Új Kelet, 1994. október (1. évfolyam, 163-188. szám)
1994-10-20 / 179. szám
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI HÍRLAP I. évfolyam, 179. szám Ára: 12,50 Ft 1994. október 20., csütörtök MA AZ ÚJ KELET NAGYHALÁSZBAN SZAKMAI ÉRTEKEZLET Nyolcvan település jegyzője, közigazgatási szakértője, összesen körülbelül 160 fő részvételével tartott szakmai értekezletet Szakolyban a Magyar Közigazgatási Kamara Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tagozata. Mint azt Győri András szakolyi jegyzőtől, a kamara elnökétől megtudtuk, az értekezleten előadásokat hallgattak a résztvevők az önkormányzati törvény módosíSajtótájékoztatót tartott Adám László és dr. Csányi Sándor, az OTP vezérigazgatója tegnap 10 órától Nyíregyházán. Ezen a napon került sor az új mátészalkai fiók hivatalos megnyitására, bár az gyakorlatilag már néhány hete üzemel. Az új épületben kilencszáz négyzetméteren negyven dolgozó áll az ügyfelek rendelkezésére. Itt helyezték üzembe a megye második bankjegykiadó automatáját, amely már pénzbefizetésekre is alkalmas, valamint széfet is lehet ezentúl Mátészalkán bérelni. A kisvárdai és a mátészalkai egység kiemelt környék lesz, amelyek vonzás- körzetükben fontosabb döntésekre is jogosultak. Az OTP távlati tervei között szerepel egy olyan új információs hálózat kiépítése, amely budapesti központon kérészül az országban minden fiókot összekapcsolna. így lehetővé válik, hogy a nyíregyházi betétről gond nélkül lehessen Győrben is pénzt lehívni vagy befizetni. A megyei fiókok közül csak Tiszalök, Nagykálló és Csengersima központok szorulnak korszerűsítésre. Magyartásáról és az ezzel járó közigazgatási feladatokról. A törvénymódosítással kapcsolatos kérdésekről dr. Szabó Lajos, a Belügyminisztérium Önkormányzati Főosztályának vezetője, míg az ön- kormányzati képviselők és polgármesterek választásáról dr. Pálffy Ilona, a BM Választási és Informatikai Főosztályának helyettes vezetője tartott előadást. országon a lakossági betétek 67-70 százalékát az OTP-nél helyezik el, míg vállalati vonalon tíz százaléka a cég részesedése. Az előbbit megtartani az utóbbit növelni szeretnék, tudtuk meg a tájékoztatóból. Már megjelent az OTP forintkártya, melyet egy szintén Euro-, devizakártya követ, ezzel már külföldön is lehet vásárolni. Jövőre ezek viza forint és devizakártyával fognak bővülni. A Bessenyei György Tanárképző Főiskola hallgatói után már a kórházi dolgozók is OTP- kártyán kapják majd a fizetésüket. Tervezik-e más cégeknél is a rendszer bevezetését, és mi ebből az OTP haszna, kérdeztük Ádám Lászlót. — Igen, folynak a tárgyalások a mező- gazdasági és az egészségügyi főiskolával, vidéki kórházakkal és általában az önkormányzati intézményekkel, valamint százhúsz főnél több dolgozóval rendelkező üzemekkel. Hasznunk ezen igazából nincs, üzleti kapcsolatok megteremtése, valamint a kártyarendszer meghonosításán keresztül a betétesek számának növelése a cél. HAVI FIZETÉS AZ AUTOMATÁBÓL MEGKÉRDEZTÜK A POLGÁRMESTEREKET Ma öt megyénkbeli település polgármesterének tettük fel a megszokott kérdést: Indul a választásokon, vagy sem? Csorna Tiborné — Nyírkércs igea Molnár Antal — Nyírgyulaj nem döntött Molnár Sándorné — Nyíribrony igea Ratkós Mihály — Nyírtelek igea Hódi Miklós — Őr igea (SDK IZEI FORINTOT AKARTAK Pár nappal ezelőtt Baktalórántházán a Fenyvescsárda melletti parkolóban az esti órákban megállt egy nyíregyházi személy- szállító kisiparos pihenni a bérelt Opel személygépkocsival. Kis idő múlva azt vette észre, hogy megállt mögötte egy másik kocsi. Kiszállt belőle két személy: a két férfi közül az egyik közvetlenül odalépett a kocsihoz és azt mondta, hogy nincs probléma, adjon ezer forintot, mert ő bandita. Egyébként oroszul beszéltek. Választ sem nagyon várva a taxist orrba is vágták, és megpróbálták a kocsiból kihúzni. A sértett megpróbált védekezni, és a koORVOSOK SZÁLKÁN A Magyar Anaesthesológiai és Intenzív Therápis Társaság Észak-magyarországi szekciója, Mátészalka Város Területi Kórház és új Anaesthesiológiai és Intenzív Therápiás osztályának megalakulása, valamint Mátészalka város 25 éves évfordulója alkalmából október 21-én Tudományos ülést tart Mátészalkán a művelődési központ színháztermében. A Tudományos ülés programjában - az ország különböző részeiből érkező - neves szakemberek tartanak előadásokat, melyeket a résztvevők szakmai vitája követ. csiban lévő kis seprű nyelével ütötte őket, de nem sok eredménnyel. Aztán csak sikerült nekik kihúzni a szerencsétlen férfit a kocsiból, és az a földre került a jármű mellé. Közben odajött egy harmadik személy is, aki az Opellal elszáguldott. Volt egy negyedik utas is az ukrán kocsiban, de az, amikor látta a dulakodást, elmenekült a helyszínről. Az ütlegelés tovább folytatódott. Ekkor ért oda a bak- talórántházi rendőrőrs munkatársa - Ricsóka András zászlós -, aki látta a mellette vészvillogóval elhúzó Opelt. (A vészvillogót még a taxis kapcsolta be, amikor látta, hogy bajba került). Valamint azt is látta, hogy a parkírozóban dulakodás folyik. Határozott intézkedésének köszönhetően a két ukrán támadót rövid időn belül megbilincselte és előállította. A kocsit a támadás helyétől nem messze megtalálták, az a személy, aki elvitte és otthagyta, nagy valószínűséggel hazament Ukrajnába. A sértett elmondása szerint többféle érték is hiányzott belőle. Később elfogták a negyedik személyt is, aki nem vett részt a támadásban, őt a kihallgatás után elengedték. (Folytatás a 2. oldalon) KÁRTYATRÜKK Kezdetben voltak a végtelenített telefonkártyák, de a készülékek átállítása véget vetett kérészéletűknek. Ügyeskedők azonban voltak és lesznek. A legújabb módszer a lejárt kártyát újracsomagolják és az utcán eladják Hogyan védekezhet az egyszerű vevő, erről Kovács Attilánét, a MATÁV kártya-termékmenedzserét kérdeztük — A probléma nem globális, mindössze a főváros néhány aluljárójában fordult elő. hogy lejárt kártyát árultak A kártya újracsomagolása bonyolult, utcán próbálják eladni őket, mozgóárusok pedig csak Budapesten vannak de ők névre szóló. MATÁV feliratú kitűzővel vannak ellátva Az országban 7000 helyen lehet telefonkártyát beszerezni, és ezek mindegyikére ki van téve az árusítást jelző embléma Ha ilyen helyen vásárolunk, nem érhet bennünket kellemetlen meglepetés. ÍMI LESZ VELED TÓKUCKÓ?] Itt-ott beszélik, hogy a Tókuckó Gyerektáboroztatási és Továbbképző Központ kollégiummá avanzsálódik. Ha ez valóban megtörténne, tovább csökkenne Sóstó amúgy is megtépázott varázsa. Van-e értelme a funkcióváltásnak? Kinek áll érdekében, hogy ezt az elképzelést végrehajtsák? Erre keressük a választ László Gézáné igazgatóval.- A funkcióváltásnak semmi értelme nincs. Negyven főnél több diákot csak nagy rombolások árán tudnánk fogadni. Nagyon szerencsétlen elgondolás lenne ilyen kis létszámú kollégiumot üzemeltetni, az átalakítás pedig lehetetlenné tenné a nyári alapfunkció ellátását. Az önkormányzat tizenötmilliós támogatásához bevételeinkből hozzáteszünk még tizenegymilliót, ennyi az évi költségvetésünk. Ha kollégium lesz, ez a bevétel megszűnik. Olyan sok közérdekű szolgáltatást nyújtunk, hogy megszűnésünk esetén — e szolgáltatásokat pótlandó — sokkal többet kellene költenie az önkormányzatnak. — Ez az anyagi oldal, itt a számok beszélnek. — Az igazi vesztesek az eddigi téli és nyári vendégeink. Alapfeladatunk a gyermeküdültetés és a nyári napközi. Nyáron kéthetes turnusokban nyolc héten keresztül fogadjuk a gyerekeket. Nagy programválasztékot kínálunk: kulturális rendezvények, sport, kirándulás, környezet- védelmi programok, úszásoktatás, tánctanulás. A környékbeli táborok lakói számára vállaljuk az étkeztetést. Áprilisban és szeptemberben végezzük az elő- és utómunkálatokat. Októbertől márciusig kezdjük az üzletszerű működést. Folyamatosan fogadunk konferenciavendégeket, sportolókat, külföldieket és belföldieket egyaránt. Nagyon sok önkormányzati rendezvény vendégeinek adunk helyet. Itt szállnak meg a Nyírségi Ősz vendégei, és még lehetne sorolni. Kiállításoknak adunk helyet, termékbemutatóknak tudunk reprezentatív teret biztosítani. Hetven fő számára van szálláshelyünk, de akár háromszáz fős rendezvényt is vállalhatunk. Jó kapcsolatunk van a fegyveres testületekkel is, cégekkel, pártokkal, társadalmi szervezetekkel. Tizen hét éve működik hat héten keresztül a nemzetközi művésztelep. El kellene, hogy maradjon az éremművész-találkozó, a cigány tánctábor, a bábtalálkozó. Komoly emberek találkoztak itt, akik növelték Nyíregyháza és Sóstó hírnevét. Európa minden országából volt vendégünk. Még Dél-Amerikából is. Elég pusztítást végzett már Sóstón a privatizáció, nem lenne jó, ha az önkormányzat is folytatná a sort — saját tulajdonával. LEBONTJÁK A PAVILONSORT A Sóstói úti öreg tölgyek tövében, a kórház bejárata mellett apró bódék sorakoznak. Az egyikben újságot, a másikban gyümölcsöt, a harmadikban virágot lehet kapni. Ám ez sajnos lassacskán már csak múlt idő. Az önkormányzat lebontásra ítélte a beteglátogatók szemében oly közkedvelt pavilonsort. Végigjártuk a kis üzleteket, meghallgatva a tulajdonosok véleményét. Koczka Lászlóné - újságos: — Már egy éve rebesgetik a bontást, de nekünk eddig konkrétan még nem szóltak. Ez a sor 1991-ben épült. Akkor a Parkerdészetnek, aki a terület tulajdonosa, csak az volt a kikötése, hogy a bódék arculata a profilunknak megfelelő legyen. — Önök mit szólnak ehhez a bontási ügyhöz'.' I urdu lók a szomszéd árus standja felé. Koós Miklósáé — zöldséges: — Kitolás az egész. Ez az egyetlen megélhetési lehetőségünk van, és ezt is el akarják venni tőlünk. De nem baj. Majd odaköltözünk az önkormányzathoz, fizessék ők a csekkjeinket. Évekig nem volt problémánk, csak most pattognak. És akkor még mindenütt az mondják, hogy támogatják a vállalkozókat. Hát egy büdös nagy francot! — Mihez kezdenek, ha lebontják a sort? Ruff György - büfés: — Nem tudom. Ez a hely 25-30 embernek ad munkát, megélhetést. Itt a környéken más bevásárlási lehetőség nincs, szerintem szükség van ezekre a bódékra. Havonta fizetjük a bérleti díjat a Parkerdészetnek, nem is igazán értjük, hogy kapcsolódik a dologhoz az önkormányzat. Ők ugyanis új pavilonsort akarnak ide építeni. De ha megkapjuk a végzésről a papírt, úgyis fellebbezni fogunk. —Mit gondolnak, az új üzletekben Önök is újra tudnák kezdeni a munkát? - kérdem, miután már a tulajdonosokból egész gyűrű áll körülöttem. Gál Zoltán - virágboltos: — Mi szívesen belevágnánk, de nem sok jót jósolhatok magunknak. Bár az új épületeknél biztosan nekünk lesz elővásárlási jogunk, az üzleteket úgysem fogjuk tudni megfizetni. Valószínű, hogy a bérleti díjért is tetemes summát fognak kérni. Dehát ebben azegész ügyben úgysem mi döntünk. Por Katalin - büfés: — Hogy mit szólok ehhez az egészhez? Nem találok rá szavakat. Két kicsi gyerekem van, nem tudom, miből fogunk megélni. Eddig csak pletykaszintű volt, de most azt mondják, a választások után eldől a sorsunk. Mi minden szó nélkül átépítenénk olyanra ezt a sort, amilyet ők előírnak, de az önkormányzatnak persze ez nem jó. Egyébként nehogy azt higye, hogy olyan bődületes haszon van egy ilyen bódén. Nincs luxusnyaralónk, meseautónk, csak mindennap kenyerünk. Az éremnek természetesen két oldala van. Jövő pénteken elolvashatják az önkormányzat illetékeseinek véleményét is lapunk hasábjain.