Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1988-11-09 / 45. szám

Nguyen Cong Hoan: SZÉPSÉGES VIRÁGSZÁL A szomorúbbnál szomorúbb hírek felhal­mozódtak a fiatalasszony fejében. Még ha háromszor keményebb lenne Is, mint a kő, ez a bánat akkor Is letört ű pedig csak egy egyszerű asszony volt. Egyik nap meg­tudta, hogy a japánok elfoglalták Kantont, másnap pedig sürgönyt kapott, amelyben az állt, hogy férje elesett a harctéren. Szépséges Vlrágszál gyászruhát öltött. Fájdalmában a gyékényen fetrengett, hol görcsösen megmerevedett, hol pedig han­gosan felzokogott. Férjétől még az ősz elején búcsút vett. Akkor senkinek sem hitte volna el, hogy már sohasem adatik meg találkozniuk. Most csak az a tudat vigasztalta, hogy a férje nem hiába, hanem a hazájáért áldozta fel az életét. Ez erőt adott neki és büszke­séggel töltötte el. Eszébe jutottak az utolsó közös órák. Még forrón sütött akkor az őszi nap. A behlvottak puskaporos füstfelhőben mene­teltek — mintha porral töltött elnyúzott porolók robbantak volna fel egymás után, egész köteg poroló a rudakhoz feszítve. A zaj órákig nem ült el. Aztán a helybe­liek a katonákkal együtt ré^zt vettek a japán megszállók ellen szervezett nagygyű­lésen. A keskeny utcákon emberek tízezrei meneteltek. A diákok énekeltek. Időről idő­re a kereszteződésekben énekük elhalkult, s megszólalt egy fiatal, csengő hang, a- melyre jelszavak skandálása és ökölbe szo­rított kezek hullámzása volt a válasz. Ezen a napon Szépséges Virágszál hol örült, hol szomorkodott. Legszívesebben sírt volna, de összeszedte magát, hiszen körü­lötte az emberek lelkesen nézték a fiatal katonákat. A férje mellett lépkedett, és mosolyt erőltetett az arcára. Nem árnyé­kolhatta be szomorúsággal az ellenség el­len harcba induló katonák lelkét. Virágszál férje felemelő hangulatban volt. A felvonulók soraiban menetelt, s időnként mosolyogva fogadta el az út szélén álló kereskedők aprócska ajándékait — zseb­kendőt, tűt, ecsetet — figyelmességük apró megnyilvánulásait. Másnap reggel a férje elment a frontra. Ki gondolta volna akkor, hogy örökre el-, búcsúztak egymástól? A történtek után Szépséges Vlrágszálból megtört özvegy lett. A rokonai megpróbálták/ rábeszélni, hogy menjen el Vietnamba, és ott várja ki, míg véget nem érnek a nehéz idők, de főleg hogy megszabaduljon attól az iszonytól, a- melyet alacsonyan húzó repülőgépek — francia, japán vagy kínai gépek — hangja keltett benne. S amikor kiadták a paran­csot, hogy minden ház mellett legyen ki­készítve egy vízzel teli nagy korsó, vödör homokkal a gyújtőbombák eloltására, meg két kanna benzin, hogy meg tudják gyúj­tani a házat, ha az ellenség közeleg, meg­értette, hogy hajszálon múlik minden em­ber élete — természetesen az övé is. Mindezek ellenére Szépséges Virágszál nem akarta elhagyni a várost. Megvetette azokat a gazdagokat, akik ff felkelés jó­voltából elmenekültek a hazafiúi köteles­ségük elől, s valahol Halphongban vagy Saigonban átadták magukat a féktelen mu­latozás és dorbézolás örömeinek, és be­hízelgő ünnepségeket rendeztek a kínaiak­nak. A fiatalasszony maradt. A japán áruk bojkottja mellett agitált, pénzt gyűjtött a haza védelmére, röpcédulákat osztogatott, amelyek a hadsereg megsegítésére szólí­tották fel. örömmel nézte a falra ragasz­tott plakátokat, Kína árulóit ábrázolták, ahogy elnyerik méltó büntetésüket. Elhatározta, hogy 6 is kimegy a frontra harcolni. Nem vették fel, és ez a törékeny, gyenge asszony véget akart vetni az éle­tének. Megmentették. Egy nap az utca arra ébredt, hogy a fiatal özvegy elhagyta a házát, és eltűnt. Engedett volna a rábeszélésnek, és beállt a kínai szökevények közé, akik ellepték a vietnami városokat? Nem! Még a rokonai sem tudták, hogy hol van, és keresni kezdték. Talán elment Kuej-Lin- be, hogy ott még egyszer megpróbáljon be­jutni a hadseregbe? Nem, ezt a törékeny teremtést mindenütt elutasították volna. Az is meglehet, hogy áruló lett, és átállt a japánokhoz. De ugyan ki hitte volna, hogy árulóvá legyen egy olyan asszony, mint Szépséges Virágszál? Nem, a családja, amely ennyi hű fiat adott a hazának, nem nevelhetett fel áruló leányt. Biztosan nem. Szépséges Virágszál müveit, értelmes, nemes lelkű asszony volt. Ráadásul az, ahogy a férje halála után viselkedett, kizárta ezt a fel- tételezést. Mégis mi késztette arra, hogy a Japáno­kat szolgálja? Egyesek többször is látták őt Kanton­ban, s ez adott okot a pletykára. Miért ment el a fiatal özvegy a kisvárosból a nagyvárosba, miért hagyta el a rokonait és a hazát, ha nem azért, hogy elárulja ma­gát a japánoknak? Valóban, a fiatal öz­vegy Kantonban kibérelt egy fényűző la­kást, és barátokat kezdett fogadni — ki­zárólag japánokat. Pazarló élete, nyílt bom­lása ámulatba ejtett mindenkit. Beszélték, hogy a japán generálisok és tisztek, aki-* két gyakran megajándékozott szerelmével, titokban lenézték fit is, és egész Kínát is. Egy idő múlva meghívót kapott Monso generálistól. Mikor megtudta, hogy az elő­kelő generális vele akarja tölteni az éjsza­kát, Szépséges Virágszál egész magán kívül lett a boldogságtól. Egész nap énekelt és táncolt. Végre eljött az ideje. Azon az éjszakán végre elhagyja az egész unalmas világot, és elmegy oda, ahol már régóta várja őt a férje... De mielőtt a szeme örökre le­csukódna, még megnézi, hogyan döglik meg a keze közt ez a vadállat — Monso gene­rális. Este megigazította, bepúderozta, kifestette magát, az öve alá kis női revolvert rej­tett, és várt. Egy alacsony termetű Japán katona Jött érte, és elvezette a generális rezidenciá­jába. Az úton mosolygott, oldottan köszöntötte az ismerőseit. Kedélyes és vidám volt, mint az a merész katona, aki meghallja a har­sona harcba hívó szavát. De a rezidencia kapujánál váratlanul kellemetlen meglepetés érte. Abban a pil­lanatban gondosan kiagyalt terve, minden elképzelése szertefoszlott, mint füstfelhő. A katona, aki a kapu előtt őrködött, ke­ményen és kímélet nélkül megmotozta. Vé­gül nemcsak a revolvert vette el, hanem azokat a tárgyakat is, amelyekkel aligha lehetne megsérteni a testet. Nem hagyta nála a tükrét meg az ezüstgyürűjét sem. Szépséges Vírágszál csalódott volt, de i- gyekezett uralkodni magán. — Tudja, én kínai vagyok, de kizárólag a Japánhoz .vagyok hű odaadással. Fegyver nélkül ez sehogy sem megy. De ítélje meg saját maga, az én honfitársaim között igen sok olyan van, aki le akar számolni ve­lem. A katona határozottan rázta a fejét: — Kínainak szigorúan tilos bemenni ezen a kapun, ha valamilyen kemény tárgy van nála. A biztonságáért pedig ne aggódjék. Itt a megbízható japán hadsereg védelme alatt van. A fiatalasszony kifújta magát, világos volt, hogy kicsúszott kezéből ez a kivé­teles alkalom. A felfuvalkodott Japán generális e mon­datát Szépséges Virágszál élete végéig em­lékezetében tartotta: — Jegyezd meg, ha a nagy Mikádok utóda néhány percre elfeledve saját nagy­ságát közeledik hozzád, szánalomraméltó lényhez, kínai asszonyhoz, ritka, megismé­telhetetlen lehetőség adódott előtted. Ezt az egész tirádát a generális meg­vető hangsúllyal és hideg, közömbös arc­kifejezéssel mondta. Ezen a mondaton kí­vül nem mondott semmit. Fél óráig volt a hálószobájában. A vereség és a keserű könnycseppek gyászba borították. Kénytelen volt magát odaadni ennek a gyűlölt férfinak. Egy hét múlva ismét megjelent nála a katona a generális parancsával. Kiment és odaszólt a japán katonához: — Hazaértemig szavatolnia kell a biz­tonságomat. Ezúttal semmilyen fegyvert nem viszek magammal. — Nincs mitől félnie. Mindenütt, ahol a japán hadsereg megjelenik, rend és nyu­galom van. Ráadásul, biztosítom magát, hogyha a sors törne is az életére, a ja­pán katona kötelessége ellenállni és meg­védeni önt. A katona minden szavából maró gúny áradt. Szépséges Virágszál nem folytatta a beszélgetést, így a katona is elhallgatott. A rezidencia bejáratánál újra megmotoz­ták, de ezúttal nem találtak nála semmit. — Ez a galambocska szófogadóbb, mint a kínai kormány. Szépséges Virágszál beleharapott az aj­kába. Mint az előző látogatáskor, a kato­na, aki bevezette, megállt a váróterem előtt és bekopogott. Aztán vigyázzba vágta ma­gát, és várta, hogy kinyissák az ajtót. A kapu sarkig kitárult. A generális szárnysegédje a dolgozószobájához vezette az asszonyt. Bekopogtatott és szintén várt. Mikor meghallotta a generális hangját, ki­nyitotta az ajtót. A generális az íróasztalánál ült és fe­szült arccal nézte az asztalán kiterített térképet. Szépséges Virágszál meghajolt. A gene­rális figyelemre sem méltatta. Az asszony állt és várt. Jó öt perc múlva felemelte a fejét. El­tolta a széket és felállt. Az arca, mint az első alkalommal, közömbös és hideg volt. Az ujjával az asszonyra mutatott, és gyors léptekkel bement a szobájába. Szépséges Virágszál tisztelettudő képpel, alázatosan betipegett utána. Mikor beért a szobába, a generális hidegen ránézett, és várakozóan harapdálta az ajkát. A nő megértette a feladatát, és levet­kőzött, a táskáját letette az ágyra, és ki­tárta karját, hogy átölelje őnagyságát. A nagy Mikádók utóda ezúttal sem üd­vözölte az asszonyt egy szóval sem. Minek a szavakat pazarolni a kis szerelem-gépre. Szépséges Virágszál megvárta, míg a ki­merült generális átfordult a hátára, a tás­kájáért nyúlt, kinyitotta, kivette selyem­kendőjét, és gondosan törölgetni kezdte az lzzadságcseppeket a generális homlokáról, és arcáról. Amikor kendőjével akaratlanul önagysága orrához ért, az rögtön elbá­gyadt és elvesztette az eszméletét. Ebben a pillanatban Szépséges Virágszál kirán­tott a harisnyájából egy éles kést, és bele­döfte a gyűlölt mellkasába ... A hazánkért! — kiáltotta. Egy pillanat múlva lövés hallatszott. Szépséges Virág­szál a melléhez kapott, és az ágyra ro­gyott. A szíve megszűnt dobogni. Juhász Jáuos fordítása (A rádió helyszíni közvetítésének rendezője a szol­gálati vonalon: Készen vagytok? Indul!) Kellemes délutánt, kedves hallgatóim! A Goddard Űrközpontból jelentkezem. Kis idő múlva itt landol a Terra űrhajó, amely nyolc évig tartó útja során bejárta a naprendszerünkön túli tartományokat. Nyolc év után megpillantjuk majd a kozmosz hőseit, a leg­bátrabb férfiakat, akiket valaha az emberiség követ­ségbe küldött a távoli fagyos galaktikai ürességbe. Igen, kedves hallgatóim, éppen ebben a pillanatban Jelent meg a fejünk fölött egy fénylő pont. Rohamo­san növekszik, és már hallják is a Terra űrhajó mo­torjainak dübörgését. (A rádió helyszíni közvetítésének rendezője a szol­gálati vonalon: Hozzátok ki jól azt az átkozott dü­börgést, hadd élvezzék a hallgatók is!) dübörgés (A rádió helyszíni közvetítésének rendezője a szol­gálati vonalon: Az áldóját, micsoda zaj, halkítsátok le egy kicsit azt a nagy ricsajt!) GYENGÜL A DÜBÖRGÉS, MÄR ÜJBÖL HALLANI A RIPORTERT, A ZAJ ELÜL, AZ ÖSSZEGYŰLT TÖMEG ÜNNEPEL. Kedves hallgatóim, a nézők tízezrei, igen, több tíz­ezren gyűltek össze itt a Goddard Űrközpontban, hogy üdvözöljék a kozmosz hőseit. Sok közöttük a gyen­gébb nem képviselője, igen, tisztelt hallgatóim, való­ban sok Itt a nő, talán a túlnyomó többség. Nem is csoda! Hiszen már nyolc esztendeje díszíti sok lány szobájának falát a Terra űrhajó nyolctagú személy­zetének a képe, és szimpatikus, férfias arcvonásaik a legsóvárgóbb álmaikban is megjelennek. Az űrhajó már itt van, a tisztelt hallgatók is megbocsátják tán ne­kem, hogy remeg a hangom a meghatódottságtól. A galaktika cirkálójának hatalmas teste eltakarja szinte a fél égboltot, a beálló félhomályt reflektorok fénye hasítja át, mindegyikük egyetlen pontra irányul, ahol néhány másodperc múlva megáll a felvonó a koz­mosz hőseivel. A feszültség a tetőfokára hágott. A közvetítőfülkém előtt valami nyüzsgés támadt. Már tájékozódtunk is. Igen, kedves barátaim, egyik kis­lány nem bírta tovább elviselni az izgalmakat, és elájult. Hasonló eset lesz itt bizonyára több Is, de most nincs idő arra, hogy valaki Is közelebbről fog­lalkozzék velük, mert a felvonó fülkéje már méltó­ságteljesen ereszkedik alá a kijelölt helyre, egy ha­talmas ezüstbuborékhoz hasonlít, még néhány méter választja el a kozmosz hőseit a földtől, a szülőföld­jüktől. Most! Megtörtént, bekövetkezett a történelmi pillanat! Máris nyílik a felvonó fülkéjének ajtaja, a vakító fényben alig látszanak az emberi alakok, éppen üvöltenl akarom a többiekkel: „Üdvözöljük itthon a Ondrej Neff: A kozmosz hősei kozmosz hőseit!“ A fülkém ablaka előtt női karok hullámzanak, mint a fiatal vetés, és most... CSEND (A rádió helyszíni közvetítésének rendezője a szol­gálati vonalon: A fenébe is, mi történik ott? A mik­rofon? Vagy tán ez a férfi is lerobbant, mint az előbb az a lányka?) Elnézést a pillanatnyi hallgatásért, kedves hallga­tóim ... Messzelátómmal figyelem és követem, ki lép elsőként az anyaföldre. A kozmosz hőse Itt van a látómezőmben, rózsaszínű zakó van rajta, hozzá fe­hér nadrág, a nyakán halványkék sál... A férfi arc­vonásait azonban... nem sikerült felismernem... a vastag púderréteg miatt. Az ajakrúzs... úgy, ahogy mondom... tulajdonképpen megváltoztatja az arckife­jezést, meg a felragasztott hosszú müszempillák be­árnyékolják az acélszürke szemeket... Két hősünk már kilépett a fülkéből, mögöttük a harmadik, a to­vábbi kettő még vonakodik, valami történhetett... Kedves hallgatóim, már látom is, pontosan látom. Azok ketten egy táskáért viaskodnak! (A rádió helyszíni közvetítésének rendezője a szol­gálati vonalon: Mit gagyog az a hülye? Azonnal vág­ják ki, és vigyék ki azt a mikrofont a helyszínre. A fenébe is, vigyék már ki azt a mikrofont!) Add ide a táskámat, te undok, elvetted az én tás­kámat! Ez az én táskám! Uramisten, Tiiszen ez nem az én táskám, ez nem Illik az arcom színéhez. De hát... istenkém ... mit keres itt ez a sok nőszemély? Én egy tapodtat se megyek innen, küldjék el innen tüstént ezt a sok némhert! Jaj, a migrénem! Mindjárt elbőgöm ma­gam ...I (A rádió helyszíni közvetítésének rendezője a szol­gálati vonalon: Állj! Vágjátok ki az egészet! látsszá­tok be a zenét, az áldóját, gyerünk azzal a zenével!) (A rádió helyszíni közvetítésének rendezője a szol­gálati vonalon: Kapcsoljátok a stúdióba!) A stúdió bemondónője: Tisztelt hallgatóink, a stú­dióból jelentkezünk, felolvassuk a Világűr és űrha­józási Világügynökség hivatalos jelentését: „A városon keresztül tervezett nyilvános bevonulás elmarad. A Terra űrhajó legénységét egészségügyi megfigyelés alá helyezték. Az előzetes vizsgálatok arra engednek kö­vetkeztetni, hogy a csillagközi utazás során olyan mértékű megterhelés érte a férfiszemélyzetet, hogy részben elhasználódtak. Ez azonban mit sem változ­tat azon, hogy az expedíció teljesítette kitűzött fel­adatát.“ A következő másodpercekben a népszerű Hastrman-zenekar szórakoztatja önöket. Kellemes vé­telt klvánunkl Vércse Miklós fordítása f­1

Next

/
Oldalképek
Tartalom