Új Kelet, 1994. május (1. évfolyam, 34-58. szám)
1994-05-03 / 35. szám
2 1994. május 3., kedd UJ KELET FIDESZ Szoboszlai Ottó ma este 7 órától Berkeszen, az általános iskola biológia termében tart lakossági fórumot Szabó István a nyírcsaholyi művelődési házban találkozik este 7 órától a választópolgárokkal Fodor Zsolt ma délután fél kettőtől Hodászt „galopozzá' végig Házról házra járva találkozik a választópolgárokkal és hívja meg őket beszélgetésre Este 7 órától pedig a nyírkátai polgármesteri hivatal nagytermében tart lakossági fórumot Dr. Sértő-Radics István este 6 órától Botpaládon, majd egy órával később Magosligeten ismerteti a FIDESZ programját Mindkét rendezvény a helyi művelődési házban lesz. Elek István előbb Biriben — délután fél hattól —, majd pedig este 7 órától a szakolyi művelődési házban találkozik választóival Független Dr. Bokor Imre, a 3-as számú választókerület független képviselőjelöltje este hat órától Gávavencsellőn, a kultúrházban tartja választási gyűlését Kenéz Mihály független jelölt „ Magyarország nem csak Budapestből áll, előre a VIDÉK fejlődéséért” címmel tartja választási gyűlését Bujon este hét órától. Választási etikai bizottság megyénkben CSAK BECSÜLETESEN! Reggel egv választási plakát rongyai feküdtek a házunk lépcsőjén. Szemmel láthatóan nem a szél, hanem „gondos” kezek szaggatták apró darabokra. — Ilyen — sajnos — előfordul — mondja Batta István, a Keresztény- demokrata Néppárt megyei kampány- főnöke. — A választási etikai bizottságban számítottunk is rá, hogy a finisben kitör a plakátháború. Szerencsére nálunk ez nem öltött elviselhetetlen mértéket. Csak becsületesen! Akár ez is lehetne a mottója az etikai bizottságnak, mely a KDNP kezdeményezésére alakult meg megyénkben a hat parlamenti párt részvételével. — A legfontosabb célunk vigyázni a választás tisztaságára. Ezen túl törekedtünk a kampány lerövidítésére és arra is, hogy minél kevesebbe kerüljön ez nekünk. Mikor a többi párt is összeállította a maga megyei listáját, felhívást tettünk közzé, hogy csatlakozzanak ők is. Végül a Munkáspárt meg a Vállalkozók Pártja tartotta fontosnak a részvételt a bizottságban. — A kampány lassan a végéhez közeledik. Milyen etikai ügyek fordultak elő? — Nagyon sok bejelentés érkezett hozzánk a kopogtatócédulák gyűjtése idején. Jópáran kifogásolták, hogy voltak olyan képviselőjelöltek, akik — teljesen szabálytalanul — például a munkahelyükön gyűjtötték a cédulákat. — Önök milyen intézkedéseket tettek? — Őszintén szólva nem sok lehetőségünk volt. Az ilyen eseteket bizonyítani kell — például 2-3 tanúval — bizonyítékokkal viszont senki sem szolgált. Az eseteket természetesen megvitattuk és a képviselőjelöltek figyelmét is felhívtuk a szabálytalanságra. Számomra még ennél is súlyosabb etikai ügy, ha egyik-másik párt megpróbálja lejáratni politikai ellenfelét. Erre itt Szabolcs-Szatmár-Beregben is volt példa. Nagykállóban, Csengerben és Nyíregyházán a Torgyán-féle kisgazdapárt nagyon erősen támadta a KDNP-t. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy pontosan a kisgazdáktól várnánk legkevésbé, hogy ócsárolják a keresztény- demokratákat. Ez túlkapás. Ráadásul, amikor válaszoltunk az ellenünk felhozott vádakra (Nagykállóban Surján László miniszter úr, Csengerben én), a felszólaló kisgazda egyszerűen végig sem hallgatott bennünket, hanem kivonult a helyiségből. Ehhez azt hiszem nem kell kommentár. — Május 8-án választás lesz Magyar- országon. Ezzel automatikusan lejáraz etikai bizottság mandátuma? — Elvileg igen, de én azt szeretném (és ezt javaslom is a következő ülésen), hogy maradjunk együtt. Hiszen közeledik az önkormányzati választások ideje, amikor szintén nagy szükség lenne az etikai bizottságra. — Mi az országos gyakorlat? — Országos gyakorlat nincs, mivel tudtommal egyedül a mi megyénkben szerveződött ilyen bizottság. Úgy gondolom, hogy ez baj. Mindenképpen használna az ügynek, ha másutt is követnék a példánkat. Annál is inkább, mert a tőlünk fejlettebb nyugati országokban is bevált és működik ez a rendszer. (h.) „Elégtétel Pécspetrinek" Tegnap Nyíregyházán a Tudomány és Technika Házában mutatta be a kiadó, az In Forma Kft Marik Sándor: Elégtétel Pócspetrinek című könyvét „1948. június 3-án csütörtökön este 9 óra körül a Szabolcs megyei Pócspetri község, községháza udvarán véres rendbontásra került sor, amelynek kötelességét teljesítő rendőr esett halálos áldozatául" olvasható egy korabeli lapban A magyar jogtörténelem egyik legnagyobb politikai indíttatású pere „Pócspetri rendőrgyilkosság'’ megjelöléssel került be legújabb kori történelmünkbe Az utóbbi évek növekvő nyíltságának következtéén nyilvánvaló lett hogy politikai indítékok alapvetően befolyásolták az ítéletet, az eljárást pedig politikai céloknak - a felekezeti iskolás államosítása elfogadtatásának rendelték alá. A tegnap bemutatott kötetben szöveghű dokumentumok, újságcikkek, rádióriportok szerepelnek Lehet hogy az utóbbi egynémelyike széles körben ismert, ám a dokumentumokat még nem ismerhette senki sem, hiszen négy évtizeden át teljes csend honolt a Pócspetri ügyben. V. A. Egyéni képviselőjelöltek 10. sz. választókerület. Fehérgyarmat Pásztor István, Munkáspárt 1941-ben születtem Nábrádon. Férfi szabónak tanultam, s a szakmámban dolgoztam itt. Fehérgyarmaton. Később a tanácsnál, majd a járási pb-n a munkásőrség járási parancsnoka voltam. Később járási rendőrkapitány lettem, s innen küldtek nyugdíjba 1992-ben. Most egy családi bt-ben dolgozom - kültagként. A Munkáspárt megyei vezetőségének vagyok a tagja. Azt vallom, hogy a felemelkedés legrövidebb útja - szűkebb pátriámban ez biztosan így van — a mező- gazdaság. Használjuk ki ezért a még meglévő lehetőségeket valamennyi- őnk számára! Sorozatunkban bemutatjuk az egyéni képviselőjelölteket az egyes választási körzetekben. Reméljük, időben megkapjuk a pártok ismertetőit és a független jelöltek bemutatkozó leveleit. Mivel terjedelmünk kötött, a kértnél hosszabb anyagokat kénytelenek voltunk apróbb betűkkel szedni, s ha az sem volt elég, lerövidíteni. Ezért a jelöltek megértését kérjük! (A 9. sz., mátészalkai és 10. választókerület kimaradt képviselőjelöltjei ismertetőit holnap olvashatják.) Dr. Bakai Zoltán, MSZP Kórházigazgató, sebész szakorvos, 47 éves, házas. „Választókerületem az egyik legveszélyeztetettebb, ezért fő feladatomnak tekintem az egészségügy keretében a kórházrekonstrukció megvalósítását, a szociális háló „sűrűbbre szövését”, a foglalkoztatás terén a munkahelyteremtést, a mezőgazdaságban a termékek piacának megteremtését. Abban bízom, hogy lehet „HOMO HOMINIS SOCIUS” - EMBER AZ EMBERNEK TÁRSA.” Dr. Sértő-Radics István, Fidesz 44 éves tiszabecsi háziorvos, kardiológus szakorvos, nős, két gyermek édesapja. „Ezt a nemzetet népbetegségek tizedelik. Ennek oka az, hogy kóros elváltozásai vannak a kórházcentrikus egészségügynek, a tulajdoni bizonytalanságban ácsorgó mezőgazdaságnak, a néha szabadrablássá fajuló gazdaságpolitikának. Pedig mindenütt csak az Emberre kellene figyelni. Hogy megfelelő ellátáshoz, tulajdonhoz, munkához juthasson.” Gaál Gedeon, SZDSZ 44 éves, nős, egy gyermek apja. Mezőgazdasági gépészmérnök, gazdasági szakmérnök. A tyukodi konzervgyár termelési igazgatója. Csengerben született, jelenleg is ott él. Fő céljának a térség mezőgazdaságának rendbetételét tekinti. Tudja, hogy hitelekre, kamatengedményre, türelmi időre, piacvédelmi szerződésekre van szükség. Ezért szeretne tenni. Soltész Ferenc, KDNP 40 éves, két gyermekem van egy kisfiú és egy kislány. Gépész, üzemmérnöki diplomám van. Jelenleg a Nyircsa- holyi Termelő és Szolgáltató Szövetkezet műszaki vezetője vagyok. A foglalkoztatáspolitika és a munkanélküliség csökkentése a fő célom. A piac megteremtése és a termékek értékesítése. Gulácsi Mihály, Agrárszövetség A Csengeri Mezőgazdasági Szövetkezet elnöke 38 éves Kocsordon született. Agrárközgazdász diplomát szerzett. 1990-ben választották meg először szövetkezeti elnöknek, majd az átalakulást követően újraválasztották. Az agrárérdekek képviselete, a falvak jövőjéért való cselekvés, az agrárválság leküzdése, a régió és településfejlesztés. Szalai László, MDF Református lelkész, 43 éves, nős. Térségünk érdekei megkövetelik egy komplex felzárkóztatási program kidolgozását. Minden rendelkezésre álló eszközzel biztosítani kell a mezőgazdaság működőképességét. Létre kell hozni a csengenek által kezdeményezett kiemelt gazdasági övezetet. Fontos szerepet tulajdonítok a történelmi egyházaknak magyarságtudatunk ápolásában. Támogatni kívánok minden olyan vállalkozást, kezdeményezést, ami új munkahelyeket teremt. Márton István, MSZDP 50 éves tanár végzettségű művelődésiház-igazgató Fehér- gyarmaton él, nős, három felnőtt fiú édesapja. Körzetében égető gond a munkanélküliség. Ennek függvényében alakította ki programját. A 41-es főútvonalba való bekapcsolódást Panyola-Olcs- vaapáti irányába, bartellkeres- kedelmet Kárpátaljával. Olof Palme szavaival élve: Nem a gazdaság, hanem a szegénység ellen küzd. Dr. Szántó István, LPSZ-Vállalkozók Pártja Tomyospálcán születtem 1959.- ben. Nős vagyok, két gyermek apja. Munkámat a fehérgyarmati kórházban kezdtem, majd Tiszabecsen orvos-polgármesterként folytattam. Három éve vagyok Fehérgyarmat tisztifőorvosa. A térség munkanélküliségének megoldását, a mező- gazdaság mélypontból való kiemelését, a fiatalok lakáshoz, munkához való jutását, a nyugdíjasok biztos megélhetését, a létminimum alatt élők emberhez méltó létét, az oktatást, a környezetvédelmet, s a közbiztonság megteremtését tartom programom fő gerincének. Kevesebb politika, több hoxxá értés Agrárpolitikai kérdésekről és elképzelésekről tájékoztatta Kiss Zoltán az SZDSZ mezőgazdasági szakértője a sajtó képviselőit tegnap délután. Rövid beszámolójában kiemelte, hogy a szabad demokraták kidolgozták részletes mezőgazdasági programjukat, amiben kiemelt fontosságúnak tartják megyénk helyzetét. Legfőbb problémának a földtulajdonlás, és termelés-felvásárlás relációjának gondjait tartják. A föld magánosítását nézetük szerint 95 december 31-ig be kell fejezni, és újabb kárpótlási akciót nem kell kezdeményezni. Nagy szükségét látják az agrárkamarák felállításának. Ezeknek az intézményeknek hatósági jogkört kívánnak biztosítani. A kamarákon keresztül a gazdák naprakész piaci információhoz juthatnának, egyenesen a központi információs rendszerből. Jelentős szerepet szánnak a kamaráknak az állami támogatás eljuttatásában a termelőkhöz. Mindezeket a törekvéseket egyetlen mondatba sűrítve: „Kevesebbpolitika, több hozzáértés a mezőgazdaságban.” Segélyszállítmány a kárpátaljai árváknak Egymillió forint értékű adományt gyűjtött össze a Szent György Lovagrend és a Zilahy Alapítvány a kárpátaljai árva gyerekek számára. A ruhaneműt, mesekönyveket és édességet tartalmazó küldeményt a Pravoszláv Húsvét alkalmából szállították ki Beregszászra, s adták át az ottani Árva Gyerekek Otthonának — tájékoztatta erről hétfőn az MTI munkatársát a Szent György Lovagrend karitatív tevékenységének tagozatvezetője, dr. Molnár Sándor. (MTI) Garamvölgyi