Új Kelet, 1995. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-26 / 22. szám

arapjon Kitűnő zene, riportok, játékok, érdekességek. ráfli 1S7 í f ® g S? te i s a 70,88 MHz Naponta 12 órától 24 óráig ?? (42) 310-653 Keleti György Párizsban Háromnapos hivatalos látogatás­ra szerdán Párizsba érkezett Keleti György magyar honvédelmi minisz­ter. A politikust francia kollégája, Francois Léotard hívta meg, s a lá­togatás időszerűségét csak növeli, hogy míg Léotard az elmúlt évek­ben többször is járt Magyarorszá­gon, magyar honvédelmi miniszter legutóbb 1992-ben tett hivatalos lá­togatást Párizsban. További tőkét várunk Magyarország továbbra is olyan külpolitikát kíván folytatni, amely elősegíti a multinacionális cégek hazai működését és további műkö­dőtöké bevonását az országba. An­nak, hogy ez a folyamat sikeres le­gyen, elengedhetetlen feltétele a megbízhatóság és a kiszámítható­ság. Ennek a két feltételnek telje­sülnie kell az ország külpolitikájá­ban és gazdasági életében egyaránt — mondta el Somogyi Ferenc, a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára szerdán azon az üzleti ebéden, amelyet az AmCham ren­dezett magyar és amerikai üzletem­berek számára a Hotel Kempins- kiben. Hágai határidő A hágai Nemzetközi Bíróság szerdai közleménye szerint június 25-ben szabta meg a határidőt a vá­laszadásra abban a pereljárásban, amelyet Szlovákia és Magyaror­szág kezdeményezett a bős-nagy­marosi vízi erőmű építése körül támadt vitájukban. A hágai Nem­zetközi Bíróságon csak a két állam válaszának benyújtása után kez­dődhetnek meg a nyilvános meg­hallgatások és a védőbeszédek. Magyar-—holland tárgyalás Pataki István helyettes államtit­kár meghívására január 25-én, szerdán Budapesten tárgyalt Charles Ronald Van Beuge, a hol­land külügyminisztérium európai ügyekért felelős főigazgatója. A vendéglátóival folytatott megbe­széléseken elsősorban a Magyar- ország európai integrációs csatla­kozásával kapcsolatos kérdéseket tekintették át. A holland vendég elismerően nyilatkozott hazánk csatlakozási felkészülésének prog­ramjáról. Megerősítette, hogy Ma­gyarország Európai Unióba törté­nő felvételét, az arra való felkészü­lését Hollandia továbbra is támo­gatni kívánja. Zöld út Gyarmatiéknak A Gyarmati István vezette EBESZ-küldöttség zöld utat kapott a csecsenföldi úthoz. Az EBESZ soros elnökének személyes megbí­zottja Valentyin Kovaljov igazság­ügyminiszterrel folytatott tárgyalá­sain az orosz politikus közölte: „Moszkva abban érdekelt, hogy a küldöttség a helyszínen győződjék meg az igazságról”. ELFOGTÁK A KÖRÚTI GYILKOST Tegnap reggel hét órakor Debrecenben egy kétfős rendőrjárőr a kiadott körözés alapján felis- és elfogta Dataschvili Isah grúz nemzetiségű izraeli állampolgárt, aki alaposan gyanúsítha­tó a vasárnap délután Nyíregyházán, az Északi körút 14. szám alatt elkövetett gyilkossággal. Mint ismert, egy bérelt lakásban egy 6,35-ös kaliberű Zbrojovka típusú pisztollyal mellkason lőtt egy 33 éves izraeli kereskedőt, aki itt lakott. A meglőtt férfi a helyszínen életét vesztette. A gyanúsí­tott személy azóta szökésben volt, de a rendőrség nagy erőket mozgósított elfogása érdekében, s ez most sikerre vezetett. Az ügyben a további vizsgálatot, őrizetbe vétel mellett, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr­főkapitányság végzi. / Lapunk egy korábbi számában már tájékoztattuk olvasóinkat, hogy a Deb- receni Orvostudományi Egyetem Nyíregyházi Egészségügyi Főiskolá­jának bővítési, fejlesztés munkálatai­nak a befejezése a megfelelő minőségű alapanyag hiánya miatt a tervezett határidőhöz, 1995. január 10-hez ké­pest csúszik. — Mi a helyzet most? — Az iskola bővítésének második üteme sajnos valóban két hetet csúszott — tájékoztatott Hunyadi Károly né, az intézet gazdasági helyettese. — Ezen a héten azonban megtörtént tizenhá­rom irodának az átadása, kollégáim fo­lyamatosan költöznek új helyükre. Sőt az épületbővítés harmadik ütemének egy része is befejeződött már, két na­gyobb és négy kisebb tantermet már birtokba vehetnek félévkezdéskor a hallgatók. A bővítés végleges befeje­zése februárban lesz, amikoris még hat tanteremmel és négy vendégszobával gazdagodik a főiskola. —Lesz-e fennakadás az oktatásban? — Nem, edddig sem volt. A har­mad évfolyamos védőnő és szociá­lis gondozó hallgatóink — összesen háromszázötvenen — a vizsgák után vidéken, majd Nyíregyházán gyakor­lati képzéseken vesznek részt. Mire ők is a padba ülnek, készen várja őket minden. ' O'. tagfelvételi kérelme már folyamatban volt, pályázhatott regionális fejleszté­sekre. Szerinte ez hazánk esetében ugyanúgy elképzelhető. Ehhez azon­ban csak olyan fejlesztési programok adhatók be, amelyek nem egy telepü­lésre, hanem egy régióra vonatkoznak. Ez viszont nagyon sok előkészítő mun­kát igényel. Úgy gondolom, hogy a programba érdemes lenne megyénk­nek és Borsod-Abaúj-Zemplén me­gyének közösen bekapcsolódnia. Sok szempontból azonos cipőben jár a két megye. Mindenképpen közösen kell pályázni, és úgy tűnik, erre megvan a lehetőség. Körvonalazódik a közele­dési szándék mindkét részről. — Hétfőn a Kárpátok Eurorégió tagországainak tanácskozásán vett részt. A megyét érintő kérdésekről volt ott is szó. — A tisztújítás mellett a határát­kelőkért való harc volt a legfontosabb. Igazából nem jutottunk előre a kérdés­ben, aminek az lehet az oka, hogy a kapcsolatépítés nagyon kezdeti stádi­umban van. Mivel én azt hittem, hogy jóval előrébb járnak az együttműkö­désben, ez a találkozó számomra csa­lódás volt... SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI HÍRLAP II. évfolyam, 22. szám Ara: 12,50 Ft 1995. január 26., csütörtök Kedden Budapesten tanácskozott sabai Lászlóné, Nyíregyháza polgár- iester asszonya. A rendhagyó esemé- yen a megyei jogú városok első em­bereit, valamint Budapest főpolgár­mesterét várta beszélgetésre Horn Gyula miniszterelnök, Kuncze Gábor belügyminiszter és dr. Baja Ferenc környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter. — Mi volt a találkozó célja? — A kormányprogramhoz csatlako­zott ez a meghívás, miszerint közvet­len kapcsolatot próbálnak kialakítani a polgármesterekkel és a különböző intézmények vezetőivel. Horn Gyula miniszterelnök előadást tartott az időszerű gazdasági kérdésekről, majd a belügyminiszter tájékoztatott az ön- kormányzatok helyzetéről és azokról a várható jogszabályokról, amelyek 1995-ben a parlament elé kerülnek. A megyénkbeli minisztere az Európai Unióhoz való csatlakozással kapcso­latosan a regionális fejlesztés lehető­ségeiről, a problémákról és az ehhez szükséges munkáról beszélt. — Baja Ferenc mit tartott a legfon­tosabb teendőnek? — Kifejtette, hogy amikor Ausztria ÁRHULLÁM A TÚRON A több hullámban támadt hava­zás korábban a tömegközlekedés­ben és az utak takarításánál okozott gondot. A hirtelen jött olvadás, esőzés most a vízügyi igazgatóság munkatársainak dolgát nehezíti. — Milyen a vízállás megyénk fo­lyószakaszain ? — A Túron a romániai időjárási viszonyok miatt most érkezik egy ár­hullám — tájékoztatott tegnap dél­után Kerti Andor, a Felső-Tisza-vi- déki Vízügyi Igazgatóság vízkár­elhárítási osztályának vezetője. —A román vízügyi szervek már éjszaka bevezették az első fokú figyelő- szolgálatot. A folyó kilépett a medréből, és a gátak lábához ért. Az árhullám készültség körüli szintet ér el, a szükséges lépésekről a vízszint magasságától függően döntünk majd. Egyelőre árvízvédelmi foko­zat elrendelése nem indokolt. Foko­zottabban figyelik azonban a gátőrök a folyót, mert azt összefüggő, 8-14 centiméter vastag jégtakaró borítja, ami az áradás miatt kezd összetörni. Előfordulhat, hogy a Túr valamelyik szakaszán jégtorlódás alakul ki. — Mi a helyzet a megye többi fo­lyóján? — A folyók vize mondenhol emelkedett, de ez a korábbi, ala­csony vízállás miatt nem okoz gon­dot. A Tisza vízszintje például az utóbbi néhány nap alátt Tisza- becsnél és Tivadarnál egy-másfél métert emelkedett, de beavatkozás-, ra sehol sincs szükség. Ugyancsak a Tiszát Tokajtól Szatmárcsekéig álló jég borítja, feljebb azonban már megkezdődött a jégzajlás. Egyelőre árvízvédelmi fokozat elrendelésére, beavatkozásra sehol sincs szükség. BÉRLÉT CSAK ELSEJÉTŐL A Szabolcs Volánt Rt. ezúton értesíti az utazóközönséget, hogy február havi helyi buszbérletüket a szokásostól eltérően, csak feb­ruár elsejétől tudják majd megvá­sárolni a jegyirodákban. Nyíregy­háza Város Közgyűlése január 30- án dönt a viteldíjak emeléséről szóló előterjesztésről, ezért a pár napos késés. Ez azonban az utazá­sokéi nem jelent komolyabb gon­dot, hiszen a bérletek február 5- én éjfélig érvényesek. Hogy pon­tosan mennyivel fognak többe kerülni a bérletek, még nem tud­ni, de a tervek szerint az éves eme­lési átlag 20 százalékos lesz. UJ KELET MÁRIAPÓCSON KÖLTÖZIK AZ ISKOLA

Next

/
Oldalképek
Tartalom