Új Kelet, 1995. március (2. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-18 / 65. szám
t/ O SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI HÍRLAP II. évfolyam, 65. szám Ára: 12,50 Ft 1995. március 18., szombat Horn és Mecior megállapodása ALÁÍRÁS PÁRIZSBAN Horn Gyula és Vladimír Meciar csütörtökön, a két ország külügyminisztereinek, külügyi államtitkárainak és szakértőinek bevonásával hét órán át megszakítás nélkül tárgyalt. Azt, hogy mégis lesz magyar-szlovák alapszerződés, csütörtök este, néhány perccel 11 óra előtt jelentették be. Időközben semmilyen tájékoztatás nem szivárgott ki. (Folytatás a 2. oldalon) ELNÉZÉST... ...de mindenféle csodálatos, információtovábbításra feltalált eszközeink között is előfordulhat, hogy valaki, valami nem oda és akkor érkezik meg, ahová és amikor az szükséges volna. így történt ez tegnapelőtt is, amikor a színes műsorújság-mellékletünket Budapestről szállító teherautó gépkocsivezetője elvétette a címet. így a pénteken megszokott színes melléklet nem kerülhetett az Új Keletbe. Magunk is meglepődtünk itt, a szerkesztőségben, hiszen nem tudjuk, miért nem tűnt fel a Jééé diszkont áruátvevőjének, hogy sok ezerrel több példány átvételét kellett igazolnia a szállítónak, mint az előző hetekben, hónapokban. Mint ahogy Budapesten sem igazították el a gépkocsivezetőt, hogy a szállítmányt a Nyírségi Nyomdában kell leadnia. Az elnézést pedig nekünk kell kérni olvasóinktól. Megtesszük, ez a dolgunk, s ígérjük: mindent elkövetünk, hogy a jövőben ne történjen ilyesmi. Most, ha egynapos késéssel is, de itt van a lapban a színes műsorújság. Lap zárta Hitel a költségvetésre Időszakos likviditási gondok jelentkeztek a központi költségvetés finanszírozásában. Ez azt jelenti, hogy a kiadások folyamatosak, a bevételek viszont nem. A költség- vetésnek ilyen körülmények között sürgős hitelre van szüksége. A Pénzügyminisztérium megbízta a Magyar Nemzeti Bankot, hogy szervezze meg 400 millió dollár értékű hitel felvételét Magyarországon működő kereskedelmi bankoktól. Eddig 340 millió dollár értékű kölcsönnyújtásra érkezett ajánlat. A kölcsön lejárata valószínűleg fél év lesz. Wasmosy elnök programja Juan Carlos Wasmosy paraguayi elnök magyarországi hivatalos látogatásának utolsó napján, pénteken, a főváros nevezetességeivel ismerkedett. Reggel megtekintette a Mátyás-templomot és a Halász bástyát, majd látogatást tett a Magyar Nemzeti Galériában és a Budapest Történeti Múzeumban. Délben a magyar koronát és a koronázási ékszereket nézte meg a Magyar Nemzeti Múzeumban. Tisztújítások a parlamenti pártoknál KI LESZ AZ MSZP ÚJ VÁROSI ELNÖKE? Az országgyűlési, illetve az önkormányzati választások után a parlamenti pártoknál vagy már megtörténtek a megyei, illetve a városi (kerületi) tisztújítások, vagy jelenleg is folyamatban vannak. A legfrissebbek a^ kisgazdák voltak, míg a legkésőbb a Fidesznél lesz meg az új(?) tisztség- viselők névsora. A Magyar Szocialista Párt januárban megválasztotta elnökét, a régi-új elnök, dr. Kiss Gábor személyében. A nyíregyházi országgyűlési választókerületet kivéve a párt túl van a területi funkcionáriusok megválasztásán is. (Nem volt elírás az országgyűlési választókerület, mert a párt átállt a települési szerveződésről a választókerületire.) Nyíregyházán ma tartják az elnöki választást, és biztos, hogy új nyíregyházi elnöke lesz a pártnak, mert Csabai Lászlóné — a korábbi elnök — polgármesteri munkája miatt nem indul a választáson. A párt- és a képviselői munka szétválasztása érdekében a jelölőbizottság nem jelölt városi képviselőt a párt élére. A legesélyesebb a pártelnöki pozícióra Varga József A megyei elnökségben több új arc tűnt fel, nem igaz tehát az a felvetés, hogy az országA NtMtEFOItMU EMLÉKEITEK Agrárfórumot tartott a Munkáspárt pénteken délután 5 órakor a tiszadobi faluházban. Megemlékeztek a résztvevők az ötven évvel ezelőtti átfogó földreformról, amikor is magyar családok százezrei jutottak földhöz a második világháború után. Emlékbeszédet mondott Szöllősiné Fitos Éva, a Munkáspárt alelnöke. A megemlékezés után Cselédsors 2000? címmel szabad vitaest következett, melynek válaszadó vendégei voltak többek között Bán György, a Tiszadobi Sertéstenyésztő Kft. igazgatója, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés agrárbizottságának alelnöke, a Munkáspárt Központi Bizottságának tagja, Erős József, a Munkáspárt alelnöke, dr. Harangozó László, a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola nyugalmazott docense. A meghívott pártok közül is többen képviseltették magukat. Az YTONG HUNGARY Kft. és az AS-TERRANOVA-YTONG Centrum közös, gyakorlati bemutatóval egybekötött szakmai tájékoztatót tart az YTONG falazórendszerről március 20-án hétfőn, 8 óra 30 perctől a 110-es Széchenyi István Ipari Szakmunkásképző Intézet tanműhelyében. Március 21-én kedden 8 óra 30 perctől a Vásárhelyi Pál Építőipari és Vízügyi Szakközépiskola tanműhelyében lesz ugyanilyen bemutató. Minden érdeklődőt szeretettel várnak. gyűlési és az önkormányzati választások után a Szocialista Pártban újra megválasztásra kerülnek a korábbi MSZP-s funkcionáriusok. A szabaddemokratáknál januárban megválasztották az új, héttagú nyíregyházi ügyvivői testületet. Az ügyvivői testület és az új elnök — Poroszka Ottó — mandátuma egy évre szól. Az önkormányzati választások után decemberben felállt az új, tíztagú Megyei Egyeztető Tanács (MET) is, elnöke a vásárosnaményi Iványi Tamás országgyűlési képviselő lett. Megbízatásuk két évre szól. A MET az országos tanácsba Szentesi Pétert és Toldi Ferencet delegálta. A Magyar Demokrata Fórumnak hétfőtől Petróczki Ferenc, Nyírbátor polgár- mestere az új megyei elnöke. Két alelnöke dr. Barabás Gyula jogász és Várkonyi István, volt országgyűlési képviselő lett. Az országos választmány tagjának dr. Szilassy Gézát, Várkonyi Istvánt, Jakab Ferencet és dr. Mezey Károlyt választották. A megyeszékhelyen február 10-én tartotta a párt tisztújítását. Hamvas László a régi-új elnök, az elnökség tagjai: dr. Szilassy Géza,dr. Szalontai Tibor, Gincsai Zoltán és dr. Filep László. Az FKGP-nél még novemberben megtörténtek a választások. A kisgazdák megyei elnöke dr. Kávássy Sándor, Veligdán Sándorné a főtitkár-gazdasági igazgató funkciót tölti be. Kása László lett az első, míg Karácsony Adolf a második alelnök. Nádasi Jánost még ősszel megválasztották a Kisgazdapárt nyíregyházi elnökének. A Kereszténydemokrata Néppárt megyei alapszervezeteiben folyamatosan történik a tisztségviselők megválasztása, megyei elnököt április 8- án választanak. Nyíregyháza új KDNP-s elnökének megválasztására március 22-én kerül sor, amennyiben a tagság is úgy akarja. A jelenlegi városi elnök, dr. Molnár Zoltán nem feltétlenül ragaszkodik posztjához, de ha újraválasztják, természetesen továbbra is ellátja az elnöki megbízatással járó teendőket. A tagságnak jövő szerdán közte, Szilágyi István és Bodnár József között kell döntenie. A Fideszben még nem kezdődtek el a tisztújítások, a megyei és a nyíregyházi elnök és a további tisztségek választásáról csak az április 29-30- ai országos kongresszus után döntenek. A fiataldemokraták még a jelölt- állítást sem kezdték meg. Átalakították a családi pótlék, a gyes és a gyed rendszerét. Huszonegy éves vagyok, két gyereket akartam. Két gyereket szerettem volna. Ilyen feltételek mellett egyet sem merek vállalni. Megszakad a szívem. Magyarországon ma tíz és fél millió ember él. Évről évre kevesebb. A Szózat sorai, illetve egyetlen sora lebeg előttem: „...a sírt, hol nemzet süllyed el...” Szörnyű vízió. El akarom felejteni. Ki segíthet ebben? Akar valaki? A rászorulókon segítenek ezután, a jómódúakon nem. Én, te, ő, melyik táborba tartozunk? Jómódú vagy rászoruló, viszonyítás kérdése. Mihez képest? Ki dönti el?! Mint egyensúlyát vesztett akrobata zuhanok. Nincs alattam háló. Lebontották. Név nélkül KÓRHÁZIGAZGATÓK TALÁLKOZÓJA Első ízben, március 3-án ültek össze a megye kórházainak vezetői, ahol négy fő dologról tárgyaltak. Az első elképzeléseket tartalmazott a struktúra átalakítására helyi és megyei szinten, a második azt kutatta, mely osztályok és kórházak rendelkeznek szabad kapacitással, a harmadik a meglévő diagnosztikai eszközök kihasználtságát mérte fel, a negyedik pedig a terápiás eszközök használatba vételével foglalkozott. A tárgyalások második fordulójára csütörtökön, Kisvárdán került sor. Itt a megyei kórházak teljesítménymutatóit összevetve próbálták meghatározni a vezetők, hogy milyen kapacitásokat tudnak felajánlani más kórházak részére, és ezzel szemben nekik mire van szükségük. Mint a szakemberektől megtudtuk, jelenleg a megyei kórházak csak akkor finanszírozhatók, ha az aktív ágylétszámot csökkentik, viszont a krónikus fekvőhelyeket mindenképpen növelni kell. A megbeszélésen részt vevő kórházi vezetők nélkülözhetetlennek tartják az egységes informatikai rendszer kialakítását és működtetését a megye hat kórháza között. A tárgyalások fő célja azonban az, hogy egy pénzügyileg kezelhető programot tudjanak készíteni. Erre a megbeszélések alapján reális lehetőség kínálkozik. arapjon rá! u mm & o Kitűnő zene, riportok, játékok, érdekességek. Naponta 12 órától 24 óráig Kl ff íj ® gg £7 Od áfc 2 sí 70,88 MHz 104,75 MHz-es kábelcsatorna ?? (42) 310-653