogy kormánya nem törekszik a kurd kérdés nemzetközi összefogással történő megoldására. Megismételte Ankara állítását, amely szerint az észak-iraki kurd bázisok ellen két hete indított nagyszabású török hadjárat „időben, kiterjedtségében és célkitűzéseiben koriázott művelet”. A török külügyminiszter azután nyilatkozott újságíróknak, hogy találkozott az amerikai diplomácia irányítójával, Warren Christophen el. Amerikai forrásokból kiszivárogtatták, hogy a török diplomácia vezetője Warren Christopher sürgetésére sem vállalt kötelezettséget a kurdok elleni hadjárat befejezésének konkrét időponthoz való kötésére. Könyv „a románok szenvedéséről" A bukaresti tisztiházban szerdán mutatták be Ion Suta „Erdély — az irredenta hungarizmus kimérája” című történelmi munkáját —jelentette a Rompres hírügynökség. A mű a Katonai Akadémia Kiadójának gondozásában jelent meg. A hírügynökség idézi a második világháborús veterán, tartalékos ezredes szerző nyilatkozatát. Eszerint a könyv „elsősorban vádirat a történelem előtt, amelynek a valóságon alapuló igazságos és megalapozott ítéletet kell mondania az erdélyi románok szenvedéséről — azok szenvedéséről, akik attól fogva, hogy a magyarok betörtek Európába, harcra és nagy áldozatokra kényszerültek, hogy megőrizhessék románságukat és létük folytonosságát a dákorománok formálta hazában”. A boszniai háború ismét dúl Csütörtökre virradóra folytatódtak a heves muzulmán—szerb összecsapások Bosznia különböző hadszínterein. A dpa-nak a boszniai rádióra hivatkozó jelentése szerint a legtöbb katonai akcióra az ország északi részén fekvő Majevica-hegység térségében került sor. A szemben álló csapatok tüzérségi és gyalogsági erői harcoltak a stratégiai jelentőségű magaslat minden négyzetméteréért. Folytatódott egyúttal a szerb csapatok támadássorozata az ország északnyugati részén fekvő bihaci beékelődésben. Közben gránátvetőkkel lőtték a szerb egységek az ENSZ által védett övezetté nyilvánított kelet-boszniai Gorazde körzetét. Kábítószercsempész repülők — A kolumbiai hadsereg az utóbbi két hétben három repülőgépet tartóztatott fel, amelyek illegálisan hatoltak be az ország légterébe, s feltehetően a kábílószercsempész-hálózathoz tartoznak — közölte szerda esti sajtótájékoztatóján Héctor Hernando Gil tábornok, a légierők parancsnoka. A tábornok ezzel egyszersmind helyreigazította azokat az órákkal korábban kiszivárogtatott, s ugyancsak hivatalos forrásra hivatkozó értesüléseket, amelyek négy gépről, s nem elfogásukról, hanem lelövésükről véltek tudni. Olajkutatás Erdélyben — A Shell Romania szeptemberben kezdi meg az első olajfúrást az erdélyi medencében — közölte a Rompresnek adott nyilatkozatában a cég igazgatója, Jean Bemard Siri. A fúrást Dés városának közelében, Szentbenedek (Manastirea) határában, annak az 5800 négyzetkilométeres területnek az északi részén végzik, amelyre a Shell 1992-ben szerzett kutatási engedélyt. Az olajat, illetve földgázt mintegy 3000 méteres mélységben sejtik. A továbbiakban Marosvásárhely közelében lesz két fúrás, 3500 és 3000 méteres mélységben. A kutatófúrásokat 1996 közepéig kell befejezni. Az elrabolt püspök esete Franjo Kuharic bíboros, a horvát katolikus egyházfő szerdán tiltakozott a mostari püspök elrablása miatt. Ratko Peric püspököt és titkárát vasárnap a mise után feldühödött tömeg rabolta el a püspöki palotából — jelenti csütörtökön zágrábi tudósításában az AP. Elrablását megelőzően Peric úgy rendelkezett, hogy a mostari egyházközségeken a Ferenc- rendi atyáktól a püspökség papjai vegyék át a lelkipásztori feladatok ellátását. A püspököt és titkárát elrablóik egy helybéli ferences rendházhoz vitték, és egy gépkocsiban fogva tartották. Nyolc óra eltelte után a ferences rendfőnöknek sikerült rábeszélnie őket az egyházi személyek szabadon engedésére. Veszélyes jéghegy az óceánon Az argentin tengerészet kutatószolgálata új jéghegyet fedezett fel az Atlanti-óceán déli részén. Az Antarktiszból leszakadt, s az óceánban sodródó mintegy 100 méter hosszú jégdarab veszélyeztetheti a térségben közlekedő hajókat. Az AFP csütörtöki jelentése szerint a jéghegyet legutoljára a Déli-Georgia szigettől északnyugatra, 137 tengeri mérföldre látták. Gyógyszerészek lelki válságban II. János Pál pápa legutóbbi, „Evangelium vitae” kezdetű enciklikája lelkiismereti válságot okozott az olasz katolikus gyógyszerészek körében. Milánóban a katolikus gyógyszerészek egy kis csoportja megtagadta. hogy óvszereket forgalmazzon, míg a többség arra hajlik, hogy e drasztikus lépés helyett a vásárlókat kell lebeszélni az óvszerek használatáról. AIDS-terjesztésért keresztre feszítés Az Egyesült Arab Emírségek fővárosában összegyűlt muzulmán hittudósok — az ulémák — az AIDS betegségre vonatkozó vallási utasításokat, fatvákat fogadtak el. Ezek alapján halállal — akár keresztre feszítéssel is — büntetik azokat a személyeket, akik szándékosan terjesztik a betegséget. A kormány kitartásra biztatja a MÁY-ot (Folytatás az 1. oldalról) A kormány tájékoztatást hallgatott meg azokról a szakértői tárgyalásokról is, amelyek Magyarország és Szlovákia között folynak a Dunát, illetve a mosoni dunaágat érintő műszaki megoldásokról, illetve vízhozampótlásokról. Csák Elemér ezzel kapcsolatosan bejelentette: Horn Gyula kormányfő csütörtök délelőtt telefonon megkereste Vladimír Meciar szlovák kormányfőt, és kérte közbenjárását a szakértői tárgyalások meggyorsítására. Meciar ígéretet tett erre. Tudomásul vette a kabinet azt a jelentést, amelyet a Kormányzati Ellenőrzési Iroda készített a Magyar Televízió New York, New York című műsorával kapcsolatos vizsgálatról. A jelentés magasnak, de nem példátlanul magasnak ítélte az említett műsor fajA Független Kisgazdapárt véleménye szerint a nyár elején az Országgyűlés elé kerülhet a médiatörvény tervezete. Ezt Lányi Zsolt, az FKGP frakciójának szóvivője közölte a sajtó képviselőivel csütörtökön, annak kapcsán, hogy a parlamenti képviselő-csoportok részmegállapodást kötöttek a médiatörvényről. A megegyezés — amelynek aláírására hétfőn kerül sor— a kisgazdák reményei szerint hozzájárul majd a demokratikus és objektív tájékoztatás kialakulásához. Ez azonban — tette hozzá a szóvivő — a sajtó munkatársainak hozzáállásától és az újságírók etikájától is függ. A sajtótájékoztatón — a párt korábbi ígéretének megfelelően — ismét szóba került hazánk külső adósságállományának a kérdése. Lányi Zsolt leszögezte, hogy a Kiss Zoltán földművelésügyi államtitkár csütörtökön a Gödöllői Agrár- tudományi Egyetem Mezőgazdasági Főiskolájának vendége volt. A főiskolai találkozón az államtitkár elmondta, hogy hétszer járt a térségben, ezen belül Nyíregyházán ötször volt már, de mindig azonos cél vezette: felkutatni és felszínre segíteni azokat az erőforrásokat — például a szellemi tőkéket —, regionális lehetőségeket, amik által a súlyos mezőgazdasági válságból ki lehet lábalni — mint mondta — egyelőre csak az adott pénzügyi lehetőségeken belül gondolkodva. A kormány — március 12-e óta hírhedté vált — 1023-as határozatában szerencsére nem rakott az agrárszférára újabb terheket, és semmilyen addigi forrást lagos költségét, s cáfolta a felröppent híreket, amelyek szerint 1,5-5 millió forintra rúgtak a személyi kifizetések. Kimondta ugyanakkor, hogy a műsor pénzügyi lebonyolítását számos szabálytalanság jellemezte. A konkrét műsor kapcsán azonban hivatali visszaélést vagy deviza-bűncselekményt nem állapítottak meg. Tekintve, hogy a vizsgálat számos hiányosságot feltárt a televízió gazdálkodási fegyelmében, a kormány felkérte a Magyar Televízió elnökét, hogy az április 13-i ülésre adjon átfogó áttekintést az intézmény gazdálkodásáról, pénzügyi helyzetéről és létszámleépítési kötelezettségéről. Az exportösztönzés pénzügyi finanszírozási feltételeit áttekintve a kormány megállapította, hogy a törvényben rögzített 10 milliárd forint felett kormánynak tárgyalásokat kell kezdenie az adósságról a hitelezőkkel, és a megbeszélésekről tájékoztatnia kell a társadalmat. A privatizációs törvénnyel kapcsolatban elhangzott, hogy az új tervezet nem kínál elég lehetőséget a kárpótlási jegyek felhasználására. A Kisgazdapárt ezért több módosító indítványt is beterjesztett, amelyek közül az egyik lehetővé tenné a közüzemi díjtartozások kárpótlási jeggyel történő rendezését. Lányi Zsolt a kisgazdák népszavazási kezdeményezését ért alkotmányjogi észrevételek kapcsán úgy vélekedett, hogy nem érti a kormánypártok — különösen az SZDSZ — félelmét a referendumtól, hiszen Göncz Árpád a népszerűségi listák élén áll, a felmérések szerint az emberek többsége jó államfőnek tartja. sem vont el, aminek, véleménye szerint, örülnünk kell. Ezután ismertette a földművelés- ügyi tárca csütörtöki, a parlament elé beterjesztett módosító indítványát. Ebből idézve mondta, hogy az eddig ígért 35 milliárdos mezőgazdasági támogatáscsomagot mintegy 8,5 milliárd forinttal meg szeretnék toldatni. Ebből az összegből kiegészíthetnék magát a termelést és ennek háttértámogatásait. Hivataluk már júniustól le is szeretné kérni az első részletet a költségvetéstől. Mindemellett hangsúlyozta a megyei szellemi háttér fontosságát és annak a regionális gazdaságba való mihamarabbi integrálódását, amit az intézmény főigazgatója — bemutatva a legfrissebb kutatátovábbi 6,5 milliárddal növelni kell az Eximbank által a költségvetés terhére vállalható garanciakeret nagyságát, és módosítani szükséges a Magyar Exporthitel Biztosító Rt. biztosítási szerződési feltételeit. Ezzel elérhető, hogy az exportőr vállalatok gyorsabban pénzükhöz jussanak, ha nem fizet a vevő. A kormány nem tárgyalta meg részleteiben a HungarHotels-ügyet. Elfogadta a három érintett tárca közös jelentését, de behatóan a következő ülésén vitatja meg a javaslatot. A tájékoztató vendégeként Lotz Károly közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter beszámolt a MÁV és a szakszervezetek közötti tárgyalások állásáról. A kabinet örömmel konstatálta, hogy a korábbinál nagyobb a remény a megegyezésre. Az eddigi kollektív szerződés meghosszabbítását a kormányzat nem támogatja, s egyetért a MÁV törekvésével, amely egy korszerű, új szerződés megkötésére irányul. A kormány szerint a MÁV az eddigi tárgyalások során a tőle elvárható álláspontot képviselte. — A kabinet reméli, hogy sikerül erre az évre megkötni a megállapodást, ám amennyiben elkerülhetetlen, akkor a MÁV-nak és az államnak fel kell vállalnia a vasutasok törvényes keretek között megtartott sztrájkját—hangoztatta a miniszter. Hétfőn sztrájkegyeztetés — Ha pénteken nem sikerül megegyezni a vasutas szakszervezetek és a MÁV képviselőinek az új kollektív szerződésről, akkor a Vasutasok Szak- szervezete sztrájkegyeztetést tart hétfőn — tájékoztatta az MTI-t csütörtökön Márkus Imre, a vasutas-szakszervezet elnöke. Márkus Imre elmondta, hogy csütörtökön a Vasutas Érdekegyeztető Tanács (VET) tárgyalásain a felek megegyeztek a kollektív szerződés első 25 pontjában. A sarkalatos kérdésekben azonban továbbra sem jött létre megállapodás. A szakszervezetek álláspontja szerint — a szokásostól eltérő esetekben — a munkarendet és a munkabeosztást a kollektív szerződés külön függelékében kellene szabályozni, a szak- szervezetek és a munkáltató közös megegyezésével. A MÁV azonban ezeket továbbra is egyénileg kívánja meghatározni. A fizetett várakozási idő maximális mértékét a szakszervezetek 6 órában határoznák meg, míg a munkaadó javaslatában ragaszkodik a 2 órához. Márkus Imre mindehhez hozzátette: a szak- szervezetek arra törekedtek, hogy ezen a héten még a „fenyegetettség légkö- . rétől mentesen” folyjanak a tárgyalások, azonban ez a jövő héten már nem tartható. Pénteken a megegyezés érdekében addig folytatják a megbeszéléseket, amíg a munkaadó erre hajlandó. = fejlődés si eredményeiket — alá is támasztott. A nap további részében az államtitkár megismerkedett a főiskolával, és egy kirándulásra invitálták a repülőtérre. — vp — Helyesbítés Sajnálatos névelírás történt tegnapi lapszámunkban, a második oldalon található Nicsak. újabb baklövés címmel megjelent írás alatti szerkesztőségi megjegyzésben. Természetesen a levelet nem Oláh Albert írta, hanem Együd János válaszolt a platform nevében Titkacs István észrevételeire. A hibáért az érintettektől, valamint a közgyűlés tagjaitól elnézést kérünk. Tárgyalni az adósságról Vért könnyező Madonna Girolamo Grillo, Civitavecchia püspöke biztos abban, hogy csoda történt a Róma környéki kisvárosban: az olasz televízió szerda esti híradójában arról számolt be, hogy a város immár nevezetes Madonna-szobra vért könnyezett, amikor a szobrot kezében tartotta. A csütörtöki olasz sajtó szerint a Vatikánban „másról sem beszélnek, csak erről a csodáról, s II. János Pál pápa nagy figyelemmel kíséri a fejleményeket”. A gipsz Madonna-szobor az egyik helyi plébános házának kertjében állt, s itt hullatott először vérkönnyeket február 2-án. Az eset azonnal nagy visszhangot keltett, annál is inkább, mert a szobor a polgárháború sújtotta Boszniából került az olasz városba. A csodával szembeni fenntartásokat erősítette azonban, hogy hamarosan tucatnyi olasz városban kezdtek el könnyezni a Madonna-szobrok. Az eddigi vizsgálatok megerősítették, hogy a szobor szeméből valódi emberi vér folyt. Miután egy olasz fogyasztói érdekvédelmi szervezet megtévesztés miatt feljelentést tett, s az egyik német hetilap nagy cikket közölt arról, hogy miként készítenek Boszniában sími képes Madonnákat, a római Gemelli klinikán röntgen- vizsgálatnak vetették alá a civita- vecchiai Madonnát. A vizsgálat eredménye szerint a szobor belsejében semmilyen szerkezetet nem rejtettek el. A nevezetes szobrot a hívek és a kíváncsiskodók rohama elől Girolamo Grillo civitavecchiai püspök vette magához. A püspök egészen mostanáig nagyon nagy óvatossággal fogalmazott a csoda lehetőségét illetően, ám szerdai interjújában egyértelműen megerősítette: a Madonna az ő kezei között is könnyezni kezdett, s ennek az esetnek több szemtanúja volt. Szellemi tőke + gazdaság