Új Kelet, 1994. június (1. évfolyam, 59-84. szám)
1994-06-01 / 59. szám
1994. június 1., szerda KULFOLD-BELFOLD —. _ UJ KELET Szolgálati törvényt és bérrendezést A rendvédelmi szervek tevékenységét, illetve a dolgozók speciális munkaviszonyát európai módon szabályozó törvényeket sürgetnek a Fegyveres és Rendészeti Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének tagszervezetei. Erről kétnapos tanácskozásuk befejezését követően Bencsik Géza, a FRDÉSZ soros elnöke tájékoztatta az MTI-t kedden. Mint mondta: igénylik azt is, hogy a szabályozás a mintegy 100 ezer munkavállaló érdekeit megjelenítő szakszervezetek bevonásával valósuljon meg. Mindezek mellett a szakszervezetek szorgalmazzák a bérfeszültségek feloldását és a reálbér szintentartását. Indokoltnak tartanák azt is, ha a hivatásos állomány mintegy 20 éve kidolgozott bérrendszerét felülvizsgálnák, illetve rendeznék a különböző (például műszak) pótlékok, valamint a készenléti díjak mai helyzetét. Az Országgyűlés Hivatalának előkészületei Az Országgyűlés Hivatala arra számít, hogy a június 13-ával kezdődő hét lesz a költözködés hete a Parlamentben. A leköszönő törvényhozás képviselői közül még egyik sem számolt el véglegesen az Országgyűlés Hivatalával, de az apparátus változatlanul nem erőlteti e procedúrát, hiszen a képviselőknek a parlament alakuló üléséig joguk van használniuk eszközeiket - jelentette ki Soós Tibor, az Országgyűlés Hivatalának vezetője kedden az MTI munkatársának érdeklődésére. A képviselők a választási eredmények okainak elemzését, a számvetéseket az Országgyűlés által rendelkezésükre bocsátott információs bázis alapján végzik - tette hozzá. Folytatódik a privatizáció Az Állami Vagyonügynökség a választások után is a megszokott ütemben folytatja a privatizációt - közölte sajtótájékoztatóján az ÁVÜ ügyvezető igazgatója. Hatvani Szabó János egyúttal azt is elmondta, hogy a gyógyszertárak privatizációjának leállítása után az ÁVÜ visszahívja vállalati biztosait a patikáktól és arra törekszik, hogy gyorsan megállapodjon az önkormányzatokkal. Elmarad a közgyűlés Elmaradt a Malév Rt. kedd délutánra összehívott közgyűlése. Erről a társaság aznap délelőtt értesítette az MTI-t. A tájékoztatásból később kiderült, hogy formai hiba miatt maradt el a közgyűlés, mert annak összehívása nem teljesen az előírásoknak megfelelően történt. A Független Kisgazdapárt sajtótájékoztatója A Független Kisgazdapárt ezután nem megy bele személyeskedő vitákba, kizárólag az ország sorsát befolyásoló és javító parlamenti előterjesztésekkel kíván foglalkozni. Ezt Torgyán József pártelnök jelentette ki sajtótájékoztatóján. Azt is közölte, hogy pártja csak akkor köt együttmkűködési szerződést az MDF- fel és a KDNP-vel, ha azoknak legitim vezetősége lesz. Rubovszky András lemond Távozik posztjáról az MDF pártigazgatója. Rubovszky András, aki egyébként a Gellért Szálloda igazgatója, elmondta, hogy ugyanakkor továbbra is tevékenyen részt kíván venni az MDF újjászervezésében. Szólt arról is, hogy a választások után elbocsátásokra lesz szükség. Egyrészt azért, mert a kampány idején 160-170 fővel növelték a létszámot, másrészt át kell állni arra, hogy az MDF már nem kormányzó párt, és parlamenti képviselőinek száma 37-re csökkent. Összeül a Fidesz választmánya A hét végén összeül a Fidesz Országos Választmánya, hogy elvégezze választási szereplésének gyors elemzését. Ezt Kövér László, a párt egyik vezetője közölte az MTI-vel. A Fidesz választási kudarcával kapcsolatban többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy a párt egy átmeneti periódusban vett részt a választáson, hiszen hozzáfogott a generációs jelleg feloldásához, és már nem volt igazi ifjúsági párt. Területi kérdések A horvát-muzulmán föderáció vezető politikusai hétfőn este, a föderáció parlamenti ülése előtt megerősítették, hogy köztársaságuk ragaszkodik Bosznia- Hercegovina területének 58 százalékához. - A föderációnak Bosznia-Hercegovina 58 százalékára kell kiterjednie, vagyis azokra a területekre, ahol népeink többségben vannak - fejtegette Kresimir Zubak, a boszniai horvát közösség vezetője, akit a parlamenti ülésen várhatóan a föderáció első elnökévé választanak hat hónapig tartó átmeneti időszakra. A nemzetközi közösség Bosznia- Hercegovina 51 százalékát ajánlotta fel a horvát-muzulmán államalakulatnak s 49 százalékot a szerb félnek. Újabb összecsapások Kuitóban Az angolai hadsereg és az UNITA lázadói között hétfőn Kuitóban folyt heves harcokban 95-en meghaltak és 195-en megsebesültek - jelentette az angolai rádió. Az összecsapások a múlt héten csütörtökön lángoltak fel újra, s a városba péntektől nem jutnak el az ENSZ által szervezett emberbaráti légi szállítmányok. A harcok kitöréséért a felek kölcsönösen egymást vádolták. Sürgős segélyt kér Jemen Jemen hétfőn sürgős orvosi és élelmiszersegélyt kért az ENSZ-től és az adományozó országoktól arra a háborúra hivatkozva, mely immár négy hete állítja szembe egymással a nemrég egyesített ország északi és déli részét. Négy év parlamenti munka után Emberileg gazdagabb leltem Laborczi Géza SZDSZ -es képviselő a választás egyik nagy vesztese megyénkben.- Hogyan tovább?- Pozíció szempontjából lehet így is mondani, ugyanakkor aki versenyben indul, annak számítania kell arra, hogy alulmarad. De ezzel együtt sem érzem vesztesnek magam. Az elmúlt négy évben én nagyon sokat tapasztaltam, barátokat szereztem, tehát emberileg gazdagabb lettem, és ez most nem múlik el. Most a választások után is sokan kerestek, holott mindenki tudja az eredményt.- Minek tulajdonítja a vereségét?- Egyszerűen az emberek pártokra szavaztak, és nem személyekre. Sajnos a személyre lebontott kampány nagyon költséges, tehát nehéz megszólítani közvetlenül az embereket.- Úgy érzi elsősorban a pártja veszített a választókerületben, és nem ön?- Nem veszítettünk igazán, hiszen végül másodikok lettünk. De a magyar választók úgy ítélték meg - itt Nyíregyházán is -, hogy most nekik az MSZP tud jobban segíteni.- Ismerik-e közelebbről egymást Bányász Jánosáéval?- Én a választásokig még a nevét sem hallottam, de ez természetesen nem von le semmit az ő érdemeiből. Azt gondolom, az én ismertségem nagyobb is volt, mint az övé, hiszen 1990 óta képviselem a kerületet.-Az 1. választókerületben indult Takács Péter is az MDF színeiben. Felvetődött-e önök között a visszalépés lehetősége?- Érdemben ez nem került szóba. Voltak halvány ajánlat jellegű dolgok, de ez azért nem működött, mert ha az MDF lemond a javamra, akkor azt valahogy ellentételezni kellett volna, és lássuk be, a kormánykoalíció legerősebb pártja a 94-es választások vesztese. Mi viszont nyerőben lévő párt voltunk, és egészen más így lemondani valaki javára. A szavazókkal nem lehet játszani. Alkukat lehet kötni, de a pártok megállapodása nem biztos, hogy találkozik a szavazók akaratával.- Lezárult egy korszak. Gondolom változnak a mindennapjai...- Mandátumunk az új parlament megalakulásáig szól, s bár gyakorlati feladatom nincs, elköltözöm a budapesti irodából, a szállásomról. Épp holnap kezdem egyébként. Az itteni képviselői irodát is átadom Iványi Tamásnak.- Hogyan lett a listavezető Iványi Tamás?- Úgy döntött itt a megyei és az országos egyeztető tanács, hogy hátrányos helyzetű megyéből, méginkább hátrányos kerületből legyen listavezetője a pártnak, és én úgy gondolom, hogy Iványi Tamás nagyon megfelel erre a feladatra. Én pedig visszatérek eredeti foglalkozásomhoz, a lelkészi hivatáshoz.-Eddig nem „dolgozott"?- Fizetés nélküli szabadságon voltam. A lelkészi hivatal ellátása már a képviselői munkával nem fért össze, mert nem tudtam volna teljesen megfelelni egyik feladatnak sem. Egyébként azt is ígértem a választóimnak, hogy főállású képviselő leszek. Kicsit vitatkoznék is a most megválasztott képviselők nyilatkozataival, mert hiteleseit és teljes odaadással nem lehet tanítani, vagy akár polgármesteri posztot betölteni a képviselői munka mellett. Ennek nem a törvény az akadálya, hanem ha valaki komolyan veszi feladatát, az teljes embert igényel.- Hogyan fogadják a gyülekezetben?- Végig volt kapcsolatom velük, és soha nem akartam a templomból parlamentet csinálni (de a parlamentből sem templomot). Egyébként az elnöktársam a gyülekezetemben KDNP tag, mégis nagyon jól megértjük egymást, pedig ő konzervatív, én liberális vagyok. A gyülekezetben viszont nem ez számít.- Négy év múlva beszáll a ringbe?- Korai még azt mondani, igen vagy nem. Valószínűnek tartom, nem lesz arra feltétlenül szükség, hogy jelölt legyek. Megmondom miért: már a mostani választásokon is olyan embereket kerestek, akik később profi politikusok lehetnek . Én igyekeztem ezt megtanulni, mert érdekelt, de én lelkész vagyok, mindig is annak vallottam magam. Hámori Fruzsina A független kudarca tanulságokkal A négy évvel ezelőtt megválasztott országgyűlési képviselők között a Nagykállóban győztes Kállay Kristóf a függetlenek soraiban foglalt helyet. Ismét függetlenként próbálkozott, ám ezúttal nem járt sikerrel.- Mivel magyarázza vereségét?- Az országos eredményekből is látható, az emberek döntően pártokra, s az adott párt jelöltjeire szavaztak, s ez az én esetemben is így volt. Abban bíztam, hogy a listás szavazatuk után az egyéni jelöltek esetében a személyes képességeket, tulajdonságokat fogják mérlegelni. Nem ez történt, s tartok attól, hogy ha ez hosszú távon így marad, felvetődhet: van-e szükség egyéni képviselőkre?- Miért buktak el a függetlenek?- Már az első forduló után is csak az országosan ismert néhány független tudott állva maradni, május 29-én már nekik sem termett babér. Úgy látszik, levonható az a tanulság, hogy pártháttér nélkül nem megy.- Lehet-e ezek után tovább politizálni?- Természetesen lehet. Az más kérdés, hogy végig kell gondolni, miként. Függetlenként aligha. Továbbra is keresem azt a pártot, amely programját és személyiségeit tekintve is megfelel az én értékrendemnek. (fa) V Koalíciós stratégia A szocialisták koalíciós tárgyalásokat előkészítő bizottsága eddigi munkájának eredményeként már számos háttéranyag elkészült és szakmai elképzelés megszületett. A konkrét koalíciós tárgyalási pozíciók kialakítása azonban a jövő hétre marad. A miniszterelnök-jelölt személyéről ugyanis csak szombaton születik döntés, és nyilván a kiválasztott személy koordinálja majd e munkát - mondotta Szekeres Imre ügyvezető alelnök, a héttagú testület tagja az MTI keddi érdeklődésére. Az alelnök emlékeztetett arra, hogy két témát vitat meg szombati kongresszusán az MSZP: egyfelől azt, hogy mely pártokkal kezdjék meg a koalíciós tárgyalásokat, másfelől azt, hogy ki legyen az MSZP miniszterelnök-jelöltje. A koalíciós tárgyalások politikai kereteit a februári pártkongresszus már körvonalazta, és összefoglalta az MSZP által a legfontosabbnak tartott teendőket. Ezeknek a módosítását - mutatott rá Szekeres - nem tervezi a koalíciós tárgyalások előkészítésével foglalkozó bizottság, mivel a korábban meghatározott elvek időtállónak bizonyultak. Ezért az előkészítő munkákat konkrétabb fázisban folytatják: a kormányzati struktúra átalakításával és a megalakuló új kormány első félévi tevékenységével összefüggő feladatok összeállításával foglalkoznak. Emellett néhány olyan, folyamatban lévő konkrét ügyet is vizsgálnak, amely bizonyosan feladatot jelent az új kormányzat számára: ezek közé tartoznak például az őszi tanévkezdéssel, az őszi mezőgazdasági munkálatokkal kapcsolatos teendők. Az előkészítő munka ugyanakkor személyi kérdésekre is kiterjed, hisz a koalíciós tárgyalásokon nyilvánvalóan téma lesz, hogy kik lássák el a kormányzati, a politikai, a parlamenti tisztségeket. Ez utóbbi kérdésben azonban nem a mostani, hanem a tárgyalások befejeztével tartandó következő kongresszus mondja ki a végső szót. A kormányzati és a parlamenti szerepre kijelölt szocialista párti politikusok mellett a második kongresszusnak kell majd jóváhagynia a koalíciós megállapodást, beleértve az új kormány programját is.