Új Kelet, 1994. október (1. évfolyam, 163-188. szám)
1994-10-10 / 170. szám
Ui KELET M MEGYÉNK ELETEBOL 1994. október 10., hétfő 3 Oregházi bor „Házi bor itt kapható”. Az igazi borszakértő biztos szívesen betérne ebbe az öreg házikóba. A talán több évszázados pince mélyén egy eldugott sarokban lehet, hogy csak őt várja egy elfeledett palack, telve tán száz évesnél is vénebb borral vagy egy kicsiny hordó roppant értékes borkocsonya, melyből egy apró szelet is az ember fejébe száll. A padlás pókhálós gerendáiról elszáradt paprikafűzé- rek lógnak, és galambok járnak be a réseken. Éjszakánként innen indulnak portyázni a denevérek itt, a kacatok között hozzák világra kölykeiket a kóbor macskák. A ház csak nézi őket. figyeli a testében lezajló eseményeket, melyek egy ember számára jelentéktelenek ugyan, de egy öreg ház számára segít múlatni a napokat.-sLáFotó: Bozsó Kati HAllJ BOR ITT KAPHATC Segített a vállalkozó Mentőállomás Nyírlugoson — Régi téma már ezen a környéken, hogy a rászoruló beteget hogyan tudjuk kórházba szállítani — kezdte beszélgetésünket Hovánszki György, Nyírlugos polgármestere. — Fejlett európai körülmények között tizenöt-harminc perc alatt a beteg szakorvosi ellátásra kerülése megoldott. A megyének ezen a részén van hét település: Nyírlugos, Nyírmihálydi, Nyír- béltek, Nyírgelse, Ömböly, Encsencs, Penészlek, amelyeken mintegy tizenötezer ember él, de ebből a szempontból még nagyon messze van az említett normától, mert nincs a közelében mentő. — Úgy tűnik, ez már a múlt. — Rövidesen az lesz, mert befejezéséhez közeledik a nyírlugosi mentőállomás átadása. A megyei közgyűlésen vetődött fel a megyei mentőszervezet révén, hogy térségünkben a kisebb településeket is ellássák a fontos életmentő, betegszállító járműparkkal. Az érdekelt települések hozzájárultak, hogy Nyírbélteken legyen a mentőállomás. Miután az ottani önkormányzat ezt valamilyen ok miatt nem tudta teljesíteni, nekünk ajánlták fel a lehetőséget, és mi eljutottunk a megvalósításhoz. —Milyen arányban oszlottak meg a terhek a településük és a mentőszolgálat között? — Az építés teljes egészében az önkormányzat költségére történt, egy régi bölcsődei épület átalakításával a teljes berendezésig. — Mikor indul az első mentőkocsi? — A tervek szerint október végén már sor kerülhet erre. Aztán folyamatos szolgálat lesz, egy huszonnégy órás, egy tizenkét órás és egy tartalék kocsi beállításával. — Ahogy az átadás előtt álló mentőállomás megtekintésére jöttünk, egy építkezést is láttam. — Egy komplett háziorvosi rendelő is készül közel négyezer lelkes településünkön. Lesz egy fizikoterápiás rendelőszoba, röntgen, minilabor, EKG-vizsgáló is. — A faluban egy vállalkozó jótékonykodásáról is beszélnek. — Való igaz, hogy Balogh Gyula, a Vajai Zöldség-gyümölcs Kft. igazgató-tulajdonosa, aki az egykori lugosi konzervüzem gazdája is, egymillió forinttal járult a mentőállomás kialakításának költségeihez. ABA Akik először látják a legfrissebb lapokat Harcban az idővel A lapok számbavételét számítógépes rendszer is segíti a Rónahírnél (Bozsó K.felv.) Sokunk számára teljesen természetes dolog, hogy reggel minden további nélkül odalépünk egy újságospavilonhoz, megvásároljuk kedvenc napi- vagy hetilapjainkat. Senki sem csodálkozik azon, hogy a lapok mindig ott vannak, azon viszont mélységesen felháborodunk, ha valamelyik éppen hiányzik. Nem érdekel bennünket, hogyan kerül a pavilonba az újság, csak az, hogy ott legyen. Nem foglalkozunk azzal, hogy hányán dolgoztak azért egész éjszaka, hogy másnap a kezünkben legyen a Népszabadság, a Magyar Hírlap vagy éppen a Romana legfrissebb száma. Már csípősek az éjszakák. Az emberek gondosan beleburkolóznak kabátjaikba, és sietős lépésekkel mennek hazafelé. Otthon várja a meleg szoba, leves, főzelék és a televízió. Vannak azonban, akik ilyenkor indulnak dolgozni. Ma különösen hideg van. Négy fokot mondott a rádió. — Jó éjszakám lesz...— gondolom, miközben ballagok a Rónahír Észak-alföldi Hírlapkereskedelmi Részvénytársaság nyíregyházi, Szabolcs utcai telephelye felé. A hatalmas, barna vasajtó zárva. Csengetek. Nemsokára jön a vendéglátóm, Palicz Mária üzemvezető. — Nem késtem el? — Még nem. Nemsokára érkezik a pesti anyag, úgyhogy éppen idejében jött. Az irodában jó idő van. A kellemes meleg jótékonyan járja át átfázott ízületeimet. — Kilencvenháromban költöztünk ebbe a helyiségbe — mondja a vezetőnő. Előtte itt a Postás Művelődési Központ volt. Azt kell mondjam, még az átalakítás után sem felel meg teljesen a céljainknak. Majd meglátja, amikor megnézi a kiosztást. A kiosztóhelyiségünk a régi tekepályából van kialakítva. Nagyon szűkös a hely, és a nagy szintkülönbségek miatt még kézi targoncát sem tudunk használni. Minden munkafolyamatot kézzel végzünk. Kamion fordul a bejárathoz, a sofőr biztos kézzel irányítja be a szűk bejárón. Vidám ember ugrik le a kocsiról, nem nagyon látszik rajta, hogy háromszáz kilométert vezetett. — Pontosan érkezett! — mondja neki Mária. — Nemrégiben szerződést kötöttünk egy magánfuvarozóval — fordul felém —, azóta ő intézi a Pestről a szállítást. Nagyon meg vagyunk vele elégedve, gyors és pontos. Nálunk pedig az idő nagy úr! Egy napilap egyórás késéssel már halott. Ezt nem engedhetjük meg magunknak. Gagna Ferenc mosolygós, vidám ember. A metsző hideg ellenére rövidujjú ingben száll ki a kocsiból. —Jó idő van a fülkében?— kérdezem. — Ott jó, pedig nem is volt teljesen ráadva a fűtés. Itt kint viszont fázom. — Mikor indul Pestre? — Minden nap reggel négykor indulok, hogy minél előbb ott legyek.-— Kit szolgálnak ki előszpr? Van sorállás? — Kit,kit?! Hát engem. Van ugyan papíron sorrend, de mivel én vagyok ott az Orczy téren leghamarabb, engem szolgálnak ki legelőbb! — mondja mosolyogva. — Úgy nézem, lesz mit rakodni. — Negyven-negyvenöt féle újságot hoztam. Megvan pár mázsa. A tekepályából kialakított „kiadóból” három ember lép ki. Összeszokottan kezdik kirámolni az irdatlan mennyiségű sajtóterméket. Egyikük bemászik a teherautó gyomrába, és módszeres alapossággal kezdi dobálni társainak a kötegelt, fóliázott Romárát, Buci-Macit, Júliát, Képes Európát és ki tudja még mi mindent. — Mi az, amit nem szeretnek?— kérdezem egyiküket. — A Képes Európát, mert az a legnehezebb. Itt nap mint nap megmozgatunk több tonna anyagot. Ráadásul nem is egyszer. A pesti „színest” lerakjuk a kocsiról, kötögetjük, zsákokba rakjuk, majd ismét felrakjuk egy teherautóra. A lerakodás után megkezdődik az anyag szétválogatása. Háromszázötvenhat árusnak kell elosztani minél rövidebb idő alatt az összes sajtóterméket. Nem lehet sem több, sem kevesebb, mint amit igényeltek. Pillanatok alatt szétválogatják és megszámolják a lapfajtákat. Elosztják egymás között a munkát, ki mit fog ma este osztani. Egy emberre 9-10 féle lap jut. Fémtálca kerül a hosszú görgősorra, és elkezdődik a szortírozás. — Itt láthatja, hogyan oszt szét négy ember negyvenvalahány-féle újságot 356 helyre. És ez csak a színes anyag, majd hajnalban érkeznek a napilapok. Szerencsére azokat már a postavonaton szétosztják. Nekünk ezen felül csak az Új Keletet, mint megyei napilapot kell szétosztanunk. Mint látja, először a szerződéses árusaink példányait válogatjuk össze. Ok holnap reggel idejönnek az anyagért. Minden tálcában megtalálható az árus neve, az igényelt lapok megnevezése, a lapok értéke és darabszáma. Ez az elismervény is egyben. Az árus ezt aláírja és ezzel elismeri az átvételt. A tálcák tartalmát egy zsákba tesszük és lezárjuk. Rajta van az árus neve és címe. Tévedés kizárva. Halad az idő, szaporodnak a zsákok... — Ez az, amit mondtam — fűzi hozzá Mária —, nem alkalmas ez a hely erre a munkára. A zsákokat a helyhiány miatt kénytelenek vagyunk az udvaron tárolni, amíg a teherautó el nem viszi. De gond van, ha elered az eső vagy hó! — Hogyan védekeznek? — Letakarjuk fóliával. Nincs más megoldás. — Marika néni! —jön oda az egyik fiatal munkaerő. — Találtam néhány Képes Európát, amiből kiszakadt a melléklet. — Na látja, ezzel is foglalkoznunk kell. Ez ugyanis sérült példánynak, technikai remittendának (visszamaradt példány) minősül. Tőlünk ezt csak úgy veszik vissza, ha jegyzőkönyvet veszünk fel róla. Ha kikerül az utcára, akkor — mivel eladni nem lehete — ez teljes mértékben a mi kárunk. Az Európának pedig borsos az ára... —Hány hullámban érkezik be a telepre az újság? — Három illetve négy részletben. Legkorábban a délutáni lapok érkeznek, ezt a délutáni pesti vonat szállítja, ilyen az Esti Hírlap, a Pesti Riport. Ez után, hétkor jön az a színes anyag, amit most dolgoznak fel, majd egy óra körül az Új Kelet, és végül a hajnali postavonat hozza az országos napilapokat. Mire az ideér, mindent fel kell dolgoznunk. Állandó versenyben vagyunk az idővel. Nincs mese, a lapoknak reggel az utcán kell lenniük! A görgősor mellett szakadatlanul rakják az újságot. Egy óra öt perc: újabb teherautó gördül a porta elé. Megjött a Kelet! — sóhajtanak fel többen. Pontosan jött, nem lesz túlóra. Napilapnál nehéz kiszámítani a beérkezés időpontját. A postai Robur hátuljában kötegekben sorakoznak az Új Kelet legfrissebb számai. Leveszek egyet a szerkesztőség példányai közül. Átlapozom, és némi büszkeség tölt el, mikor arra gondolok, hogy én is azok közé tartozom, akik ma — természetesen a nyomdát leszámítva — elsőként vehetik kézbe a legfrissebb lapokat. Igaz, olvasni sem energiájuk, sem idejük nincs. Ők is emberek. Talán majd délután.... Garamvölgyi Imre Aznap reggel a szokottnál is nehezebben ébredezett. Még az álom és a valóság határán táncolva erőt vett magán, és felült, nehogy visszazuhanjon az alvás kellemes szakadékába. Szörnyű dolog ez. Otthagyni egy idillikus, fájdalom és stressz nélküli világot az ébrenlét ingerekkel teli, fárasztó birodalmáért. Deltát az elfogadott elvek szerint az ébrenlét a valóság, és az álom csak álom. Kár. hogy ez nem fordítva igaz. Szédelgős mozdulatokkal kivánszor- gott a fürdőszobába, és közvetlen közelről nézte arcát a tükörben. A szemei még csak félig voltak nyitva. Végighúzta kezét egynapos borostáján, mely sercegve követelte a habot és az éles pengét. Ránézett a faliórára, és úgy döntött, hogy a szakáll várhat estig. Ahogy a feje egyre jobban veszített a kábulatból, annál inkább érezte azt a tegnap még nyomaiban sem mutatkozó szúrást az orrában és a nyelést nehezítő fájdalmat a torkában. Aztán köhintett egyet. Fájdalmasat. torokkaparót. Ismét nyelni próbált, megpróbálván lecsúsztatni torkán azt a viszkető gombócszerű valamit. Kellemetlen érzés, de nem tulajdonított neki különösebb jelentőséget. Reggelire csak egy csésze teát ivott. Felöltözött, aztán bezárta maga mögött az ajtót és kilépett az utcára. Ébredezett a város. Már hallani lehetett néhány siető ember cipőjének elhaló, majd újra erősödő visszhangját a házak között. Beidegződött, önkéntelen mozdulattal kotorta elő tegnapról megmaradt cigarettáját. Egy csattanással előcsalta az apró lángot öngyújtójából, és mélyre szívta a füstöt. Kifújta, majd köhögött. A járdán szembejött vele egy fiatal pár. A fiú átkarolta a lány vállát, de az zsebredugta a kezét és nyakát előregörbítve köhögött, arca piros volt. A fiú aggódva nézte. A zebrán kelt át, mikor elment mellette egy taxi. A leeresztett ablaknyíláson keresztül hallotta a sofőr érdes köhögését, és távolodóban még látta, ahogy a férfi törli a száját és közben a fejét csóválja. Az egyik utcában már munkások dolgoztak, valami föld alatti vezeték számára ásták az árkot. Egyikük a csípős reggel ellenére már félmeztelenül hányta a földet. Egy pillanatra megállt kezében az ásó, és elkezdett köhögni. Egy másodpercig nézett maga elé, aztán felvonta a vállát és leszúrta az ásót. A munkahelyén kezet fogott főnökével, majd mindketten szájuk elé kapták kezüket, és köhögtek egy sort. Alighogy leült asztalához, megcsörrent a telefonja. A legközelebbi munkatársa volt az. Miután köhögött, bejelentette, hogy nem tud jönni dolgozni, mert elkapta valami buta megfázás. Lázas, és nem tud felkelni az ágyból. Jól kialussza magát, aztán majd kiderül, hogy mi lesz. Letette a kagylót, aztán köhintett egy párat. Elgondolkodott. Mi a fene történik itt ma reggel? Talán jobb lett volna ágyban maradni.-sLáJ
