Új Kelet, 1994. október (1. évfolyam, 163-188. szám)
1994-10-18 / 177. szám
UJ KELET m MEGYÉNK ELETEBOL 1994. október 18., kedd 5 Mátészalka egyik inpozáns lakóépülete elé ismeretlen okból épült a képen látható tákolmány Pénzes László felvétele Nekem szegezték a pisztolyt Forradalmi város volt 1956-ban Nyírbátor. Az akkori események szereplői közül sokan már nem élnek, akik viszont még nyugdíjas éveiket koptatják, hallgatnak, mert valami miatt ma is félnek. Nem csoda, hisz Sz. Károlyt, aki a nyírbátori börtönből kis csapatával kimentette az ott fogva tartott politikai foglyokat, tönkreverték a pufajkások, karhatalmisták, rendőrök. Most, hatvannégy évesen, majdnem magatehetetlen állapotban egy szociális otthonban él, amire kevés nyugdíja épphogy elég. Kórlapján ismeretlen eredetű agysorvadás szerepel. Lehet, hogy erről az ismeretlen eredetről az egykori verőlegények többet tudnának mondani. Tripánszki János nem tud semmiféle hőstettet elmondani magáról, mégis megszenvedte ötvenhatot. — Huszonkilenc éves voltam ötvenhatban, pár évvel a katonaság után, másfél évvel a nősülést követően —- fogadta kézfogásomat a ma is markos parasztember. Felmentem a főtérre, és láttam, hogy az egyik tanknak erre áll a csöve, a másiknak meg arra. Amikor kezdtek menekülni az emberek az oroszok elől az országból, Elek nagybátyám az utcán a kezembe nyomott egy csomagot, azzal, hogy dobjam el a határban. Amikor kibontottam, akkor ijedtem meg, mert kézigránát és géppisztolytöltény volt benne. Elástam jó mélyre, hogy senki ne találja meg. Két év múlva a határban gabonát vetettem, megálltam ebédelni, amikor az akácosból egy csomó ember jött elő. Nekem szegezték a pisztolyt, és felszólítottak, dobjam el a kést, de még a szalonnát is, és elvittek Nyíregyházára. — Egy hétig voltam sötétzárkában, utána nyolc hónapig magánzárkában. Szabaduláskor azt mondták, az elvtársak a szájukat befogják, mert ha ide visszakerülnek... Én azóta is hallgatok, és most is csak annyit mondok, volt ott elég, nemcsak nekem, másoknak is. Otthona a füstös presszó Andris, a céltábla Ajándék védőoltás A magyar egészségügy Amerikából kapott ajándékba olyan oltóanyagot, mely egy speciális kórokozó ellen nyújt védelmet. Ez a kórokozó egyes esetekben súlyos csecsemőkori agyhártyagyulladást okozhat. Aktív védőoltásként adják, serkentve így a szervezetet az ellenanyag-képzésre. Dr. Hangyái Zsuzsától, az ANTSZ osztályvezető-főorvosától megtudtuk, annak ellenére, hogy ez a kórokozó nem szükségszerűen okoz megbetegedést, Amerikában kötelező védőoltás. A vakcinát olyan fekvőbeteg-intézetek kapják, ahol ez speciálisan szükséges, általában a klinikák. Legveszélyeztetettebbek az immunhiányos és a daganatos csecsemők. Az oltóanyagot speciális esetekben szakorvosok is igényelhetik az Országos Közegészségügyi Intézettől. F. S. J. Andris 21 éves. Súlyos oligophreniás. Szellemi fogyatékos. Előreugró, hatalmas álla, dülledő, mongol vágású szeme árulkodik betegségéről. Felnőtt koráig a nagydobosi speciális intézet nevelte, óvták minden csalódástól, az élet minden nehézségétől. Kikerült a nagybetűs életbe. Azóta keresi a helyét a világban... A mátészalkai presszó még csendes, korán van. Csak néhány csellengő, öreg bútordarab tartózkodik a füstös helyiségben. Andris egyedül ül egy asztal mellett, fején Walkman fülhallgatója, szájában cigi, előtte egy pohár kóla. Halkan dudorászik. Általános kábultságából néha-néha felriad, és ilyenkor mond valamit a csaposnak. Szavát súlyos beszédhibája miatt nem nagyon lehet érteni. A csapos ilyenkor ilyesmiket válaszol: „Igen, Andris. Dehogy, Andris. Ülj csak, Andris”. Néhány fiatal lány lép a helyiségbe. Diákok, és szórakozni vágynak. Andris szeme felcsillan, jól ismeri őket. Mindennap itt szoktak találkozni. A lányok leülnek, eléjük kerül néhány sör, kóla, cherry stb. Andris átül hozzájuk. Beszélgetni kezdenek. — Van barátnőd, Andris? Bólint, hogy van, de a nevét nem árulhatja el, mert ő lovag. A lányok nevetnek. Összesúgnak a háta mögött, ha nem figyel. Andris előhalász a zsebéből egy kis gumilabdát, az egyik lány elkapja, és azt ajánlja a fiúnak, hogy labdázzanak. Leejti a földre, és Andrisnak el kellene kapnia a fölpattanó labdát. Ez a súlyos mozgáskoordinációs hiba miatt szinte lehetetlen. Újból kinevetik. Miután minden ízléstelen tréfát végigcsináltak a szerencsétlennel, felállnak, és hazamennek, mint akik jól végezték dolgukat. Andris társaság nélkül marad. Odaül hozzám, mert utál egyedül lenni. Beszélgetni kezdünk. Elmondja, hogy az intézetben jobb volt, de onnan is megszökött többször. Most egyedül van, és nem csinál semmit. Minden este itt van, és lányokkal ismerkedik. Ahogy ő mondja: „csajozik”. Megkérdezem, hogyan él, mit csinál. Azt mondja, hogy itt szokott esténként segíteni bezárni. Majd bizonygatni kezdi, hogy ő nem fogyatékos, hanem teljesen ép. Nehézkes beszéde ellenére kihámozom, mit is akar mondani, majd, hogy szavait alátámassza, ingatag mozdulatokkal táncolni kezd: „Nem vagyok fogyatékos!!!” Aztán kérés nélkül a partvis után nyúl, szó nélkül felsepri a presszót, felrakja a székeket és elindul az éjszakába. Ki tudja, hova... IMI Az alábbi eset úgy tíz-tizenöt évvel ezelőtt történt egy Szabolcs megyei község termelőszövetkezetében. A tsz raktárosa egy akkor ötven év körüli férfi volt. Igazi nevéről nem tesznek említést a történet hiteles elbeszélői, a lényeg, hogy a háta mögött mindenki csak Pusztainak nevezte. Pusztai bácsi azon kevesek közé tartozott, akik a tsz-ben párttagnak mondhatták magukat, és ő erre fenemód büszke is volt. Amikor a munkások kérdezték tőle, hogy: „Pusztai bácsi! Magának mi a feladata a pártban?”, akkor titokzatosan csak ennyit mondott: „Gyerekek, nekem meg van mondva, hogy amit látok meg hallok, azt nekem el kell mondani a párttitkárnak!” Ez a „kiszólás” valamennyire jellemzi Pusztai bácsit. Hogy teljesebb képet kapjunk róla, íme: Megépült a szövetkezet várva várt gabonaszárítója. Az építmény körülbelül tizenöt méter magas lehetett. Egy kis csoport beszélgetett a szárító tövében, mikor észrevették, hogy közeledik Pusztai bácsi. Ekkor egyikük fennhangon megjegyezte: — Te Jani! Én nem mernék felmászni a tetejébe azon a keskeny létrán. — A Jani nevezetű rögtön kapcsolt és rávágta: — Hát, elég bátor vagyok, de bizony én sem mernék felmenni. Aztán már látták, hogy Pusztai bácsi rohan a létra aljához és kapaszkodik fölfelé. Kis idő múlva a magasból kiáltotta kissé remegő hangon: — Látjátok, én itt vagyok! Fel mertem jönni! Látjátok? Én vagyok a legbátrabb! Aratás. Dolgoznak a kombájnok, hordják a vizet a zsongárok. Szokás szerint veszekednek az aratókkal, hogy meleg a víz, ihatatlan, hozzanak másikat, vagy kiborítják. Persze a zsongámak is megvan a fegyvere a kötekedő munkásokkal szemben. Figyelmezteti, hogy ha mégegyszer kiborítja a vizet, akkor a legközelebb esedékes „kisdolgát” nem a fasorban végzi el. Pusztai a párttag Kisteherautójával Pusztai bácsi is a fasorban hűsöl, ő képviseli a műszaki személyzetet. Eljön az ebédidő. A munkások között mindig van legalább egy tréfacsináló kópé, és a legtöbbjük kedvvel belemegy a mókába. Ebéd közben az ügyeletes mókamester beszédbe elegyedett Pusztai bácsival. — Pusztai bácsi! Mi kell ahhoz, hogy valaki párttag lehessen? — Hát fiam, nem lehet akárki párttag. Ahhoz nagyon okosnak kell lenni! — Én úgy szeretnék párttag lenni. Intézze már el, hogy felvegyenek a pártba! — Mondtam már, hogy nem vesznek fel akárkit. Nem olyan egyszerű az. — De hát maga a párttag, maga el tudná intézni! — Nem lehet, fiam. Nekünk okos, tanult emberek kellenek. Erre felpattant ültéből a kérvényező és sírva kiáltotta: — Na ha nem vesznek fel a pártba, akkor nincs értelme az életemnek! Megyek és beleugrok a kiásatlan kútba! Kiásatlan kút alatt a mintegy húsz méterre lévő betongyűrűt értette. Ránézésre tényleg úgy nézett ki, mint egy kút, csak hát a határt ismerő emberek tudták, hogy az ottfelejtett betongyűrű egy valódi kút kávája. Eközben a férfi már futott a „kút” felé és sírva üvöltötte: — Itt ez a nadrágszíj! Adjátok oda a fiamnak! Nekem már úgysincs rá szükségem. Ha nem lehetek párttag, belevetem magam a kiásatlan kútba. Közben az emberek tettetett rémülettel szólongatták Pusztai bácsit: — Pusztai bácsi! Maga a párttag, a maga felelőssége, ha megöli magát. Pusztai bácsi felpattant és rohant az öngyilkos után. — Állj meg, Gyuri! Inkább felveszünk a pártba, csak ne csinálj semmi ostobaságot! De ekkor Gyuri már az utolsó hörgés- sel eltűnt a kútban. Aztán elkezdett derengeni valami. Megragadott egy villát, és fél órán keresztül zavargatta Gyurit a többiek önfeledt kacagása közben. — sLá — Ikonszentelés Bökönyben Vasárnap ikonszenteléssel egybekötött szentmisét tartottak a bökonyi görög katolikus templomban. A szertartás délelőtt tizenegy órakor kezdődött a templom előtt felállított kereszt és a szenthely homlokzatán látható mozaikkképek megáldásával. A szertartást dr. Bacsóka Péter egyház- megyei elnök celebrálta tizenhat pap segédletével. A délután folyamán a temető ravatalozójánál felállított kereszt megáldásával zárták az ünnepet. Az errefelé ritkaságnak számító velencei üvegmozaikok elkészítéséhez a két évvel ezelőtti zarándokút nyerték az ihletet. A kép a templom egyik ékessége lett. A mozaikképek Puskás László munkácsi egyházmegyei pap kezemunkáját dicsérik. A szertartáson mintegy 1200 hívő vett részt, közülük sokan járultak a szentségekhez, szentáldozásra. Az egésznapos program célja a hálaadás és a köszönetnyilvánítás volt mindazoknak, akik jelentős szerepet vállaltak a templom építésében, külső és belső kivitelezésében. Homa—Csonka
