Új Kelet, 1994. július (1. évfolyam, 85-110. szám)
1994-07-13 / 95. szám
Ui KELET 1994. július 13.. szerda 9 Egy kivégzés részletes leírása Az utolsó percek — Az akasztással bekövetkező halál — mondja a börtönorvos — az agyi vérellátás hirtelen leállásának eredményeként áll be. Csaknem 100 százalékban el kell vetni a gerincoszlop megszakadásának verzióját. Az ereknek és a nyaki ütőérnek kötél általi megszorítása megállítja az agy felé áramló vért. Néha az idegek megszorítása is leállíthatja a szív tevékenységét. A felakasztott ember akkor azonnal elveszti az eszméletét. A hurok a függő test súlyától feszül meg. A holttest vizsgálata nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy ér- zett-e fájdalmat az elítélt. Az orvos, a törvényszéki orvostan szakértője állítja, hogy az elítélt arcán megjelenő fájdalmas grimasznak lehet oka az izomlazulás is. Az akasztott nyakán majdnem mindig ott marad az ún. akasztásos barázda. Néha kifejezetten látszik, hogy pontosan mintázza a kötél fonatát. Az ejtőgödör alján elhelyezett pléhle- mez sohasem tiszta a kivégzés után. Amint a hurok megfeszül, azonnal bekövetkezik a széklet, és ondókibocsátás. Az elítélt testét sohasem adják ki a családjának. Az ítélet végrehajtásáról a parancsnok írásos értesítést küld, általában a'kivégzést követő napon. A felakasztott emberről először a bilincset veszik le. A kulcs nálunk van — mondja az egyik kísérő. A szemet fedő szalagot az egyik végrehajtó szedi le. Aztán felemelik a testet, és vagy a gödör szélére ültetik, vagy egyikük tartja, a másik ugyanakkor kifejti a hurokból. Ha az elítélt kivételesen nagy súlyú volt, ez nehéz feladat. A kivégzettet sohasem öltöztették át utcai ruhába, börtönöltözékben került a, koporsóba. Olcsó koporsó, valahol ott vár a közelben. Kezdetben nem tetszett nekem — mondja az egyik kísérő —, hogy a hóhér bedobta mellé a kesztyűjét. Olyan elegáns fehér kesztyűt, hogy nem illett a darócruhához. A koporsót és az elítélt nevévé! a táblát többnyire a végrehajtás előtt egy nappal rendelték meg. Mindennek megvolt a maga ideje és rendje ... Eduárd nem lesz észt király A brit uralkodócsalád hétfőn megha- tottan elutasította az Észt Rojalista Párt meghívását, hogy küldjék el királynak Észtországba Eduárd herceget, II. Erzsébet királynő legkisebb fiát. — Bájos ötlet, de nemigen megvalósítható — mondta a Buckingham-palota szóvivője. Kalle Kulbok, az észt parlamenti mandátumok nyolc százalékával rendelkező rojalista párt elnöke szombaton küldte el meghívólevelét, amelyben azt írta a hercegnek, hogy „igen megtisztelő lenne, ha eleget tenne ennek a ritka kívánságnak”. A pártelnök levelében úgy vélte, hogy Eduárd herceg színészi és tévéproduceri múltja jelene révén a régi kultúrát a korszerű politikai valósággal egyesítené, és ettől különösen „felséges” lenne. Kulbok egy nyilatkozatában elismerte, hogy korábban András hercegre, a királynő második fiára is gondoltak, de ezt az ötletet elvetették, mert András herceg tengerésztiszt. — Észtország jövőjét az európai kulturális és gazdasági kapcsolatok szavatolják, és nem a katonai erő — mondta a pártelnök. Észtország londoni nagykövetsége hétfőn finoman elhatárolta magát a meghívástól — közleménye szerint a meghívás „nem a hivatalos álláspont, és a királyság jelenleg nincs napirenden” —, de azért a nagykövetség szóvivője hozzátette: — Ez mindenesetre jót fog tenni Nagy-Bri- tanniával fenntartott kapcsolatainknak. A hétfői The Daily Telegraph emlékeztetett, hogy Kelet-Európábán régi hagyomány brit személyiségek nemzeti trónra való meghívásával próbálkozni, és felidézte, hogy például" Magyarországon is voltak, akik a harmincas években felajánlották az ország trónját az első Lord Rothermere-nek, a Daily Mail című lap tulajdonosának, amiért olyan lelkesen támogatta Magyarországot. Beethoven életrajzírója hamisító volt A zenekedvelők általában azt hiszik, hogy maga Ludwig van Beethoven (1770— 1827.) nevezte el Sorsszimfóniának az V. szimfóniát. Most kiderült, hogy ezt az elnevezést egy hamisító találta ki. Anton Schindler (1795-1864.), aki a zeneköltő kortársa volt, és több mint négy évtizeddel túlélte, már Beethoven életében legendákat és anekdotákat írt róla, olyanokat, amelyek nem voltak igazak. Minthogy Schindler volt az egyetlen kortárs életrajzírója Beethovennek, az utókor fenntartás nélkül hitt neki. A Bee- thoven-kutatók az ő művei alapján írtak újabb és újabb életrajzokat a zeneszerzőről. Most azonban a Beethovenről szóló életírásokat sok tekintetben át kell írni. „Már nem is tudjuk, ki volt voltaképpen Beethoven” — mondta a DPA német hír- ügynökség munkatársának dr. Helga Lühning bonni zenetudós. „Túlságosan Schindlerre hagyatkoztunk. Kiderült, hogy Schindler összesen két és fél évig tartózkodott Beethoven környezetében, méghozzá nem is mint bizalmasa, hanem mint egyfajta mindenes.” Anton Schindler hamisításait Münster városában leplezték le. Megtalálták ugyanis Schindler egyik kéziratát, amely 1860-ból származik, és Eduard Huff er zenekiadó (1813-1899.) birtokában volt. Kiderült, hogy a kéziratban számos kiagyalt, sőt, kifejezetten hazug rész található. Ezt több kutató is megállapította. Az egyik valótlan állítás, hogy Schindler azt írja: „Egy séta alkalmával be akartam hatolni az V. szimfónia mélységeibe.” A zeneköltő a beszélgetés során kijelentette a szimfónia első négy taktusáról: „íme, a sors kopog a portán!” Ez a kijelentés szemenszedett hazugság volt. Szakértők szerint a Schindler-kézirat „betekintést nyújt egy hamisító munka- módszerébe”. Egész bekezdéseket törölt, átragasztott és átírt a szerző. Minden soron látszik, hogy Beethoven alakjának bemutatásával saját fontosságát akarta igazolni. A Miskolci Dixieland Band hangversenye a miskolctapolcai csónakázótavon „Királyi vonatok, udvari utazások” címmel nyílt kiállítás húsz múzeum anyagából, mely a Monarchia korabeli utazási szokásokat mutatja be Örömlányok, riadó! A prágai örömlányok által legkedveltebb utcasarokra látogatott vasárnap éjjel a cseh parlament védelmi és biztonsági bizottságának két tagja, Oldrich Kuzílek és Vladimír Suman. A két honatya persze nem szórakozott, hanem dolgozott: a cseh rendőrség és a prágai városi rendőrség nagyszabású közös razziáján vett részt. A főcsapás iránya a belváros szívében található Perlova utca volt, amely a prostitúció-szakértők szerint a legolcsóbb „húspiacnak” tekinthető a cseh fővárosban. Ennek folytán leginkább a vékony pénztárcájú helybéli kuncsaftokat vonzza, annak ellenére, hogy a turisták által is nagyon frekventált helyen van. A Vencel tér alsó végében található Bata cipőbolt alatt egy passzázs vezet át a Jungmann térre, s onnan nyílik a Perlova, amelynek túlsó végétől csak néhány méterre esik az U dvou kocek nevű, vagyis a Két macskához címzett patinás söröző. (Nem tévesztendő össze az U köcoura nevű, vagyis a Kandúrhoz címzett sörözővel, amely a Malá Strana fölött, a Vár tövében található.) Itt csaptak volna le a rendőrök és a törvényhozók az éjszakai műszakra, ha lett volna olyan. Merthogy a CTK jelentése szemérmesen hallgat arról, találtak-e akár egyetlen előállítható személyt is. Csupán annyit jegyzett meg a hírügynökség, hogy a Perlován „ezúttal viszonylag szerény volt a forgalom, ezzel szemben a közeli Vencel téren valósággal hemzsegtek a prostituáltak”. Kuzílek honatya mindazonáltal kedvezően értékelte a rendőrségi akciót. A prágai városvezetés az utóbbi időben egyre erőteljesebben törekszik a prostitúció kiűzésére a városközpontból. Tény, hogy a híres-nevezetes Vencel tér és környéke ma már esténként túlontúl is benépesül az örömlányokkal, futtatókkal, valutaüzérekkel, zsebmetszőkkel. A tér vonzáskörzetének lokáljaiban állítólag szórványosan megjelentek a kábítószer-kereskedők is. A legősibb mesterség űzésére — ahogy azt a főpolgármesteri hivatalban, íróasztal mellett elképzelik—a Florenc autóbuszpályaudvar és a Masarykról elnevezett vasúti pályaudvar közötti sötét utca szolgálhatna. Kérdés azonban, haj- landóak-e önszántukból „átszokni” oda a lányok. A vörös lámpás negyedhez „infrastrukturális létesítmények” (bárok, kicsiny panziók) is szükségeltetnek, márpedig a szóban forgó utcában egyelőre mindennek semmi jele. Birkariasztó a luxuskocsiban Roderic Minshull egy ideje állandó rettegésben élt: kocsija miatt aggódott. Az éjszaka kellős közepén már legalább tízszer felébresztette a luxusautójába szerelt riasztóberendezés. Egy újabb feltörési kísérlet után Minshull arra az ötletre jutott, hogy csapdát állít a tolvajnak. Ford- ját ún. „villamos pásztorral” szerelte fel. Minshull úgy gondolta, ha egyszer az áram képes elijeszteni a bárányokat, elkedvetleníti majd az autótolvajt is. Kulcshelyzetben azonban csütörtököt mondott a berendezés. A tolvaj feltörte a Fordot, és megfosztotta felszereléseitől. Röviddel ezután a parkolóőr kapott hatalmas ütést, és átmeneti karbénulássa! kórházba került. R. Minshull vádlottként a bíróság elé állt - életveszély okozásáért. Nem ismerte be bűnösségét, mondván, csak az volt a cél, hogy elriassza a tolvajt. A bírák elfogadták ezt a verziót, és felmentették a vád alól. A tárgyalóteremből távozó Minshull úr kijelentette, hogy mostantól semmiféle „riasztót” nem szerel az autójába. Ehelyett elhatározta, hogy luxus Ford Sierráját a tolvajokat kevésbé izgató kocsira cseréli.
