Új Kelet, 1994. december (1. évfolyam, 215-239. szám)

1994-12-24 / 235. szám

10 1994. december 24., szombat SPORT Ili UJ KELET Szép karácsony Szerdahelyiéknél Nyírteleken A kosárlabda volt a kerítő A nyírtelki Szerdahelyiékre nem igazán pontos jelző a „sportcsa­lád” megfogalmazás. Szerdahelyiék igazából „kosarascsaládnak” szá­mítanak. Négvőjük életében minden ekörül a sportág körül forgott, és forog. És nem kell ahhoz jósnak lenni, hogy megmondjuk: forogni is fog. A játék, a hobbi, a kikapcsolódás, a mozgás öröme, a barátok, a barátnők a Szerdahelyi családban egyet jelent: kosárlabda. Szerdahelyi János, a negyedik diplomájáért tanuló negyvenkét éves édesapa, a 110-es szakmunkáskép­zőben tanít, zömében gépészeti tár­gyakat. Ma már versenyszerűen nem játszik, de barátokkal egy kis moz­gásra mindig kapható. A kosárlab­dázás ábécéjét a gépész diplomával együtt sajátította el a mezőgazdasági főiskolán. Tizennyolc éves korától 20 éven át nem múlt el úgy idény, hogy ne állt volna centerként a csa­pat rendelkezésére, a megyei I. osz­tálytól az NB II-ig. A feleség, Szerdahelyiné Varga Erzsébet az ikrek—a tizennégy éves Zita és Szabolcs — édesanyja a mai napig kosárlabdázik. Heti három edzésen vesz részt, a hétvégi bajno- ki mérkőzéseken centerként lép rendszeres pályára. O tizennégy éves kora óta kosárlabdázik, a pénzügyi szakközépiskolában végzett. A sportág alapjaira a legendás testne­velő, Fiedler Barna tanította meg. A pénzügyi elvégzése után igazolt át az „emgére” játszani. Notórius visszatérő, eddig kétszer köszönt el az aktív pályafutástól, egyszer ami­kor szült, majd amikor építkezett a család. Négy évvel ezelőtt aztán összetalálkozott volt sporttársnőivel, és ha már összetalálkoztak Dézsi Marival, Kotánszki Évával és Far- kasinszkinéval, akkor szerveztek is egy csapatot, melyben az „anyák” te­hetséges fiatalokkal kiegészülve el­indultak a megyei I. osztályba. Pusz­tán csak a mozgás kedvéért. Egy év után aztán felkerültek az NB II-be, ahol harmadik éve szerepelnek. A heti három edzést nemcsak a játéko­sok látogatják előszeretettel, hanem a gyerekeik is. Pontosan heten ... (—A férjed kapacitált arra, hogy hagyd abba a játékot, vagy Te kér­ted őt, hogy fejezze be? — Ez kialakul. Ha nagyon fiatal tenne a társaság én sem játsza­nék, túl öregnek érezném magam. Nagyon jó így, hogy hasonló kor­osztály vagyunk, természetesen fiatalokkal tűzdelve. Nem kértem, hogy fejezze be a játékot — magá­tól döntött így. Talán idősnek tartotta magát a fiatal csapathoz.) A két MG-s center házasságában egyértelműen a kosárlabda volt a ke­rítő. A hetvenes evek elején addig utazott együtt a női és a férfi csapat, míg a két társaság között nemritkán komoly barátságok, házasságok szövődtek. Három évi barátkozás után, 1976-ban volt az esküvő. A családfő legszívesebben arra a mérkőzésére emlékszik vissza ami­kor NB III-as bajnokként osztályo- zót játszottak oda-vissza alapon az NB II-ért Leninváros ellen, és sike­rült a nagy álom. Élete párja a kezdeti TK — MG rangadókra gondol vissza némi nosztalgiával. Az első „rang­adón” például 19-18-ra diadalmas­kodtak. Az eredményből is látható, hogy mindkét oldalon színtiszta amatőrök léptek pályára. Érdekes időszaka volt ez életének. Később persze változtak az összeállítások és az eredmény is. (Arra a kérdésre, hogy mit kap­tak a kosárlabdától, mit jelent szá­munkra a sportág? Rögtön megvan a válasz, egybehangzóan mondják: minden örömet. Tisztán, őszintén cseng szavuk.) Zitát és Szabolcsot nem kellett kü­lönösebben nevelni a sport, a kosár­labda szeretetére, hiszen ebbe a kör­nyezetbe születtek bele, itt nőttek fel. Jellemző, hogy kiskorukban a szü­leik mózeskosárban vitték őket edzéseikre. Nem kényszerítették őket a palánkok világába, de termé­szetesen mind a két gyerek a 2. gyakorlóba ment, amelyik iskola közismerten a sportág erős bázisa. A gyakorlóból három évvel ezelőtt je­lentkeztek a Krudyba, a hatosztályos gimnáziumba. Szabolcs jelenleg az NYSI-ben, Zita az MG-ben—édes­anyjával egy csapatban —játszik az egyébként az utóbbi időben alapos növésnek indult, tizennégy éves kora ellenére 192 cm. Ha még nő pár cen­tit, alaposan feladja a leckét a szak­embereknek, hogy maradjon-e meg továbbra is bedobónak, vagy a szü­lei nyomdokain haladva kezdje meg a birkózást a palánk alatt? Zita egyébként már most centerként ját­szik, ami nem is csoda, hiszen 178 centi. Feltétlenül említést érdemel, hogy Szabolcs nemcsak kosárlabdá­ban jeleskedik, hanem a számok vi­lágában is. Volt már országos negye­dik, és megyei második is a mate­matikai tanulmányi versenyen. (A Szerdahelyi család szabadide­jében nemcsak kosárlabdázik, a há­zuk udvarán sem csak kosárpalánk található, hanem pingpongasztal is. Bár, az is kétségtelen, hogy tavasz­tól őszig tartó jó időben jobbára a nemek csatája a nem szabványsze­rinti magasságban elhelyezett ko­sárpalánk alatt zajlik. Az eredmény­re mostanában egyik oldal sem em­lékszik — vagy csak a férfiak udva­riasságból nem nyilatkoznak...) Nem könnyű a napi nyolc óra munka, edzés és mérkőzés közepet­te összetartani a családot, miközben dolgozni, tanulni, mindennap mele­get főzni, mosni kell, valamint azt is össze kell hangolni, hogy időben el­jusson mindenki mindenhova. Nyil­ván, ez csak szigorú napirend segít­ségével lehet. (— János nem házias, ő inkább barkácsolni szeret. Igyekszem olyan ételeket főzni, amelyek gyorsan, nagy mennyiségben elkészíthetők— például a túrós gombóc, hiszen most már, ahogy serdülnek a gyerekek, egyre többet esznek. Soha nem me­gyek el úgy mérkőzésre, hogy ne főz­nék meg előre. A nagymosásokat, vasalást szombaton és vasárnap tu­dom le, nálunk nincs olyan hétvége, hogy ne csinálnánk semmit. Úgy ér­zem, hogy belefér minden az időnk­be. Igaz, papa? —Nyilván be kell osztani jól min­den percünket, hiszen Szabi például este fél hétre jár edzésre. Előtte va­csoráznia kell. Való igaz, hogy sze­retek barkácsolni, hozzánk a gázsze­relés kivételével mesterember nem nagyon jár. Az automata mosógép­javítástól a szekrénykészítésig min­dent megcsinálok.) Mind a két gyerek a sok elfog­laltság, a Nyírtelek — Nyíregyháza közötti ingázás ellenére is jó tanuló. Rendkívül szorgalmasak, szeré­nyek, családcentrikusak, gondjai­kat örömeiket megosztják a szü­lőkkel. Szabolcs beszédesebb, Zita csendesebb. Jó testvérek, imádják egymást. A Szerdahelyi család nagyon sze­reti a karácsonyi ünnepeket. Koráb­ban már a szentestét is vagy az egyik, vagy a másik szülőnél töltöt­ték Tiszamogyoróson, illetve Mérk — Vállajon. A szülőlátogatás ma már az első, illetve a második napra marad. A karácsonyfa alá hellyel- közzel sikerül meglepetést rakni, bár pár héttel szenteste előtt a két gyerek igyekszik megkönnyíteni a szülők dolgát azzal, hogy elmondják, mit szeretnének, mire van szükségük. Bár, a karácsonyfa nagysága, és az ajándékok értéke évről évre csökken —arányosan a család anyagi hely­zetével —, de az ajándékozók szere- tete az évek múltával csak nő. Akár­hogy is forduljon a világ sora, a csa­lád kedvenc ételei nem hiányoznak majd az asztalról, a karajból vagy a pulykamellből készült rántott szelet, az otthonról hozott recept szerinti beigli és a kedvenc joghurttorta. Száraz Attila történet igaz! Színhely I /la bujtosi sporttelep, y Iidőpont 1945 kará- csonya. 'Esemény: a jónevű 'Bécsi Vienna labdarúgócsapatának. nyíregyházi fellépése, ellenfele a város válogatottja. Emlékszem, a háború alig ért véget, de élelemért magyarországi kirándulásra indult az osztrák együttes. (Fellépésünk, fejében kétszáz liter étolajat kap­takt rúgtakjnszont egy tucat gólt. 14 mieink.— Kófedtfejese nyomán — egyetlen találatra voltak, ké­peseki mégis örültünk, hogy ilyen neves labdarúgókat láthattunk, Emlékszem, mint labdaszedőgye­rekei déli kapu mögött posztoltam, velem volt kutyám, a bogárfekete, rendkívül mozgékony korcs puli, lapított a kapuháló mögött. A mozgékony négylábú egyszer- csafott termett a szögletzászló­nál — s miközben már egy ötöst berámoltak.a nyíregyházi kapuba a bécsiek.— az osztrákJDeckerrel együtt kutyám is szögletrúgáshoz készülődött. A partjelző nyomban lengetett,jelezvén 9(rémerJFerenc játékvezetőnek, álljon meg a me­net, „civil" van a pályán. Akkor vette észre a közönség a kutyát. Szép jószág volt, bár mindig tud­tam, akutyakjállításnakméga tá­járól is elzavarták.volna, de bor­dái között nagy-nagy kutyaszív dobogott, ő is játszani akart. Mit a játék, mert ott állt a ku­tya. Ajátékpsokjs megálltak, egy­más utánfordultaka blökifelé. Az említett bécsi futballista — aki később Ausztria válogatott csapa- tánalfszövetségi kapitánya lett — tétlenül várta a fejleményeket. A nézőtéren pedig mintha kisütött vol­na a nap. (Felderültek, az emberek, nevetés hullámzott végig a tömegen. (Meg egy-egyjópofa szurkolói beki­abálás: „Adjátokneki oda a labdát! (Háthajobban csinálja, mint ti", Odaszaladtam, simogatni kezd­tem ‘Bogárt, majd jött egy zordon vigye. Ezt a közeledést boldog fark: csóvódássálfogadta, és úgy fogta föl, hogy őt is „beveszUfa buliba", Már futott is bátran, még beljebb. A közönség harsogott a nevetés­től, mindenkinekjó kedve lett,gond, keserűség, bosszankpdás elszállt a szívekből, a kapu mögött én is kí­váncsian lestem a fejleményeket. A hazai és vendégjátékpsok.kör- befogtákfl kutyát, hogy már egy kis­sé erélyesebben, de leparancsolják.a CIVIL A VÁLyitoi rendező, megfogta a nyakörvét, an­nál fogva felemelte, és vitte az Ist­ván utcai kijárat irányába. A kutya lábai a levegőben kalimpáltak, de be­látta, jobb, ha kapaszkpdik.a rende­zőbe, aki a nézőkjorai mögött elen­gedte. Krémer már fújni akart, hogy jö­het az a szöglet, amikor a kutya, mintha pus kából lőttékvolna ki, fu­tott vissza a pályára. (Most már a tizenhatosig, az éppen ott guruló labdáig. Le is ült két hátsó lábára, de hiába várt, a kfk.és a piros meze- sefnem adtákjieki oda. (Hát ő miért nem játszhat? Itt mindenki játszik] O igazán nem akar semmi rosszat, csak. velük, együtt futkározni. Az egyik, hazai védő leguggolt mellé, simogatta a bundáját, hogy ölbe vegye, és ki­pályáról, látván, hogy a bíró is mo­solyog ugyan, de már engedné tovább ajátékot. Am a kutya nem ment. Képtelen volt megérteni, miért nem engedifa labdához. Erre az egyik.vörös hajú vendégjátékps odafutott és belerú­gott. Jobb külsővel, szabályosan. És nagyot! A nézőtér felmorajlott, több játékos a fejét csóválta, (Bogár pe­dig behúzott farokkal, vonítva fu­tott le a pályáról, a kerítés tövébe. “Rémülten ült egy darabig, aztán sántítva újra befutott a játéktérre. (Most már azért is játszani akart. Jóízű, részben reprodukálhatat­lan megjegyzések,röpködtek.a leve­gőben, a hasát fogta mindenki■ (Meg­könnyebbült boldog nevetés vissz­hangzott a bujtosi lelátó teteje alatt, mindenkinek, lett kutyaélménye, nyilván ez jutott az eszébe és már szinte az egész lelátó a konok, „bökinekf szurkolt. Ekkor azonban játékosok, és rendezőkcsatárláncba fejlődtek, s leszorítottáka hívatlan vendéget, amely végre belátta, hogy ez már több kettőnél, és lecsapott fülek: kel, eredeti helyére, hozzámfutott. Akár egy leégett, lecserélt játékos. A nevetés elült, Krémet fújt, ment tovább a játék, de kutyámjátsza- dozása sokáig szóba került itt is, ott is. Véget ért a találkozó, a tömeg elindult hazafelé. (Bogárt az ölem­be vettem, s már indultam volna a kijárathoz, amikor jött a fő­rendező, és rettenetesen letolt. Ku­tyástól... Amorózus karszalagos, talán, ha meri, ránfisózott volna egyet-egyet, a benne feszülő bosz- szútól. Ugyanis közben eldőlt, a férfi egyetlen fabatkát sem kap „pongyola" rendezésért. sietne viszont szikrázott a V két rémült arc láttán. A k, 7 kutuáén, amelybe durván belerúgtak, az enyémen, aki szo­rosan magához ölelte a derék, házőrzőt. (\[em tudom, miért ha­ragudott annyira. (Hiszen nem rendzavarás történt, nem do- báltafihangos petárdát, pénztár­szalagot, szotyolamagot. Csak. akadt egy kutya, amely mind­annyiunknak1 bebizonyította, hogy már játszani sem tudunkjga- zán. Kovács Qyöigy iskola csapatán kívül. Szabolcs

Next

/
Oldalképek
Tartalom