Új Kelet, 1994. október (1. évfolyam, 163-188. szám)

1994-10-18 / 177. szám

1994. október 18., kedd KÜLFÖLD-BELFÖLD ÚJ KELET Töprengések a cumisüveg mellett Melegvíz kis hibával... Most, hogy tetőfokára hág a nadrag- szorítósdi, s föl kell készülnünk, hogy az ősszel számolatlanul siklunk át az öv lyu­kain, nem árt számbavenni a tartalékokat. Ami a mi háztartásunkat illeti, a víz - és főleg a melegvízfogyasztásban nagy le­hetőségeknek kell még lenni — ez a szi­lárd meggyőződésem a legutóbbi számla kézbesítésekor kérgesedett ki. Rögvest fi­gyelni kezdem, és számtalan rossz szoká­son értem tetten magam. Feltűnt például, hogy rosszul tűröm a szennyes edényt, s nem átallom egyetlen kávésbögréért, sőt egy gyümölcsevésre befogott, tehát alig használt kistányérért megnyitni a csapot. Módszeres átszoktatásnak egyelőre nem vetettem alá magam, de szokom a gon­dolatot, hogy télen újságpapír fölött eszem a mosatlan szőlőt... De fordítsuk komolyra a szót, azért nem sanyargatom magam a szokásaim gyö­keres megváltoztatásával, mert kialakult az a meggyőződésem, hogy a takarékosság nem egyszerű rajtam múlik. Nem csak. íme a példa a könnyebb érthetőség ked­véért. Leveszem szememfényéről, gyer­mekemről a kakis pelenkát, felnyalábo- lom, s meg sem állok vele a fürdőszobáig. All az ártatlan a kádban, csepp lábacs­történt. Hanem tegnapelőtt, tegnap, ma, és holnap csak azért nem így fog történni, mert már azelőtt meg fogom nyitni a csa­pot, hogy levenném a gyerekről a kakás pelenkát. Az ügy lényegét tekintve azon­ban ettől nem változik semmi. Magyarul, napközben soha sincs normális melegvíz­szolgáltatás a házban. És gyarkan este sem. Mert mos jut eszembe minapi huzavonánk, hogy ki menjen előbb zuhanyozni tudván, hogy csak az tusol melegben, aki má­sodiknak megy. Most, hogy azokkal a bűvös vízórákkal tiszta helyzet teremtődött a fogyasztás oldaláról, az ember óhatatlanul kényesebb lett a szolgáltatás színvonalára. Már gon­doltam rá, hogy szólok a közös kép­viselőnek, de egyrészt olyan szimpatikus ember, hogy nem akarok neki kellemetlen­kedni, másrészt hiányzik belőlem a meg­győződés, hogy ő tenni tud valamit. Ha egyáltalán komolyan veszik a szolgáltatók észrevételét, akkor valószínűleg elvará­zsolják valami műszaki magyarázattal a nagy hőveszteségről, hogy ha kevés fo­gyasztó használja éppen a rendszert.... Csakhogy én itt valami másra gyanak­szom. Mert szerintem arra a hővesz­teségre, pontosabban annak megakadá­lyozására is kell lenni valami para­káival tapickol a hideg zománcon, én, az anyja pedig ahelyett, hogy megsza­badítanám végre méltatlan helyzetéből, és lemosnám végre a teljesen kakis popsiját, folyatom a vizet. A hideg vizet — a me­legvíz csapból. Számolatlanul nyeli a le­folyó a semmire nem használt ivóvíz minőségű hideg vizet. A vízóra meg méri. Én a fogyasztó pedig fizetek! Úgy, mintha elhasználtam volna. Pedig nem. Ennek a kisfiam a megmondhatója, hisz együtt néztük, hogy nyeli el a tiszta, cseppet sem kakis vizet a lefolyó. Játszot­tunk is közben az igaz, de csak azért, hogy ne legyenek olyan kínosak a várakozás percei. És mihelyt meleg víz jön a me­legvíz csapból, rögtön a lényegre tértünk. Hogy a példám egyértelmű legyen, sietek hozzátenni, hogy az eset nem tegnap méternek.... S ez így egy ördögi kör, mert a helyzet az, hogy a takarékos ember minél ritkábban nyitja meg a melegvíz csapot, a rendszer annál jobban lehűl, s annál tovább kell majd folyatni az ivóvíz minőségűt, hogy meleg legyen a víz, s ha tovább nyúz­zuk azt a nadrágszíjat, akkor még ritkáb­ban nyúlunk a melegvízhez.... stb., tetszik érteni? Szóval szerintem a spirálnak úgy lehet­ne végetvetni, ha a szolgáltató melegvizet szolgáltatna langyos helyett. Mert ebben a mostani langyos melegvíz-helyzetben ne­hezen tudom értelmezni a víz-és energia­takarékosságra való hangos buzdításokat. A takarékosság végül is kinek az érde­ke? És kinek hogyan érdeke? Biztos, hogy mindannyiunknak egyformán? InfoNet Egy régi és újraválasztott, egy régi és nem újraválasztott és egy nagy öreg politikus (Helmuth Kohl, Boross Péter és Francois Mitterand (Csíki László szobrászművész karikatúrája) A csábítás trükkjei Köddé vált milliárdok Az egyedülálló komlói asszony fel­vette a kölcsönt. Fedezetül lakását adta, vállalva, hogy ha nem törleszt, kiköltö­zik két gyermekével az utcára. így fize­tett be egy nagyobb összeget az újság­ban meghirdetett csillagászati kamat reményében. Eddig a szegénység szo­rongatta, most azt remélte, hogy ő lesz az ügyes. Pár hónap múlva minden összeomlott. Se tőke, se kamat, csak az adósság. Idén december 31-ig el kell hagyni két gyermekével együtt a la­kást. A komlói asszonynak sok ezer társa van szerte az országban. Kisemberek és kistőkések futnak a pénzük után külön­böző rekordkamatokat ígérő, és egy ideig ugyan fizető, de később a tőkebe­fektetést is eltüntető pénzügyi vállalkozá­sok miatt. Egyes becslések szerint mint­egy 30 milliárdnak veszett így nyoma. Hiteles, pontos szám még nincs, nem is lehet, mert nem minden becsapott jelent­kezett még, s egyetlen ügyben sem szüle­tett jogerős ítélet. Néhány vállalkozást, amely ellen eljárás idnult, a nyilvánosság előtt is megneveztek. (Oninvest, Uni- geston, T and KG.) Újlakiné dr. Szabó lldiklótól, az Álla­mi Bankfelügyelet jogi osztályának vezetőjétől megtudtuk, hogy pillanat­nyilag 280 vállalkozás vár még arra, hogy nagyító alatt vizsgálják meg: nem folytatnak-e tiltott pénzügyi tevé­kenységet. (Ilyen például a betétügylet is.) Az élet fintora, hogy ez év január 15- ig még csak büntetni sem lehetett a til­tott pénzügyi tevékenységet. Most már igen: vétségnek)!) számít, s a kiszabható büntetés felső határa 2, azaz kettő esz­tendő, függetlenül attól, hogy milliókról vagy milliárdokról van-e szó. (A tiltott pénzügyi tevékenység mel­lett a BTK régen ismeri a csalás fogalmát. Ennek két fő kritériuma van: más tévedésbe ejtése vagy tévedésben tartása és a jogtalan haszon mint cél. A büntetés az okozott kár mértéke szerint differen­ciált: különösen nagy kár esetében a té­tel nyolc év is lehet. Ha ez a két fő kritéri­um bizonyítható a kötött szerződések alap­ján, a rendőrség csalás miatt indít eljárást. A probléma azonban az, hogy kellően ravaszul megfogalmazott szerződések esetében a csalás nehezen bizonyítható, és a bíróság elé csak a tiltott pénzügyi tevékenység kerül.) Az Állami Bankfelügyelet szerint leg­jobb megelőzni a bajt. Újlakiné dr. Szabó Ildikó szerint tudomásul kell venni: nincs olyan tisztességes üzleti lehetőség ma Magyarországon, amely haszonként a banki kamatok többszörösét ígérhetné. Nem lehet hinni a jó barátnak, szomszéd­nak sem, aki befizetett egy pénzügyi tanácsadó cégnek — a megfelelő szer­ződés után x ezer forintot — ,és már har­madik hónapja kapja a befizetett tőke után a 10 százalékos kamatot, s most valódi jóakarattal ajánlja neki is ezt a lehetőséget. Akik milliókkal akarnak eltűnni, tudják, hogy ha az első hónapokban nem fizet­nének, akkor azonnal lebuknának. Az első körökben így kisebb lesz ugyan a hasznuk, de bőven megéri, mert azok, akik már megkapták az első kamatokat, jó szándékú propagandistáivá válnak a rossz ügynek, s példájuk hatására az óvatosabb, nagyobb pénzű emberek is beszállnak a tőkéjükkel. Aztán egyszer csak pénz helyett udvarias, késedelmet jelző levél jön, utána pedig semmi. Keresik a vállalkozást, a vállal­kozót, de nyoma veszett. Se iroda, se em­ber. Újlakiné dr. Szabó Ildikó arra is felhív­ja a figyelmet, hogy a tájékozatlan em­bereket meg tudják téveszteni még a való­di, hivatalos pecsétekkel is. Az 1991-es LXIX. törvény 18-féle pénzügyi te­vékenységet határoz meg: egyeseket en­gedélyhez köt, másokat csak bejelenté­si kötelezettség terhel. Ha például valaki bejelenti az Állami Bankfelügyeletnél, hogy szabályosan létrehozott vállalkozása — a törvény szövege szerint — befekteté­sen keresztül történő tőkejuttatással és eh­hez kapcsolódó tanácsadással kíván foglalkozni, akkor ezt ők a törvény előírá­sainak megfelelően tudomásul veszik, s levélben vissza is igazolják. A jogban járatlan ember pedig az ilyen visszaiga­zolást az engedéllyel egyenértékűnek találja Sokan dőlnek be a beígért külföldi kölcsön trükkjének. Számos jó ötlet he­ver ugyanis még tőke híján kihasználat­lanul, pedig kivitelezése akár a belföldi, akár a külföldi piacon szép sikert hoz­na. De ki ad hitelt? Ilyenkor jelennek meg a szélhámosok, lehetőleg egy külföldön létrehozott fantomcég bank­számlaszámával. ígérik: 8 százalékos vagy kamatmentes hitelt szereznek, mondjuk Németországból. Amit előre kémek: a kért kölcsönösszeg 1-5 száza­léka. Ez igazán méltányos, ugyebár? Utána megkötik a szerződést, amelyben szerepelnek a kölcsönkérő és a a ju­talékért hitelt kereső cég adatai, de olyan apróságok, mint hogy melyik külföldi befektetőtől, melyik banktól vennék fel a kölcsönt, az már hiányzik a szerződésből. A számlaszám viszont nem, ahová át kell utaltatni a jutalékot. A kölcsönt kereső fizet és vár. Sürget, majd tovább vár. Aztán kap egy levelet itthonról vagy külföldről: sajnos, a hitelt nem tudják biztosítani. Az a bizonyos 1-5 százalék pedig elúszott, az átutalá­sok bonyolult rendszerében már talán egy harmadik külföldi bankszámlán van, utolérhetetlenül. Újlakiné dr. Szabó Ildikó szerint a csábítás trükkjei fenyegetik mindazokat, akik jó ötleteik megvalósításához tőkét, vagy tőkéjükhöz jó befektetést keresnek. Az Állami Bankfelügyelet folyamatosan végzi vizsgálatait a kisbefektetők érde­kében is, de minenkinek ajánlja, hogy lényeges pénzügyi döntése előtt fordul­jon a témát naprakészen ismerő jo­gászhoz. Mert a szegénység kényszere vagy a tehetősek mohósága azt ered­ményezheti, hogy önpusztító kalandba keveredhet bárki, akárcsak a komlói asszony. Némethy Gyula Ki fogja Kínát táplálni? Remény a palackban Jön az ismerősöm, adjak neki taná­csot, milyen vállalkozásba kezdjen. Pénze 150, mármint ezer. Mondom neki, hogy mire nem elég ennyi pénz. Nem ezért jött, azt mondjam meg, hogy mire elég, arra kíváncsi, hogy mit csi­náljon. Palackos boltra elég, de azt nem javaslom. Annyi van belőlük, mint égen a csillag, ahol ő lakik, ott a szom­széd utcában is, meg a másodikban, meg a harmadikban, meg a templom, meg a posta, meg az ABC mellett. Las­san a palackosok mellett is lesz egy másik palackos. A forgalom gyér. a haszon minimális, a nyitvatartás végtelen, adózni kell, csupa hátrány. Végighallgat, aztán mondja, hogy akkor palackost nyit. Úgy látszik, hogy amikor jött, már akkor elhatározta: azt fogja csinálni, amit nem tanácsolok. Eltelik két hónap, amikor újra találkozunk. Még most járatódik be az üzlet — mondja. Újabb két hónap után: gyenge. Azóta eltelt több mint egy év. A for­galom gyér, haszon kicsi, már adózni is kellett, de ismerősöm rendületlenül ül a palackosában, várva az isteni csodára, a sok vevőre, az alacsony nagykerárra, a magas haszonra, a mini- máladó meg a személyi jövedelemadó eltörlésére. Mondhat neki akárki akár­mit, ő bízik és kész. Tanácsot már régen nem adok neki. Ha találkozunk, akkor sok szerencsét kívánok, és tisztelem kitartásáért és a töretlen hitéért. Nant. Ha Kína elveszti azt a képességét, hogy önmagát táplálékkal ellássa, ez az egész világ ellátási helyzetét érinteni fogja. Kína lakossága 14 millió emberrel nő évenként. A bérek is rekordütemben nőnek, minek folytán a húsfogyasztás is gyorsan nő. Az alacsonyabb keresetű emberek elsősorban a változatosabb étkezésre költik a többlet­pénzt, a monoton táplálékról, amelyben a kalória hetven százalékát a rizs adja, a mind több hús, tej és tojás fogyasztására térnek át. 1978-ban, amikor a kínai gazdasági re­formok beindultak, a gabonának csak 7 százalékát használták fel állati takar­mányként, 1990-ben már 20 százalékát. Ezt elsősorban a sertéstenyésztés vette fel. Ma már a marhahús és a baromfi iránt is növekszik a kereslet. De a nagyobb húsigény nagyobb gabonaigényt jelent. Ha a gabonatermelés nem képes az étvágy- gyal lépést tartani, az élelmiszerárak hamar magasra szöknek. Idén év elején Kína 35 legfontosabb városában 41 száza­lékkal emelkedtek a gabonaárak, mielőtt a kormány elejét vette a pánikszerű felvásárlásnak azzal, hogy a tartalékokat felszabadította. Az élelmiszertermelési ka­pacitás csökken Kínában: a termőföldek egy része ugyanis kiesik a mezőgazdaság­ból. Ez a folyamat Japánban a század közepe óta oda vezetett, hogy az importált gabona ma már a fogyasztás 77 százalékát teszi ki. Még a császár is kaliforniai rizst eszik. Ha egy 120 milliós ország a világpiac­hoz fordul, sebaj. De az 1,2 milliárd lako­sú Kína? Ezt nem győzi az amerikai és más export. így az élelmiszerárak mindenütt fel fognak szökni. A potenciális gabonahiány az egyik legnehezebb kérdést veti fel, amellyel a világ vezetői valaha is szem­bekerültek: ki fogja Kínát táplálni? Feltételezhetnénk, hogy Kína hatalmas földterületeiben rejlik a megoldás. Csak­hogy e földterület nagy része száraz és ter­méketlen. A termékeny földek viszonylag kis területre koncentrálódnak: a déli és a keleti part mentén folyóvölgyek hosszú sorára. De ezen a területen él a lakosság zöme is. A termőföldön kell tehát háza­kat, utakat építeni is és gabonát termesz­teni is. 1990-ben Kína 329 millió tonna gabonát termelt, és 335 millió tonnát fogyasztott el. 1990 és 2030 között gabonatermesz­tése legalább 20 százalékkal vissza fog esni. Ha tehát csak a feltételezett né­pességnövekedést vesszük figyelembe, és nem a fejenkénti fogyasztásnövekedést, akkor ezen időszakban 479 millió tonnára nő a gabonaszükséglet. Emellett az új­gazdagok nem fognak lemondani a több marhahúsról. Ha a mai 300-ról 400 kilo­grammra nő a fejenkénti fogyasztás, ak­kor a gabonafelhasználás 641 millió ton­na lesz. És a behozatal 378 millió ton­na. Ki tudna ennyi gabonát termelni? Sen­ki. Annak a 200 millió tonnának, amelyet 1980 óta évente átlag exportáltak, majd­nem a fele az Egyesült Államokból szár­mazott. A következő négy évtizedben előreláthatólag 95 millióval nő az ameri­kai lakosság lélekszáma. Az amerikai többlet gabonatermelés nagy részét tehát otthon fogják felhasználni. A világ más részein nagy hiányok várhatók. Az eljö­vendő óriási kínai gabonahiány heves versengéshez vezet majd a korlátozott kínálatért. Ez fel fogja hajtani a ga­bonaárakat, s mind a gazdagok, mind a szegények fogyasztása csökkenni fog. A világgazdasági létra alsó fokain állóknak komoly problémává válhat az élelem­ellátás. Lester Brown, a Worldwatch Institut elnöke

Next

/
Oldalképek
Tartalom