Új Ifjúság, 1989. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-11 / 2. szám
I új ifjúság 61 MEGHATÓ Átverések Már körülbelül egy hónápja — amikor l8 a Magyar Televízió egy hétvégi műsorára tűzte a „9 B“ (az Is lehet, hogy 8 B volt) című filmet — érlelődik az élmény; 8 az, hogy ez kibuggyan belőlem, a „Tanítók“ című amerikai filmnek köszönhető, amelyet a fővárosi Mladosť moziban mutattak be nemrégiben. A két film alapmotívuma közös, témáját az iskola mindennapjaiból meríti, nem éppen hétköznapi felfogásban — ez főleg az utóbbira jellemző. A két filmet mégsem lehet „egy kalap alá“ venni, azonos szempontok szerint osztályozni, sőt a mércénket Is Idomítani' kell a két film ideológiájához. Persze legszívesebben azt írtam volna, hogy ha valami, rossz, akkor azt hiába kerülgetjük, vizsgálgatjuk, viszonyítjuk bármiféle kitaiált vagy valós szempontok szerint. Tehát a két film, ha téma szerint kategorizálnánk, a hősies tanltómesék halmazába tartozik — a szó szoros értelmében. De nézzük a sztorit, előbb a „9 B“-ét: egy tanító — természetesen jóképű, fiatal és szimpatikus — elhagyja régi állását, mert reménytelennek tártja a diákokkal való kapcsolatteremtés lehetőségét. Illetve annak sikerét, a pedagógusok Intoleranciájáról és konzervativizmusáról már nem Is beszélve. Angliából átköltözik Észak- Amerlka meglehetősen északi csücskére, hogy ott hódítsa a világot és a diákok szívét. Amikor az Iskola hírhedt, rakoncátlan osztályáról hallunk (ez a 9 B), előre tudjuk, hogy ezt az osztályt í kapja. Bevonul az osztályba, s a nézőknek összeszorul a szíve a meghatódottságtól, ami- kor'^látják, hogy milyen leblllncselően magyaráz a tanár, és eleve gyűlölködve figyelik a diákokat, akiket bár „tejben-vaj- ban“ fürösztenek, még rakoncátlanabbak, még szemtelenebbek, hogy már a néző tűrőképességét Is próbára teszik. A tanító csüggedését, persze. Indulatos segíteni akarás követi a nézők részéről. Mikor már eleget vívódtunk, a tanár már elég sápadt a csüggedéstől, jön a mentő ötlet. És persze . egy csinos, megkapó, szimpatikus, intelligens, tanfelügyelőnő vigaszként, támaszként. Tanítónk kitalálja: benevezi a társaságot egy színjátszóversenyre. Begyakorolják a műsort, azután a diákok beleszólnak a forgatókönyvbe, s közös erővel, közös elvek alapján újraírják, hogy az a megtestesült tökély lesz. Az Igazgatóság azonban — hogy a „hétfejű sárkány“-motIvum Is helyet kapjon a filmben — betiltja az előadást. Erre persze már akkor kerül sor, amikor mlndannylukat — még minket Is — megcsapott a versenyzés izgalmainak szele; amikorra amatőrjeink a tökélyre csiszolták a műsort; amikor már a díszletek a diákok alkotó fantáziájának köszönhetően bármelyik színházban megállnák a helyüket; amikor diákjaink — mert most már feltétel nélkül magunkéinak érezzük' őket — a ki tudja honnan jött kollektivitásnak köszönhetően a fel-felbukkanó konfliktusokat is megoldják a jól bevált „egy mindenkiért, mindenki egyért“ elv alapján. Matematikai pontossággal Időzített snitt a tépelődések után: pedagógusunk mégis úgy dönt, hogy diadalra viszi a maga és pártfogoltjal ügyét. A tanító tehát tűzön- vízen, énektől harsogó — csak tudnám, hogyan változtathatók meg ennyire egyik napról a másikra az embereki — autóbuszon közelednek a világpt jelentő deszkák felé. És jön a finálé, a mindent elsöprő sikerű díjnyertes darab, vastaps, boldog örömteli „egymásnyakábaugrálás“, egymás-' ra találás. Az ilyen típusú filmekből hallani aztán úton-útfélen, hogy milyen gyönyörű filmet láttam, a könnyekig meghatódtam. A másik film szüzséje hasonló, azzal a különbséggel, hogy színesebb, pompázato- sabb csomagolásban nyújtják át a történetet, meg hogy azt a közeget, amelynek szánva van, gondolkodásra, ha nem Is áttételesen, de legalább a vásznon látottak átgondolására készteti. Röviden: a film olyan végleteket — Ideológiát, viselkedést —• mutat be, amely törvényszerű ítéletalkotásra készteti a nézőt. Ha teszem azt a diák megharapja tanára kezét, majd eszelősen rácsimpaszkodik, az ember gondolkodás nélkül is látja, hogy ez erőszak, a társadalmi formával, renddel össze nem egyeztethető magatartás, tehát elítélendő. Az alaptörténet Itt is úgy Indul, mint előző filmünkben: egy jóképű, szimpatikus tanár a főhős, aki kompromisszumaival lassan veszíteni kezdi bizalmunkat. Ekkor fordul a kocka. A kissé léha és meglehetősen közömbös tanár öntudatra ébred, s nagy változtatásokat akar véghezvinni, de a gonoszok összefognak ellene. Felbukkan egy ügyvédnő, aki természetesen szintén csinos, jóképű, okos, és előre tudjuk... De addig még sok próbát kell kiállniuk, ami pedig könnyekre fakasztl Jellemző erre a filmre, s általában az amerikai filmek nagy részére, a spontán- ság szándéka. Mintha iskolát alakítottak volna, hogy színészeik felvegyék ezt a stílust, ami valóban megkapó, de vigyázat: mindez átverés, még ha a színésznő a leg- elragadóbban csücsörít Is közben a felháborodástól. Nos, én Is felháborodások közben, még ha nem Is olyan elragadóan, de bizonyára őszintébben. Felháborodok, mert az életben követhetetlen az Ilyen Idillikus, semmivel sem magyarázható változások sorozata, amely csak a gondok, bajok felvetésében őszinte, a megoldásokban viszont azt sugallja, elég akarni a jót, -eljön, mert az Igazság mindig győz. E hamis sugallat akár könnyekre is fakaszthat... Mórocz Mária Kiailitis Oszip Mandelstam emiaaare Szokásos meghívót hozott a minap a posta. Mégis mást, mint a többi. Ezt ugyanis Szímőn (Zemné j adták fel, és Mester Péter festő-, grafikus- és textilművész kiállítására Invitált. Ha Komárom (Komárno), Érsekújvár (Nové Zámky), Dunaszer- dahely (Dunajská Streda) vagy akár Cslcsó (Clőov), Marcelháza (Marcelová) neve szerepel a meghívókon, ezt már természetesnek veszem, de Szímőről eddig még nem jött Ilyen nyomtatvány. Ráadásul annak a Mester Péter festőművésznek a tárlatára csalogatott, aki több mint tíz éve nem állított ki, s aki csak nagyon ritkán hallat magáról. Kíváncsi voltara hát, hogy ml az, ami kimozdította dolgos mindennapjaiból Mester Pétert, s kik azok, akik rábírták, hogy mutassa be munkált a Szimői Művelődési Otthonban, és persze arra is, mit nyújt Ilyen hosszú idő után a művész. Nos, amikor december elején megálltunk a művelődési otthon előtt, egy kedves Idős asszony mosolygott ránk odabentről. ö volt az, aki akarta és végül az Antifasiszta Harcosok Szövetsége alapszervezetének támogatásával „összehozta“ az egyhetes kiállítást. Odabent azután a további kérdésekre is választ kaptam, ugyanis a művész fontosnak tartotta gondosan felírni a következő mondatot: „A kiállítás Oszip Mandelstam emlékére készült.“ A rajzok követik az akmelzmus igényelte formai szigort, és tükrözik azt a szabadságot, amit ez a szigor lehetővé tesz. Nekem különösen kedves, hogy annak a csodálatos, bár kevéssé Ismert, tragikus sorsú orosz-szovjet költőnek az emlékét és verseit Idézik az alkotások, akit én is annyira szeretek. Oszip Mandelstam élete különös. Bezárták, kiengedték, szinte hátizsákban vagy bőröndben cipelte rövid, keserű élete során az egész életművét. A sztálini -önkény és brutalitás megalázta és kiátkozta a szovjet Irodalomból, de végül Is polgárjogot nyert abban, s ma tudjuk, a legnagyobbak közül való volt. Versel úgy modernek, hogy közben klasszikusan tiszták, fegyelmezettek, akár az évezredes görög és latin költők ódái. Mester Péter tehát őt hívta, vezesse a művészet purgatórlumába, a művész kegyetlenül nehéz és megpróbáltató útján. Mandelstam pedig nemcsak kiváló kalauznak bizonyult, meg Is Ihlette a festőművészt. Mester Péter ugyanis érdekes rajzokkal, grafikákkal állt a szímől közönsége elé. A zsúfolt, zaklatott, alkotások öszképét mutatják. A szigor fegyelmező hatása tényleg nem gátolta meg abban, hogy oldottan, az áttetsző tiszta tormák, a lehelet, az emberi kéz és test mozgását követő vonalakon keresztül szóljon világunkról. A kiállítás nyomán jutott eszembe, hogy végig kellene járni Varsó (annak Idején megnyert egy lengyelországi pályázatot), Komárom, Cslllzradvány (Cllizská Radvaň), Marcelháza, Bátorkeszl (Vojnice), Perbeta (Prlbeta), Dunamocs (Moía), Alsópéter (Dolný Peter) gyermekotthonait, művelődési házalt, esketötermelt, nemzeti bizottságait, iskoláit, és megnézni a művész szebbnél szebb, érdekesnél érdekesebb mozaikjait és szőnyegeit (saját maga szövi őket), hogy teljes képet kapjunk munkásságáról. Am ha ezt nem tesszük is meg, így Is láthatjuk, hogy Mester Péter nem véletlenül választotta példaképének Mandelsta- mot. A tormák, színek mondanivalója olyan, mint a költő egy-egy versének hangulata. Azt mondja például a költő az egyik versében: „Felhőbe olvadó lassú fehér vitorla / elvesztelek, pedig most fogtalak fel épp, / hosszú orgonaszó...“ Idézhetnénk persze más verséből is. A Pala-óda címűből például, de talán ez is mutatja, micsoda megfoghatatlan világról tudta fel- lebbentenl a költő a fátylat. Ezt teszi Mester Péter is, épp csak ceruzák, vésők, színes fonalak segítségével, Németh Istvéif Harmadízben rendezte meg — 1986 és 1987 után — az anyanyelv hetét a Csemadok galántal (Galanta), duna- szerdahelyí (Dunajská Streda) és Bra- tlslava-vidéki járási bizottsága a három járás területén. A Bratlslava-vldé- ki járásban 1986-ban próbálkoztak ezzel először, a dunaszerdahelyiek ugyanazon év őszén csatlakoztak. Tavaly már közösen szervezték meg az egyhetes rendezvényt, de csatlakozott hozzájuk a Galántal járás Is. Akkor állapodott meg a három járási bizottság, hogy ezentúl együtt és mindig decemberben tartják az anyanyelv hetét, zá- rőrendezvénye pedig az ünnepi műsorral és Kodály Zoltán galántal mellszobrának megkoszorúzásával mindig Galántán lesz Kodály Zoltán születésének évfordulóján. Ezzel a nyelvféltő, nyelvművelő Kodály előtt tisztelgünk — szem előtt tartva zeneszerzői és népdalgj, űjtől munkásságát Is. Felmerülhet bárkiben a kérdés: kl- nek-mlnek kell az anyanyjlv hete? Hiszen anyanyelvűnket egész évben á- polnunk illene, és nem csak egy előre meghatározott héten foglalkozni vele. A választ világosabban nem fogalmazhatnám meg, mint a magyar nyelv hete 1986-os megnyitóján elhangzott beszédében Lőrlncze Lajos: „... évszázados vagy évezredes tapasztalatok bizonyítják, hogy az Ilyen ünnepi, kiemelt megemlékezéseknek Igenis megvan a gyakorlati Jelentőségük az emberek életéNYELV ÉS ben. Felhívják, nyomatékosan ráirányítják a figyelmet egy eseményre,, gondolatra, eszmére, figyelmeztetik a közömböseket Is, újra meg újra elemzik, elmélyültebben vizsgálják az ünnepi alkalom jelentőségét, s ezzel ösztönöznek a hétköznapok feladataira, cselekvéseire is.“ A Csemadok alapszervezeteiben égés? évben foglalkozunk az anyanyelvvel, állandóan hangsúlyozzuk ápolásának fontosságát. Azt kell elérni, hogy ez alatt az egy hét alatt anyanyelvűnk, nyelvművelésünk még inkább a figyelem, az érdeklődés homlokterébe kerüljön. Az eredmények és a megoldásra váró feladatok egyaránt — remélve, hogy ez utóbbiak száma — talán e kezdeményezés eredményeként is — mind kevesebb lesz. Ml tölti ki az egy hét műsorát? Minden, ami a nyelvvel összefügg, de válaszul Szabó T. Attila három megjelent művének címét is felsorolhatnám: Nyelv és Irodalom, Nyelv és múlt. Nép és nyelv. Ez lenne a keret, a tartalom. Ezekről a kérdésekről hangzanak el előadások, ezekről kellene elbeszélgetni az anyanyelv hetén. És játékos formában, a kioktató stílust mellőzve^ yetélkedőkOin figyelmeztetni az JÖVŐ anyanyelv ellen szinte naponta elkövetett merényleteinkre. E terv valóra váltásához, a cél eléréséhez a szervezőknek szövetségesekre van szükségük. Könyvtárakat, iskolákat, szerkesztőségeket, népművelőket, pedagógusokat, újságírókat keresnek háti Mindenkit, aki tud és akar segíteni anyanyelvűnk elsorvadásának meggátolásában, nyelvünk fejlesztésében, funkcióinak kiteljesedésében. Jó lenne, ha további járások Is csatlakoznának, megértenék e rendezvény lényegét. Ha például az egész Csallóköz és Mátyásföld bekapcsolódna — tehát a Komáromi (Komárno) és az Érsekújvár! (Nové Zámky) járás Is. És akkor a hét hivatalos megnyitója — a magyar nyelv hete mintájára évente más-más járásban lehetne. A főbb rendezvények hasonlóan, A záróakkord pedig — mint már szó volt róla — Galántán. A kiejtési verseny, Jól tudom, mostantól már hivatalosan is A szép magyar beszéd versenye, s járási fordulóit általában januárban tartják. Talán megegyezhetnének a szervezőik és így a verseny az anyanyelv hetének részévé válhatna. A három járásban az Idén közei 40 rendezvény valósult meg az anyanyelv hatén. Voltak nyalvtörténeti és nyelv Használati kérdéseket boncolgató előadások, beszélgetések a nyelvrokonságról és anyanyelvűnk használatának jogi kérdéseiről. Voltak játékos és nem egészen játékosra sikerült nyelvi vetélkedők is. A nyelv és az Irodalom kapcsolatáról olyan jeles toliforgatók szóltak, mint Dobos László, Tamás Menyhért, Várt Attila, Duba Gyula, Tóth Elemér. A pedagógusoknaik és a népművelőknek Dunaszerdahelyen tartottak előadást, Ide hívták őket a szervezők, hogy az eredményekről, gondokról közösen beszéljünk. Erre a rendezvényre, bizony, többen is eljöhettek volna. Szinte hihetetlen, hogy a rengeteg meghívott pedagógusból, népművelőből csak annyit érintene, érdekelne anyanyelvűnk helyzete, állapota, a- hányan megjelentek! Hiszen Kodály Zoltánon kívül e tájnak olyan nagyságai ápolták valamilyen formában a nyelvet, mint Czuczor Gergely, Szenei Molnár Albert. Éppen ez utóbbi példája lehet számunkra Is követendő: élhetünk bárhol, anyanyelvűnket akkor is szolgálhatjuk. Ezért Is szeretnénk, ha az anyanyelv hete mind több egyén és szervezet szívügyévé válna. Mert, mint Ruffy Péter írta tavalyi üzenetében: „ ... minden madár szépnek tartja a maga fészkét és öntudatlanul Is arra neveli kis lakóit, hogy fiókáinak hangja, szólása olyan legyen, mint az övéké volt, mikor a madárnyelvet tulajdon régi fészkükben megtanulták.“ GörfOl lenfi
