Új Ifjúság, 1989. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-11 / 2. szám
új ifjúság 5 A lOVŐ SZAZAD NEMZEDEKEERT A közelmúltban többször is találkoztam Horváth Tiborral, a Dunaszerda* helyi (Dunajská Streda) Magyar Tannyelvű Gimnázium igazgatójával, és'so- kat beszélgettünk az ifjú nemzedék új követelmények szerinti felkészítéséről, a tudományosság fontosságáról az élet minden területén. Egy tapasztalt, művelt vezető szakember saját munkaköréről mondott el gondolatokat, sorolt lel olyasfajta gondokat is, amelyek másokat is foglalkoztatnak, ennélfogva közérdeklődésre tarthatnak számot. A sok érdekes kérdésből — klasszikus interjú formájában — a legfontosabbakat teszem közzé. — Mivel kell foglalkoznia a legtöbbet egy olyan intézmény igazgatójának, mint a tiétek? — Az iskolával. A többi a feltételektől függ. Például én jelenleg az iskolaépület átépítésére, adaptálására fektetem a fö hangsúlyt. Épületünk nem ú], a közelmúltig egy részét alapiskolai oktatásra használták. Ez a rész nem felelt meg a mi oktatási követelményeinknek: ú] szaktantermeket, kabineteket kellett létrehozni, hogy az elképzeléseknek megfelelően működhessünk. Ebből kiindulva azt is mondhatnám, hogy az itt élő, dolgozó és ■tanuló diákok szükségleteivel foglalkozom, csak nem a hagyományos formában. — Akkor másként kérdezek: mennyi időt szentelhet egy igazgató a pedagógia kérdéseire, ba történetesen egy iskola élén áll? — A föntiekből talán kitűnik, hogy a munkanap számomra nem nyolc, nem is tizenkét órából áll. Amire nem jut idő népközben, azt este, néha éjszaka oldom meg. így aztán, természetesen jut idő a legfontosabb, a mindenekelőt- ■ti feladatomra, a pedagógiára, az oktatásra is. Mint igazgató, hetente négy órát tanítok, az előirányzott évi kilencvenöt hospitálási, ellenőrző órából minden héten megtartok hármat- négyet, sőt néha ennél is többet. E- mellett rendszeresen ellenőrzőm az írásos okmányokat, az osztálykönyveket, az előkészületeket. — Mit tudsz ezeken az írásos, illetve személyes ellenőrzéseken keresztül megállapítani, mire fekteted a hangsúlyt? — Először is látom, ki hogyan szervezi a munkáját, hogyan halad a tanmenetben, tiszteletben tartja-e az előírásokat, teljesíti-e az általános és specifikus elvárásokat, hogyan valósítja meg elképzeléseit. Jó szívvel mondhatom, hogy tanáraim nagy többsége tud tanítani, ráadásul szorgalmas, nagyon Igyekvő, de még így is előfordul, hogy nem olyanok az eredmények, amilyeneket vártunk. Azokhoz, akiknek éppen nem sikerül effektiven, eredményesen tanítani, gyakrabban megyek, miközben magam is tudom, tudatosítom, nem lehet mindig mindenki olyan állapotban, hogy a maximumot nyújtsa. Nem élünk légüres térben, a tanár is ember, ő is lehet beteg, lehetnek gondjai. Az is természetes, hogy a saját szakterületén belül is lehetnek a tananyagnak olyan részei, amelyeket esetleg nem szeret, így nem tudja olyan eredménnyel tanítani, mint mást. Ezt mindig figyelembe veszem. Ez azonban nem jelenti, hogy bárki hosz- szú távon lazíthat, hogy huzamosabb időn keresztül elnézzük az eredménytelenséget. A mérce adva van, a végén mindenkinek azt kell elérni. — Vannak vesszőparipáid? Mire figyelsz, amikor belépsz az órára, amikor meghallgatod a tanárt, diákot? — Elsősorban az erköilcsi és esztétikai nevelésre, amely nemcsak a tananyag kérdése. Amikor belépek egy tanterembe, már tudom, hogy ki hogyan teljesíti azokat a feladatokat, a- melyek e tekintetben előttünk állnak. Az osztály díszítése, a virágok ápolt- sága, a segédanyagok külleme, a pad- és széksorok rendje — a nem formális nevelői ráhatások — sokat elárulnak az osztályfőnök és a diákok esztétikai érzékéről, a rendhez való viszonyukról. Akárcsak az igazgatói szobában, a folyosókon, tantermekben is rengeteg a virág, pálma. Én biológus vagyok, de nem ezért ragaszkodom a zöldhöz, hanem mert tudom, hogy a diák és a tanár közérzete sokban függ az ilyesmitől is. — jól érzik, érezhetik magukat nálad a kollégák, teljesíthetik a feladataikat? — Én úgy érzem, minden feltétel megvan ahhoz, hogy jól érezzék magukat és jól taníthassanak. Minden szakterületnek van saját kabinetje, nem kell a kollégáknak a tanácsteremben szoronganiuk, ha meg akarnak valamilyen szakmai vagy személyes dolgot beszélni. Persze egy ilyen viszonylag nagy, harmínckét-harminchárom tagú tantestületben nem kell, hogy mindenki mindennel elégedett legyen. Én .sem vagyok mindig az! Elég sok olyan külső körülmény van, amely kimondottan akadályozza a nyugodt, kiegyensúlyozott pedagógiai munkát. — Például? — Mondjuk a különböző politikai és társadalmi szervezetek kérdése. Évek teltek el, amíg megértettük velük, hogy olyankorra Időzítsék az akciókat, amikor nálunk már befejeződik a tanítás. hogy ne kelljen megbolygatnia az oktatás menetét, ne maradjanak el az órák, ha már szürno^n kérik Jelenlétünket egy-egy akción. Vagy: itt vannak a különböző átképzések, továbbtanulási kötelezettségek, itt az elektronizálás kérdése. Ez mind-mind külön erőfeszítést és időt igényel a pedagógusoktól. Hogyan megoldani, hogy az oktatási folyamat ne szenvedjen kárt, hogyan pótolni a kiesett órákat, átcsoportosítani az egyébként kényes egyensúlyon álló órarendet úgy, hogy ne hiányozzanak az iskolából állandóan a pedagógusok és a diákok. Mit mondjak? Az év -elejétől még nem telt fel bét, hogy néhány pedagógus ne hiányzott volna. — És a diákok? Szeretik az iskolát? — Ezt talán tőlük kellene megkérdezni ... Persze, ez számomra Is lényeges kérdés, és ha nem tartok is külön közvélemény-kutatást, azért odafigyelek a szülök véleményére, megkérdezem ismerőseimet, barátaimat, ml a tapasztalatuk, véleményük, becsülik-e a diákok, hogy hozzánk járhatnak. Az eredmény váltakozó. — Az elején említetted az átépítést, ami az iskolai épületre vonatkozott. Ojabban azonban másfajta átépítést szorgalmazunk: a gazdaságét és a társadalomét. Ez nyilván titeket, téged is érint, vagy érinteni fog. — Tudom és készülök rá. Lehet, nem lesz könnyű. Sőt, egészen biztos, hogy nehezebb lesz, hiszen még több feladat hárul majd ránk, de én várom azt az időszakot. Nálunk is fontosnak tartom a bérezés, a jutalmazás kérdését. Eddig tulajdonképpen csak szimbolikusan lehetett értékelni az emberek jó munkáját. Remélem, elérjük, hogy az értékelés és a jutalmazás közvetlenebbül tud majd hatni az eredményesebb munkára. Ez nagyon fontos kérdés életünk minden területén. Az átépítés más vonatkozásban Is érinti az iskolákat. Jelenleg a szak- tantárgyak kötelezőek. Ez megváltozik majd 1992-ben. A tanuló, aki például egyetemre vagy főiskolára készül, nem kell, hogy egy számára felesleges tantárgyra pazarolja az energiáját. Ez a tantestület átalakítását, átalakulását is magával vonja, ami azt eredményezheti majd, hogy néhány szakoiktatónak vagy el kell mennie az Iskolából, vagy át kell magát képeznie. Ez egyfajta feszültséget okozhat, lehet, feleslegeset. Úgy néz ki, hogy a ml tantestületünkben a nyugdíjba vonulások nem fognak különösebb gondot okozni... — Kérdeztem már, hogy érzik, éroi- hetik magukat az iskolában a tanárok, a diákok. Végezetül hadd kérdes- zem meg, ennyi gond, feladat, szolgálat mellett te hogyan érzed magad? — Mint tudod, biológus vagyok. 1958- ban, harmincegy éve kezdtem »1 tanítani. Ebből a harmincegy évből huszonkilencet funkcióban töltöttem fel. Tizenhat éve az iskola igazgatója vagyok. Ha összehasonlítom, hogy az Iskolának akkor nem volt egy falitérképe sem, s csak három-négy kopott tollazatú kitömött madár árválkodott a szertárában, ahol leginkább az egjerek tanyáztak, akkor azt kell mondanom, ha újra kezdeném, akkor újra csak ezt csinálnám. Nos, én ezt nem mondom. Az ember mindent a legnagyobb akarattal végzett el, amit csak tudott, megtett, de igazi emberi-társadelml felismerésben nem részesült. Sót, hogy úgy mondjam, a legkisebb hibákat is kiszúrták, felhánytorgatták, ugyanakkor anyagilag nem honorálják az állandó napi szolgálatot. Talán ha nem vagyok funkcióban, hanem „csak“ letanítom az óráimat, magam köré gyűjtöm a tanítványokat, nem kellene ilyeneket mondanom. Félreértés ne essék! Amikor 1958-ban elkezdtem tanítani, ugyanolyan szegény és árva lélek voltam feleségemmel együtt, mint az Iskola. Egyszerűen nem volt semmink. Ma más a helyzetünk, annak ellenéra^ hogy nem építettem házat, nem szereztem vagyont. Van három gyerekem^ közülük kettő felsőoktatási végzettséggel rendelkezik, a harmadik érettségizett. Van egy „hétvégi“ kertünk, ahol ötven-hatvan virág díszük, ahol kikapcsolódunk a feleségemmel. Ott szórakozunk, pihenünk. Négy évem van a nyugdíjig. Mégis: ha már a mi nemzedékünk nem kapta meg a kellő anyagi és erkölcsi megbecsülést, azt szeretném, h'a azok, akik utánunk jönnek, már ne kelljen Ilyeneket mondaniuk,- ha végre mindenki a jóil végzett munka örömével és megbecsüléséveil élhetné le az életét. Németh István A tudományosságról Derűs, hétvégi Játéknak Indult a szlovák rádió délutáni. Ifjúsági műsorának betétje, amelynek azt a címet is adhatta volna a felelős szerkesztő: „Na, milyen müveitek vagyunk?“ A riporter a hangfelvevőgéppel kilátogatott a bratlslaval főpályaudvarra, majd az érkező utasok közül tfzet-tízet kiválasztott, és egy-egy kérdést tett fel nekik. Elöljáróban hadd jegyezzem meg: a válaszok a műsorban elhangzottak, tehát semmi újságírói rafinéria, semmi kltaláciő, „bundáról“ szó slncsl A feltett kérdések így hangzottak: 1. Hogyan kell helyesen írni a „bicykel“ szót? 2. Nevezzen meg egy kortárs szlovák prőzalróti 3. A Föld kering a Nap körül, esefleg a Nap a Föld körül? S a válaszok? A „bicykel“ szót helyesen tíz emberből három tudta volna leírni, és ugye ez nem több a megkérdezettek harminc százalékánál, A második kérdésre (most keressünk gyorsan egy fogódzót) csupán egy, nem is szlovák származású hölgy tudott picit sántító választ adni. Azt mondta, Ľubomír Feldek meséket Is ir, s a mese műfaját tekintve próza. Ezek szerint Feldek próza- Iró. A többiek, tehát a megkérdezettek 90 százaléka egyetlen ma élő, szlovák nyelven publikáló prózaírót sem ismeri Olyan nagyszerű szerzőkről feledkeztek meg, mint Ján Johanldes, akinek legutóbbi no- velláskötetét díjazták Is, s feltehetően, rövidesen magyar nyelven Is napvilágot lát majd. Nem említették az Idősebb közép- nemzedék másik nagy íróját, Rudolf Slo- bodát sémi Ballek neve is kimaradt. Dušan Mltana eddigi írói tevékenységéről sem hallottak, úgy tűnik. A magyar olvasó Is jól Ismerheti Vincent Síkula alkotásait. És sorolhatnám. A felsorolt és nem felsorolt írók bizony becsületes hozzáállással dolgoznak. És rég túlnőtték a regionalizmus poshányát. Munkáikat idegen nyelvekre fordítják, díjazzák és sorolhatnám. De minek ... Minek, mert folytassuk a harmadik kérdéssel, és menten világos lesz minden. Arra a kérdésre, hogy a Föld kerlng-e a Nap körül vagy esetleg fordítva, a tíz közül hárman nem tudtak válaszolni! És mindez olyan országban, ahol a felnőtt lakosság csaknem fele középiskolai végzettséggel rendelkezik! Játéknak Indult a délutáni műsor betétje, de nem zárulhat le a végével. Pedig ml hallgatók, ha Józanul mérlegeltünk volna, ha nem ragadtattuk volna el magunkat, ha nem lennénk hurráoptimisták, ha eszünkbe jut a tény, hogy a legnagyobb önámltást a statisztikai adatok nyújtják, hogy az Iskolaügyünk tájékán ... Csak egy Icipicit át kellett volna gondolnunk a dolgokatl Ha mondjuk: egy hónapi gondolkodási Időt kapunk a műsorvezetőtől arra, hogy eltöprengjünk a kérdésen; „Milyen müveitek vagyunk mi, felnőttek? Milyen műveltek vagyunk itt, ebben az országban, ezen a kontinensen, ezen a bolygón két világháborúval a nyakunkban, a múlt évi közel 40 háborús tűzfészekkel a nagyvilágunkban, mondom: ha megkaptuk volna a gondolkodási Időnket, akkor talán most nem bosszankodnék eny- nyire, és velem együtt azok, akik hozzám hasonlóan komolyan veszik az értelem hajtűkanyaralt. Igen. Csak mérlegelnem kellett volna. Hagynom, hogy a tudatomban felötöljőn az a valami epizód, midőn az egyik irodalomszakos tanárnőről kiderült, hogy nem ismeri Nagy László, Juhász Ferenc és Pilinszky János müveit. Emlékeznem kellett volna arra a zeneiskolában oktató pedagógusra Is, aki legalább húsz esztendeje nem ült le a zongorához, hogy gyakoroljon! S amikor rákérdeztünk a miértre, még neheztelt Is ránk, mondván: az embernek annyi elfoglaltság Jut, hogy nem csoda, ha mindenre nem futja Idejéből! Ez a tanító néni úgy oktatott zenét évtizedeken át, hogy maga sohasem játszott. Sebajl A Föld így Is kering, megsúgom: a Nap körül! 1975-ben .a Hlroslma-évfordulő alkalmával én is készítettem egy kis felmérést. Magánhasználatra szóló munka volt. A járókelőket arról faggattam, hogy mit tudnak a hlrosimal pusztításról és következményeiről, Sajnos, a megkérdezettek alig két százaléka tudott ezt-azt. A többieket nem érdekelte, vagy már rég elfelejtették az egykori eseményeket. Igen. Csak mérlegelnem kellett volna. Hagyni, hogy a tudatom egy kicsit összeszedje magát. Például eszembe kellett volna jutnia annak a riportnak, amelyik 1983 szeptemberében hangzott el a szlovák rádió magyar adásában. A Komenský Egyetem magyar szakos nyelvésze mondta el, hogy az egyetemre bekerülő középiskolások még nem Ismerik tökéletesen a nyelvtant. De mivel nincs választási lehetőség, kénytelenek felvenni ezeket a fiatalokat, akikből majd tanárok lesznek, esetleg újságírók, sőt az Is előfordulhat, hogy nyelvészek. Sorolhatnám a „Na, milyen műveltek vagyunk?“ c. kirakós játékunkra a válaszaimat, de engedtessék meg, hogy továbblépjek. Hiszen célom (csak) ez (lehet). A tapasztalatok látóhatárát tágítva jegyzem le: már a XVII—XVIII. században megértették az érdekeltek (mondjuk Cromwell vagy XIV. Lajos, hogy a műveltségi szintet társadalmi méretekben kell Javítani. Enél- kül nem lehet fejleszteni a termelést, az meg társadalmi széthulláshoz vezethet. Sőt, vezet Is! Hadd ne részletezzem, hogy ml minden történt akárcsak az utóbbi tíz- tizenöt évben a világ legfejlettebb államaiban, csupán egyetlen tényt jegyzek le; az ENSZ-statlsztikák szerint a közművelődés élvonalét világviszonylatban is uraló három országban; Izraelben, Japánban és az NSZK-ban a termelési színvonal is világraszóló. S hogy ezekben az országokban mennyire tökéletesedett az Iskolarendszer, éppen azt mutatja, hogy Franciaországot és Angliát Is jócskán megelőzik. Persze, nem kell ily távoli példákat felhoznom. Elegendő, ha azt mondom, hogy olyan kicsi országokban, mint Finnország, a műszaki főiskolákon szerzett végzettség semmit sem érne, ha a diplomás mérnö- kö'k legalább három idegen nyelvet nem beszélnének. Viszont a főiskolai hallgatók negyven-ötven százaléka négy-öt Idegen nyelvet Ismer. Kell az alapos felkészülés, különben nem lehet lépést tartani a világgal — vallják. Hogy tudJák-e, ml forog ml körül? Nem hiszem, hogy IQ-tesztet csinálnak a kérdésből. Amiről tegnap még nem beszéltünk, de mára aktuális: a tudományos-műszaki fejlődést szorgalmazzuk. A minőséget a meny- nyiség ellenében. Társadalmunk megany- nyl rétegét mozgósítanunk kell, hogy továbblépve ml Is versenyben maradhassunk. S közben: azt hiszem, át kellene értékelnünk mércéinket, elvárásainkat is. Mert a mostaniak nem biztos, hogy (vagy: biztos, hogy nem) elegendők. Vajkai Miklós
