Új Kelet, 1995. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-03 / 29. szám
2 1995. február 3., péntek BELFÖLD-KÜLFÖLD UJ KELET Milliárdos holland kár Az első becslések szerint akár 2 milliárd guldent is kitehet az a környezeti, gazdasági veszteség, amely a közép-hollandiai kitelepítések miatt sújt helybéli lakóközösségeket és vállakozókat. Jóllehet, teszik hozzá holland sajtóértékelések, ez még mindig az optimista megközelítés, amely nem számol az öreg gátak valamelyikének az átszakadásával. Ez ugyanis, ha emberi életet már nem is követelne, felbecsülhetetlen kárt okozna a sűrűn lakott térség lakóépületeiben, farmjaiban, üzemeiben. A kitelepítések költségei önmagában is tetemesek: közel negyedmillió ember és - csütörtök reggelre már - több mint kétmillió haszonállat elszállítását kellett rendkívül rövid időn belül megoldani. Bocsánatot kért a kiadó Az egyik nagy japán kiadóvállalat vezetője csütörtökön bocsánatot kért amiatt, hogy a cége tulajdonában lévő - időközben megszüntetett - egyik folyóirat a közelmúltban a holocaustot „propagandának” minősítő és a náci ' gázkamrák létezését tagadó írást közölt. Tanaka Kengo, a Bungei Sundzsu kiadó elnöke azonban sajtóértekezletén közölte, hogy a cikk megjelenése nyomán támadt nemzetközi felzúdulás ellenére sem kíván lemondani tisztségéről. Az írás ellen nemcsak zsidó szervezetek, köztük a Los Ange- les-i székhelyű Simon Wiesenthal Központ, hanem az izraeli kormány is tiltakozott diplomáciai úton. - Megdöbbentett a cikk által kiváltott reagálás - ismerte el Tanaka. Eltűntek a vadászgépek Szerdán eltűnt a görög légierő két F-5-ös vadászgépe az Égei-tengeri Limnosz szigéte fölött a török partok közelében - közölte a görög Védelmi minisztérium. A görög légierő és haditengerészet egységei megkezdték a kutatást a két gép után. Az ügyről részleteket eddig nem hoztak nyilvánosságra -jelenti a Reutpr. Pokolgép Isztambulban Három pokolgép robbant szerda este Isztambulban. A robbanásoknak egy halálos áldozata volt. Az Anatolia hírügynökség jelentése szerint egy asszony akkor vesztette életét, amikor az Aranyszarv-öböl felett átívelő egyik hídra erősítette fel a robbanószerkezetet. A másik két pokolgép egy gyorsétteremnél, illetve egy bank előtt robbant fel. A robbanások során más nem sérült meg, az anyagi kár sem jelentős. Vissza a támaszpontra Szerdán az amerikai katonák felügyelete alatt zavartalanul megérkezett a guantánamói amerikai támaszpontra a Panamába szállított kubai menekültek első csoportja. A mintegy 100 menekült egy bérelt Boeing 727-es fedélzetén érkezett meg Guantánamóra. Amerikai illetékesek szerint a jelenleg Panamában tartózkodó mintegy 8000 kubai naponta 500 fős kontingensekben érkezik majd Guantánamóra. Lincoln Diaz-Balart floridai kongresszusi képviselő szerint a menekülttáborokban tartózkodó kubaiak kapják meg elsőként azt a 20 ezer vízumot, amelyben Washington és Havanna megállapodott, de előbb haza kell térniük. Késik az űrrepülő A navigációs rendszer meghibásodása miatt az Amerikai Űrhajózási Hivatal (NASA) szerdán huszonnégy órával elhalasztotta a Discovery űrrepülőgép indítását, amelyet erdetileg közép-európai idő szerint csütörtök reggel 6.49-re terveztek. A Discovery hatfős legénységgel - közöttük az első női űrrerülőgép-pilótával, Eileen Collins-szal és Vlagyimir Tyitov orosz kozmonautával — a fedélzetén megközelíti majd a Mir űrállomást, az összekapcsolási program előkészítése céljából. Hideget jósol a medve Folytatás az 1. oldalról — Sok ember azt hiszi, hogy télen kár kijönni a vadasparkba, úgysem lehet látni semmit. Ez tévedés, ugyanis az itt élő 76 állatfaj gyakorlatilag mind eurázsiai állat, tehát természetes élet- körülményeikhez tartozik a tél. A medve persze lefekszik néha és a mosómedvék is be-be húzódnak a dobozba, de ezeken kívül minden állat egész télen megtekinthető. Ilyenkor az állatok a szokásosnál kalóriadúsabb táplálékot kapnak. A medve elsősorban moslékon él, amit szalonképesebben konyhai hulladéknak nevezünk. Ragadozó állat, de mindenevő. A vadonban leüti az őzet vagy a szarvasmarhát, de amikor ősszel érnek a gyümölcsök, akkor legszívesebben azzal tölti meg a bendőjét. A „Micimackó szereti a mézet” dologban van valami. Nem túl szívderítő látvány, de előfordul, hogy néhány helyen elszemtelenednek a medvék és egészen a házak szeméttárolójáig elmerészkednek, mely számukra fenséges csemegével terített asztalt jelent. A konyhai hulladékon kívül természetesen kap még almát és néha húst is. „Ketrecszéli” beszélgetésünk alatt a mackó valahogy áttéb- lábolt a mi oldalunkra és megállt egy nagy üreg szélénél. — Azt a lyukat ő ásta saját magának, kényelmesen elfér benne. Jó méternyit mehet lefelé, aztán még el is kanyarodik. Áhítattal lestük, hogy mit tesz most a medve. Lesz-e még hideg tél, vagy már bizton várhatjuk a tavaszt. Egy pillanatra mintha felénk fordította volna buksi fejét, tekintetéből komoly felelősségtudatot véltünk kiolvasni. Nem csoda, hiszen most rajta a világ szeme. Mozdulatlanná merevedett, hosszan elgondolkodott, majd egy nagy sóhajjal bedugta fejét a nyíláson. Néhány másodperc múlva már csak kerek tompora látszott, és ottlétünk alatt nem is volt hajlandó kimozdulni. Ebből levonhatjuk a végérvényes következtetést: még kemény, hideg tél áll előttünk. Persze a hivatásos meteorológusok is tévedhetnek néha. Hát még egy oktalan maci... Vasas László Bírál az MDF A sodródó ország sodródó kormányát már valószínűleg csak az a hét- milliárd dolláros valutatartalék mentheti meg, amelyet még az előző kormány halmozott fel - jelentette ki Ferencz Csaba MDF-alelnök pártja csütörtöki sajtótájékoztatóján. Annak a véleményének adott hangot: az országban nem volt olyan politikai fordulat, amely indokolná, hogy az SZDSZ a koalíció és a kormányzat stabil hátterét bontogassa. Ennek okát az MDF politikusa abban látja, hogy a kisebb partner a koalícióban nem tudja maradéktalanul érvényesíteni saját érdekeit. Ugyanakkor - mint mondta - ennek az a következménye, hogy a kormányzat sok területen teljesen ellehetetlenül. A hibákat sorolva Ferencz Csaba megállapította, hogy a külföldi tőke egyre inkább elriad Magyarországtól, a magyar cégek alig jutnak külföldi tőkéhez és piachoz, s ez felveti mindkét koalíciós partner felelősségét. Csáti György, az MDF A Fidesz szerint a Művelődési Minisztérium által elkészített hosszú távú oktatásfejlesztési koncepció egyszerűen vízió, amelyhez a párt nem kíván asszisztálni - jelentette ki Pokorni Zoltán, a fiataldemokraták alelnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján. Hangsúlyozta: az új (6 plusz 4 plusz 2 osztályos) iskolarendszer bevezetéséhez jelenleg nincsenek meg a feltételek Magyarországon. Elmondta, hogy az ország 3200 települése közül 1200-ban csak egy iskola van, így ott megoldhatatlan lesz helyben a 6. osztály után a továbbtanulás. Éppen ezért Pokorni Zotán úgy vélte, hogy az új rendszerben sokan kimaradnak az oktatásból. Érthetelennek nevezte, hogy külügyi szóvivője, országgyűlési képviselő a kormány külpolitikáját, valamint a magyar-szlovák és a magyar-román alapszerződés kilátásait elemezte. Kijelentette: senki ne higgyje azt, hogy az MDF nem támogatja ezen alapszerződések megkötését, csak éppen a kormány által kialkudott feltételekkel nem ért egyet. Hozzátette: a magyar kabinet csak olyan alapszerződést írhat alá, amelynek a kisebbségekre vonatkozó részével az adott országban élő magyarság legitim képviselői egyetértenek. Megítélése szerint a 7/orn-kabinet látszólag ennek az alapelvnek a szellemében dolgozik, de Vladimír Meciar budapesti kijelentései ellentétben állnak a most elfogadott szlovák kormányprogrammal, tehát a szlovák kormányfő bizonyára nem ért egyet az Európa Tanács, illetve az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet minden, a kisebbségekre vonatkozó ajánlásával. az oktatási tárca koncepciójában azt fogalmazza meg: az átálláshoz nincs szükség költségvetési támogatásra. Rámutatott arra is: az elkészült Nemzeti Alaptanterv tovább zilálja az egyébként is „dzsungelhez” hasonló hazai közoktatást, mivel csak a tanítási idő 50 százalékára határozza meg, hogy mi legyen az iskolában. A hiányosságok mellett Pokorni Zoltán a koncepció előnyeiről is szólt, így például jónak vélte, hogy végre átfogó elképzeléssel rendelkezik a művelődési tárca, egyre több tanulót kíván bevonni az oktatásba, és foglalkozik azokkal a 12 és 16 év közöttiekkel is, akik kiestek az iskolarendszerből. (MTI) Rendőrkézen a rabié Bravúros gyorsasággal, a bűncselekménytől eltelt 24 órán belül lakat alá került a szerdán éjszaka, a kisszállási tanyavilágban elkövetett fegyveres rablótámadás egyik gyanúsítottja, a 22 éves Farkas Csaba. A bűnügy szerdára virradó éjszaka történt, a Bács-Kiskun megyei Kisszállás tanyavilágában. Ide a tettesek 28 ezer liter, másfél millió forint értékű olaj eladásának ürügyén csalták a vevőt, valamint a szállításra ajánlkozott fuvarozót. A közúti forgalomtól távol eső majorhoz érkezett vállalkozókat azonban olaj helyett a tartálykocsi fülkéjébe leadott lövéssel fogadták az „üzletfelek”. Az üzemanyagszállításra legális engedéllyel rendelkező Ny. József Viszont - abban a hitben, hogy a fegyver nem valódi - nekiugrott a támadóknak, akik vélhetően e nem várt ellenszegülés miatt menekülni kezdtek. Ny. József, bár a vadászfegyverből leadott lövések közül kettő is eltalálta a lábát, saját kocsijával üldözni kezdte a támadók autóját, de a tartálykocsit ért újabb találatok miatt, eredménytelenül. A megsérült szállítót azóta a kiskunhalasi kórházban már megműtötték, állapota a körülményekhez képest kielégítő. Perui javaslat Alberto Fujimori perui államfő szerdán éjjel azt javasolta Ecuadornak, hogy kössenek tűzszünetet és hozzanak létre demilitarizált övezetet a vitatott helyzetű határtérségben. A perui rádióadók és tévéállomások által közvetített nyilatkozatban Fujimori azt ajánlotta, hogy a fegyveres csapatok kölcsönös kivonása után a határövezet ellenőrzését bízzák a Riói Jegyzőkönyv négy garantáló államából érkező megfigyelők csoportjára. Fujimori nyilatkozatát azután tették közzé, hogy a két fél között szerdán este újult erővel lángoltak fel a harcok. A Programas limai rádióadó katonai forrásokra hivatkozó jelentése szerint a szerda esti órákban 40 ecuadori és 10 perui katona vesztette életét. Kézirattolvajok Szerdán Tel-Avivban a rendőrség letartóztatott hat izraeli férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy bűnrészesei voltak a szentpétervári könyvtárban történt kéziratrablásnak. Az AFP jelentése szerint az előállítottak ellen az a vád, hogy segédkezet nyújtottak egy orosz maffiának a két hónappal ezelőtt történt bűn- cselekmény elkövetésében. Ekkor n 90 - összesen 300 millió dollár értékű - ritka kéziratot vittek el. Az orosz rendőrségnek sikerült felgöngyölítenie a hálózatot és visszaszerezni a kéziratokat. A Fidesz az oktatásról Vízió a koncepció A környezet védelméért Készül az új törvény Gyér érdeklődés mellett rendezte tegnap délután a PRIMOM az Inku- bátorházban a Partnerség a gazdaságért című fórumsorozat harmadik állomását. A fórum célja, hogy a pártok, országgyűlési képviselőink, a polgármesterek, különböző kamarák és még egy sor egyéb szervezet együttesen alakítson ki álláspontot a megyénket érintő kérdésekben. A részvételi arány alapján úgy látszik a környezetvédelem — a tegnapi fórum témája — sokaknak nem szívügye. Hogy a kérdés mennyire fontos, azt az első előadó, Gulyás Mihály, a Környezetvédelmi és Terület- fejlesztési Minisztérium osztály- vezetője ismertette. — A környezeti károk az ország össznemzeti jövedelmének öt, borúlátóbb becslések szerint tizenöt-húsz százalékát teszik ki. A környezetvédelemre — úgy mint Nyugaton — a jövedelem 1,5-2 százalékát kellene fordítani, szemben a jelenlegi 0,5-1 százalékkal. A környezetvédelem munkaigényes ágazat, így munkahelyeket lehetne egy magasabb színvonalú környezetvédelemmel teremteni. A környezetvédelmi alapba bírságokból, az üzemanyagok termékdíjából évente négy-öt milliárd forint folyik be, ebből lehet pályázni környezetbarát beruházásokra. — Márciusban tűzi napirendre a parlament a Környezetvédelmi Törvényt, amely meghatározza és tisztázza az állam és polgárai, gazdasági egységek, önkormányzatok és egyéb szervek erre vonatkozó jogait, kötelességei és feladatait. Az önkormányzatok helyi rendelettel szabályozhatják településük környezetvédelmével kapcsolatos feladatait, sőt helyi környezetvédelmi alapokat is létrehozhatnak. Az új jogszabály alapján a központi kömyzetvédelmi alap is nagyobb bevételhez jut, mert az eddig csak az üzemanyagokra kirótt termékdíjakat — környezetvédelmi adó — újabbak követik. Szigorúbban büntetik a környezetet terhelő — szennyező — technológiát alkalmazó üzemeket, amíg e hiányosságot meg nem szüntetik. Várható, hogy az üzemanyagok mellett a gumiabroncsokra 5-8, a csomagolóanyagokra 8-10, a hűtőgépekre pedig 3-5 százalékos termékdíjat vetnek ki. Parragh Dénes, a Felső-Tisza-vi- déki Kömyzetvédelmi Felügyelőség igazgatóhelyettese megyénk sajátos kömyzetvédelmi problémáiról tartott előadást. Erről bővebben lapunk holnapi számában olvashatnak. BéltekiZoltán, a Felső-Tisza Alapítvány munkatársa a társadalmi környezetvédők munkájának fontosságát emelte ki. — Ezek a szervezetek — mondta — a helyi gondokat, lehetőségeket és forrásokat jobban ismerik, és a technikai korlátok miatt elsősorban szaktanácsokkal tudják a környezetvédelem ügyét előrevinni. KvZ