Új Kelet, 1995. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-10 / 8. szám
BELFÖLD-KÜLFÖLD ♦ ■ ■ ■ MM __ __ 1995. január 10., kedd UJ KELET Január 20-án érkezik Meciar? Az MTI értesülése szerint január 20-án látogat Magyarországra Vladimir Meciar szlovák kormányfő, hogy eleget tegyen Horn Gyula miniszterelnök meghívásának. Az értesüléssel kapcsolatban Forró Evelyn kormányszóvivő elmondta: egyelőre nem tűzték ki a szlovák miniszterelnöki vizit végleges időpontját; arról diplomáciai úton még egyeztetnek Pozsonnyal. Küzdelem a Berettyón A Berettyó Körös-torkolat előtti. Békés megyei alsó szakaszán hétfőn a hat merülőfalnál nyolc köbméter olajszennyeződést távolítottak el a folyóból a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság osztagai, és ezzel megakadályozták, hogy szennyeződés kerüljön a Körösökbe. A Kőrösladányi duzzasztó részleges üz;embehelyezése beváltotta a hozzáfűzött reményeket; a víz mozgása lelassult, s a duzzasztó további működtetéséről a következő napok vízrajzi helyzetétől függőemdönt a KÖVIZIG védelemvezetője. Nem lesz KET-ülés A sajtóban előzetésen megjelent hírekkel ellentétben kedden nem tart ülést a Koalíciós Egyeztető Tanács - tudta meg az MTI hétfőn az MSZP frakciójának sajtóirodájától. Zubek János sajtótitkár ennek okát abban jelölte meg, hogy nincs olyan téma, amely a koalíciós partnerek sürgős egyeztetését kívánná. Az MTI értesülése szerint nem állítják ennek ellenkezőjét a szabaddemokraták sem. Megfigyelők az ülés elmaradásában szerepet tulajdonítanak annak is, hogy vezető szocialista és szabaddemokrata politikusok még szabadságon vannak. Felmentették a főszerkesztőt A Magyar Távirati Iroda hétfői értesülése szerint a Duna Televízió felbontotta a munkaszerződést Horváth Péterrel, a magyar műholdas adás híradójának főszerkesztőjével. A Duna TV illetékesei az MTI információját megerősítették. Eszerint Horváth Péternek még az elmúlt hét péntekén mondtak fel gazdasági és pénzügyi szabályok megsértése miatt. A további kérdések megválaszolásától egyelőre elzárkóztak a médium felelős vezetői. ' . A keresetek alakulása ■ A- havi bruttó átlagkereset- a tíz főnél több dolgozót: foglalkoztató bégeknél -múlt év novemberében~39 541’forint volt, 25,7 százalékkal több, mint egy évvel ■ korábban - tájékoztattam,Központi.Statisztikai Hivatal hétfőn a távirati irodát. ■; Az adatokból kitűnik, hogy mind a fizikai, mind a szellemi foglalkozásúak átlagkeresete csaknem egynegyedével haladta meg az egy évvel korábbit. így a fizikai dolgozók átlagkeresete 30 790 forint volt, a szellemi munkakörben foglalkoztatottak pedig 58 832 forintot kerestek. A nettó érték a két állománycsoportban 21 663, illetve 36 496 forintnak felelt meg. Nem ellenőrizhető a halászat A Tisza-tavi Bizottság javaslatára, és nem önhatalmúlag szüntette meg a MOHOSZ a varsás halászatot a tározó tavon - mondta Tóth László, a Magyar Országos Horgász Szövetség szakszolgálatának vezetője az MTI tudósítójának a döntés okait firtató kérdésére. A három területi vízügyi igazgatóság, a Hortobágyi Nemzeti Park és a rendőrség képviselőit tömörítő bizottság ugyanis úgy látta, hogy e tevékenység egyre nehezebben ellenőrizhető, és a problémák évek óta szaporodnak. A halászat megszüntetésében ugyanakkor az is közrejátszott, hogy a zsákmányt rendszeresen fogadó halasboltot időközben felszámolták. Kamatot emel a Volksbank Rt. Hétfőtől átlagosan 2-2,5 százalékkal emelte mind a lakossági, mind a vállal- : kozói betéteinek kamatát a Magyarországi Volksbank Rt. Erről a pénzintézet hétfőn tájékoztatta az MTI-t. , A Fidesz elköltözik Cs. Bíró Attila, a Fidesz sajtófőnöke az MTI-nek nyilatkozva hétfőn megerősítette azt az értesülést, miszerint: anyagi gondjai miatt a fiatal demokraták értékesítik vagy tartós bérletbe adják a párt Lendvay utcai székházát. Elmondta, hogy a Fidesz Országos Választmánya már júliusban tárgyalt a kérdésről, ■ miután a párt adósságai miatt nagy összegű jelzáloghitellel terhelték meg a székházat. Cs. Bíró Attila nem tudott pontos információval szolgálni arról, mekkora » pontosan ez az összeg. Megöltek egy plébánost 1995. január 9-én a Budapest, III., Aranyvölgy utca 72. szám alatti lakásán holtan találták Eher Ferenc nyugdíjas plébánost. Az elsődleges adatok alapján megállapítható, hogy a 64 éves férfi bűncselekmény áldozata lett. Eltűnt az ASY- 161 forgalmi rendszámú, világoskék színű, négyütemű Trabantja. Vélhetően az ismeretlen elkövető magával vitte menekülésekor. Katonai ellenőrök Magyarországon Az Európai Hagyományos Fegyveres Erőkről Szóló Szerződésnek megfelelően ; egy amerikai vezetésű, több nemzetiségű katonai ellenőrcsoport érkezett hétfőn Magyarországra — közölte a HM sajtóirodája. Hallgatnak a fegyverek Bosznia harcterein hétfőn általában hallgattak a fegyverek, s az északnyugatboszniai Velika Kladusánál is csak szórványos lövöldözés hallattszott. A bosz- niai-krajinai határ közelében lévő városnál az utóbbi napokban súlyos harcok dúltak a krajinai szerbek és a boszniai kormánycsapatok egységei között. ENSZ- források szerint a boszniai kormánycsapatok valószínűleg teljes egészében elhagyták az Igman-hegységben lévő demilitarizált övezetet Még nem indult fegyelmi eljárás Még nem rendelték el a fegyelmi eljárást azoknak a megyei bírósági vezetőknek az ügyében, akik esetében az igazságügyminiszter decemberben kezdeményezett eljárást fegyelmi vétség gyanúja miatt. Ezt dr. Rahóczki Ede, a Legfelsőbb Bíróság fegyelmi bíróságának elnöke közölte az MTI érdeklődésére hétfőn. Rabóczki Ede elmondta: a bíróságokról szóló törvény előírásának megfelelően az iratok megérkezése után, január elején értesítették az érintett bírósági vezetőket az igazságügyminiszter kezdeményezéséről. A fegyelmi tanács az ügyben először arról dönt, hogy szükség van-e előzetes vizsgálat elrendelésére. Amennyiben ez indokolt, a vizsgálóbiztos írásos jelentése alapján döntenek majd a fegyelmi eljárás megindításáról vagy megtagadásáról. Rabóczki Ede hangsúlyozta: az előzetes vizsgálatot a nyilvánosság kizárásával kell lefolytatni. A vizsgálóbiztos köteles a tényállás megállapításához szükséges valamennyi körülményt tisztázni. Ennek érdekében meghallgatja az eljárás alá vont bírákat, tanúkat hallgathat ki, szakértők közreműködését veheti igénybe, és egyéb bizonyítást végezhet. Csecsenföld — hétfőn HungarHotels A HungarHotels privatizációjának előkészítésében nem volt megfelelő az együttműködés az Állami Vagyonügynökség, valamint a szaktárca, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium, illetve a tárcához tartozó Országos Idegenforgalmi Hivatal között. Schagrin Tamás helyettes államtitkár, az OIH elnöke az MTI-nek hétfőn elmondta: egy ilyen jelentős privatizációs ügyben, amely egy szakma strukturális helyzetét is meghatározza, szoros együttműködésre van szükség, különösen, ha nincs egyetértés az értékesítés koncepciójáról a vagyonügynökség és a szakmát felügyelő tárca között. Schagrin Tamás szerint az ilyen nagy volumenű kérdésekben - ha nincs egyetértés - szükség van a kormány állásfoglalására is. Az OIH elnöke nem kívánta értékelni az ÁVÜ módosított ajánlatát, mivel - mint fogalmazott - arról csak az újságokból van tudomása. Az ágazat szempontjából mindenképpen fontos, hogy megfelelő versenyviszonyok alakuljanak ki a szálloda- iparban, meg kell tehát vizsgálni, hogy ez a követelmény teljesül-e a HungarHotels eladásával. Tisztázni kellene továbbá - ; hangsúlyozta Schagrin Tamás -, hogy a szállodalánc egységenkénti, csoportos vagy. együttes értékesítése szolgálja^ jobban a turizmus érdekeit, illetve a bevételi elképzeléseket. i Groznij belvárosában elkeseredett harcok folytak hétfőn, miközben az előrenyomuló orosz egységek utcáról utcára szorították ki Dzsohar Dudajev elnök fegyvereseit a belvárosból. Az orosz védelmi minisztérium illetékesének állítása szerint az ostromló csapatok elfoglalták a központban a csecsen állambiztonsági hivatal épületének alsó emeleteit. Hétfőn az Interfax helyszíni jelentése szerint a város kétharmadát ellenőrizték az orosz egységek. A moszkvai kormány közleménye szerint az orosz csapatok viszonylag kisebb egységek bevetésével nyomultak előre. Az utcai harcokban a csecsének elkeseredett ellenállást tanúsítottak. Az elnöki palotát közvetlen közelből, harckocsik és páncélozott szállító harcjármű- vek lövegeiből lőtték az orosz erők. Az erősen megrongálódott és kiégett épületet mintegy 200 csecsen fegyveres védi. Ingus hivatalos forrásból származó értesülések szerint a város védelmét Zelimhan Jandarhijev csecsen alelnök irányítja. Dzsohar Dudajev elnök tartózkodási helye továbbra is ismeretlen volt. Korábbi jelentések szerint elhagyta Groznijt, és a köztársaság déli részében tartózkodik. Ugyanakkor Hamata Kur- hanov, Csecsenföld oroszországi képviselője viszont egy nyugati hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy Dudajev még mindig Groznijban van, ő személyesen találkozott vele - igaz, szombaton. Az orosz kormány állítása szerint a csecsen fegyveresek egy része hétfőn elhagyta a várost, és a köztársaság déli része felé tartott, ahol előzőleg állítólag előkészítették a partizánháborúhoz szükséges bázisokat. A partizánháború lehetőségét elkerülhetetlennek tartja Emil Pain, az orosz elnök tanácsadó testületének tagja. A nemzetiségi kérdések szakértője szerint a csecsének Dudajevvel vagy nélküle, de mindenképpen folytatják az ellenállást. Közben Moszkvában a duma vezetése elfogadta a csecsenföldi válság miatt összehívott rendkívüli ülés napirendjét. A honatyák meghallgatják Szergej Kovaljov, Jelcin elnök emberi jogi megbízottjának jelentését az emberi jogok csecsenföldi helyzetéről. Az egyik előterjesztendő törvényjavaslatban megtiltanák a fegyveres erők bevetését az ország területén. A képviselők á térvek szerint megvitatják azt az in-j dítványt is, amelynek értelmében a kormány nem finanszírozhatná csecsenföldi akciót az idei költségvetésből. az alábbi ingatlanok értékesítésére: Nyíregyháza, Tünde u. 7. sz. alatt található telephely helyrajzi száma 8 618 (12 850 m2) 8620 (4761m2) Az ingatlanokon 3 547 m2 raktárépület, 830 m2 iroda, targonca tároló szociális blokk, porta, mérlegház 40 tonnás hídmérleggel, garázsok, kerékpártárolók, kazánház található. A raktárépületben salgo típusú állványrendszer van beépítve. Az ingatlanon 4 187 m2 szilárd burkolatú út- és térburkolat van. Irányár: 80 OOO OOO Ft+áfa Pályázati feltételek:- a pályázatokat zárt, dupla borítékban, a feladó megjelölése nélkül kell benyújtani,- a külső borítékra a TÍZEK Kft. (4400 Nyíregyháza, Váci JVI. u. 41.) Molnár László felszámolóbiztos, a belső borítékra a „PÁLYÁZAT VASVILL" megjelölést kérjük feltüntetni,- név (cégnév, cégjegyzékszám), cím, bankszámlaszám- fizetés módja és határideje,- fizetési fedezet (bankgarancia),- 8 millió Ft bánatpénz befizetését igazoló okirat (a bánatpénzt a VASVILL Kereskedelmi Vállalat "F.A" MEZŐBANK Rt. Eger 359-98914-1019600 számú számlára kell befizetni.) A kiíró a legmagasabb összegű ajánlatot tevővel köt adásvételi szerződést. A vállalat hitelezői elővásárlási jogaikat a pályázat bontásakor gyakorolhatják. A kiíró fenntartja magának a jogot, hogy a pályázatot indoklás nélkül nyilvánítsa eredménytelennek, a befizetett összeg nyolc napon belül történő visszafizetése mellett. Az ajánlatok benyújtási határideje: 1995. f ©feruár 1.12 éra Az ajánlatok bontására 1995. február 2-án, 10 órakor kerül sor Nyíregyházán, a Váci M. u. 41. sz. alatt a TÍZEK Kft. irodájában. Érdeklődni lehet: Molnár Lászlónál a (06-42) 463-512 -es telefonon. ÚJ KELET , Mt > VASVBl Kereskedelmi l(állatét, Miskolc TÍZEK-Felszámoló bíróság által kijelölt felszámolója