Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1988-06-29 / 26. szám
E HETI SZÁMUNKBAN Zeniten a ZENIT 3 A „szép ámulások“ városa 5 Ahogyan a doki látja 6 ÜJ HAJTÁSOK ' 7i wstasz KŐVETKEZŐ SZÁMUNKBAN ... közöljük nyári tippversenyünk feltételeit, és az első tippszelvényt. Olvasóink feladata lesz, hogy eltalálják az Interkupa 5. csoportjának végső sorrendjét, amelyben Szlovákia egyetlen képviselője, a DAC Játszik. A helyesen tippelők között 20 díjat sorsolunk ki. Már most biztosítsd az Oj Ifjúságot!. MARADJUNK EGYÜTT! Sokat voltunk együtt. Ha személyesen bem is, de gondolatban, közös dolgaink megvitatásában, tartalmasabb, szebb jövőnk formálásának reményében annál többet. Ebben az iskolai évben minden számunkban foglalkoztunk iskoláink életével, hol az alapiskolák pionírjainak gondjait, örömeit taglalva, hol a középiskolások útkereséseit segítve, máskor meg a főiskolás korú SZISZ-esek lehetőségeit firtatva.' . Kellemes volt ez az együttlét, mert többnyire optimizmussal, tenniakarással, jó szándékú nyugtalansággal találkoztunk, erről tájékoztathattuk olvasóinkat. * Búcsúzunk egy iskolai évtől. Ki-ki a maga módján lehet elégedett, vagy éppen fordítva. Jobb lenne talán az elégedetlenség, a híres örök kételkedés az elért eredmények milyenségében, mely általában a még jobb meglátásából, felfedezéséből fakad. Jobb lenne, mert az egészséges elégedetlenség mindig további -tettekre sarkall. S ha igaz, hogy a tudás újra visszanyeri méltó erkölcsi megbecsülését, anyagi elismerését, a forradalmi változásokat ígérő átépítési folyamatban a helyét, fontos, sőt, alapvető lesz az állandó tettvágy, a készség az új felismerésére és elfogadására. Mert ki lássa meg a még jobbat, szebbet, értékesebbet, ha nem a fiatal? És ki harcoljon érte, ha nem az ifjúság, amelynek jövőjéről van szó?! Mert az a tét! Búcsúzunk egy Iskolai évtől. Ki-ki a maga módján, már csak ezért is, mert vannak, akik még visszatérnek a szeretett alma mater falai közé, mások viszont elindulnak felkészülni az életre, sokan pedig megkezdik a hosszú, küzdelmes utat, amely tele van rejtélyekkel, a szürke hétköznapokat munkasikerek, családi örömök váltogathatják. Ki-ki a maga módján búcsúzik és készül a holnapra. De ne feledjük: a holnap rajtunk is múlik. Mindenkin személy szerint, de közösen, az egész ifjúságon is. Főleg ha akarjuk, hogy rajtunk is múljon. Sokat voltunk együtt ebben az iskolai évben, örömöket is, kudarcokat is megéltünk, s ha igaz, ez minden kapcsolatot erősít. Ez tán viszonyunk legnagyobb sikere. Mert bennünk is ott az örök kételkedés, a tettekre sarkalló elégedetlenség: lehetett volna lapunk tartalmasabb, jobb, talán még őszintébb is, munkánk értékesebb, értelmesebb. Ennek ellenére: az elért sikerek biztatást jelenthetnek, a hiányosságok felfedezése optimizmussal töltheti el olvasóinkat, hiszen már tudjuk, mit és hogyan kell cselekedni, hogy továbbléphessünk. Maradjunk hát együtt! A nyár jő alkalom arra, hogy a pihenés, a szórakozás perceiben kapcsolatunk tovább szilárduljon, hogy közösen gyűjt- sünk erőt közös gondjaink sikeres megoldásához. Jő vakációi — velünk! Neszrmári Sándor Kinek a gyermekei ? Uk az ember nyaranta megfordul a küFI lönbözö üdülőhelyeken, körülnéz a vasúti várótermekben, kempingekben, aluljárókban, parkokban — mindenütt láthat mocskos, rongyos, elhanyagolt külsejű fiatalokat, akikről szinte ordít a társadal- monkívüllség. Vannak közöttük tizenévesek, fiúk, lányok. Ügy hevernek éjszakánként a földön egy-egy hitvány pokrócon vagy néha anélkül, összebújva, mint a koszos malacok. Vajon kik ezek? Kinek a gyermekei? Ha látom őket, önkéntelenül is arra gondolok: milyen szülők azok, akik elengedik napokra, hetekre „kirándulni“ a 15—16, esetleg 18—20 éves kislányukat, nagyfiúkat egy szál ruhában a tavak partjaira vagy más nyaralóhelyekre? Nem Izgatja őket, hogyan él, mit csinál a gyermekük, amíg nincs otthon? Vagy ezeknek a szerencsétlen fiúknak, lányoknak egyáltalán nincsenek szüleik? Nemrég ifjúsági vezetőkkel beszélgettem. Szóvá tettem nekik is a dolgot. Volt. aki azt mondta: „Nem kell velük törődni, ezek nem a mi fiataljaink“. Hát kik? Itt élnek, a mi országunkban csavarognak, a ml .ifjúságunk között terjesztik a ragályos, züllött életmódot. Közülük egyesek berúgnak, bekábítószereznek és eldőlnek ott, ahol éppen vannak, eszméletlen állapotban fetrengenek a saját mocskukban, mint az állatok. Kik ezek, kinek a gyermekei,, hova, kihez tartoznak, ha nem tartoznak a mi Ifjúságunkhoz? jóllehet valóban nem ezek a „mi fiataljaink“. A „mi fiataljaink“-on elsősorban azokat az ifjakat értjük, akik az iskolában kemény elszántsággal birkóznak az irodalommal, történelemmel, biológiával, matematikával, vagy szorgalmasan dolgoznak az üzemekben és a szántóföldeken. Ök a többség, ők a jövő. De azok is itt vannak, itt élnek közöttünk, akik mocskosán, piszkosan csavarognak az országban és nem lehet őket nem látni, nem észrevenni. Annál is inkább nem, mert nagyon is mutatják magukat. Néha még a közbiztonsági szerveknek is dolga akad velük. Egy éjszakai razzián begyűjtötték 57 kiskorút, akik szállás nélkül és minden fillér nélkül hányódtak a különböző parkokban. Megnéztem a kihallgatási jegyzőkönyveket. Ä szülők között találtam foglalkozás nélküli elvált édesanyát is, de találtam minisztérlumi tisztviselőt is. Volt közöttük munkás, kereskedő, nemzeti bizottsági alkalmazott, festőművész, sőt még pedagógus is. Egy 14 éves kislányért — a közbiztonsági szervek hívására — csak 8 nap múlva jelentkezett az édesapa. Amikor az üggyel foglalkozó közbiztonsági szerv embere megkérdezte a jól öltözött apát, hol volt, miért nem jött azonnal a gyermekért, azt válaszolta, sajnos, külföldön tartózkodott. És a felesége? Ö még most ts külföldön van. 'A. gyermeket kire bízták? Úgy gondoltuk, elég nagy ahhoz, hogy tudjon magára vi- gyáznnl. Hagytunk neki pénzt, és elláttuk mindennel, amire szüksége lehet, hogy ne nélkülözzön, amíg távol leszünk. Egy gyermek egy szál palőverben és egy koszos farmernadrágban csavargóit hetekig, minden fillér nélkül. Azt vallotta, hogy azok a fiúk látták el ennivalóval, akikkel éjszakánként együtt aludt. Egy másik kislányért a nagymama jelentkezett sírva, ö jött volna már korábban is, de nem tudta, hol van az unokája. A szülők nagyon elfoglalt művészemberek. A kislány S nagymamánál lakik, neki kellene rá vigyázni, de nem bír vele. Hiába könyörög neki, megy a saját teje után. Igen, sajnos végső soron a rendőrségnek kell törődnie egyes felelőtlen szülők gyermekeivel, amikor már veszélyessé válik a csavargásuk. A fiatal munkakerülők, kábítószeresek és Üzletszerű kéjelgést folytató lányok, tolvajlásból élő csölakók többsége a szülők felelőtlensége miatt tépett a züllés útjára. A kiskörű gyermek — akivel a szülei nem torodnak — csavarogni kezd, csavargók társaságába keveredik, megismerkedik egy romantikusnak tűnő törvényen kívüli életformával, aztán fokozatosan zülleni kezd. Egyre lejjebb csúszik a lejtőn, végül munkakerülő lesz, és a társadalom szemétdombjára kerül, vagy börtönbe jut. De egy biztos: továbbra is itt él közöttünk. Ezért törődnünk kell vele. Ha egyes szülők felelőtlenek is, a társadalom egésze nem nézheti felelőtlenül a fiatalkorú vagy az ifjú korosztályhoz tartozó csavargókat. Nem könnyű, nem egyszerű az összegyűjtésük, munkára fogásuk és emberré nevelésük, de valahogy meg kell oldani ezt a feladatot, mert ha nem törődünk velük nem teszünk ellenük és értük valamit, akkor szaporodnak és egyre ártalmasabbak lesznek. 0. I.
