Új Kelet, 1994. október (1. évfolyam, 163-188. szám)
1994-10-27 / 185. szám
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI HÍRLAP I. évfolyam, 185. szám Ára: 12,50 Ft 1994. október 27., csütörtök MA AZ ÚJ KELET TISZAVASVÁRIBAN EGY HÁBORÚ VÉGE Rabin izraeli és Mandzsari jordániai kormányfő aláírásával szentesítette tegnap a két ország közötti több évtizedes viszályt lezáró békeszerződést. Az aláírást megelőzően Husszein jordániai uralkodó kijelentette, a békét méltósággal és elkötelezetten kötik meg, és ez ajándék lesz nemcsak a most élőknek, hanem a következő nemzedéknek is. Hasonlóan vélekedik erről Rabin izraeli kormányfő, aki megköszönte az Egyesült Államok közreműködését a békefolyamatban. Clinton amerikai elnök egy új fejezet nyitányának nevezte a Közel-Kelet történetében az eseményt. Arafat és Clinton elnök tárgyalásaival egy időben, az izraeli-jordániai békeszerződés elleni tiltakozásul, Cisz- jordániában és Kelet-Jeruzsálemben a Palesztin Felszabadítási Front közös sztrájkba kezdett a Hamasz nevű terroristacsoporttal. Zárva maradtak az iskolák és az üzletek, leállt a közlekedés, az utcákon pedig a Fatah és a Hamasz álarcos sztrájkőrei járőröznek. Nincs sztrájk a palesztin közigazgatású Gáza övezetben és Jerikóban. JOBB MINT FÉLMILLIÓS ADOMÁNY A VÖRÖSKERESZTNEK FEUSMIRTÉK A GONDOKAT A JLX kiadót az olvasók jól ismerik, számos, elsősorban amerikai szerző művét jelentették meg az elmúlt években. A kiadó vezetője illetve tulajdonosa is ismert személyiség. Laux Józsefről van szó, akit a rock kedvelői mint a legendás Omega dobosát tartják nyilván. A kiadói munkát választó, immár igazi üzletember, aki amerikai-magyar állampolgár, nagyon jól tudja, hogy az üzleti munka mellett van olyan kötelessége is, ami kifejezi társadalmi szolidaritását. Ebből kiindulva, kapcsolatot teremtve a Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vezetőségével, a JLX kiadó valamint a Green Force alapítvány 2000 kötet új könyvet, több mint félmillió forint értékben adományozott olyan céllal, hogy az segítse a Vöröskereszt karácsonyi szokásos sze- retetakcióját. Ez, ebben az évben is, elsősorban a nagycsaládosok, az egyedülálló idős emberek, az intézeti gyermekek megsegítését célozza. A JLX példamutató adományozása jelentős hozzájárulás lesz ahhoz, hogy sokak számára emlékezetes maradjon a karácsonyi ünnep. KELETRŐL JÖNNEK A KIVÁNDORLÓK HIVATÁSOS HATÁRŐRSÉG Újra és újra felröppen a hír: hivatásos katonákból fog állni a jövőben a határőrség. Az ügyről Seress József határőrezredest, a Nyíbátori Határőr Igazgatóság igazgatóját kérdeztük. —- A hír nem teljesen igaz, bár az állománynak a derékhadát valóban a hivatásosok fogják képezni. Egy nagyon nagy változás következett be 1990 után, amikor is az új rendszer erőfeszítései nyomán a határok átjárhatósága megnőtt. Ez óriási kihívás a keleti részen működő határőr-igazgatóságok számára, mert a korábbi években itt egy relatív csönd volt. Magyarországon kevésbé, a túloldalon — Romániában, az egykori Szovjetunióban — viszont hihetetlenül körülményes volt az országot elhagyni. Ez a helyzet egy csapásra gyökeresen átalakult, ezért nekünk határőröknek egy sor új módszert kell megtanulnunk, és nap mint nap alkalmaznunk, így könnyebbé téve állampolgáraink mozgását, ugyanakkor eredményesen ellátva határaink felügyeletét. Meg kell birkóznunk azzal a kelet-nyugati migrációval, amely nemcsak a közvetlenül szomszédos országokból irányul felénk, és rajtunk keresztül Nyugat-Európába, hanem a harmadik világból és a balkáni országokból is. Erre a hivatásos katonák képesek elsősorban. Emellett nekünk sorállományunk is lesz, de hangsúlyozom, hogy a derékhadat a hivatásos állomány teszi majd ki. AZ ELLENZÉK EGYSÉGESEN LÉP FEL SZÖVETSÉG KISVÁRDÁÉRT Koalíciós megállapodást írt alá a Független Kisgazdapárt, a Keresztény- demokrata Néppárt és a Magyar Demokrata Fórum kisvárdai szervezete. Az aláíró felek megállapodtak abban, hogy a decemberi helyhatósági választásra szövetséget kötnek Szövetség Kisvárda Városáért néven. A megállapodás szerint a választásokon egy közös polgármesterjelöltet, választókerületenként egy közös képviselőjelöltet, illetve egy közös választási listát indítanak. Döntöttek arról is, hogy a szövetség nyitott más pártok, egyesületek felé, akik a város- vezetés megújítását kívánják. A csatlakozás elfogadásának feltétele a szövetség tagjainak egyhangú helyeslése. Ezzel egy időben nyilatkozatot tettek közzé, amelyben a Szövetség Kisvárda Városáért felszólítja a városi képviselő testületet, hogy az 1994. évi helyhatósági választásokig a város tulajdonát érintő ingatlanügyekben. személyi kérdésekben ne döntsön. Felszólítja továbbá a képviselő-testületet, hogy: ne tegyenek kísérletet a városi önkormányzat szervezeti és működési szabályzatának megváltoztatására, újabb hitelek felvételével ne növeljék a város további eladósodását, tartózkodjanak minden olyan lépéstől, amely a következő ön- kormányzat tevékenységét nehezíti, és terheit növeli. BIZTONSÁGOS CSOMÓPONT Útszélesítést végeznek, autó- buszöböl, többirányú elágazás épül. Hamarosan új közlekedési csomópontot adnak át a Nyír- bau Útépítő' kivitelezésében a 41-es főúton Baktalórántháza térségében Pénzes László felvétele OKTATÁSI FÓRUM NYÍRBÁTORBAN PONTCSOMAG Tíz pontból álló csomagot fogadott el hétfőn a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének szövetségi tanácsa. Nagy Sándor— az MSZOSZ elnöke — szerint nem lehet a reálbér mértékét országosan meghatározni. Mivel a központi bérszabályozás megszűnt, az Érdekegyeztető Tanácsban csak a minimálbérről illetve a béremelések ajánlott mértékéről egyezhetnek meg a tárgyalók. A szakszervezetek ragaszkodnak ahhoz, hogy a bérek vásárlóértéke ne romolják. Az MSZOSZ-csomag legfontosabb pontjában a gazdaság egyensúlyi gondjai szerepelnek, szerintük szükséges korlátozni az importot. A gazdaság élénkítését tekintik az ÉT- megállapodás kulcskérdésének, javasolják, hogy adókedvezményeket kapjanak a munkahelyteremtő beruházók. Nagy Sándor kijelentette, hogy a privatizáció fő szempontja nem lehet a költségvetési bevétel. KEVÉS HÁZ ÉPÜL Szemmel láthatólag visszaesett régiónkban a lakásépítési kedv. Elsősorban az infláció és az életszínvonal zuhanása miatt mernek egyre kevesebben belevágni egy építkezésbe. A másik oka, hogy a házak piaci értéke gyakran kisebb mint bekerülési költségük. Különösen igaz ez a falvakban és a kisvárosokban. A mátészalkai építkezésekről a helyi polgármesteri hivatalban kaptuk a következő információkat: Pillanatnyilag 130 lakásépítés van nálunk nyilvántartva, ebből 38-ra adtunk az idén engedélyt, a többire az elmúlt években. Használatbavételi engedélyt a városban 1991-ben 61,92-ben 36,94 harmadik negyedévéig pedig 19 lakás kapott. Az adatok önmagukért beszélnek. Lakásépítésre az idén már nem valószínű, hogy fognak engedélyt kérni, legfeljebb néhány használatbavételre, de abból sem lesz meg már a tavalyi eredmény. Nyírbátor polgármestere, Petróczki Ferenc és Baktalórántháza polgármestere, Vida Károly nemcsak arról közismertek, hogy városukért sokat dolgozó emberek, hanem arról is, hogy az egyetemes magyarság gondján is segíteni igyekeznek. Ennek köszönhetően kerül sor immár második alkalommal Nyírbátorban a Kárpát Medencei Magyarok Közoktatási Fórumára. A háromnapos rendezvény szervezői a Baktalórántházi Regionális Közművelődési Központ és a Nyírbátori Városi Polgármesteri Hivatal. Csütörtökön reggel a vendégeket köszönti Petróczki Ferenc és Vida Károly polgármester. Ezután a rendezvényt hivatalosan Lezsák Sándor országgyűlési képviselő nyitja meg. Az első előadó Dobos Krisztina országgyűlési képviselő, az előző kormányban művelődésügyi államtitkár, a magyar közoktatás helyzetéről, aktuális problémáiról tart elemzést. Töttössy Istvánná kisebbségi szakértő, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium feladatvállalásai a határon túli magyarok közoktatási szolgálatában címmel az elmúlt négy év ezirányú tevékenységét értékeli. A kapcsolattartás, kapcsolatteremtés, együttműködés új koncepcióiról beszél ezután Egyed Albert MKM főosztályvezető-helyettes. Kárpátaljáról két előadó is érkezik. Tatjána Klivcsenkó, a kievi oktatási központ munkatársa a kisebbségi közoktatás ukrajnai tapasztalatait ismerteti. Ragu Balázs nyugalmazott kárpátaljai tanár az ő közreműködésével kidolgozott Népismeret tanterv bevezetéséről ad tájékoztatást. Dörnyei László a Magyarok Világszövetése képviseletében a Magyarságismeret tankönyvsorozat hasznosíthatósága a hazai és a határon túli közoktatásban címmel tart ismertetést. Pénteken oktatási intézmények tanítási óráinak meglátogatásával kezdődik a tanácskozás. Ezután szekcióülésekkel folytatódik a munka. Ezeket olyan ismert személyiségek vezetik, mint Orosz Ildikó, Berki Anna, Kiss István, Takács Péter, Dolnik Erzsébet. A szekcióülések állásfoglalás-tervezetet dolgoznak ki, amelyet a résztvevők megvitatnak, és elfogadása után eljuttatják az illetékes kormányokhoz. A kikapcsolódást szolgáló programok között szerepel a Tinódi Zeneiskola tanárai és diákjai által rögtönzött hangverseny meghallgatása, városnézés, kulturális rendezvények megtekintése, Füzessy Magdolna, Fodor Géza, Vári Fábián László kárpátaljai irodalmárok költői estjének meghallgatása. Kispályás válogatott labdarúgó-mérkőzés NEM A KÖZÖNSÉGEN MÚLOTT Magyarország — Cseh Köztársaság 2-4 (1-2) Kisvárda 800 néző V: Vágner, Cserna Magyarország: Nagy E. — Kiss, Gál, Juhász, Horváth. Csere: Nagy L.(kapus), Pribéli, Tóth, Szekula, Győri, Herbály, Krasznai. Szövetségi kapitány: dr. Ritter Imre. Cseh Köztársaság: Stejskal — Postává, Rodek, Stiriz, Jaroslav Smetana. Csere: Krakovcsik (kapus), Mares, Horacsek, Jiri Smetana, Neumann, Polák, Krayzel. Szövetségi kapitány: Petr Fusek. Góllövők: Herbály 2, illetve Stiriz 2, Neumann, Mares. A csodálatosan szurkoló kisvárdai közönség fantasztikus körítést varázsolt a találkozóra. A játékidő nyolcvan százalékában a magyar csapat támadott, fölényüket azonban nem tudták góllá érlelni. A válogatott a vbselejtező előtti főpróbán felejthető játékot és eredményt produkált.