Új Kelet, 1995. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-09 / 34. szám
UJ KELET MEGYÉNK ELETEBOL 1995. február 9., csütörtök 3 Huszonnyolc év tanulás A Centrum Áruház arculata teljesen megváltozott. A földszinten kiskereskedők kínálják portékáikat. A korábban jól megszokott osztályok eltűntek, vagy az épületen belül máshová költöztek. — Ez kényszer szülte helyzet — mondjafJa.«/ Attiláné, az üzlet igazgatója. — Ekkora épületet nehéz fenntartani. A bérleti díjakból fizetjük a költségek nagy részét. Másrészt ilyen nagyságú belső teret nehéz feltölteni áruval. Korábban többmilliós készlettel volt tele a raktár, ma már a kínált termékek nagy része kint található a polcokon. Ugyanannyi pénzért sokkal kevesebb dolgot tudunk felvásárolni. Hátrányunk, hogy a kiskereskedők a földszinten kaptak helyet, mert a vásárlók akaratlanul is őket látogatják meg elsőként, s mire az emeletre felérnek, már bevásároltak. — Hogyan érinti Önöket a privatizáció? — Az üzlet nyolcvanegy százalékban a Centrum Áruházé, mint állami tulajdon. Tizenhét százalékban az önkormányzaté, két százalékban pedig a dolgozóké. Ez utóbbi olyan kevés, mint a csepp a tengerben. A Centrum Áruház továbbprivatizálja a saját részét. Bizonytalanságban élünk, nem tud^ juk, hogy a váltás után igényt tartanak-e ránk. Emellett azonban vigyáznunk kell arra, hogy a vásárlók ne érezzék a mi nehézségeinket. — Mit tesznek ennek érdekében? — Számunkra fontos, hogy a vevők megtalálják nálunk mindazt, amit keresnek. Olyan árucikkeket ajánlunk együtt, egy helyen, amelyek feltétlenül minőségi termékek. Előnyünk még, hogy garanciát adunk, mi mindig itt vagyunk, tudunk árut visszacserélni, javíttatni, alkatrészt kínálni. A KGST-piacra viszont hiába megy reklamálni a kedves vevő. — Az elmúlt évekhez képest vál- tozott-e a vásárlók száma? — Sajnos, változott, s ezt közvetlenül a bőrünkön érezzük. Az emberek kénytelenek enni- inni, csekket- befizetni, a gyerek kinőtt ruhája, cipője helyett újat venni. A felnőttek viszont több ideig járnak ugyanabban a ruhában, cipőben. A vásárlást már százszor, ezerszer is meggondolják. — Mint üzletigazgató figyelemmel kíséri a vásárlást, a bolt forgalmát, másrészt viszont Ón is vásárló... — Két gyermekem van, s négy éve — férjem halála óta — egyedül nevelem őket, hogy élni tudjunk, az anyagiak megteremtése is az én feladatom. Emellett az apai szigort, s az anyai kedvességet is én képviselem. A kislányom hatodikos, karmester szeretne lenni, ez minden vágya. A fiam másodikos középiskolás, pincérnek készül, később saját vendéglőt akar vezetni. Szerintem azokból lesz jó szakember, akik már gyermekkoruktól készülnek hivatásukra. Én már gyermekkoromban is boltost játszottam. Számoltam, mértem, csomagoltam. Harminc éve dolgozom itt, egy éve vagyok igazgató, különben egyszerű eladóként kezdtem. Kereskedelmi szakmunkásképzőbe jártam, bár tanáraim gimnáziumba javasoltak. Apám beteges volt, s mint a legidősebb gyerek, igyekeztem minél előbb pénzt vinni a házhoz. Lesz még nekem főiskolai diplomám — gondoltam. A szakma kiváló tanulója címet nyertem meg egy országos versenyen. Munka mellett érettségiztem, majd évekig sikertele- nül felvételiztem a kereskedelmi főiskolára. Abban az időben egy felsőfokú diplomával már bármelyik főiskolára be lehetett jutni. Kikerültem a felvételit. Politikai úton tanultam a Marxista—Leninista Egyetemen, majd négy évig politikai gazdaságtant hallgattam. Manapság nem dicsekednek efféle tanulmányokkal, én nem kívánom takargatni. Úgy gondolom, hogy ennek is volt haszna, különösen az emberekkel való bánásmód terén érzem ennek hatását. Érettségi után két évvel végre felvettek a kereskedelmi főiskolára, Szolnokra. Közben férjhez mentem, megszületett a fiam. A kislányom születését vártam a vizsgaidőszak kellős közepén, s a matematikakönyv még a szülőágyon is a kezemben volt. Összesen huszonnyolc évig tanultam, annak ellenére, hogy korán kikerültem az iskolapadból. A tudást nem veheti el tőlünk senki — a gyermekeimet is erre tanítom. Az álmok valóra válnak, csak nagy adag akarat és kitartás szükséges hozzá. Kozma Ibolya Basa Attiláné A Centrum vásárlói nein érezhetik a cég problémáit (Fotók: Harascsák) Pályakezdés — tanár mádra Őrlődő gondolatok „Okosulj, taníts, nevelj, s a tisztelet és megbecsülés glóriája övezi majd fejed!” — szólt az ifjaknak a buzdítás Comenius idejében. Mára kicsit változott a helyzet. A pályakezdő' tanárok több fogaskerék között őrlődve végzik munkájukat. A gyermekekért érzett felelősség, a gyakori szülői közöny, az iskolai körülmények és a saját életminőségük egyszerre van jelen mindennapjaikban. Egy kezdő tanár átlagosan harminckilenc és fél órát tanít egy héten, de sokaknál ez ez negyven-negyvenki- lencre is emelkedik. Ehhez még hozzájön a napi négy-hat óra felkészülés, iskolai társadalmi munka, szakkörvezetés. Ezzel szemben a közalkalmazotti törvényben szabályzott bruttó kezdőbérük (a Dl-es kategória alapján) kétezer forinttal magasabb, mint az egyedülálló városi lakos statisztikai létminimuma. így, hogy legszükségesebb igényeiket ki A paszabi emberek jól ismerik Kovács Gyulát, akinek — nevéhez hűen — eredeti foglalkozása kovácsmester. A faluban nagyon kedvelt, negyven esztendős férfi másodállásban űzte hivatását, ám nemrégiben abbahagyta ezt a tevékenységét, s egy betéti társaság tagjaként temetkezési vállalkozó lett. Erről, valamint korábbi mesterségéről és magánéletéről kérdeztem. — Mondana néhány szót a családjáról? — Nős vagyok, feleségem a paszabi óvoda élelmezési vezetője. Két fiam van. A nagyobbik a nyíregyházi 110. Számú Szakmunkásképző Intézetben tanulja az autószerelői szakmát. Az idén fog végezni, s Nagyhalászban van gyakorlaton. A kisebbik gyermekem elsőéves a tiszaberceli Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézet növénytermesztési szakán. — Mióta foglalkozott lovak parkolásával? :— A tanult szakmámban 1977 óta dolgoztam. Sokat köszönhetek mesteremnek, a tiszaberceli Rendes Józsefnek, nála voltam kovácstanuló. Anyagi nehézségek miatt vissza- mondtam az iparengedélyt és manapság már csak ismerőseim, rokonaim paripáinak lábaira ütöm fel a patkókat, baráti szívességből. — Sokan parkoltattak Önnél? tudják elégíteni, nem a munkájuk minőségét, hanem a mennyiségét kell növelniük. Ezek így száraz tények, adatok, inkább nézzük, hogy mit vallanak erről ők maguk itt Nyíregyházán, ahol egy tanárképző intézmény is működik: — Négyéves tanárszakra jártam — mondta Tóth Mária, a Bárczi Gusztáv Általános Iskola nevelőtanára. — A helyi önkormányzattal volt tanulmányi szerződésem és itt tudtak elhelyezni nevelőként. Igaz, hogy nem vagyok gyógypedagógus, de már foglalkoztam ilyen gyerekekkel és szívesen is csinálom. A keresetemből nem tudom, hogy mikor lesz például önálló lakásom, mert a takarékoskodás mellett is jó esetben úgy tizenöt év múlva gyűlik össze annyi pénz, hogy mai árakon vehetnék egy kisebb házikót. Persze, ha jön egy herceg hófehér Mercedesen, akkor lehet, hogy hamarabb teljesül az álmom... Két és fél éve dolgozik, de másfél — Gyakran voltak zsúfolt napjaim. Nemcsak Paszabról, hanem a szomszédos településekről, Tiszabercelről, Ibrányból sőt, még Nagyhalászból is sokszor kerestek fel a lovasgazdák, hogy új „cipőt” csináljak négylábú társaiknak. — Kovácsból temetkezési vállalkozó lett. — Igaz, de munkahelyem a helyi regionális vízműnél van, itt vízműgépész vagyok. Tavasszal virágboltot is akarok nyitni, mely az ez év január 14-én beindult temetkezési szolgáltatásaimat is kibővítené. éve szerezte meg a diplomáját, mint orosz-francia szakos tanár — tudtuk meg Kovács Ágotától, az Apáczai Csere János Gyakorló Általános Iskola pillanatnyilag napközis tanárától. Szerződéssel vették fel egy gyesen lévő kolléganője helyére. Ő időközben visszajött, többek között ezért (is) a napközis állást tölti be. Véleménye szerint nincs máshol a városban üres nyelvtanári hely, úgyhogy inkább ezt vállalta el. Nem ideális ez a helyzet, mert szereti a nyelveket, de a munkahelyét is. Elmesélte, ha időnként munkatársait helyettesíti, akkor az egész napját az iskolában tölti. A fizetéséből egymaga próbál megélni egy önkormányzati garzonban — gyakorta sikertelenül. — Nem mindenkinek sikerül a városban munkahelyet találnia — mondta Nagy né Szendrődi Etelka, aki matematika-ének szakos tanár. — Én is ebbe a kategóriába tartozom, a „papirosomon” a pecsét még szinte meg sem száradt. Ahová szerettem volna menni, ott már betöltötték az állást. Egyelőre várok, de addig is korrepetálok, illetve az állandó tanítványaimmal foglalkozom. Ha anyagilag így jobban megéri majd, akkor szerintem ezt fogom folytatni. így tanítani sokkal feszültségmentesebb, de fárasztóbb is, mert minden gyerekhez kü- lön-külön kell alkalmazkodni. Szerencsére nem egyedül kell szembenéznem a problémákkal. Ismerősen hangzik a gondolat: „Az országnak kiművelt emberfők sokaságára van szüksége”. Persze, csak legyen, aki oktatja őket! De nem ennyire drámai a helyzet, mert akik ezt a pályát választják, szakmailag elhivatottak (némi fanatizmus?), sőt szeretettel vannak a gyermekek iránt — különben a tanárképző intézeteket csak „ugródeszkának” használnák a diákok. Vitéz Péter — Honnan jött az ötlet, hogy temetkezési vállalkozó legyen? — A faluban sok az idős ember, akinek hozzátartozói messze elköltöztek, ezért lassan és elég körülményesen ment az elhunytak temetése. — Mi az, amit Ón nyújtani tud? — A házamnál lévő lerakatomból mindenki, akinek elhalálozik a hozzátartozója, a pénztárcájához mérten megveheti a temetéshez szükséges kellékeket, mint például koporsó, fátyol, szemfedél stb... Amennyiben Nyíregyházán, a megyei kórházban hal meg valaki, akkor a rokonának nem kell fűhöz-fához rohangálnia, hanem elég, ha eljön hozzám és én elvégzem az adminisztratív feladatokat, melyek ilyen esetekben szükségesek. Ezenfelül természetesen az elhunytat haza is szállítom. Aki háznál halálozik el, azt gyászautómmal kiviszem az adott község ravatalozójába. Nemcsak Paszabon, hanem a környező falvakban is vállalom ezt a munkát. —A paszabi képviselő-testületbe is bejutott. Mi lesz az Ón feladata? — Az öregek és a munkanélküliek problémáival igyekszem foglalkozni. Sok elképzelésem van, melyeket, remélem, a nehéz gazdasági helyzet ellenére meg tudok majd valósítani képviselő társaimmal együtt. Remélem, hogy a bizalmat, amit kaptam a választóktól, meg tudom hálálni. Tóth Mihály Kevés lónak kell már új „cipő" Kovácsból temetkezési vállalkozó
