Új Ifjúság, 1989. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)

1989-07-12 / 28. szám

úiifjiisžgS

Hispániái hobók

Sevillából. Málagából, Cádlzból indulnak el Córdobába, majd tovább Madridig. Innen, mint a vándormadarak, mindig ugyanott megállva, két ütőn mennek tovább: az egyik a katalán út Bar- celónáig, majd visszafelé következik Valencia, Andalúzia, a másik a galíciai út Salamancálg. Sok, nagyon sok csavargó él (él?) Spanyolországban.

Felix otthagyta gyári munkahelyét, és Inkább a szabad ég alatt él. Nem bírja elviselni, hogy bárki korlátozza a szabadságát. S hogy hogyan él? Terhes élettársával állandó fedél nélkül. — Nem vagyunk fázósak, már megszoktuk — mondja. — Csak télen keresünk valami olcsó penziót.

Karkötőket, fülbevalókat készítenek bőrből. Ezeket engedély nélkül árulják az utcán. — A rendőrség nem tartóztat le bennünket. Gyakran igazoltatnak ugyan, de csak megkérdezik rádión, hogy nyilván vagyunk-e tartva. Mivel nem, békén hagynak bennünket.

Az utóbbi hónapokban bejárták León, Burgos, Zamara, Huesca tartományokat, és most Zarago- zában vannak. — Idejöttünk az El Pilar ünnepre, enni egy jót, mert ingyen adták a kosztot. Decemberben elmegyünk egy másik városba.

Felix az ötvenezer „átutazó“ egyike, akik Spanyolországot Járják. Csavargók, akik a munka- nélküliség vagy az élet elől menekülnek, sújtja őket a betegség vagy a törvények. Közös a szegénységük, az, hogy a társadalom peremére szorultak.

Florencio Álba, a katolikus jótékonysági szervezet, a Caritas első. 1977-ben létrejött segélyközpontjának igazgatója azt mondja, a munkájáról, hogy a „menhelyek a társadalom szemétdombjai", — Naponta legalább harmincán jönnek. Igen rossz körülmények között élő emberek azok, akiket befogadunk. Kizárólag az átutazókkal- foglalkozunk, megpróbálunk megoldást találni probiéiBáikra. Sokan vannak, minden évben harmadával nő a számuk.

Az „átutazók“ fölkeresik az Ingyenkonyhát, menhelyeket. Alamizsnát kérnek, hogy ehessenek, felöltözhessenek. Néha dolgoznak is valamicskét, bár soha nincsenek velük megelégedve.

— Az a baj — mondja Joaquin, egy negyven év körüli férfi —, hogy az ember mind jobban hozzászokik ehhez a cigányélethez.

— Joaquin néha-néha dolgozik, egyébként abból él, amit éppen kap. — Sok helyen — mondja

— gyakorlatilag nem tesznek veled mást, mint hogy néhány napra szállást adnak vagy egy vonatjegyet, hogy továbbutazhass a következő városba.

Megélni abból, ami adódik — ez a csavargók felének legfőbb létfenntartási módja. Tizenkét százalékuk alkalmi munkát végez, 8 százalékuk ócskavas- és papírgyűjtésből él, 4 százalékuk zenél vagy különböző mutatványokat végez az utcán, ugyanennyiük csecsebecsét árul, a többire a homályos „más tevékenységek“ kategória illik csak.

A csavargók 80 százaléka férfi, sokgyermekes, alacsony társadalmi-gazdasági szinten élő családból származik. Nem iskolázottak, átlagéletkoruk 40 felett van, többnyire egyedülállók vagy elváltak.

— Az igazság az, hogy sok menhelyen, nem érzi magát jól az ember, főleg a társaság miatt, amely ott összegyűlik. Sokszor jobb a szabad ég alatt, mint a közös hálótermekben, ahol az e- gylk epilepsziás rohamot kap, a másik meg részegen hablatyol. Egyébként ezek a helyek sajátos egyetemek is. Az öreg csavargók megtanítják a fiatalokat a „mesterség“ fortélyaira — magyarázza Serafin, egy negyven év körüli csavargó, aki papír- és rajta hagyja a jelét az emberen. Másrészt hozzá is szokunk, és ócskavasgyűjtésből tartja fenn magát. — Dolgoznék én, de rólunk olyan kép alakult ki, hogy nem szívesen vesznek föl bennünket — mondja. — A környezet mind mélyebbre süllyedünk. Eljutunk az alkoholig, a droghoz és a bűnözéshez.

Menhelyekből Spanyolországban jelenleg 97 van, kétharmaduk magánkézen. Madridban például, ahol hat működik, csupán egyet tart fenn a városi tanács.

A Covadonga menhely Teofilo otthona. A most 65 éves férfi a polgárháborúban tiszt volt a köz- társasági hadseregben. Aztán harcolt a második világháborúban, majd Dél-Amerlkába emigrált. Harminchat évet töltött a tengeren, különböző hajóstársaságok szolgálatában. Franco halála után tért csak vissza Spanyolországba. Régi szocialista, és azt állítja, hogy egyetlen telefonnal megoldódna siralmas helyzete. De ő nem hív fel senkit.

Teofilo együtt lakik Jóséval, egy egykori tlszviselővel, aki

most ötvenéves. Sok munkahelye volt, felesége és lánya is van. Tizennégy évvel ezelőtt elváltak. Tudja, hogy az alkohol okozta a vesztét. Először a tekintélyét vesztette el, aztán a családját, később az egészségét.

A Santa Maria de la Paz Madridban különleges eset. Az egyház tartja fenn. Száz 40 és 70 év körüli embernek ad szállást. Van néhány kis műhelyük, ahol az emberek dolgozhatnak. Kartondobozokat hajtogatnak, kötelet vernek, mosogatórongyot készítenek. Termékeiket eladják. — így elfoglaljuk őket, és nem Ivással töltik az idejüket — mondja Antonio Zarzosa igazgató. A műhelyfőnök Paul Carpentler, egy 61 éves francia építész. Tizennyolc évvel ezelőtt érkezett Spanyolországba. Az építővállalat, ahol dolgozott, tönkrement. Carpentier balsorsa azonban ezzel nem fejeződött be. Néhány hónappal később sikerült újabb állást kapnia, de hamarosan ez a cég is csődöt mondott. Carpentler, aki Időközben elvált a feleségétől, ottmaradt egyedül a számára teljesen idegen országban.

— Végül ide jutottam, a Santa Maria de la Paz menhelyre — mondja. — És nagyon boldog vagyok. Ez a hely az éttermem, a szállodám, a kápolnám. Csodálatos a légkör. Mindenki segít bennünket. Én vagyok a menhely asztalosa, rendben tartom a bútorokat.

Hiába Carpentler lelkesedése, a pénz, amelyet a helyi hatóságok a probléma megoldására fordítanak, bizony nagyon kevés. Néhány tartomány az idén fölemelte az e célra szánt összeget. Tudják azonban, hogy magát a problémát ezzel nem oldják meg.

PM

M

em titok, hogy az USA gyorsan öregszik, és ez a demográfiai folyamat hamarosan a politikára, kereskedelemre, foglalkoztatásra is hatással lesz, és befolyásolni fogja az átlagpolgár életét — írja utolsó számában a Fortune című amerikai hetilap.

Egyfelől Amerikában növekszik az életkor (a század elején 47 év volt az átlag, ma pedig 75), és a század végére valószínűleg eléri a 80 évet. Másfelől azonban csökken a születések száma. A következő század derekán a nemzet nagy része túl lesz a 65 éven és nem 32, hanem 45 év lesz a „középkorúság“.

Az amerikai vállalatok ma is tévednek, amikor termékeiket elsősorban a fiataloknak reklámozzák, azoknak akarják eladni. Megfeledkeznek arról, hogy az 50 évesnél Idősebb amerikaiak a nemzet egynegyedét alkotják ugyan, de a háztartások 60 százalékát irányítják, és a közÖregedő Ai

[erika

szükségleti cikkek 40 százalékát vásárolják. Bizonyos statisztikai kimutatások szerint az 50—54 éves amerikai polgárok évente 4899 dollárt költenek átlagban, az 55—59 évesek majdnem 1000 dollárral többet. A 60—64 éves amerikai átlagban 6188 dollárt költ, a 65—69 éves 6280 dollárt, a 70 évnél idősebb pedig 6073 dollárt.

A futuristák becslése szerint az öregedő Amerikában eltűnnek majd a kerek csapok és kilincsek és rudak, karok kerülnek helyébe, amelyek alkalmasabbak az arthritises kezeknek. A kádakba ülést fognak szerelni, a gépkocsikon pedig nagyobb oldaltükrök, a műszerfalakon nagyobb számok lesznek. A színházban valószínűleg tom- ,pított fény lesz sötétség helyett.

Változnak majd Idővel a szolgáltatások is. A bankok sokkal több kölcsönt adnak majd letétre, az orvosok többet járnak majd házi vizitbe, és a közlekedésben újdonságként meghatározott útvonalon közlekedő taxik jelennek meg szélesebb ajtókkal és alacsonyabb karosszériával. Valóságos virágkpruk lesz a házi megrendeléseket szállító vállalkozóknak.

Az~ Egyesült Államok egyes kereskedései már bevezették a túlórát az idősebb vásárlók számára, hogy elkerüljék a torlódást. Sok helyütt belső tévéhálózatot építettek fel, amely lehetővé teszi, hogy az Idősebb vásárlók egy helyről nézzék végig és rendeljék meg a különböző osztályokon kapható árut, és automatikusan a pénztárhoz küldjék azt.

Az emberélet a jövő században elveszíti azt a lineáris felépítését, amely most van. Az oktatás, munka, családalapítás és nyugdíjba vonulás nem követik egymást, az öregedő Amerikában ciklikusan változik majd a munka, az oktatás és a pihenés. A munkaadóknak sokkal figyelmesebben kell majd bánniuk idős dolgozóikkal, mert nem lesz elég fiatal. Tulajdonképpen nyugdíjba vonulnak majd a nyugdíjak — állapítja meg az üzletembereknek készülő amerikai folyóirat.

I

i

%

Halálbüntetés kábítószer-csempészésért

Az összes egyiptomi vízumon, amelyet a külföldiek kapnak, fel van tüntetve, hogy halálbüntetés várja mindazokat, akik kábítószert csempésznek az országba vagy ott áruba bocsátják. Mint Ismeretes, ez a drákói intézkedés igen jó eredményekkel jár a Távol-Keleten, és most Egyiptom is alkalmazni fogja, hogy útját állja a kábítószer-élvezésnek, amely már mély gyökereket eresztett a fiatalság körében. Az egyiptomi parlament nemrég törvényt szavazott meg, amely szerint halálbüntetés vár mindazokra, akik termesztik, feldolgozzák, eladják vagy csempészik a kábítószert. Most egy olyan törvényt készítenek elő, hogy ezeket az embereket nyilvános helyen ■végezzék ki, mint Iránban és Szaúd- Aráblában. Szaúd-Aráblában két évvel ezelőtt vezették be a halálbüntetést, és ily módon 401 százalékkal csökkentették a kábítószer-csempészést és a -kereskedelmet. Ebben az országban jelenleg 27 külföldire vár a halálbüntetés végrehajtása.

Előbb a gaxdl, aztán a cicua. — Kiabálhatnak kígyót-bókát a hollandusokra, Igenis kedvelik a háziállatokat. Egy rotterdami újság szerint napjainkban 22 miliő háziállatot tartanak a tulipánok országában, bár az igaz, hogy a hollandok egy része nem törődik eleget kedvencével. Lássunk egy rövid listát a legnépszerűbb állatokról: 8 millió énekesmadár és papagáj, 1,8 millió macska és 6 millió akváriumi hal gyarapítja az otthonok állatseregének létszámát. Az utóbbi években csupán a kutyák iránt csökkent a kereslet, de így is 1,3 millió négylábú áll a gazdik szolgálatára. A hollandoknak átlag évi 90—95 guldenjébe kerülnek a kedvencek, ennyit áldoznak etetésükre, csinosításukra, no meg az adóra. A kisállat-kereskedések egyelőre nem panaszkodnak: csúcsforgalmat bonyolítanak le csakúgy, mint a különféle kutya- és macskaszépségszalonok, fodrászatok. Egy legutóbbi újítás együtt kínálja a gazdasszony és kutyája-macs- kája szépítését, s bármennyire is meglepő, a hölgyek előbb elkészülnek, mint a négylábúak. Az állatvédő egyesületek mégsem elégedettek honfitársaik ügybuzgóságával, azt mondják: a pénz nem minden, a hollandok sokszor meggondolatlanul vásárolnak házi jószágot.

s aztán az csak nyűg a család nyakán. Ezért az állatvédők az újságok hasábjain Indítottak látványos kampányt, amellyel a gyerekeket akarják meggyőzni arról, hogy a különféle bájos jószágoknak egyáltalán nem csak előnyös tulajdonságaik vannak. Be is mutatják az árnyoldalakat, a gondokat, hogy a jövőben valóban csak az vigyen haza állatot, aki együtt is tud élni vele.

Korlátozni akarják a párizsiak szabadságát

A francia kormányt élesen bírálják az emberi jogok szervezetének tagjai, mert korlátozni akarja a szeszesital- fogyasztást és a magánjárművek forgalmát Párizsban. Egy ellenzéki képviselő a parlamentben feltette a kérdést, hogyan lehetséges az, hogy a francia forradalom (amely a szabadságot szimbolizálja) megünneplésének idején korlátozni akarják a párizsiak szabadságát. A belügyminisztérium u- gyanis elrendelte, hogy július 12-étől 17-éig a Champs Elysées bulváron nem szabad szeszes italt árusítani, és Párizs központjában, valamint nyugati övezetében nem közlekedhetnek magánautók. A becslések szerint Francia- ország fővárosába a központi ünnepségek Idején hárömmilllő külföldi turista látogat és 30 ország kormányfője vagy kormányának képviselője.

Pele és Brooke Shields a dohányzás ellen

Pele volt brazil futballcslllag és Brooke Shields amerikai színésznő különleges érdemrendet kaptak az Egészségügyi Világszervezettől a dohányzás elleni harcért. Pele ezt azzal érdemelte ki, hogy a fiatalok között agitált a dohányzás ellen, hangsúlyozta, hogy a sportolóknak nem szabad dohányozniuk. Az amerikai színésznő beleegyezett, hogy egy plakáton szerepeljen fényképe, alatta a következő felirattal- A dohányzás árt a szépségnek.

Óriási óra épül Bagdadban

Bagdadban egy 51 méter magas tornyot fognak építeni, és a tetejére egy óriási órát helyeznek. Az órának aranyozott mutatói lesznek, és 45 millió dollárba fog kerülni. A torony belsejében múzeumot, üzleteket, éttermeket rendeznek be, valamint egy konferenciatermet. A torony és az óra tulajdonképpen a háborúban elesett katonák emlékműve lesz.

■