Új Kelet, 1994. június (1. évfolyam, 59-84. szám)
1994-06-02 / 60. szám
UJ KELET MEGYEI MAGAZIN 1994. június 2., csütörtök 5 Alá: könyvünnep CSINNADRATTA A SÉTÁLÓUTCÁBAN Sokan már azt hitték, örökre vége Az utóbbi években nem volt sem ünneplés, sem megnyitó. Egyszerűen csak könyvek voltak, azok is egyre gyérülő, fogyó kínálatban - és mind több pénzért- Ma - hosszú kihagyás után - újra könyvünnepre szól a meghívás Az ünnepi könyvhét megnyitóját délután 2 órától tartják Nyíregyházán, a Nyírfa Áruház előtti téren ahol dr. Endreffy Ildikó, a város alpolgármestere mond beszédet Ezt követően a Dongó együttes ad műsort Többéves csönd után népes forgatagra számítanak e jeles délutánoa hiszen - követve a félig- meddig elfeledett hagyományokat - vásár is lesz Pénteken szintén Nyíregyházáa a Móricz Zsigmond Könyvtárban - a könyvhét alkalmából - író-olvasó találkozót tartanak. Két József Attila- díjas költő: Utassy József és Serfőző Simon találkozik a délután 4 órakor kezdődő beszélgetésen a közönséggel Közreműködik Zubor Agnes, a Móricz Zsigmond Színház művésznője és Matyasovszky József gitáros Műsorvezető Karády Zsolt irodalomtörténész Jó hír a könyvbarátoknak, hogy az idén igen bőséges választékkal találkozhatunk. A hazai kiadók mellett számos újdonsággal jelentkeztek határon túli kiadók is Aki vásárolni szeretne jó ha számít rá: az árak borsosak! Képünkön: egy kis kedvcsináló a könyvünnephez. A Balassi Kiadó könyvesboltjában kedden mutatta be azt a közel félszáz kötetet a Romániai Magyar Könyves Céh, melyeket a könyvhét alkalmából árusítanak majd a Vörösmarty téri erdélyi könyvsátorban H. Szabó Gyula, a Magyarországon is népszerű Kriterion kiadó alel- nöke az újdonságokat ajánlja (MTI-Ti:u:fotó) I Fellépti díj nélkül Tobtrzó - bemulatktzásra Tud ön esetleg hegedülni steppelni vagy van egy szenzációs bohócszámá? Ha igen, jelentkezzen Nyíregyházán a városi művelődési központban Az intézmény az elmúlt években hagyományt teremtett azzal hogy lehetővé teszi nyáron különböző művészeti együttesek bemutatkozását a megyeszékhelyen, a sétálóutcában Szívesen látnak akár egyszemélyes produkciókat is, amennyiben a szám olyan színvonalat képvisel hogy alkalmas a nyilvános szereplésre A tervek szerint június 10-e és 20-a között lépnek majd fel a városközpont forgatagában a csoportok. Visszatekintve az elmúlt esztendőkre műsort adott itt már fúvószenekar és néptáncegyüttes éppúgy mint mazsorettcso- port vagy könnyűzenekar Várnak mindenjelentkezői aki úgy godolja szeretne kilépni a nyilvánosság elé produkciójával Fellépti díj ugyan nincs, de egy ilyen lehetőség az ismert művészeti csoportoknak sem hátrány Nemcsak Nyíregyházáról hanem a megye egész területéről sőt akár megyén kívülről is várják a jelentkezőket. A művelődési központ lehetőségeihez mérten segít például a tér hangosításában vagy az utaztatásbaa Házi Zsuzsa Tudományos ülés Vásárosnaményban KASTÉLYBÓL KULTURÁLIS KÖZPONT Ma tartja kihelyezett elnökségi ülését az MTA Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tudományos Testületé Nagyné Kovács Erzsébet irodavezetőt kérdeztük: —Dr. Kecskés Mihály egyetemi tanár kezdeményezte Kosáry Domokosnál, az MTA elnökénél, hogy megyénkben is működjön tudós társaság Egyeztetések, megbeszélések után 1992-ben került sor az alakuló ülésre — Az ezt követő egy év az anyagi feltételek megteremtésével, a szervezeti felépítéssel teli kevesebb idő jutott a tudományos tevékenységre Jelenleg közel négyszázötven, megyénkben élő, vagy innen elszármazott tagja van a testületnek, amely szekciókban, munkabizottságokban folytatja munkáját Ungvári Nagybánya, Kassa központtal a szomszédos országok tudorait is be szeretnénk vonni a munkába — A mai megbeszélésen nyílt és zárt ülésekre kerül sót amelyre meghívtuk a megye újonnan választott országgyűlési képviselőit, egyházak vezetőit, a környező települések polgármestereit intézmények vezetőit — A hétévszázados helyi múlttal rendelkező Tomcsányi család leszármazottja Tomcsányi Pál akadémikus lesz az egyik előadó. Patakiné Baráth Ida kandidátus előterjesztésében megbeszélik a család egykori tulajdonát képező kúria felújításának és beregi kulturális központtá alakításának tervét is Döntöttek a tiszavasvári képviselők PÉNZ HELYETT UTALVÁNY Készpénz helyett diszkontba szóló utalványt kapnak Tisza- vasváriban most már azok a rászorulók, akik eddig szociális segélyt élelmiszer vásárlásra kértek, és ezek szerint nem mindig arra fordították Erről az önkormányzat képviselő-testülete döntött. \ältozott a bölcsődei díj kiszámolásának módja is A bruttó jövedelem helyett a nettó kereset után fognak a szülők térítési díjat fizetni A csemeték után fizetendő összeg így tíz és kétszáz forint között változik majd Ez utóbbira - mint a polgármesteri hivatalban megtudtuk - nem nagyon lesz példa Elfogadták a városatyák a bérlakások megvásárlásáról szóló rendeletet is Ennek alapján a lakásokat a forgalmi értékük 60 százalékáért lehet megvásárolni de a vételár tíz százalékát így is be kell fizetni egy összegben Amennyiben a vásárló a lakást egyszerre ki tudja fizetni az árát húsz százalékkal mérséklik. Az önkormányzat támogatja az első lakáshoz jutás lehetőségéi Szociális helyzettől függően 150 ezer forintot kaphatnak a fiatalok, ha belefognak az első családi fészek építésébe; vagy vásárlásába Kovácsvölgyi OBJEKTÍV Érdekes látnivalót kínál a következő egy hónapra Nyíregyházán a Váci Mihály Művelődési Központ fotógalériája. Fényes külsőségek nélkül nyílik meg a mai napon a Nyíregyházi Fotóklub három tagjának kiállítása, a legfrissebb termésből. Síró Lajos, Nagy Tamás és Soltész István egyedi világlátású felvételei a szakmabe- lieknak is tanulságul szolgálhatnak, hiszen képeiken a fotográfiából alkotott egyéni elképzeléseik is tükröződnak. Például Síró Lajos személyében egy grafikust sikerült megnyerni a fényképezés művészetének. A tárlat július 4-ig tart nyitva. H.Zs. A határon túli magyar színházak VI. fesztiválján, Kisvárdán Sütő András: Az ugató madár című drámáját adják elő a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház művészei A képen: Ferenczy István és Kilyén Ilka Mti fotó: Balázs Attila i\ i ul i\wi vy VÁLLALKOZÓK BALJA Idén második alkalommal rendezik meg a vállalkozók háljál a IV. Kelet-Nyugat Kiállítás és Vásár záróakkordjaként A mulatság főszervezőjével Tininszky Gáborral beszélgettünk.- Mi a célja a vállalkozóbálnak?- Az expo hat napja alatt hozzávetőleg hatvanezer ember fordul meg a kiállító standok környékén Egymást érik az üzleti megbeszélések, tanácskozások. Csak feszített kötött programok alkalmával találkoznak az emberek. A bál célja, hogy a jelenlévők oldott hangulatban beszélgethessenek, ismerkedhessenek egymással a zsúfolt napok után végre lazítsanak, szórakozzanak egy kicsit- Bárki elmehet erre a bálra?- Elméletileg akárki jöhet de a cél és a gyakorlat az, hogy a vásáron kiállító, illetve érdeklődő cégek képviselői üzletemberek, vállalkozók gyűljenek össze A rendezvényt ezért nem is reklámozzuk különösebben A belépőjegy ára fejenként ötezer forint ezzel is szelektáljuk a közönséget- Milyen megjelenésre számítanak?- Tavaly 250-en voltak, idén 300 résztvevőre számítunk.- Milyen programot ajánlanak a hálózó knak?- A tiszti klub nagytermében ugyanúgy mint tavaly a Bergendy szalonzenekar gondoskodik profi módon a kiváló hangulatról. A lenti teremben kaszinó, rulett póker, black jack várja a szerencsejáték szerelmeseit Nincs asztalfoglalás, a svédasztal körül mindenki kénytelen vándorolni így a potenciális üzletfelek nagyobb valószínűséggel találkozhatnak, ismerkedhetnek egymással A bál háziasszonya Pécsi Ildikó lesz, akinek bizonyos fokú kötődése is van a megyéhez, és elbűvölő személyiségével kiváló hangulatot tud teremteni Tavaly nagyon jó, oldott fesztelen volt a légkör; érződött hogy ismerkednek, társalognak az emberek. Bízunk benne, hogy ez idén is így lesz.