Új Kelet, 1994. december (1. évfolyam, 215-239. szám)
1994-12-03 / 217. szám
10 1994. december 3-, szombat SPORT Kézilabda NB I A csoda elmaradt Kisvárdai SE—Dunaferr 15-18 (12-10) Kisvárda, 1000 néző. V.: Dzsipoff, Szali KSE: Demeter — Nagy A. 1, Zelch, Agárdi 2, Hollóné, Prok 3, Szántó. Csere: Pataki — Ignatyenkó, Lendvai, Kulcsár 1, Nagy H. 8/3. Edző: Berzsenyi Mária A mérkőzést megtekintette Soós Károly miniszter, politikai államtitkár, Nagyványi András, a Siemens vezérigazgatója és Cziráki Péter a MATÁV területi igazgatója. A kezdődobástfiű//űi Csaba, a helyi Opel autókereskedés vezetője vette meg, és a kisfia hajtotta végre. Nagyszerűen kezdett a hazai csapat. A negyedik percben Agárdi és Nagy Henrietta góljaival 2-0-ás vezetésre tettek szert, de nem sokáig örülhettek az eredménynek, mert a hatodik percben már ki is egyenlített a Dunaferr. A továbbiakban a félidő végéig nagyon jól tartotta magát a hazai gárda. Külön is kiemelkedettDemerer kapus, aki rendre bravúrral hárította az ellenfél biztos gólhelyzeteit. így kétgólos várdai vezetéssel vonultak pihenőre a csapatok. A lelkes és szépszámú publikum türelmetlenül várta a folytatást, hiszen az előny Prokéknál volt. A második félidőre azonban egy teljesen más hazai csapat jött ki az öltözőből, akikre nem lehetett ráismerni. Ugyanis ebben a játékrészben egy húszperces rövidzárlat állt be, és egyetlen gólt sem dobtak. Az ellenfél viszont ötöt is. így meg is fordították az eredményt, sőt az 50. percben 12-15 volt az állás. Ezt követően az 51. percben Nagy Henrietta büntetőből szépített, és felváltva estek a gólok mindkét oldalon, sőt pár perccel később kétgólos különbségre dolgozták le a hátrányukat a hazaiak, de a vendégek sem hagyták magukat, újabb két góllal növelték előnyüket. A mérkőzés legszebb gólja az 58. percben született Prok jóvoltából, aki kínai figurából dobott találattal ragadtatta tapsra a nézőket. De rögtön a következő percben hétméterest hibázott. Összességében az első félidőben kitűnő, közönségszórakoztató játékot produkáltak a hazai lányok. Ennek alapján azt lehetett hinni, hogy ezt a szintet végig tudják tartani, és akár a várva várt győzelem is megszülethet. Sajnos azonban a második félidőben bekövetkezett rövidzárlat és az ellenfél védekezésének a feljavulása miatt elmaradt a bravúr. Berzsenyi Mária: — A válogatottakkal tűzdelt vendégcsapattal szemben nagy bravúr lett volna a győzelem, és ezt el is várta volna a hazai közönség. Végül is a csoda nem történt meg. Ennek oka az is volt, hogy a második félidőben több kulcsjátékos is csődött mondott. Győri Gordéria-ETO KC—Nyíregyházi KC 2M8 (12-9) Győr, 500 néző. V.: Belső, Jancsó. NYKC: Boczák — Szergyuk 3, Medve 6, Tóvizi 2, Kun 3/1, Jankovics 3/1, Déváid 1. Csere: Lencsés (kapus), Helinger Vezetőedző: Szőke István. Edző: Bartha Dénes. Újabb segítő áll a Nyíregyházi csapat mellé, ezúttal a VMK Computing Kft. támogatásával utaztak el Kun Laciék Győrbe, és játszották az őszi szezon utolsó bajnoki mérkőzését. Uzejrovics sérülése miatt tíz emberrel utazott el a csapat. Az első gólt a mieink szerezték, de rögtön kettővel válaszolt rá az ETO. Aztán a 14. percben úgy nézett ki, hogy nagy arányú vereségbe szalad bele a nyírségi gárda. Viszont a mieink becsületére legyen mondva, talpraálltak, ami gólokban is megmutatkozott, és a 22. percben 9-7-re feljöttek, sőt még szorosabb is lehetett volna a különbség, de büntetőt hibáztak. A második játékrész elején újabb büntetőt és több ziccert is kihagytak a piroskékek. A győriek ennek ellenére nem tudták a vendégcsapat hibáit kihasználni, és háromgólos különbségnél nagyobb arányban sohasem vezettek. Az 53. percben 18-16-os hazai vezetésnél Kun Laci gyors indításból egyedül törhetett kapura, de a helyzetet kihagyta, amivel egy gólra is megközelíthették volna a győrieket. Összességében a jobb játékosállománnyal rendelkező Rába-parti csapat biztosan nyerte ezt a találkozót. A vendégcsapat részéről az ilyen szoros eredmény elérése is nagy bravúrnak számít.-fuliKosárlabda NB I B Szeged ellen győzni kell! Vasárnap 17 órakor a Bujtosi Szabadidő Csarnokban játszik bajnoki mérkőzést a Nyíregyházi TKFSE férfi kosárlabdacsapata. Az ellenfél a Szegedi Postás együttese. Az első mérkőzésen Szegeden a TK- sok tíz pontos előnnyel győztek. A győzelemre most is nagy szükségük lenne, mivel az ellenfél holtversenyben a tabella negyedik helyén áll. Az is elképzelhető, hogy a bajnokság zárásakor az első négyben lesznek, s akkor a rájátszásba az ellenük elért eredményt magával viszi a nyíregyházi csapat. A hazaiak múlt szombaton Veszprémben vereséget szenvedtek, de hét közben a keret minden tagja fogadkozott, hogy ez most nem fordulhat elő. A TK magassági fölényét és centerjátékát érvényesítve biztos esélyese a mérkőzésnek. A győzelemhez azonban az is szükséges, hogy a két center, Klisura és Jankovics egyformán jó teljesítményt nyújtsanak. Eddig ugyanis a főiskolások játékát elsősorban a két center közül Klisura teljesítménye határozta meg. A veszprémi vereség egyik oka is az volt, hogy a szerb center a szokottnál halványabbat nyújtott. Fontos még, hogy a cserék pályára kerülésükkor legjobb formájukat mutassák. Az eddigi mérkőzéseken többször okozott gondot, hogy a rikábban pályára kerülő cserejátékosok nem tudták igazi tudásukat bemutatni. Hegedűs Ferenc edzővel hét közben beszélgettünk, és elmondta, hogy a továbbiakban Jankovics Zsolt biztosan többet fog teljesíteni az eddigieknél. Az edző arról is meg van győződve, hogy Borosnyai Balázs sokkal kiegyensúlyozottabb játékot mutat majd, ha pályára kerül. A hazaiak vasárnapi mérkőzése után már csak kétszer játszanak a csarnokban, akkor a Salgótarjánt, majd a legutolsó mérkőzésen a pécsi gárdát fogadják. Még négy bajnoki vár rájuk idegenben, így vasárnap este a Szeged ellen győzni kell. A várható kezdő ötös: Klisura, Szekulovics, Jankovics, Borosnyai Sz., Kozma. Révay Mikulás Futás ' A polgármester is fut Eddigi híradásainkban, amelyek a Mikulás Futás előkészületeiről, illetve várható résztvevőiről szólt, általános iskolákat kérdeztünk meg. Most a városi önkormányzat vezetőinél és három nyíregyházi gimnáziumnál érdeklődtünk a hétvégi rendezvényről. Módi Zoltán polgármester: — Tudok a hétvégi rendezvényről, már csak azért is, mert benne van a hétvégi hivatalos progralmomban. Egyébként valószínűleg én is fogok futni a kislányommal és a testvérem két gyermekével. Talán a nyolcszáz méteres családi futásban állunk rajthoz. Nagyszerű dolognak tartom az ilyen jellegű tömegsportversenyeket, mert így zárul be a kör az élsport, az iskolai sport és a tömegsport között. Ráadásul mindenkinek, aki akar, ezek a kocogásra irányuló versenyek mellett még másfajta mozgásra is nyílik alkalma, mint például a tóúszás. így együtt, az egyészséges életmódra van lehetőség. Dr. Felbermann Endre alpolgármester: — Még nem tudom, hogy részt veszek- e a versenyen. Az az igazság, a családommal nem volt még időm ezt megbeszélni. Nagyon szeretnék ott lenni, ha ez sikerül, akkor valószínűleg a családi futásban indulunk. Nagyon jónak tartom az ilyen sportnapot, mivel ha már a politikai fórumokra nem jönnek el az emberek, akkor legalább itt találkozzanak egymással, s beszéljék meg az ügyes-bajos dolgaikat, a kocogás mellett. Dr. Fazekas János jegyző: — Nem valószínű, hogy indulni fogok, mert az Univerzum Üzletház átadásánál kell jelen lennem. Az utóbbi években a sok hivatali elfoglaltság miatt nem igazán tudtam részt venni az ilyen futónapokon. Véleményem szerint szerencsésebb lenne, ha még több hasonló rendezvény volna, illetve az évfordulók alkalmából is lehetne szervezni sportnapokat. Arany János Gimnázim és Általános Iskola, Rácz Sándor testnevelő tanár: — A DSK keretén belül teljesen fakultatív lesz a szombati Mikulás Futás. Az iskolában kifüggesztettük a verseny plakátját, illetve testnevelési órákon is propagáljuk. Hatvan tanulónk a stadion közelsége miatt biztosan indulni fog. Ezenkívül van nálunk egy körülbelül húszfős triatlonista szakág, akiknek tulajdonképpen „hivatalból” rajthoz kell állni. Azért is bízom diákjaink futásában, mert az ősszel megrendezett erdei futóverseny nagy siker volt gimnáziumunkban. Valószínűleg az iskola tantestületéből is indulnak tanárok, de ők inkább a családi futást részesítik előnyben. Zrínyi Ilona Gimnázim, Tóthné Kegye Éva, testnevelőtanár: — Mi nem sok résztvevőt várunk intézményünkből. Ezt azért mondom, mert nálunk hétvégén a kollégisták hazautaznak, a helyi gyerekek pedig inkább a szülőkkel tartanak családi program keretében. Azért tanulóink körében az ilyen jellegű megmozdulások népszerűek, hisz minden futáson, amit a városban szerveznek, részt veszünk. Jelen pillanatban nem tudom megsaccolni, hány tanulónk fog elindulni. A tanári karból is várhatóan a fiatalabbak állnak rajthoz. Egyébként mi is szoktunk rendezni Fut a Zrínyi néven hasonló versenyt, de ez teljesen a belső berkekben zajlik. Szinte minden diákunk fut ezen a viadalon, ebből kiindulva remélem, lesz zrínyis résztvevője a Mikulás Futásnak. Krúdy Gimnázium, Fábián János, testnevelő: — Iskolánk is megkapta a kiírást, így tanulóink tudnak róla. Mi sem szerevezzük meg DSK keretén belül, mivel a Mikulás Futás szabadidő jellegű. Jeleztük diákjaink felé, hogy aki szeret mozogni, illetve futni, nyugodtan induljon el a szombati futáson. Ezt azért mondtuk így, mert szombat délelőtt nálunk is lesz Mikulás-nap, s ott inkább más jellegű sportolási lehetőségek lesznek. Az atlétikai szakosztályunkból a futók véleményem szerint biztos hogy ott lesznek a stadionban. Azt viszont nem tudom megmondani, melyik futószámot fogják választani. Bízom abban, hogy sok tanulónk képviseli majd iskolánkat. UJ KELET Röplabda extra liga, férfiak Ismét egy lehetőség Egy hétvége kihagyása után újra folytatódik az extra liga küzdelem sorozata a férfiaknál. Az NYVSC csapatára nehéz feladat vár a mai napon, hisz annak a Zalaegerszegi TE otthonában vendégeskedik, akik az előző körben itt, Nyíregyházán is felülkerekedtek a nyírségieken 3-0 arányban. Mint Járosi János vezetőedzőtől megtudtuk, a hét elejére hazatért a két válogatott, Makai és Zádor, akik Szlovákiában szerepeltek a válogatottal az Eb-előselejtezőn. Hét közben sajnos Zádor újra elutazott Nyíregyházáról családi probléma miatt, ugyanis a nagymamája temetésére kellett hazatérnie. A csapatban jelenleg nincs sérült illetve beteg, talán leszámítva a lelki sérüléseket, amelyeket az eddigi vereségek okoztak a srácoknál. A hangulat, azt lehet mondani, hogy megfelelő, Járosi mester érzése szerint „harapós” kedvében van a társaság, és ez jó jel a idegenbeli meccs előtt. Nagyszerű dolog lenne, ha a csapat meg tudná ismételni a tavaszi zalaegerszegi mérkőzést, hisz akkor a mieink diadalmaskodtak. Ez annál is fontosabb, mert megszerezné a gárda az első győzelmét — ami nagyon rájuk fémé —, és nem szakadnának le teljesen a vetélytárs Kazincbarcikától és a Csepeltől. Annyival azért nem jobb csapat a vendéglátó együttes — még a hazai pálya előnyével sem —, hogy a nyíregyháziaknak ne legyen semmi esélyük, illetve feltartott kézzel lépjenek pályára. Az biztos, hazai környezetben még jobban fognak küzdeni, de egy jó kezdésnél — a szabolcsiak részéről — könnyen megremeghet a kezük a vendéglátóknak. Az NYVSC csapatánál valószínűleg ugyanaz a kezdő hatos lesz, ami az eddigi viadalokat is kezdte az utóbbi időben. Azaz: Makai, Zádor, Zajácz, Szilágyi, Horváth G. és Pampuch. Ha a gárda tudja azt a játékot produkálni és folyamatossá tenni, amit már néha megcsillantott — gondolunk itt a sáncmunkára és a kemény támadásbefejezésre —, akkor nagyobb győzelmi eséllyel léphet fel Zala megyében. Batai Trlation-naptár '95 November 25-én tartotta a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Triatlonszövet- ség megalkulása utáni első ülését, mely családias hangulatban zajlott le a sport- hivatalban. A megbeszélés témája a versenynaptár és a jövő évi költségvetés elkészítése volt. A szövetség február 1 l-ére, március 14-ére és március 25- ére tervezte a téli felkészülési kéttusa versenyeket, amelyen az úszás és a futás szerepel a programban. A szervezők szeretnék, ha itt a szülők is részt vennének, és megtanulnák, hogyan segíthetnek csemetéiknek. Ezt a Sóstón szeretnék lebonyolítani gyermekek és felnőttek részére egyaránt. A duatlon sportág kedvelői és űzői nem panaszkodhatnak a jövő évben, hiszem május 20-án és szeptember 17-én is verseny szerepel az összeállításban. Ezek is Sóstón kerülnek megrendezésre. A gyerekekre egy kilométer futás, egy kilométer kerekezés, és újra egy kilométer futás vár. A nagyobbak sprinttávjában két kilométer futás, tizenöt kilométer kerékpározás és ismét kettő kilométer futás lesz. A következő duatlonversenyt szeptember 23-án Paszabon rendezik. A szervezők sok gyermeket várnak ide a környező településekről is. A jövő év legfontosabb eseménye június 4-én, az ugyancsak Sóstón megrendezendő megyei OTP Bank diákolimpia triatlon szakágban. Két héttel későbbjúnius 18- án Kecskeméten kerül sor az országos döntőre. Július 15-én bonyolítják le Sóstón a Coca-Cola Triatlon versenyt. Ahhoz, hogy mindezek a versenyek létrejöjjenek, a szponzorok támogatását is kérik a szervezők. A tervek között szerepel egy nyomtatvány kiadása is, melyben az idei eseménynaptárt is közük. ’95-ben indít a szövetség egy versenybírói tanfolyamot, melyre várják az érdeklődők jelentkezését. Mielőtt elkezdődik a következő év, sor kerül ’94 legjobb triatlonista versenyzőnőjének és versenyzőjének megválasztására. A jövő évi versenynaptár kialakítása után a szövetség arról is döntött, hogy minden szerdán ügyeletet tartanak, s ekkor bárki, a sportág iránt érdeklődő felkeresheti a szövetséget. A cím: Nyíregyháza, Mártírok tere 9. VIH. emelet. Krasznai Kata LÉPÉSRŐL LÉPÉSRE A hét végén sem maradnak program nélkül a sakk szerelmesei. Ugyanis mind a megyei csapatbajnokság első osztályában, mind a másodosztályban bonyolítanak le versenynapot. A másodosztályú viadal előbb lesz, mégpedig szombaton kilenc órától, a második játéknap keretében az ötödik-nyolcadik fordulóra kerül sor. Vasárnap az elsőosztályúak küzdelme lesz fél tíztől. A negyedik forduló bajnoki pontjaiért küzdenek a csapatok. A negyedik forduló párosítása: Nyíregyházi START SE-—Fehérgyarmati SE, Nyírbátori ÁFÉSZ SE—Záhonyi VSC, Nyíregyházi VMK SC II—Nyíregyházi Vízügy SE. FELHÍVÁS A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport Tanács és a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Szabadidősport Szövetség a SPORI Sportalapítvány szervezésében rekreációs, szabadisősport szervezői tanfolyamot hirdet. A szervezők várják a testnevelő tanárok, szabadidő-szervezők és sportbarátok jelentkezését, akik tenni akarnak és tenni tudnak a szabadidősport szervezése terén. A tanfolyam két részből áll: a téli sportok (korcsolya, sí, szánkó), és a zöldsportok (kerékpár, vízijártasság). A tanfolyam végén a sikeres vizsgázók vízitúra-vezetői engedélyt szerezhetnek. A tanfolyam ideje: 1995 január— 1995. május 31. Részvételi díj: 5000 Ft/fő. Bővebb tájékoztatás, illetve jelentkezés a SPORI Sportalapítvány címén: 4400 Nyíregyháza. Mártírok tere 9. VIII. em. Jelentkezés 1994. december 15-ig. Építkezők figyelmébe! Szerkezetkész lakások _____ be lső vakolását időjárástól függetlenül vállaljuk! Nyugati technológia - hazai ár. 10 nap múlva festhet. Ajánlatot kérni, megrendelni az alábbi címen lehet: i A-S, TERRANOVA YTONG Centrum i 4400 Nyíregyháza, Szent István u. 6. ! Telefon/fax: 06 (42) 410-029