Új Kelet, 1995. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-07 / 6. szám

10 1995. január 7., szombat SPORT n UJ KELET Női kézilabda Magyar Kupa Biztató előny a visszavágóra Kosárlabda NB I B Ki lesz a bajnok? Kisvárdai SE — Szeged 21-16 (10-6) Kisvárda, 800 néző. V.: Bednár, Kanyok KSE: Demeter — Nagy A., Nagy H. 4/3, Agárdi 4, Hollóné 3, Prok 6/3. Szántó 3. Csere: Pataki (kapus), Lendvai, Vass, Kulcsár 1, Ignatyenko. Edző: Berzsenyi Mária Szeged: Tóth — Kirsner, Bartucz 5/3, Huba 3, Bálint 1, Gyimesiné 4, Baunok 2. Csere: Petka, Szabó, Sajtos, Oláh 1, Borbély. Edző: Baráth János. Hétméteresek: 7/6 illetve 3/3. Kiállítások: 8 perc illetve 6 perc. Mindkét csapatnál egy-egy kizárás. Jól kezdett a hazai csapat, és Szántó tetszetős góljával szerezték meg a veze­tést. Majd Prok és, Agárdi góljaival elhúz­tak 6-2-re. Ezt követően mintha megelé­gelték volna a gyors és eredményes rajtot, megállt a hazai gépezet. Ezt kihasználta a vendégcsapat, és zsinórban három gólt is lőttek, míg a várdai lányok egyet sem. A második félidő elején Hollóné elhalászott az ellenféltől egy labdát, és egyéni akció­ból lőtte a játékrész első gólját. Újra hul­lámvölgybe kerültek a hazaiak, és a Sze­ged ismét három gólt lőtt, 11 -9-re felzár­kóztak. A közönség türelmetlen biztatá­sára ismét megrázták magukat Prokék, és 16-9-re elhúztak úgy, hogy közben még hétméterest is hibáztak. Ezt követően fel­váltva estek a gólok, és négy-öt góllal a hazai csapat vezetett egészen az 55. per­cig, amikor úgy látszott, hogy a hajrában a Szeged fog győzedelmeskedni — fel is jöttek 19-16-ra. Aztán az utolsó három percben gyors indításból és Nagy Heni büntetőjéből alakult ki az ötgólos hazai győzelem. Összességében egy nehéz mérkőzésen van túl a hazai csapat, és időnként akadozó játékkal, de megérde­melten nyertek a feljavult Tisza-parti csa­pat ellen. A várdai lányok játékán látszott, hogy több mint két hete nem játszottak tét­illetve edzőmeccset, talán ennek tudható be a hullámzó teljesítmény. A visszavágó mérkőzésre Szegeden már a jövő héten kedden sor kerül. S ott majd kiderül, hogy mire elég az itt megszerzett ötgólos előny. Berzsenyi Mária: — Végül is a győze­lemnek örülök. Nagyon nehéznek tartom a visszavágót Szegeden. Ettől függetlenül mindent megteszünk annak érdekében, hogy ezen a körön sikeresen jussunk túl, és a legjobb nyolc között folytassuk a ku­paszereplést. Most is szeretném kihang­súlyozni, számunkra továbbra is a legfon­tosabb, hogy a bajnokságban jól szerepel­jünk, az már biztos, hogy a január 13-ai bajnoki folytatásra ez a mérkőzés jól szol­gálta a l'elkés/ülest. —liili— Kézilabda NB I Tavaszkezdet Ózdon Annak ellenére, hogy december köze­pe után fejeződött be a NB I-es férfi kézi­labda-bajnokság őszi szezonja, kevés idő állt rendelkezésre, hogy a csapatok ráhan­golódjanak a tavaszi folytatásra. így vol­tak ezzel az NYKC játékosai is, a két ün­nep között már teljes erőbedobással ké­szültek a mai Ózd elleni mérkőzésre, ami egyben a tavaszi szezon első összecsapá­sa lesz. Eléggé túlterheltek a játékosok, egye­sek nehezen viselték el a maximális ter­helést —- mondja Szőke István, a csapat vezetőedzője. — Például Uzejrovics még mindig érzi a korábbi sérülését. Szabó Gabi újabb sérülést szerzett, az egyik edzé­sen az ujjai törtek hátra. Varga lábáról le­került a gipsz, de még sokáig nem számít­hatok rá. Tóvizi mint ismert Törökország­ban volt a főiskolás válogatottal. Az len­ne a kevesebb gond, hogy hiányzott az edzésekről, de meg is sérült, gipszelt kéz­zel jött haza. Szóval őrá nem számítha­tok. így elég rosszak az előjelek. A felké­szülésünket úgy segítettük, hogy több ifi játékost is bevontunk az edzésekbe, hogy az elképzelt taktikai feladatokat gyakorol­hassuk. Vasárnap délután 16 órától újra levegőbe emelkedik a hófehér Mikasa röplabda. Az NYVSC férfi röplabdacsapata az Extra liga 12. fordulójának keretén belül fogadja a Kazincbarcikai Vegyész gárdáját. Az alap­bajnokság folyamán a két együttes csak Kazincbarcikán találkozott egymással. Ez lesz az első visszavágó mérkőzés. A két idegenbeli meccsen a mieink szoros játsz­mákon belüli pontaránnyal kaptak ki 3-1- re és 3-0-ra, így van miért visszavágni. A Bujtosi Szabadidő Csarnokban a nyírsé­giektől csak a győzelem elfogadható, mi­vel a vegyész gárda áll a tabellán az NYVSC előtt, és vereség esetén nagyon nehéz lesz befogni pontszámban a barcikai legénységet. A felkészülésről és a mérkőzés esélyéről kérdeztük Járosi Jánost, a csapat vezetőedzőjét. — Mikor kezdtétek el a felkészülést az alapbajnokság folytatására? — A két ünnep között is voltak edzések, ami a karácsony alatt felszedett kalóriák lemozgatását szolgálta. Az igazi felké­— Milyen taktikával veszik fel a harcot az örök rivális Ózd ellen? — Megpróbáljuk a 4-2-es védekezést, itt nagy szerepet szántam Kun Lacinak és Tóvizinek, de őrá - mint említettem - nem számíthatok. Az Ózd két meghatározó emberét Ördögöt, és a korábban Nyíregy­házáról eligazolt Krasznijt igyekszünk tá­vol tartani a kaputól. A támadásainkkal szemben valószínűleg hatos fallal veszik fel a harcot, ami nem a legkedvezőbb szá­munkra. Itt sok függ majd Medvétől és Jankovicstól, hogy mennyire lesznek ha­tékonyak az átlövésekben. Uzejrovicsra is nagyon számítok, hogy jobban bírja az ira­mot csak a támadásokban fog részt venni. — Mire számít ezen a találkozón? — Nagyon nehéz mérkőzés vár ránk. Az ózdiaknak minden otthon megsze­rezhető pontra szükségük van ahhoz, hogy ne legyenek kiesési gondjaik. Jelenleg nem valami kedvező pozíciót foglalnak el a tabellán. Nekünk meg azért fontos ez a találkozó, mert pontszerzés esetén marad­hatunk az élmezőnyben. Egyébként a csa­pat elszántan várja ezt a mérkőzést, és re­mélem a hozzáállás mindenki részéről maximális lesz. Milyen eredménnyel len­szülést ezen a héten, hétfőn kezdtük el. —A hátralévő kilenc mérkőzésből hatot hazai környezetben játszik a csapat. Milyen esélylatolgatásra vállalkoznál? —Szeretném, ha a hat meccsből nem egálban jönnénk ki, tehát nem három győzelmet és három vereséget, hanem leg­alább 4-2-es arányt hoznának a fiúk. Na­gyon jó lenne, ha az idegenbeli mérkő­zésekből is pozitív arányban nyernénk a meccseket. Összességében, a kilenc der­biből egy 5-4-es állással már elégedett len­nék. A már meglévő győzelmünket is bele­számítva, hat nyertes meccsel a hátunk mögött, és a többi csapat—számunkra sze­rencsés — keresztbeveréseivel felkerülhe­tünk a negyedik helyre, ami az osztályozó elkerülését jelentené. — Ehhez kell a vasárnap délutáni mérkőzés két pontjának az itthon tartása. — A teremproblémák miatt csak Barci- kán játszottunk ebben a bajnokságban. Most szerencsés lehet a mérkőzések felcserélé­se, hiszen kétszer is hazai pályán fogadjuk ne elégedett Kardos László az ideiglenes ügyvivő testület vezetője: Nem lesz könnyű mérkőzés, de van esélyünk a pont­szerzésre. Igaz, hogy cserejátékossal jó­formán nem rendelkezünk a sérülések mi­att, de bízom benne, hogy fiúk mindent megtesznek a siker érdekében. Férfi kézilabda NB / állása az őszi sze­zon végén 1. Fotex VSE 12 2 394-234 26 2. Elektromos 13­2 383-294 26 3. Pick-Szeged 11­4 389-318 22 4. Győr 9 2 3 333-294 20 5. Nagykanizsa 9 1 5 379-350 19 6. Komlói Bányász 7 2 6 309-288 16 7. Nyíregyházi KC 8­7 323-318 16 8. Debreceni Dózsa 7 2 6 290-308 16 9. Mól Szolnoki KK6 2 7 339-352 14 10. Pécsi MSC 6 1 8 318-351 13 11. Hort SE 6­9 338-366 12 12. Tatabánya 5 1 9 317-366 11 13. Ózdi KC 4 2 9 315-345 10 14. Pemű SE 5­10 307-353 10 15. Alföldi Gabona 1 2 12 272-383 4 16. Százhalombatta 1 1 13 288-374 3-fuli­a rivális KVSE-t. A két meccset szinte kötelező jelleggel hozniuk kellene a srácok­nak. — Mindenki egészséges a csapatban? — Horváth Géza fájlalta a derekát, re­mélem, nem komoly a dolog. A többiek ki­sebb ujjrándulásoktól és húzódásoktól el­tekintve viszonylag egészségesek. Vasár­nap délután vélhetőleg mindenki harcra kész állapotban érkezik a mérkőzésre, és egy jó hangulatú, színvonalas találkozót láthatnak majd a kilátogató szurkolók. Parti József szakosztályvezető tájékoz­tatta lapunkat, hogy az 1995-ös évre meg­kezdték a röplabdabérletek árusítását. A felnőttbérletek ára 1344 forint, a nyugdíjas és diák éves belépők ára 672 forint. Az árak már tartalmazzák az áfát is. A bérletek meg­vásárolhatók a mérkőzéseken, a Bujtosi Szabadidő Csarnok büféjében, az ugyan­csak a csarnokban lévő szakosztályirodá­ban és az NYVSC Tiszavasvári úton lévő székházában. Batai Röplabda Extra liga, férfiak Csak a győzelem elfogadható A címbeli kérdésre várhatóan vasárnap délután Dombóváron kapunk választ. A Dombóvári VMSK a Nyíregyházi TK Isobau együttesét fogadja bajnoki mérkőzésen. Mint leírtuk már korábban az első helyezett TK egy győzelemmel töb­bet szerzett, mint a második Dombóvár. Ha Dombóvár tizenkét ponttal vagy an­nál többel nyerne, akkor ő lehet a bajnok, ha a TK nyer, vagy legfeljebb csak tizen­egy ponttal veszít, akkor várhatóan a főiskolások szerzik meg a címet, ez a má­sodik alkalom lenne egymás után. Igaz, a bajnokságból még egy forduló hátra van, Dombóvár Siófokot, a TK Isobau Pécset fogadja. A papírforma szerint Dombóvár­nak lesz nehezebb dolga. Telefonon beszéltünk Bálint Józseffel a dombóvári együttes szakosztályveze­tőjével: —- Tizenkét ponttal kell nyernünk és akkor mi vagyunk a bajnokok. Telt ház előtt fogunk játszani, a nézők fergeteges buzdítása közepette. — Sportszerű lesz a biztatás? — Egyértelmű, az hogy a játék­vezetőket szidják a nézők arról mi nem tehetünk. Mindenki egészséges, de azt még nem tudom, kikből áll majd a kezdő ötös, az attól is függ, hogy áll fel a nyír­egyházi csapat. Az a kérdés, Klisuráthogy tudjuk majd semlegesíteni. Ha őt és Szekulovicsot kivédekezzük, akkor simán nyerünk. Most már az amerikai Wright is egyre jobban szerepel, mikor Nyíregyhá­zán voltunk, még csak ismerkedett a töb­biekkel. Végül is a legfontosabb, hogy nyerjünk, a rájátszásba tovább vitt győzel­mek száma a döntő, hiszen az a célunk, hogy bejussunk a legjobb tizenkettőbe. A TK Isobau pénteken kétszer is edzett, délelőtt és délután. Már többször megnéz­ték a videót, s ennek alapján taktikai meg­lepetéssel is próbálkoznak. Hegedűs Fe­renc edző bizakodó, bár azt hozzáteszi, még egyszer nem fognak olyan rossz szá­zalékkal dobni, mint legutoljára a bujto- siban. A legfontosabb, hogy a távoli pró­bálkozásaikat megakadályozzák, ha ez is sikerül, akkor legyőzhető a DVMSK. Min­denesetre a játékosok nagy kedvvel edzet­tek, s egymást biztatva készültek a vasár­napi rangadóra. Jankovics Zsolt tavaly még Dombóvár csapatában játszott, két évi ottani szerep­lés után félévi horvátországi kitérőt beik­tatva került Nyíregyházára. —Zsolt, nem félsz, hogy kikezd a domb­óvári közönség? — A közönség nagyobbik része biztos nem bánt. Míg ott voltam, kifejezetten kedveltek. Egy kisebb mag biztos fog zrikálni, de erre számíthatnak a többiek is. Úgy kell játszanunk, hogy ez ne zavarjon bennünket. Nagy szükségünk van erre a győzelemre, mivel az eredményt magunk­kal visszük a rájátszásba. Ha Százha­lombatta nem kerülne tovább, akkor akár öt győzelemmel is fordulhatnánk. A hét végén egyébként az A csoport­ban is az utolsó előtto fordulót játszák. Az már eldőlt, a rájátszásban a Fehérvári KC- val, a Bajai Bácska KSE-vel és a MAFC- cal kerül össze a TK Isobau. A negyedik gárda vagy a Nagykőrös, vagy a Csepel együttese lesz. A Nagykőrös most a MAFC-hoz megy, aztán Hódme­zővásárhelyre, míg a Csepel Fehérvárt fo­gadja, majd a MAFC-hoz utazik. További mérkőzések a B csoportban: MEAFC—MALÉV, Salgótarján—Veszp­rém, Budafok—Szeged. Siófok—PVSK (jövő héten játszák), a Batta—Baja mérkőzést már lejátszották. Révay Fétfi B csoport 1. Ny. TK Isobau 20 17 3 1889:1686 0,925 2. D.vári VMSE 20 16 4 1807:1612 0,900 3. S.tarjáni KK 20 15 5 1790:1626 0,875 4. Battai KE 21 12 9 1733:1607 0,786 5. Szegedi Postás 20 11 9 1567:1580 0,775 6. Veszprém E­20 10 10 1604:1601 0,750 7. Balatel KE 20 9 11 1500:1472 0,725 8. MEAFC 20 9 11 1792:1743 0,725 9. MALÉV SC 20 8 12 1654 1781 0,700 10. Budafok 20 7 13 1760:1790 0,675 11. Bajai SE-TK 21 5 16 1704:1860 0,619 12. PVSK 20 2 18 1486:1928 0,550 Ökölvívás Nagy visszatérők a profik világában Jó példát mutatott az amerikai George Foreman azzal, hogy 45 éves korában a nála jóval fiatalabb Michael Moorertől visszahódította 20 évvel korábban elvesz­tett profi nehézsúlyú ökölvívó világbajno­ki (WBA, 1BF) címét. Foreman tettén fel­buzdulva a brit Frank Bruno (33) és az amerikai Larry Holmes (45) is hasonló tervekkel állt elő. - Még mindig bízom a képességeimben. Bár tudom, hogy ez lesz, utolsó bizonyítási lehetőségem - mondta Bruno, aki nemsokára a 30 éves Rodolpho Marinnal méri össze tudását. Február kö­zepi mérkőzését jó felkészülési lehe­tőségnek tartja egy esetleges világbajnoki döntőre. Frank Bruno neve jól cseng az ökölvívás világában, pedig többször alul­maradt a világbajnoki döntőkben. Tim Witherspoon, Mi ke Tyson és Lennox Lewis mindannyiszor magabiztosan verte őt. A brit bokszoló visszatérési szándéká­val majdnem egyidőben jelentette be a 45 éves Larry Holmes is, hogy megpróbálja megfosztani trónjától Oliver McCállt (29), a Boksz Világtanács (WBC) bajnokát.- Sokan azt mondják, már öreg vagyok a profibokszhoz. Mégis szinte vágyom a pofonok után. Érzem és tudom, hogy még bárki ellen fel tudom venni a harcot. Foreman hozzám képest egy gyáva alak, tőlem is fél - jelentette ki magabiztosan Larry Holmes, aki április 8-án Las Vegasban lép szorítóba McCall-lal. Oliver McCall azonban ügyet sem vetett koroso­dó ellenfelére. Holmes-t szinte elfelejtve, Mike Tysonnal kapcsolatban nyilatkozott:- Igen jól ismerjük egymást Mike-kal. Jól tudja, hogy képes vagyok megverni őt- mondta McCall. Nem véletlen a WBC világbajnokának nyilatkozata. A legutób­bi hírek szerint ugyanis a nemi erőszak mi­att hat év börtönbüntetésre ítélt volt ne­hézsúlyú világbajnok már idén március­ban visszanyerheti szabadságát. Don King, Tyson egykori menedzsere biztos abban, hogy folytatódik Tyson sikersorozata. Sőt, a lehető leghamarabb „csatasorba” kívánja állítani. Talán éppen McCall ellen... Pezzey temetése Szombaton délelőtt Innsbruckban kísérik utolsó útjára a 39 éves ko­rában elhunyt Bruno Pezzeyt. Az 1994-es esztendő utolsó napján szív­elégtelenségben életét vesztett 84-szeres osztrák válogatott labdarú­gótól a sportág több neves alakja személyesen vesz búcsút. A temeté­sen az osztrák szövetséget Beppo Mauhart elnök és Herbert Prohaska szövetségi kapitány, valamint több edző képviseli. Az egykori játékos­társak közül Koncilia, Hickersberger, Weber, Jara, Lindenberger és Schachner vesz részt a gyászszertartáson. A német Eintracht Frank­furt és a Werder Bremen - amelyek színeiben 1978 és 1987 között ját­szott Pezzey - vezetői is leróják kegyeletüket a temetésen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom