Új Kelet, 1994. december (1. évfolyam, 215-239. szám)
1994-12-24 / 235. szám
10 1994. december 24., szombat SPORT Ili UJ KELET Szép karácsony Szerdahelyiéknél Nyírteleken A kosárlabda volt a kerítő A nyírtelki Szerdahelyiékre nem igazán pontos jelző a „sportcsalád” megfogalmazás. Szerdahelyiék igazából „kosarascsaládnak” számítanak. Négvőjük életében minden ekörül a sportág körül forgott, és forog. És nem kell ahhoz jósnak lenni, hogy megmondjuk: forogni is fog. A játék, a hobbi, a kikapcsolódás, a mozgás öröme, a barátok, a barátnők a Szerdahelyi családban egyet jelent: kosárlabda. Szerdahelyi János, a negyedik diplomájáért tanuló negyvenkét éves édesapa, a 110-es szakmunkásképzőben tanít, zömében gépészeti tárgyakat. Ma már versenyszerűen nem játszik, de barátokkal egy kis mozgásra mindig kapható. A kosárlabdázás ábécéjét a gépész diplomával együtt sajátította el a mezőgazdasági főiskolán. Tizennyolc éves korától 20 éven át nem múlt el úgy idény, hogy ne állt volna centerként a csapat rendelkezésére, a megyei I. osztálytól az NB II-ig. A feleség, Szerdahelyiné Varga Erzsébet az ikrek—a tizennégy éves Zita és Szabolcs — édesanyja a mai napig kosárlabdázik. Heti három edzésen vesz részt, a hétvégi bajno- ki mérkőzéseken centerként lép rendszeres pályára. O tizennégy éves kora óta kosárlabdázik, a pénzügyi szakközépiskolában végzett. A sportág alapjaira a legendás testnevelő, Fiedler Barna tanította meg. A pénzügyi elvégzése után igazolt át az „emgére” játszani. Notórius visszatérő, eddig kétszer köszönt el az aktív pályafutástól, egyszer amikor szült, majd amikor építkezett a család. Négy évvel ezelőtt aztán összetalálkozott volt sporttársnőivel, és ha már összetalálkoztak Dézsi Marival, Kotánszki Évával és Far- kasinszkinéval, akkor szerveztek is egy csapatot, melyben az „anyák” tehetséges fiatalokkal kiegészülve elindultak a megyei I. osztályba. Pusztán csak a mozgás kedvéért. Egy év után aztán felkerültek az NB II-be, ahol harmadik éve szerepelnek. A heti három edzést nemcsak a játékosok látogatják előszeretettel, hanem a gyerekeik is. Pontosan heten ... (—A férjed kapacitált arra, hogy hagyd abba a játékot, vagy Te kérted őt, hogy fejezze be? — Ez kialakul. Ha nagyon fiatal tenne a társaság én sem játszanék, túl öregnek érezném magam. Nagyon jó így, hogy hasonló korosztály vagyunk, természetesen fiatalokkal tűzdelve. Nem kértem, hogy fejezze be a játékot — magától döntött így. Talán idősnek tartotta magát a fiatal csapathoz.) A két MG-s center házasságában egyértelműen a kosárlabda volt a kerítő. A hetvenes evek elején addig utazott együtt a női és a férfi csapat, míg a két társaság között nemritkán komoly barátságok, házasságok szövődtek. Három évi barátkozás után, 1976-ban volt az esküvő. A családfő legszívesebben arra a mérkőzésére emlékszik vissza amikor NB III-as bajnokként osztályo- zót játszottak oda-vissza alapon az NB II-ért Leninváros ellen, és sikerült a nagy álom. Élete párja a kezdeti TK — MG rangadókra gondol vissza némi nosztalgiával. Az első „rangadón” például 19-18-ra diadalmaskodtak. Az eredményből is látható, hogy mindkét oldalon színtiszta amatőrök léptek pályára. Érdekes időszaka volt ez életének. Később persze változtak az összeállítások és az eredmény is. (Arra a kérdésre, hogy mit kaptak a kosárlabdától, mit jelent számunkra a sportág? Rögtön megvan a válasz, egybehangzóan mondják: minden örömet. Tisztán, őszintén cseng szavuk.) Zitát és Szabolcsot nem kellett különösebben nevelni a sport, a kosárlabda szeretetére, hiszen ebbe a környezetbe születtek bele, itt nőttek fel. Jellemző, hogy kiskorukban a szüleik mózeskosárban vitték őket edzéseikre. Nem kényszerítették őket a palánkok világába, de természetesen mind a két gyerek a 2. gyakorlóba ment, amelyik iskola közismerten a sportág erős bázisa. A gyakorlóból három évvel ezelőtt jelentkeztek a Krudyba, a hatosztályos gimnáziumba. Szabolcs jelenleg az NYSI-ben, Zita az MG-ben—édesanyjával egy csapatban —játszik az egyébként az utóbbi időben alapos növésnek indult, tizennégy éves kora ellenére 192 cm. Ha még nő pár centit, alaposan feladja a leckét a szakembereknek, hogy maradjon-e meg továbbra is bedobónak, vagy a szülei nyomdokain haladva kezdje meg a birkózást a palánk alatt? Zita egyébként már most centerként játszik, ami nem is csoda, hiszen 178 centi. Feltétlenül említést érdemel, hogy Szabolcs nemcsak kosárlabdában jeleskedik, hanem a számok világában is. Volt már országos negyedik, és megyei második is a matematikai tanulmányi versenyen. (A Szerdahelyi család szabadidejében nemcsak kosárlabdázik, a házuk udvarán sem csak kosárpalánk található, hanem pingpongasztal is. Bár, az is kétségtelen, hogy tavasztól őszig tartó jó időben jobbára a nemek csatája a nem szabványszerinti magasságban elhelyezett kosárpalánk alatt zajlik. Az eredményre mostanában egyik oldal sem emlékszik — vagy csak a férfiak udvariasságból nem nyilatkoznak...) Nem könnyű a napi nyolc óra munka, edzés és mérkőzés közepette összetartani a családot, miközben dolgozni, tanulni, mindennap meleget főzni, mosni kell, valamint azt is össze kell hangolni, hogy időben eljusson mindenki mindenhova. Nyilván, ez csak szigorú napirend segítségével lehet. (— János nem házias, ő inkább barkácsolni szeret. Igyekszem olyan ételeket főzni, amelyek gyorsan, nagy mennyiségben elkészíthetők— például a túrós gombóc, hiszen most már, ahogy serdülnek a gyerekek, egyre többet esznek. Soha nem megyek el úgy mérkőzésre, hogy ne főznék meg előre. A nagymosásokat, vasalást szombaton és vasárnap tudom le, nálunk nincs olyan hétvége, hogy ne csinálnánk semmit. Úgy érzem, hogy belefér minden az időnkbe. Igaz, papa? —Nyilván be kell osztani jól minden percünket, hiszen Szabi például este fél hétre jár edzésre. Előtte vacsoráznia kell. Való igaz, hogy szeretek barkácsolni, hozzánk a gázszerelés kivételével mesterember nem nagyon jár. Az automata mosógépjavítástól a szekrénykészítésig mindent megcsinálok.) Mind a két gyerek a sok elfoglaltság, a Nyírtelek — Nyíregyháza közötti ingázás ellenére is jó tanuló. Rendkívül szorgalmasak, szerények, családcentrikusak, gondjaikat örömeiket megosztják a szülőkkel. Szabolcs beszédesebb, Zita csendesebb. Jó testvérek, imádják egymást. A Szerdahelyi család nagyon szereti a karácsonyi ünnepeket. Korábban már a szentestét is vagy az egyik, vagy a másik szülőnél töltötték Tiszamogyoróson, illetve Mérk — Vállajon. A szülőlátogatás ma már az első, illetve a második napra marad. A karácsonyfa alá hellyel- közzel sikerül meglepetést rakni, bár pár héttel szenteste előtt a két gyerek igyekszik megkönnyíteni a szülők dolgát azzal, hogy elmondják, mit szeretnének, mire van szükségük. Bár, a karácsonyfa nagysága, és az ajándékok értéke évről évre csökken —arányosan a család anyagi helyzetével —, de az ajándékozók szere- tete az évek múltával csak nő. Akárhogy is forduljon a világ sora, a család kedvenc ételei nem hiányoznak majd az asztalról, a karajból vagy a pulykamellből készült rántott szelet, az otthonról hozott recept szerinti beigli és a kedvenc joghurttorta. Száraz Attila történet igaz! Színhely I /la bujtosi sporttelep, y Iidőpont 1945 kará- csonya. 'Esemény: a jónevű 'Bécsi Vienna labdarúgócsapatának. nyíregyházi fellépése, ellenfele a város válogatottja. Emlékszem, a háború alig ért véget, de élelemért magyarországi kirándulásra indult az osztrák együttes. (Fellépésünk, fejében kétszáz liter étolajat kaptakt rúgtakjnszont egy tucat gólt. 14 mieink.— Kófedtfejese nyomán — egyetlen találatra voltak, képeseki mégis örültünk, hogy ilyen neves labdarúgókat láthattunk, Emlékszem, mint labdaszedőgyerekei déli kapu mögött posztoltam, velem volt kutyám, a bogárfekete, rendkívül mozgékony korcs puli, lapított a kapuháló mögött. A mozgékony négylábú egyszer- csafott termett a szögletzászlónál — s miközben már egy ötöst berámoltak.a nyíregyházi kapuba a bécsiek.— az osztrákJDeckerrel együtt kutyám is szögletrúgáshoz készülődött. A partjelző nyomban lengetett,jelezvén 9(rémerJFerenc játékvezetőnek, álljon meg a menet, „civil" van a pályán. Akkor vette észre a közönség a kutyát. Szép jószág volt, bár mindig tudtam, akutyakjállításnakméga tájáról is elzavarták.volna, de bordái között nagy-nagy kutyaszív dobogott, ő is játszani akart. Mit a játék, mert ott állt a kutya. Ajátékpsokjs megálltak, egymás utánfordultaka blökifelé. Az említett bécsi futballista — aki később Ausztria válogatott csapa- tánalfszövetségi kapitánya lett — tétlenül várta a fejleményeket. A nézőtéren pedig mintha kisütött volna a nap. (Felderültek, az emberek, nevetés hullámzott végig a tömegen. (Meg egy-egyjópofa szurkolói bekiabálás: „Adjátokneki oda a labdát! (Háthajobban csinálja, mint ti", Odaszaladtam, simogatni kezdtem ‘Bogárt, majd jött egy zordon vigye. Ezt a közeledést boldog fark: csóvódássálfogadta, és úgy fogta föl, hogy őt is „beveszUfa buliba", Már futott is bátran, még beljebb. A közönség harsogott a nevetéstől, mindenkinekjó kedve lett,gond, keserűség, bosszankpdás elszállt a szívekből, a kapu mögött én is kíváncsian lestem a fejleményeket. A hazai és vendégjátékpsok.kör- befogtákfl kutyát, hogy már egy kissé erélyesebben, de leparancsolják.a CIVIL A VÁLyitoi rendező, megfogta a nyakörvét, annál fogva felemelte, és vitte az István utcai kijárat irányába. A kutya lábai a levegőben kalimpáltak, de belátta, jobb, ha kapaszkpdik.a rendezőbe, aki a nézőkjorai mögött elengedte. Krémer már fújni akart, hogy jöhet az a szöglet, amikor a kutya, mintha pus kából lőttékvolna ki, futott vissza a pályára. (Most már a tizenhatosig, az éppen ott guruló labdáig. Le is ült két hátsó lábára, de hiába várt, a kfk.és a piros meze- sefnem adtákjieki oda. (Hát ő miért nem játszhat? Itt mindenki játszik] O igazán nem akar semmi rosszat, csak. velük, együtt futkározni. Az egyik, hazai védő leguggolt mellé, simogatta a bundáját, hogy ölbe vegye, és kipályáról, látván, hogy a bíró is mosolyog ugyan, de már engedné tovább ajátékot. Am a kutya nem ment. Képtelen volt megérteni, miért nem engedifa labdához. Erre az egyik.vörös hajú vendégjátékps odafutott és belerúgott. Jobb külsővel, szabályosan. És nagyot! A nézőtér felmorajlott, több játékos a fejét csóválta, (Bogár pedig behúzott farokkal, vonítva futott le a pályáról, a kerítés tövébe. “Rémülten ült egy darabig, aztán sántítva újra befutott a játéktérre. (Most már azért is játszani akart. Jóízű, részben reprodukálhatatlan megjegyzések,röpködtek.a levegőben, a hasát fogta mindenki■ (Megkönnyebbült boldog nevetés visszhangzott a bujtosi lelátó teteje alatt, mindenkinek, lett kutyaélménye, nyilván ez jutott az eszébe és már szinte az egész lelátó a konok, „bökinekf szurkolt. Ekkor azonban játékosok, és rendezőkcsatárláncba fejlődtek, s leszorítottáka hívatlan vendéget, amely végre belátta, hogy ez már több kettőnél, és lecsapott fülek: kel, eredeti helyére, hozzámfutott. Akár egy leégett, lecserélt játékos. A nevetés elült, Krémet fújt, ment tovább a játék, de kutyámjátsza- dozása sokáig szóba került itt is, ott is. Véget ért a találkozó, a tömeg elindult hazafelé. (Bogárt az ölembe vettem, s már indultam volna a kijárathoz, amikor jött a főrendező, és rettenetesen letolt. Kutyástól... Amorózus karszalagos, talán, ha meri, ránfisózott volna egyet-egyet, a benne feszülő bosz- szútól. Ugyanis közben eldőlt, a férfi egyetlen fabatkát sem kap „pongyola" rendezésért. sietne viszont szikrázott a V két rémült arc láttán. A k, 7 kutuáén, amelybe durván belerúgtak, az enyémen, aki szorosan magához ölelte a derék, házőrzőt. (\[em tudom, miért haragudott annyira. (Hiszen nem rendzavarás történt, nem do- báltafihangos petárdát, pénztárszalagot, szotyolamagot. Csak. akadt egy kutya, amely mindannyiunknak1 bebizonyította, hogy már játszani sem tudunkjga- zán. Kovács Qyöigy iskola csapatán kívül. Szabolcs
