Új Kelet, 1995. március (2. évfolyam, 51-76. szám)

1995-03-03 / 53. szám

16 1995. március 3., péntek UJ KELET Fotó: Martyn Péter Sötét pillanatok A rendőrség vizsgálatot foly­tat két rendkívüli haláleset ügyében is. F. J. (52 éves) Nyírlugos-puskástelepi lakos március 1-jén délelőtt 10 óra után felgyújtotta a lakása udva­rán lévő pajtát, majd ezt köve­tően a lakása melletti nyárfaer­dőben egy fára felakasztotta magát. S. J. (39 éves) nyíregy­házi lakos február 28-án Tisza- nagyfalu-Virányoson a volt is­kolaépület padlásán kötötte fel magát a délutáni órákban. Ide­genkezűségre és bűncselek­ményre utaló nyom nem merült fel egyik esetben sem. Több mint félmillió forint értékű feketeárut foglaltak le a rendőrök. Vásárosnamény bel­területén a rendőrjárőr igazolta­tott egy 30 éves ukrán állampol­gárt. Az ellenőrzés során a gép­kocsijában 51 karton Marlboro és 44 karton HB márkájú ciga­retta volt, melynek eredetét hi­telt érdemlően nem tudta igazol­ni. Őrizetbe vétel mellett indí­tott eljárást vagyon elleni bűn- cselekmény elkövetése miatt a rendőrség. B. Miklós (29 éves) azzal gya­núsítható, hogy egy nyíregyhá­zi Ószőlő utcai lakásból — ahol a tulajdonos beleegyezésével tartózkodott — ellopott egy te­levíziót, valamint 5 ezer forint készpénzt, de ezenkívül más lo­pásokat is elkövetett. A TAURUS gumigyár mö­götti szakaszon, a távfűtőhá­lózatról 22 méter, a nyíregyhá­zi Erőmű Kft. tulajdonát képező alumínium burkolatot leszed­tek. A kár megállapítása folya­matban van. Sóstóhegyen egy kft. raktárá­ból 100 ezer forint értékű mű­szaki cikket loptak el. Környezet­védelmi karikatúra­pályázat Az E-Misszió Természetvédelmi Egyesület környezetvédelmi témá­jú karikatúra-pályázatot hirdet az általános iskolák felső tagozatos diákjai, illetve középiskolások ré­szére. A téma: Az ember hogyan pusztítja a természetet és a környe­zetét. A rajzok bármilyen techni­kával készülhetnek. Beküldési határidő: április 7. Cím: E-Misszió Természetvédelmi Egyesület, 4431 Sóstófürdő Sóstó-erdei Sza­badidő Park. Az eredményhirdetés­re a Föld napján, április 22-én 14.30 órakor kerül sor. rádió műsora ma 12-től 24 óráig A nap szerkesztője: Baranya Magdolna A nap témája: Hétvége előtt... Vendégünk: Varga Ildikó ex ma­ratoni futó- és szavalóbajnok. Bá­lint István bejelentkezik a Debre­ceni Dózsa—Nyíregyházi KC fér­fi bajnoki kézilabda-mérkőzésről. Tereiére — Barabás Bea műsora. 18.30: Deszka — a Jonatán rádió és a Móricz Zsigmond Színház kö­zös műsora, Venyige Sándor Juli szerkesztésében. Zenei szerkesztők: 12.00— 16.00: Farkas Tibor 16.00— 18.30: Huszta Péter 19.00— 21.30: Zsíros Sándor 21.30—24.00: Frici Fiatalkorú fosztogatók Mostanában egyre többször előfordul, hogy fiatalkorúak követnek el sú­lyosabb bűncselekményeket. Legtöbbször a lopásokban „jeleskednek”. Két nagykállói fiatalember, a 17 éves O. Ferenc és K. Imre 15 éves tanuló még a múlt év decemberében az ablakon keresztül látogatták meg volt iskolájukat, és 464 ezer forint értékű elektronikai berendezéssel távoztak. Rövidesen a bíróság előtt felelnek tettükért. ■■■■■■■■■ I.H fi ' a nagybani Március 16-ától a Búza téri nagy parkolóból a nagybani piac visszaköltözik a Tokaji úti vásáriérre (KGST-piac) — a ser­tésvásár területére. A nagybani piac minden héten kedden és csütörtökön reggel hat órától délután 14 óráig tart nyitva. A fentiek miatt 1995. március 16- tól a Búza téri nagy parkolóban árusítani nem lehet. Többnyire erősen felhős lesz az ég, és sokfelé várható eső, zápor. Éjjel párásságra, ködfoltokra is számítani kell. Időnként megélénkül a délkeleti, déli szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 6, a legmaga­sabb nappali hőmérséklet többnyire 7 és 12 fok között alakul. Reluxa-redőny, szalagfüggöny, roletta 33 színben, Harmónikaajtók 8 színben,csuklókaros napellenzők 25 színben, Közvetlen a gyártótól 48 óra alatt. Garancia idő: 1 év. Termékeink megtekinthetők, kipróbálhatók mintatermünkben Tóth Katalin vállalkozó Nyíregyháza, Kist Ernő u. 40. Telefon: (42| «02-65C Roma vállalkozók Roma vállalkozók részére képzést indít az Autonómia Alapítvány 1995. márciusa és májusa között. Céljuk, hogy az egyéni és társas roma vállal­kozások menedzseléséhez jogi, pénz­ügyi, adózási ismereteket tartalmazó előadásokkal nyújtsanak segítséget az érdeklődőknek. A képzés végén a vállalkozáshoz elkészített üzleti terv sikeres leadásakor 10 000 forint ösz­töndíjban részesülnek a hallgatók. Önéletrajzzal lehet jelentkezni, a Vonat helyett autóbusz A február 26-ától néhány vasúti vonalon bevezetett korlátozások, vál­tozások, vonalmegszüntetések miatt a Volán Rt. is kénytelen változtatá­sokat bevezetni Fehérgyarmat von­záskörzetében. Mivel megszűnik a Zajtárói 19.08 órakor Mátészalkára és a Máté­szalkáról 21.25 órakor Zajtára induló vonatpár, március 1-jétől minden munkanapon Fehérgyarmatról 18.00 órakor új autóbuszjáratot helyez for­galomba a Volán Rt. Mátészalkáig, ahova 18.40 órára érkezik. Az autó­busz Mátészalkáról 19.20 órakor in­Gimisorrend A felsőoktatásba felvettek és a ne­gyedik osztályos tanulók aránya sze­rint a gimnáziumok sorrendjében a Zrínyi Ilona Gimnázium áll országo­san a tizennegyedik, megyei viszony­latban pedig az első helyen. A Krúdy Gyula Gimnázium a tizenhetedik, a tiszavasvári Váci Mihály Gimnázium a nyolcvanegyedik. A nagykállói Korányi Frigyes Gim­názium a kilencvenkilencedik a fehér- gyarmati Zalka Máté Gimnázium a száztizenegyedik, mögöttük a nyír­Értesítjük Tisztelt kiskereskedői, viszonteladói partnereinket, hogy telephely változás miatt a kereskedők kiszolgálását Nyíregyháza, Simái út 40. sz. (volt Súgván tsz. telep) alatti raktárházunkba tettük át. Kiszolgálás: hétfőtől - péntekig 8 Telefon: (42) 313-355-16°° óráig Az új helyen is szeretettel várjuk partnereinket! Ütmet magánszemélyektől írásos ajánlást kérnek, amelynek tartalmaznia kell az ajánlott személy korábbi tevékenysé­gét és vállalkozói magatartásáról ki­alakított véleményt. Szervezetből jelentkezőknek pedig mellékelni kell a taggyűlésnek a képzésen való rész­vételre jogosító határozatát. A pályá­zatokat legkésőbb március 16-án ad­ják fel a következő címre: Autonó­mia Alapítvány Roma vállalkozókép­zés, 1538 Budapest, Pf. 592. dúl vissza Fehérgyarmatra, bevárva a Budapestről 19.14 órakor érkező gyorsvonatot és így Fehérgyarmatra 20.00 órára érkezik. Fehérgyarmatról minden autóbusz- vonalon csak a pénteki munkana­pokon 22.05 órakor induló késő esti autóbuszjáratok, valamint a 19.51 órára érkező utolsó vonat bevárása után 20.00—20.25 óra között fognak kiindulni március 3-ától kezdve min­den autóbuszvonalon. A módosításokról az utazóközön­séget szórólapokon tájékoztatják. egyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium és száztizenharmadik a Vasvári Pál Gimnázium. A kisvárdai Bessenyei a száztizennyolcadik, a demecseri Váry Emil Gimnázium a százhuszonnegyedik. A százhuszon­ötödik helyezést kapta a vásáros- naményi II. Rákóczi Ferenc Gimná­zium, a tiszalöki Teleki Blanka Gim­názium a százötvenedik, a Kölcsey Ferenc Gimnázium pedig a százöt­venkilencedik a gimnáziumok sorá­ban. Március 3., péntek A nap kel: 6 óra 22 perckor, I nyugszik: 17 óra 31 perckor. A hold kel: 6 óra 54 perckor, nyugszik: 20 óra 01 perckor. Névnapok: Alexandra, Apolka, Fri­gyes, Gunda, Irma, Kamilla, Kornél, KORNÉLIA, Kunigunda, Mária, Mú­zsa, Oszkár. Mai évfordulóink 140 éve hunyt el VA Y ÁBRAHÁM, megyénk, az akkori Bereg vármegye egykori főispáni helytartója. 1830-ban lépett ezen hivatalába, majd Mára- maros főispánjaként is működött. Egyébként felvilágosult ember volt, részt vett az Akadémia megalapításá­ban is, Széchenyit követve 8 ezer fo­rinttal járult hozzá a tudós testület lét­rehozásához. Boldog születésnapot! 30. születésnapját ünnepli ma az egykori jugoszláv labdarúgó válogatott kiválósága, DRÁGÁN SZTOJKO- VICS. Az utóbbi években szép karri­ert futott be Európában, hiszen egy időben az akkortájt még a csúcson álló francia Olympique Marseille játékosa is volt,majd a Veronához szerződött, ám 1991-benaRegginaelleni meccsen egy vitatott esett után lökdöste a bírót, amiért eltiltották. S hiába tért vissza a francia kikötőváros csapatához, már nem talált magára. így azután tavaly nyáron a japán profi ligába, a Nagoya Grampus Eight csapatához szerződött, de már rögtön az első meccsén, a 18. percben kiállították. S ahogy a szü- linapi torta is megkeseredjen a szájá­ban, csapata a nemrég végétért bajnok­ság utolsó helyén végzett. Pontosan egyidős vele, azaz szintén 30 éves az angol Beloved együttes frontembere, JÓN MARSH. A popcsa­pat 1990-ben a Happiness című dallal tűnt fel, legnagyobb slágerük pedig a slágerlistás Sweet Harmony. Marsh egyébként az életben is édes harmóni­ában él, pedig felesége, Helena szin­tén tagja az együttesnek. Helena egyéb­ként nemcsak világsztár, hanem igazi feleség is, s imádja Jont, tavalyelőtti szülinapjára például ezüst amulettel lepte meg, melyre a Symbol of My Love feliratot vésette. ■■■■■■■Hl Szivattyú értékesítése, javítása WHO, FO, DK, APOLLO, TTA szivattyúk javítása. A fenti típusok forgalmazása nagykereskedelmi áron. Szaktanácsadás. Ipari szerelvények forgalmazása. UN I PIPE fűtési rendszer forgalmazása, garanciával. HŐTRANSZ Kft. Nyíregyháza, Jég utca 2. Tel.: (06-30) 432-372 Fax: (42) 408-429 Főszerkesztő: Tarnavölgyi György. Szerkesztők: Hámori Fruzsina, Kézy Béla. Sportszer-' kesztő:Száraz Attila. Szerkesztőség: 4400 Nyíregyháza, Tüzér u. 2—4. Telefon: (42) 451-600. Hirdetés: (42) 451-600/172. mellék. Telefax: (42) 451-600/172. Westel-fax: (06-60) 355-493. Kiad­ja a Mini Trade Center, Nyíregyháza. Felelős kiadó: az MTC ügyvezetője. Hirdetésfelvétel a szerkesz­tőségben és a megye postahivatalaiban. Terjeszti: előfizetésben a Magyar Posta Rt. Debreceni Igazgatósága, 4046 Debrecen, Bethlen u. 1. Telefon: (52) 412-111. Igazgató: dr. Kovács József. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Árusításban: RÓNAHÍR Észak-Alföldi Postai Hírlapkereskedelmi Rt., 4046 Debrecen, Péterfia u. 4. napilap Levélcím: 4001 Debrecen, Pf.: 270. Telefon: (52) 347-988/21., 22. mellék. Fax.: (52) 347-988/21. m. Ügyvezető igazgató: Kuthy Antal. Előfizetési díj egy hónapra: 280 Ft, negyedévre: 840 Ft,: ISSN 1217-9914 fél évre: 1680 Ft, egy évre: 3360 Ft. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a postai, valamint a hírlapkézbesítőknél és a kiadónál. Nyomtatás: START Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Nyírségi Nyomdaüzeme, Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Balogh Zoltán vezérigazgató.

Next

/
Oldalképek
Tartalom