Új Ifjúság, 1989. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)
1989-05-10 / 19. szám
Milyenek a minőségi árutermelés esélyei gazdasági struktúránkban? Mint az a riportunkból majd kiderül, annyi a buktató, akkora a vlsz- szahúzó erő, hogy ezek az esélyek most kicsik. Ráadásul — tapasztalataim szerint — minőség kérdésében nálunk kettős szemlélet uralkodik; a gyártóké meg a vásárlóké. És csak az utóbbi igazodik a világszínvonalhoz. Üzemeink, sajnos, megelégednek a — ki tudja, milyso kritériumok alapján meghatározott — „hazai" minőséggel. Például egy csehszlovák gyártmányú színes televízió me.gkap- hatja a gyárban az első osztályú minősítést, jóllehet külföldön nem tudják értékesíteni. Ez az állapot a népgazdaság fejlődésére nincs üdvös hatással. Egyedülálló technológia Hogy miért választanára vizsgálódásom tárgyául éppen egy bútorkár- pltgyártó üzemet? Azt hiszem, választhattam volna bármllvat, tapasztalataim nagyjából azonosak lettek volhármasban nézzük meg a kárpttgyár- tást. A csarnokban leginkább nők dolgoznak, de olyan hatalmas zajban, hogy beszélgetni nem tudnak, csak mutogatva értekeznek egymással. (Erröi jut eszembe, ho.gy tavaly a hl- glénlkusok közel száz kivételt adtak zajártalom esetében. Hogy mire fel, nem tudom!). A lányi üzem csak müszálas alapanyagokból gyárt kárpitot, le.gföbb nyersanyaguk a pollpropHén és a viszkóza. A minőség szempontjából pedig itt kezdődnek a bajok: — Ezeket 3 szálakat a gyártóüzemben nsg" nyomás alatt színezik — magyarázza Eenkó Katalin —. de a színezés nem egyenletes, árnyalati k'.lönl’ségek vannak a szálak között, s ebből kifolyólag mi csak mintás anyagot, készíthetünk. — A polipropilén sem mindig jó minőségű — fűzi hozzá Szalay Zoltán. — .A múltkor például egy egész, húsztonnás szállítmányt kellett vlssza- küldenünk. Paszternák Antal igazgatóhelyettes: „Egy jó ideig ruég marad a műszál“. Az elöregedett gépek gyakran meghibásodnak — ilyenkor csak a karbantartó segíthet, ha tud. A MINŐSÉG NYOMÁBAN na, hiszen üzemeink, vállalataink hasonló körülmények között dolgoznak. A kiválasztott üzem azonban azért érdekes, mert ezzel a technológiával hazánkban sehol máshol nem gyártanak kárpitot, s tulajdonképpen az egész világon nem akad még egy hozzá hasonló. Ez — mint a továbbiakban majd kiderül — nem egyértelműen pozitív minősítés. A technológia neve: szövés nélküli textilgyártás. A lényege, hogy préselik a textíliát. Hogy melyik a szóban forgó üzem? A Holíči Len- és Kenderfeldolgozó Vállalat 05-ös számú, tanyl (Tôň) üzeme a Komáromi (Komárno) járásban. Van még egy másik szempont Is, amely közrejátszott abban, hogy ide látogattam el: A tanyl üzem a maga 265 alkalmazottjával kisüzemnek számít, s a tervezett (de a gyakorlatban meglehetősen nehézkesen megvalósuló] gazdaságirányítási decentralizálás, a vállalati önállósulás korszakában nagy jelentőséggel bírhatnának. Sokkal mozgékonyabbak, rugalmasabbak lehetnének, mint a nagyüzemek — ha lenne mozgásterük. Ráadásul a kisüzemek versengése sokszínűbbé tehetné a piacot, javíthatna az áruk választékán és minőségén, és mindezek mellett még munkalehetőséget Is adhat a lányhoz hasonló kistelepülések lakosainak, Csakhogy jelenleg az Ilyen kisüzemek működése jelentősen korlátozott. A tanyl, 05-ös üzem sem jogi létesítmény, tehát nem folytathat önálló gazdasági és kereskedelmi tárgyalásokat Tulajdonképpen bérmunkát végeznek Itt a holiči vállalatnak . „írhatna másról“ — Miért éppen erről akar írni? Hisz ez nem Is érdekes téma, írjon Inkább arröl, hogyan élnek, hogyan dolgoznak Itt nálunk a fiataloki — próbál szándékomról lebeszélni egy hölgy, az üzemgazdász a tanyl Irodaház első emeleti Irodájában, miután elmondom, jövetelem célját. De amikor látja, hogy hajthatatlan vagyok, megkéri Benkó Katalin mérnököt, a kárplt^yártó részleg vezetőjét, hogy kalauzoljon végig a gyárcsarnokban. Mire Indulnánk, csatlakozik hozzánk Szalay Zoltán minőségi ellenőr Is, így Néhány abszurdum A bűtorkárpltozó üzerarószleg jelenleg a kárpitok mellett .eutőszúnye- geket Is gyárt. Igaz, ezeken a végső simításokat már a holiči üzemben végzik. A Skoda-autókban, így az új Favoritban Is Ilyen autószőnnyeggel találkpzhat a kedves olvasó. A tanyl üzem 1978 óta működik, s azóta ugyanazok a jobbára NSZK-gyárfmányú — gépek kattognak benne. Bizony, már rég átlépték a nyugdíjkorhatárt, de egyelőre nincs sző a kicserélésükről, holott a világon a hasonló üzemekben pár automata gépekkel termelnek, amelyek kímélik a szövőnőket, s ha elszakad a fonal, automatikusan megállnak Itt, ha a szövőnő nem veszi észre a hibát, előfordulhat, hogy a gép méterszám gyártja a se- lejtet. — Nemcsak új gép, még alkatrész sincs — panaszkodik Szendi László művezető, akivel az üzem csarnokában találkozunk. — Sem a nyugati, sem a csehszlovák gépekhez nem kapunk. Az előírások szerint viszont mi magunk nem szerezhetünk be sem gépeket, sem tartozékokat. Holíč nem szereti, ha megkerüljük az anyavállalatot. Így rá vagyunk kényszerülve arra, hogy amit tudunk, ml magunk eszkábá'iimk ös.sze. (Magamban azt számolgattam, vajon hányadszor kényszerülök ezt hallani — leírni?! A művezetők Irodájában folytatjuk aztán. Szalay Zoltánt arról kérdezem, hogyan folyik üzemükben a minőségellenőrzés. — Az ellenőrzés folyamatos. Ellenőreink átnézik az összes nálunk gyártott szövetet, és a minőségre vonatkozó állami szabvány alapján osztályozzák a termékeket. Ha valamelyik szöveten hibát találnak, meg lehet állapítani, melyik gépen, melyik szövőnő munkaideje alatt készült a selejtes termék, s ha a szövőnő vagy a karbantartó a hibás, akkor a Illetőt külöoibözö módon, például prémiummegvonással lehet büntetni. Szalay Zoltán elmondja azt is, hogy tavaly minden termékük tervezett minőségi mutatóját teljesítették, sőt túlteljesítették. Átlagosan 89—90 százalékos volt az első osztályúnak minősített termékek aránya. — Van kereslet is a szöveteink Iránt. Ha többet termelhetnénk, azt is el tudnánk adni — mondja Benkő Katalin. Csémy Mónika, a kárpitgyártó részleg fiatal művezetője — Ml vagyunk a vállalatnak az egyetlen nyereséges üzeme — teszi hozzá Szendi László. — A bérek mégis nálunk a legalacsonyabbak. Szerencsére a szövőnők most már két éve teljesítménybérben dolgoz.nuk, így a havi háromezret Is megkereshetik, de a művezetők fizetése en.nél alacsonyabb, 2600 koroni körül van. A vállalatnak van egy olyan üzeme, amely a tervezett veszteség helyett kisebb veszteséggel dolgozort, meg lett dicsérve, sőt dolgozói prémiumot Is kaptak, ml meg, akik nyereséggel dolgozunk, már jó Illeme nem kaptunk sem nyereségrészesedést, sem prémiumot. Szerintem ez abszurdum! (Ezzel nem először találkozom fiók- üzemesesített tálainkon!) Még a századforduló táján, 1899- ben létesült Tanyon egy kenüerfel- dolgozó üzem. Folyamatosan dolgozott, majd erre alapozva, ezt kibővítve hozták létre a hetvenes évek közepén a kárpltgyártö részleget. A kenderfeldolgozó is működik még, de úgy látszik, nem sokáig. A holiči vállalat döntése értelmében az idén abba kellene hagyniuk ezt a munkát. S ha Itt megszűnne a kenderfeldolgozás, akkor egész Szlovákiában már csak Dlószsgen (Sládkovičovo) folyna Ilyen munka. Enyhén szólva ért- heta|úen tehát a vállalat döntése, már csaK azért Is, mert a világon a műszálak helyett mind inkább visszatérnek a természetes anyagokhoz. Mozgástér hiányában — Nem lehetne megmenteni a kenderfeldolgozót? — kérdezem Paszternák Antal mérnöktől, a tanyl üzem Igazgatóhelyettesétől. — Szeretnénk, de úgy tűnik, nem fog sikerülni — válaszolja. — Kevés a megrendelésünk, az országon belül csak a Dvör Králové-1 JUTA-nak tudjuk eladni termékünket. Egyébként a legrosszabb, hogy mi nem tehetünk semmit, mert az üzemünk önállóan nem kereskedhet, így vevőt sem kereshet. A vállalat meg már kimondta a végső szót. Az a vállalat, amely már évek óta veszteséges, s amely idén júliustól állami vállalat lesz. Vajon változlk-e majd valami ezek után a tanyl üzemben, önállóbbak lehetnek-e legalább némileg, hiszen eddig csak bérmunkát végeznek a holiči vállalatnak minimális beleszólással és mozgástérrel. — A textilipar tizennyolc vállalata közül valamennyi önálló állami vállalat lesz július 1-től, megszűnik a vezérigazgatóság, de egyetlen új vállalat sem létesül majd, tehát gyakorlatilag minden marad a régiben. Ml is szerettünk volna önállósulni, be is adtuk a kérelmünket, de azt az Illetékes minisztérium — érdemi Indoklás nélkül — elutasította. Úgy hiszem, hogy önállóan is meg tudnánk élni, hiszen üzemünk évi átlagos haszna körülbelül 10 millió korona. — Szalay Zoltántól megtudtam, hogy önök tavaly teljesítették az előirányzott minőségi mutatókat, ez azonban a csehszlovák szabványok értelmében történt kategorizálás. Nemzetközi összehasonlításban milyennek tartja az itt gyártott szöveteket? — Erre azért nehéz válaszolni, mert Ilyen technológiával Csehszlovákiában sehol sem gyártanak bútor- kárpitot, sőt az egész világon Is egyedül talán csak Algériában van hasonló üzem, amely csehszlovák segítséggel épült. Annyi viszont tény, hogy ml százszázalékos műszálas szöveteket gyártunk, pedig a világ más részein már rájöittek, hogy ez nem a legjobb, ez nem egészséges. Piaci kényszer nélkül — Meddig marad még a tiszta mű^ szál? — Azt hiszem, nagyon sokáig. Már csak azért is, mert így sem tudunk eleget tenni a megrendeléseknek. Szállítunk a hazai bútorgyáraknak, de exportra is; a Szovjetunióba és Lengyelországba. Mivel tehát van megrendelés, a vállalatot senki és semmi nem kényszeríti arra, hogy megváltoztassa a termékszerkezetét. Ezekkel a gépekkel a szerkezetváltás egyébként Is nagyon nehéz lenne, legföljebb a színkombinációkon tudnánk változtatni. Világos a képlet: miért is gyártson egy üzem szebbet, jobbat, hiszen mo- nopolgyártáként Így is el tudja adni a termékeit, sőt. még a jelenleginél több is elkelne, ha győznék. Hiányzik a piac kényszere nemcsak Tanyon, hanem másutt is, hiányzik a verseny a vásárlókért, s ez hat a minőségre. Egy-egy minőségjavító próbálkozás — mint az időnként egy- egy üzemet „megszálló“ népi ellenőrzés — törvényszerűen csak időlegesen javíthat a helyzeten. S bizony, „minőségi“ termékeinkkel jóval a világszínvonal mögött kullogunk. , KLINKO ROBERT (A szerzó felvételei) Vállalkozunk MINDENNAPI KENYERÜNK A Slezlak család vállalkozásának története úgy Indul, mint a legtöbb mese. A legkisebb fiú elhatározza, hogy szerencsét próbál. Megunva a főváros zaját és szennyezett levegőjét, útra kel, visszatér szülővárosába, Ipolyságra (Šahy). Szülei és fivére elé állva felveti, hogy ml lenne, ha ezentúl kenyérsütéssel keresnék meg a kenyerüket. A fivér azonnal Igent mond. A szülők haboznak. A két fivér azonban rendületlenül kitart elképzelésük mellett. A szülők végül szintén Igent mondanak. Eladják hétvégi házukat, befektetik összes pénzüket, hogy meglegyen az induláshoz szükséges 20(3 ezer korona. Mindent egy lapra. Illetve lapátra tesznek fel. A fivér pályát módosít. A lakatosszakmának búcsút Intve az édesapja hivatását, a pékséget választja. Tenné ezt a legkisebb fiú Is, csakhogy mint minden mesében (még az Igazi mesékben ts), a legkisebb fiúnak nem megy olyan könnyen a pályamódosítás. Ki kell türelmesen várnia, hogy a munkaadó vállalatával kötött szerződése lejárjon. Az Idő halad. Együtt van a munkaerő, a pénz, a lelkesedés, és nem hiányzik a családi vállalkozás menedzsere sem. Az anya bámulatos hozzáértéssel és türelemmel intéz, beszerez, tárgyal. Mivel a vállalkozásnak akadályozói nem voltak, inkább segítői (ez is meseszerű) két hónapon belül a városba látogatók és a környező falvak miről sem tudó lakói arra lettek figyelmesek, hogy a város elején, egy titokzatos nagy kapu előtt, még ítéletidőben Is, hosszú sor áll. Mivel a tömeg újabb tömeget vonz (reklám nélkül Is), vevőben nem akad(t) hiány, kenyérben annál inkább. Magam sem hittem volna, ha meg nem győződök róla. Utánajártam, és végigkísérhettem a kenyér hosszú útját a dagasztótől a kemencéig, a kemencétől a pultig. Ami ezután következett, az percek alatt lezajlott. Az első sütés, vagyis 130 kenyeret tíz perc alatt szétkapkodták az emberek, és elővételben, a még meg sem sütött kenyerek is elkeltek. A pékmester szerint, ha éjjel-napal sütnék a kenyeret, az Is kevés lenne, olyan nagy az érdeklődés. így lett a város hiánycikke a „maszekkenyér“. A Sle- ziak családnak a legnagyobb Idegfeszültséget az okozza, hogy a vevők nem értik meg: elfogyott a kenyér, tehát nem adhatnak. Ezért a városban terjed a pletyka, hogy a kenyér mindennapi beszerzéséhez is protekcióra van szükség. Persze ez nem Igaz. Amire szükség lenne, az a jobb minőségű kenyér a nagyüzemi gyártóktól. de hát akkor nem is kellett volna talán a Slezlak család legkisebb sarjának az ötlete! A kenyérsütés sikeres vállalkozásnak bizonyult és mint első magánvállalkozás a városban, beindította a többit. Mint annak idején, az aranyláz korában az aranyásók minden vagyonukat befektetve Indultak útra, bízva szerencséjükben, leleményességükben, ügyességükben, ma épp Ilyen lázas igyekezettel vágnak bele bátor utódaik az új utak, lehetőségek felkutatásába, feltárásába. A Slezlak család esete (is) bizonyítja, hogy a jövő kétségkívül a vállalkozó szellemű embereké. Majdnem mint a mesében. Balázs Zsuzsa