Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1988-11-09 / 45. szám
új ifjúság 3 ifjúsági nap ★ november 10 — nemzetközi ifjúsági nap ★ november 10 — nemzetközi Ifjúsági nap ★ november 10 — nemzetközi ELYÜNK A TÁRSADALOMBAN Életutak, életpályát — helyünk á társadalomban. Egykori álmot, vágyak, mai valóság és perspektívák. A nemzetközi ifjúsági nap alkalmából munkatársaink ezekről a kérdésekről beszélgettek pályakezdő és pályára készülő fiatalokkal, de megszólalnak olyanok is, akik már többéves gyakorlat alapján szinte tanácsokat is tudnak adni ilyen tekintetben. Dr. Markó Janka, a Galántai KGalanta) Járási Közjegyzőség jegyzőgyakornoka — Néhány visszaesőtől eltekintve, aki már olyan jól ismeri a törvényeket, mint némely Jogász, tehát nem Is Igen tart tőlük, az emberek nagy többsége azért retteg a törvény előtt állni. Talán ez a télelem az, ami a társadalomban a Jogászokról való véleményt elsősorban alakítja. Kiválasztottaknak tartják őket, s mi tagadás, nem nagyon közkedveltek. Ezenkívül sokszor gyanú Is éri a jogászokat: maguk sem tiszták, nagyon tudják csűrni-csavarnl a dolgot, és mindenre van a tarsolyukban 6gy-egy megfelelő paragrafus. A jogásztársadalomról kialakult vélemény érinti az egyént Is, akiben nem biztos, hogy megvannak az elnagyolt képnek megfelelő jogászi tulajdonságok — mondja Janka. A fiatal Jogásznő még csak két hónapja dolgozik, az Idén végzett a Komensky E- gyetem Jogtudományi Karán. — Mindenképpen olyan pályát akartam választani, amely lehetőséget ad arra, hogy sok emberrel kerüljek kapcsolatba. Már harmadikos gimnazistaként elhatároztam, hogy jogász leszek. Szeretnék az embereken segíteni, s erre a jogászi pályán belül az látszott a legkézenfekvőbbnek, hogy ügyvédként dolgozzam. Aztán mégsem lettem az, mert rájöttem, hogy az ügyvédnek sokszor olyan embereket Is védenie kell, akikről nyilvánvaló, hogy bűnösök. Ezután úgy gondoltam, hogy inkább bíró leszek. De időközben ezt is elvetettem, mert rájöttem, hogy ez nem az én alkatomra szabott foglalkozás. Így lettem jegyző. A polgárjog a jognak az a területe, amely az összes közül a legtöbb embert érintő kérdésekkel foglalkozik. S ami a fontos, Itt nincsenek perek. — Hogy ezzel a közkeletű kifejezéssel éljek: a törvény az törvény. Ad-e a jogászi páiya valamilyen lehetőséget arra, hogy az ember kibontakoztathassa egyéniségét? — Természetesen. A jogász dolga nem elsősorban az, hogy Ismerje a törvényeket, hanem az, hogy tudja is őket alkalmazni. Hiszen egy egy konkrét esetre sokféle paragrafus vonatkozhat, sokszor nagyon nehéz megtalálni az optimális megoldást. — Es az erkölcsöset? Hogyan tudja a jogász átélni törvény és erkölcs viszonyát? — Ettől mennek a jogászok Idegileg tönkre. Sokszor a jó érzés más megoldást követelne, mint amilyet a törvény lehetővé tesz. itt van például egy egyszerű örökösödési ügy: ha egy gyermektelen házasságban mondjuk meghal a férj, teszem azt negyven évesen, akkor a közös vagyon felét a férj szülei öröklik. Még akkor is, ha a házastársak már hosszú Ideje nem éltek együtt a szülőkkel, s így a vagyont közösen gyűjtötték. — Még csak nagyon rövid ideje, két hónapja dolgozol a szakmában. Volt-e már alkalmad arra, hogy eredeti elképzeléseidnek megfelelően segíteni tudj az embereken? — Közjegyzői munkát csak féléves gyakorlat után végezhetek, ebből következik, hogy nekem még konkrét esetet egyedül nem kellett feldolgoznom, de Jogi tanácsokat már több embernek is adtam. Jő érzés volt, hogy láttam, tanácsaimmal valóban használtam valamit. — Elégedett vagy a munkáddal? — Ezen egyelőre még nem volt időm gondolkodni. Hisz a Jegyzői hivatás nagyon sokrétű munka. Most teljesen elfoglal az, hogy tanulom a szakmát, elsősorban az ügyfelekkel való bánásmódot, mert ezt az egyetemen nem lehetett megtanulni. — Es az anyagi megbecsüléssel, magyarán a fizetéseddel elégedett vagy? — Mivel tudom, hogy nálunk a főiskolát végzettekre azonos bérelőírások érvényesek, nem panaszkodhatom. Nem vagyok viszont elégedett az értelmiség általános anyagi megbecsültségével. — A magánéleted úgy alakult, ahogyan azt szeretted volna? — A magánéletemre vonatkozóan nem voltak különösebb elképzeléseim. Csupán az, hogy sikeresen elvégezzem az egyetemet. Ez az álmom valóra vált. Az már nem, hogy lakóhelyemhez közel, valahol a Komáromi (Komárno) járásban kapjak megfelelő állást. Galántára helyeztek, s két évre szól a szerződésem. Hogy azután mi lesz, azt még nem tudom. Suhaj István hivatalnok „Csak félig-meddig értem el az életben azt, amit el szerettem volna. Füleken (Fi- Takovo) jártam gimnáziumba, főiskolára jelentkeztem, de a felvételin alulmaradtam. Aztán egy ideig a Jednota Fogyasztási Szövetkezet ellenőreként dolgoztam, majd elvégeztem az ökonómiai szakosítót, s most egy hatalmas raktár főnökhelyetteseként dolgozom. Jól érzem Itt magam, pedig azt hiszem, többre lennék képes. Az erkölcsi megbecsüléssel nincs baj, bárcsak az anyagi is követné azt! Nős vagyok, van egy kislányom, s ha az életszínvonal kerül szóba, mindig az jut az eszembe, hogy bizony Suhajéknál az esik. Elégedett csak a házasságommal lehetek, az Ideálisnak nevezhető. A feleségem és köztem minimális a nézetkülönbség. Családi életem harmóniáját alapul véve ki merem jelenteni, hogy boldog vagyok.“ Bodor Gabriella tanítónő „Leérettségiztem, majd a főiskolát is elvégeztem. Sokak szerint elégedett lehetnék, mégsem vagyok az. A nagybetűs életben rengeteg a gond, a megoldásra váró feladat, de nem ez aggaszt az egészben, hanem a hétköznapi Igazságtalanságok. A becsületes embert a környezete különcnek nézi, sok esetben igyekszik eltaposni, míg a másik oldalon virágzik a hamisság. Ezért sokszor úgy gondolom, legjobb, ha az ember nem nyitja ki a száját,- csendben marad. Én azonban jellememnél fogva egész más vagyok. A tanítás, a pedagógiai munka az, amiben megvalósíthatom magam, imádok a gyerekekkel foglalkozni. A munkám, a gyerekek adnak új erőt a mindennapos kis harcokhoz.“ Ketten egy gimnáziumból, üt évvel ezelőtt végeztek, érettségi találkozón futottam velük össze. Nemük szerint az egyik fiú, a másik lány, az egyik főiskolát végzett, a másiknak nem sikerült. Mindketten keresték, s talán még keresik is helyüket zűrzavaros társadalmunkban. Nem minden történt úgy, ahogy erről régebben álmodoztak, de azért elégedettek. Az egyik a családi élet harmóniájában találja meg mindazt, ami számára a legnagyobb öröm, a másik meg a munkájában. Az egyik több fizetést szeretne, a másik több nyíltságot, őszinteséget az emberi kapcsolatokban. Mindketten elégedettek, de elégedetlenek is, a két látszólag ellentétes életút itt metszi egymást. Fiatalok, ás nem kötelességből, hanem jókedvvel optimisták. Ezért van igazuk. Bindics Katalin, a Nagy megyeri (Calovo) Közgazdasági Szakközépiskola IV. C osztályának tanulója; — Gyermekkori álmodat váltottad valóra azzal, hogy közgazdaságtant tanulsz? — Nem is tudom. Emlékszem azonban, hogy az unokatestvéremmel folyton papírokkal játszottunk. Elképzeltük, hogy egy Irodában vagyunk, könyveltünk, nyilvántartottunk. Nálunk Jött-ment az áru. Máskor tanítésdit játszottunk. Sokáig ingadoztam, hogy gimnáziumba vagy közgázra menjek-e. A gimnázium azért tetszett volna, mert mélyebb általános Ismereteket nyújt, a közgazdasági viszont mindjárt szakmát ad. Végül is az utóbbi mellett döntöttem. — Nem gondolod, hogy a mai fiatalok túlnyomó része inkább igyekszik szakmát tanulni, gyorsan elhelyezkedni, jól keresni, ahelyett, hogy távlatokban gondolkodna, és továbbtanulna? — A mai fiatalok körében valóban az az általános vélemény, hogy többet ér, ha minél hamarabb keresethez jut, minthogy egy távolabbi célért évekig tanulna. Anyagiasak lettünk. Sokszor nem is mi, fiatalok tehetünk róla, hogy ilyenek vagyunk. Mert mit látunk a felnőttektől? Csak a pénzt hajszolják. A fiatalnak meg, kikerülve a főiskoláról, olyan kicsi a fizetése, hogy alig tud belőle megélni, nemhogy családot alapítani, pedig már benne van a korban. Talán ezért nem akarnak a fiatalok tovább tanulni. Pedig kellene. Tudom, ez az én számból furcsán hangzik, mert én sem akarok főiskolára jelentkezni. De az a véleményem, hogy olyan korban é- lünk, amikor mindenkinek tovább kell magát képeznie. Erre előbb-utóbb mindenki rájön. Napról napra újabb ismeretek kerülnek elő, itt van a számítástechnika, amely roppant érdekes. Mi is sokat foglalkozunk vele az iskolában, úgy is mondhatnám, hogy a szakmához tartozik. Szép lehet, hogy ha valaki egészen magas szinten ismerkedhet a számítástechnikával. Ezért végső soron az a véleményem, hogy mindenkinek igyekeznie kell a lehető legmagasabb képesítést elérni. Csak így lesz elégedett az életben, mert a munka nemcsak pénzkeresési lehetőség, hanem egy kicsit szenvedély is. Szóval az a jő, ha valaki szereti a munkáját és szenvedélyesen csinálja. — Rövidesen leérettségizel, nem akarsz tovább tanulni, munka után kell nézned. Gondolod, hogy sikerül jól elhelyezkednek? Szerinted nálunk a fiatalok érvényesülhetnek az életben, kapnak-e munkájukért erkölcsi és anyagi megbecsülést? — Nálunk mindenki elhelyezkedik, senki sem marad munka nélkül, de azért úgy gondolom, hogy a pályakezdő fiatalok dolga elég nehéz. Kicsi a fizetésük, nehezen jutnak jobb, felelősségteljesebb beosztásba, az idősebbek igyekeznek háttérbe szorítani őket féltékenységből, | irigységből. Kevés az olyan hely, ahol ez másként van. Alaposan meg kell küzdeni azért, hogy egy fiatal feltörjön, és elismerést szerezzen magának. Talán ezért is nem akarnak tovább tanulni, úgy vélik, jobb rátaposni a szakmában, vagy egy kis fusizással sok pénzt össze lehet kaparni. A bérrendszer tökéletesítésére lenne szükség a fiatalok javára, hogy anyagilag biztosítva legyenek akkor, amikor erre a legnagyobb szükségük van, a családalapításkor, a lakásszerzéskor. Ami az én vagy a ml elhelyezkedésünket illeti: folyamatban van az átalakítás, munkahelyeket, szüntetnek meg, így nehéz dolgunk lesz. Úgy tervezzük, hogy több helyre is benyújtjuk a kérvényünket. Én szeretnék Dunaszerdahelyen (Dunajská Streda) vagy otthon, Nagylégen (Lehnice) dolgozni. Remélem, sikerül. Deák János mérnök, a Rima- szombati (Rimavská Sobota)' Számítástechnikai Üzem dolgozója. „Vannak dolgok, amivel Elégedett vagyok, viszont sok mindenben csalódtam, sok minden nem úgy megy, ahogy azt főiskolás koromban elképzeltem, és sajnos ez van túlsúlyban. Talán a szerencse gyermekének is nevezhetném magam, mert aránylag jő munkahelyem akadt, legalábbis kezdetben meg voltam elégedve a keresetemmel Is meg a munkámmal is. Büszkeséggel töltött el az is, hogy a nemzetgazdaságnak olyan Iparágába kerültem, ahol az egyre népszerűbb számítástechnikával foglalkozok. Az életbe indulásomat és a családalapítást az is segítette, hogy beköltözhettem egy háromszobás házgyári lakásba. A gondok csak akkor kezdődtek, amikor ezt a lakást be is kellett rendezni. Esküvőnk nagyon szolid keretek között zajlott, már csak azért is, mert tudtuk, a lakás berendezése nem lesz olcsó mulatság. A gondok egyre tornyosultak, s mikor a feleségem gyermekgondozási szabadságon maradt, egyszerűen rájöttünk, hogy egy fizetésből nem tudunk megélni. Pedig nem is akartunk egyszerre mindent, hiszen az ablakunkon több, mint fél évig függöny sem volt. Kölcsönöket vettünk fel — el vagyunk adósodva! Most mondjam azt, hogy jól keresek, hogy négyévi gyakorlat után háromezer-kétszáz a havi bruttóm? De az adó, a levonások, a kölcsönök elsorvasztják ezt az összeget. Huszonnyolc éves vagyok, a feleségem még ennyi sem. A háztartásra, a gyerekekre, ruházkodásra, üdülésre miből teljen? Egy bizonyos nívót tartami akartam, ezért vállaltam a másodállást a városi moziban. A hét minden napján a szom- batot-vasárnapot is beleértve, éjszakába nyúló érákban érkezek haza, és reggel hatra már munkába kell mennem. A munkahelyemen több évig SZISZ- elnök voltam, majd beválasztottak a járási szervezet elnökségébe. Gyakran megtörténik, hogy egyszerűen nem tudunk összejönni, mert a munkahelyek „bölcs“ vezetői egyszerűen nem engedik el a fiatalokat a szerintük haszontalan gyűlésekre. Nehéz érdemes alkotó munkát végezni, így e téren Is megcsappant az optimizmusom. Ott voltam a prágai várban az ifjúság képviselőinek fogadásán. A kötetlen őszinte beszélgetések sok problémát a felszínre hoztak, de míg ezeket nem orvosolják, 1 addig csak nyitott kérdések maradnak. Amit mondtam, lehet, panaszkönyvbe is beillene, de így látom, a saját bőrömön érzem mindezt. Se az enyém,- sem a család létbiztonsága nincs ugyan fenyegetve, de gyorsabban szeretnék előre haladni, kilábalni az egyhangúságból, középszerűségből. Ezért vállalom a pluszmunkát, a szabadidő rovására a mozgalmi tevékenységet is, csali hát még mindig nem mondhatom teljes meggyőződéssel, hogy megérte!“ Az oldal anyagát KLINKO RÓBERT, D. KOVÁCS JÖZSEF, PALÄGYI LAJOS és POLGÁRI LÁSZLÓ Irta. ifjúsági nap ★ november 10 — nemzetközi ifjúsági nap ★ november 10 — nemzetközi ifjúsági nap ★ november 10 — nemzetközi
