Új Kelet, 1995. április (2. évfolyam, 77-100. szám)
1995-04-07 / 82. szám
UJ KELET MEGYÉNK ELETEBOL 1995. április 7., péntek 3 Összevont művelődés Üszőtökön Kezd élni a város Napjainkban iskolákat, óvodákat szüntetnek meg vagy vonnak össze — csupán gazdasági meggondolás alapján. A művelődés fontossága— úgy tűnik hanyatlóban van. Tisza- lökön az önkormányzat úgy döntött, hogy a szűkös költségvetés miatt egy vezetőt jelöl a könyvtár és a kultúrház élére, s a két intézmény működését összevonja. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy minden program szervezői, lebonyolítói a könyvtár dolgozói és egy népművelő, aki eddig a művelődési házat vezette. Akik megnövekedett teendőikért — természetesen nem kapnak több fizetést, sem túlóradíjat. Dr. Kerekesné Wirth Erzsébet tavaly júniustól látja el a vezetői feladatokat. Munkájáról, feladatairól, terveiről kérdeztük. — Nagy leltározással kezdtem a munkámat, amikor ide kerültem. Döbbenten tapasztaltam, hogy a könyvtárban még soha nem volt lezárt leltár, noha több mint húsz éve működik. Okát nem kerestem, ezt feltárni nem az én feladatom. Hosz- szú időbe került, amíg rendbetettük a dolgokat. Azt mondhatom, hogy tisztes szegénységgel, de jól működünk, az olvasói létszámunk meghaladja az 1300-at. Az épületünk emeletes, első dolgom egyike volt, hogy a folyóiratokat lehozattam a földszintre, hisz az emeleti „szentélybe” csak nagyon kevesen jártak. Emberközelivé szeretnénk tenni a könyveket, a helyiséget. Olyan légkört kívánunk létrehozni, ahol jól érzik magukat áz emberek, örömmel olvasnak, művelődnek. Természetesen vannak gondjaink. A bútoraink ötven százaléka leselejtezett, a raktárhelyiségek polcait alátámasztottuk, de néhány helyen így is életveszélyesek. Tetemes mennyiségű lemezgyűjteményünk van, de a lemezjátszóink felmondták a szolgálatot. Dr. Balogh Ilonától, a körzeti orvosunktól kaptunk egy CD-játszót, de kompaktlemezből eddig mindössze négyet tudtunk venni. — Említette, hogy minél több embert szeretnének idevonzani, mit tesznek ezért? — Programokat, kiállításokat, műsorokat szervezünk. A legutóbbi képkiállításink megnyitóján már hetvenen vettek részt. Célunk, hogy ezek az események ne protokolláris rendezvények legyenek. Azok az emberek jöjjenek el, akik szívvel- lélekkel érdeklődnek. Felkutatjuk azokat az embereket, akik művészettel foglalkoznak szabadidejükben. Készítettünk egy kis „múzeumot” Aranyász Sámuel összegyűjtött munkáiból, aki a város történetének tárgyi emlékeit bocsátotta rendelkezésünkre. — Hogyan tudják a két intézmény munkáját összehangolni? — Nem okoz gondot, hisz egyik tevékenység átfolyik a másikba. A könyvtáros kolléganők feladata, hogy szükség esetén besegítsenek a művelődési ház munkájába. Többek között balettanfolyamot indítottunk, a jóga pedig már befejeződött. Először rendeztünk nyugdíjasbált. A Miskolci Nemzeti Színház vendégszerepeit nálunk a Mágnás Miska című előadásával. A fiataloknak diszkót szervezünk áprilistól. — Napjainkban egyre nehezebben lehet megélni családoknak, intézményeknek, vállalatoknak. Ki finanszírozza a könyvtárat és a kultúr házat? — Az önkormányzat, de ígéretet kaptam gazdasági önállóságra. Már ez év júniusától lehetett volna, de ebben az esetben pénzügyi szakemberre is szükségem lenne. Alkalmazására viszont nincs bérkeret. El kellett volna engednem valamelyik alkalmazottamat. Ezt nem akartam. Januártól kedvezőbb lehetőségekkel indulunk... —A munkája nehéz, az eredmények pedig nem látványosak... — Az utcán is megállítanak az emberek. Elmonják, hogy észrevették a változást, hogy kezd élni ez a város. Biztosítanak arról, hogy bármiben segítenek és támogatnak. Ez mindennél többet ér. Kozma Ibolya A határ túloldalán A határ túloldalán, Kárpátalján két évvel ezelőtt szervezték és hajtották végre az első olyan polgári védelmi gyakorlatot, amelyen nem egy esetleges háború, hanem feltételezett békekatasztrófák következményeit számolták fel a mentő erők. Nemsokára az ottani pv-sek nemzetközi gyakorlatot szerveznek valahol a határ közelében, ahol szlovák közreműködők mellett megyénk polgári védelmi erőinek egy része is részt vesz a „károk” felszámolásában. Serényi Levente mk. pv. ezredes, megyei polgári védelmi parancsnok tegnap vett részt az előkészítő megbeszéléseken. — A gyakorlatra május végén vagy június elején kerül sor. A feltételezett katasztrófa a helyzetbeállítás alapján egy földrengés lenne, amely következtében kell majd a lakosokat kimenteni, elsősegélynyújtásban részesíteni, biztonságos helyre szállítani és ellátni. Megyénket egy elsősegély- nyújtó részleg, speciális hegyimentő alegység, sérülteket és halottakat felkutató kutyás alegység és az élelmezésüket biztosító ellátó részleg, valamint a megyei törzs katasztrófafelderítő gépkocsija képviseli. Az említett alegységek a gyakorlatig hazai terepen készülnek. Az ukrán kollégák kérték részvételünket abból a célból, hogy egymás mentési munkáját megismerjük, megtanuljuk. KvZ Baleseti gócpontok a megyében A Nyíregyházi Közúti Igazgatóságon Hegedűs Csaba igazgatóval a megye útjainak állapotáról beszélgettünk. A szakember véleménye szerint közútainkon, bár a megnövekedett forgalom számára helyenként szűkössé váltak, azért nyugodtan elmondható, hogy biztonsággal lehet közlekedni. A baleseti gócpontok is szóba kerültek: hol kell fokozottabban vigyáznunk, s mit tesznek, illetve tehetnek a potenciális veszély megszüntetése érdekében az igazgatóság szakemberei. Talán meglepő Hegedűs Csaba megállapítása, amely szerint a megyében a legveszélyesebb helyek Nyíregyházán találhatók. Az igazgatóság a kezelésében lévő úthálózat baleseti helyzetének elemzését folyamatosan végzi, ugyanakkor a forgalom nagyságának ismeretében az országos közúthálózat-fejlesztési koncepció balesetmegelőzési elemeit igyekszik fokozatosan felhaszhálni, azokat megvalósítani. Noha az elmúlt év második feléről még nem tudtak pontos adatokkal szolgálni, de örvendetes, hogy csökkenő tendenciát mutat a közúti balesetek megyei alakulása. A legveszélyesebb baleseti gócpontokkal rendelkező Nyíregyházán a nagykörút még az övék, az azon belüli terület útszakaszaiért már az önkormányzat felel. A megyeszékhely veszélyes pontjai ezek szerint a következők: 1. A 36. sz. (Tiszavasvári) főútnak a felüljáróról a város felé vezető szakasza: A szakasz forgalomtechnikai jelzései egyértelműek. Gyakran figyelhetők meg a szélső sávban a tiltás ellenére szabálytalan megállások. A balesetek okai: szabálytalan sáv váltás, gyorshajtás, a követési távolság be nem tartása. A gyakori rendőri ellenőrzés indokolt. 2. A 36. sz. főút, Árok utcai csomópont: A benzinkút átadásával egy időben forgalomirányító jelzőlámpa került telepítésre, a jelzőlámpa összehangolva működik, ezáltal biztonságos közelekedést teremt. 3. A 3834. sz. út Stadion utcai csomópontja: Az átépítésre a terv elkészült, a megvalósításhoz egyelőre nincs fedezet. 4. A 41. sz. főút (Orosi út) Család utcai csomópont: A csomópont átépítésének és jelzőlámpás szabályozásának kialakítása — az önkormányzati tervnek megfelelően — még ez évben várható. A halaszthatatlan beruházás több tízmillióba kerül. 5. A 4. sz. főút Káliói úti jelzőlámpás csomópont: A nagy forgalom miatt igényel átépítést, amelyre a terv már elkészült. 6. A 3317. sz. út Arany János utcai csomópont: A vasútállomás előtti tér rendezésére — önkormányzati megrendelés alapján — terv készül. 7. A 4. sz. főút Bocskai úti jelzőlámpás csomópontja: Az 5. pontnál szereplő indoklással, azzal összehangolva átépítési terv készült. 8. A 4. sz. főút Szegfű utcai csomópont: A csomópont átépítésére, jelzőlámpás szabályozásra az önkormányzat tervet készíttetett. 9. A 4. sz. főút Belső körúti csomópont: Az útcsatlakozás az örökösföldi lakótelep felé ad kapcsolatot. A Szegfű utcai csomópont kiépítésével ez a csomópont — előre láthatólag — elveszítené jelentőségét, és meg lehetne szüntetni. 10. A 3317. sz. út Kiss Ernő utcai csomópont: Az állomástér rendezési terve során ez a csomópont is figyelembevételre kerül. 11. A 36. sz. (Tiszavasvári úti) és a 38. sz. (Tokaji úti) jelzőlámpás csomópontok átépítése indokolt volna. A statisztikai adatok nem sorolják az élmezőnybe, de rendkívül veszélyes a 38. sz. főút (Tokaji út) bevezető szakasza, a piac, illetve a vasúti átjáró miatt. A veszélyesség megszüntetésének első lépcsőjeként az önkormányzat a 36—38. sz. főutak összekötésére tervet készíttetett. Az igazgatóság különszintű vasúti átjáróra tett javaslatot. Egyéb körülmények indokolták a 41—4105. sz. (Baktalórántháza), a 4—4102. sz. (Újfehértó) s akisvárdai úgynevezett ötágú csomópontok átépítését, amelyek így lényegesen jobb közlekedési feltételeket teremtettek. Ugyancsak várható a 41. és 49. sz. főutak (rohodi) csomópontjának ez évi átépítése. Az előző évben került korszerűsítésre a 36. sz. főút megyehatár— Tiszavasvári közötti jelentős szakasza. Több kis sugarú ív „halálkanyar” korrekciójával el lehetett érni, hogy a 40, illetve a 60 km/h sebességkorlátozások megszüntethetőek legyenek. Ugyancsak sokat javított a helyzeten a 4. sz. főút Nyíregyháza— Nyírtura közötti szakaszának korszerűsítése. A vajai híd átépítésével a 49. sz. főút 2+760 km szelvényében lévő ív korrekciója és a sebességkorlátozás megtörtént. A megvalósuló kerékpárút-építések a gyalogosok és a kerékpárosok biztonságát szolgálják (pl. Jármi, Őr községekben). A KHVM az önkormányzatok számára pályázati lehetőséget biztosított, amellyel a megyében több önkormányzat is élt. Az igazgatóság ezen pályázatokat minden esetben támogatta. Bár több épülne belőlük! — lényegesen kevesebb tragédia következne be. Lefler György Kombinált önetetők Mohácsról Néhány évvel ezelőtt egy sertés- tenyésztő szakember rácsodálkozott Péter Györgyre, amikor meghallotta tőle, hogy kombinált önetetőkkel akarja elárasztani az országot. Ma már a Pig Techn Kft. önetető gyártásának 98 százalékát teszi ki ez az új etetőcsalád. Hiába csökkent a sertésállomány az országban, ez a társaság többszörösére növelte a sertéstartó technológiai eszközök gyártását és forgalmát. — A kombinált önetetőcsalád a lényeg. Minden más, amit teszünk, gyártunk, csak kiegészíti ezt — mondja Péter György ügyvezető , igazgató. — Evekkel ezelőtt egy nyugat-európai kiállításon láttam hasonlót, akkor döntöttem el, hogy mi is ilyeneket fogunk gyártani. A mohácsi kombinált önetető kétszintes. Ha feltöltik, a takarmányt a felső szintről fogyaszthatja el szárazdaraként a sertés. Ha viszont úgy tartja kedve, ügyesen letúrja, lerázza a vályúvá kiképzett alsó szintre, s ott saját magának összekeveri a szelepes önitatóból folyó vízzel. így már moslékos takarmányt ehet. A kombinált önetető többféle méretben készül. Az egyállásos önetetőre 15, a kettesre 25, a hármasra 40 hízó számítható. Azonnal észrevehető előnye az, hogy nem megy pocsékba takarmány, s a sertés nedvesíti a padozatot vagy az almot. A további előnyök megismeréséhez egy csoportot meg kell hizlalni ilyen önetetőkkel. Akkor válik nyilvánvalóvá, hogy a napi súlygyarapodás jelentősen megnő, a hízlalási idő lecsökken. Ahol eddig mondjuk 550 gramm volt a napi testtömeg-gyarapodás, ott a 700-800 grammot is elérheti. És ugye nem mindegy, hogy egy malacra 145 nap alatt vagy 115 nap alatt hizlal rá a gazda 80 kilogrammot. A megtakarítás egy hónap. A hizlaldái forgás így jelentősen megnő. További előny, hogy míg a hagyományos önetető alkalmazásánál átlagosan 3,9—4,3 kilogramm takarmány szükséges egy kilogramm súlygyarapodáshoz, a kombináltnál kevesebb, körülbelül 3,5 kilogramm kell. Péter György azt állítja, ha szerényen, csak 40 dekagrammos megtakarítással számolunk, a 20 ezer forint körüli áron vásárolható 2 etetőhelyes önetető 2000 forintos tápáron egy turnus alatt megtérül. Hasonló megtakarításra ad lehetőséget a Pig Techn által kidolgozott, gyártott és forgalmazott automatikus fűtés- és szellőztetésvezérlés. Mohácson azt találták ki, hogy a kívánatos hőmérsékletet egy érzékelő érzékeli, s ha efölé emelkedik, automatikusan csökkenti az infralámpák teljesítményét. Hasonló elvek alapján működik a szellőztető automatika is. Az elmúlt években számos egyéni gazda vállalkozott arra, hogy sertéstenyésztését korszerűsítse. Áz ehhez szükséges támogatáshoz, hitelekhez azonban csak úgy juthatott hozzá, ha pályázott. A Pig Techn Kft. szakemberei vállalták, hogy segítségére sietnek a gazdáknak, és a pályázathoz részletes költségvetést készítenek. Ez a szolgáltatás ingyenes. Volt olyan hét, amikor 20-30 pályázat öltött végleges formát Mohácson. A bankok ez idáig még egyet sem adtak vissza. Az ember azt gondolná, könnyű így — áru- kapcsolással — üzletfeleket szerezni. Csakhogy erről itt szó sincs. A pályázati költségvetés elkészítésének a vásárlás nem feltétele. Igaz viszont, hogy a pályázati nyertesek 90 százaléka Mohácson szerezte be a sertéstartás technikai eszközeit. A fűtés vezérlésével kapcsolatban is hagyják, hogy a gazda döntsön. Vagy két részre osztják a termet, s az egyikbe beszerelik a vezérlést, vagy két egymást követő időszakot hasonlítanak össze. A „kísérlet” egy hónapig tart, az induláskor két nulla állású villanyórát kezd pörgetni az áram. A hónap végén a gazda dönt: kifizeti-e a berendezést, vagy hagyja elvinni. Olyan még nem volt, hogy valaki ne vette volna meg. (x)