Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1988-05-18 / 20. szám

mint äz előző írásból is kitűnt, a rosszindulatú betegségek igen sokrétűek. Ez a sokféleség

azonban mégis közös irányba

mutat: az ápolás a közös nevező. Ennek az ápolásnak a legfőbb része a betegek lelkének támogatása.

Mint írtuk, a betegeknek már a diagnózis megállapításáig is igen sok szenvedésen kell keresztülmennie, melyet tovább nehezít az a lelki teher, melyet „damoklész kardja“

jelent. A gyermekeknél ez a teher tulajdonképpen megoszlik, Jll. áttételesen jelenik meg. Ez az áttétel elsősorban a szülő, leginkább az édesanya és az édesapa, de a környezet többi tagjának a szerepe sem elhanyagolható.

Egy gyermek mindig a felnőttek reakciója alapján ítéli meg saját helyzetét és állapotát. Sajnos, időnként a felnőttek úgy vélik, hogy a gyermek aggodalma, szorongása, rémülete, megszüntethető azáltal, hogy közöljük vele, „nem kell félni“. Ez általában az ellenkező hatást váltja ki, mert az a gyermek, aki addig nem ismerte a féfelem- -tényezőt, így tudja meg, hogy van mitől félnie. Nem lehet eléggé kihangsúlyozni annak a jelentőségét, hogy nagyon sokat tudunk közölni gyermekünkkel egy pillantással, egy mozdulattal, egy önkéntelen remegéssel. Ezek olyan — szinte önkéntelen — mozzanatok, melyeken nagyon nehéz uralkodni. Mégis ezek azok, melyeknek leküzdése a legfontosabb tényező a gyermek lelkének megerősítésében.

Természetes dolog, hogy egy szülő nagyon nehezen küzdi le, titkolja el aggodalmát gyermeke előtt. A felnőtt, a tapasztalt ember már tudja, hogy mitől és miért fél. Tudja, hogy mi vár, mi várhat rá és gyermekére a kórházban és az életben. Ilyen helyzetben hogyan kívánjuk azt, hogy ne mutassa ki félelmét, illetve hitesse el gyermekével, hogy semmi ok az aggodalomra?! Nem. Egyáltalán nem ezt kívánjuk és nem Is ezt javasoljuk.

Akkor hát ml a megoldás? Mint már szó volt róla, a legnagyobb hiba az ellentmondás. Az amikor kisírt szemmel, remegő hangon és remegő kézzel simogatva mondjuk gyermekünknek, hogy nem kell aggódnia, nincs mitől félnie. Ezzel célunk fordított hatását érjük el. Fontos tehát, hogy a lehető legnyugodtabban üljünk le gyermekünk ágyára, úgy magyarázzuk el neki, hogy sajnos, felmerült annak a lehetősége, hogy betegsége nem egy egyszerű megfázás, hanem egy súlyos, hosszantartó betegség. Jelenleg még nem teljesen tisztázott ennek mibenléte és emiatt, bizony, feszültebbek vagyunk, mint az megszokott, de tudjuk azt, hogy az orvosok a fájdalmas beavatkozásokat és vizsgálatokat azért végezték, hogy pontos diagnózishoz jussanak, és ennek megfelelően a legjobb kezelési módszerekkel járuljanak hozzá a kis beteg mielőbbi gyógyulásához. Az elmondottakból két dolgot kell kiemelni: 1. nem titkoljuk a gyermek előtt, hogy probléma van és emiatt mi is aggódunk, de 2. feltétlen bizalommal viseltetünk az orvosok iránt, hogy a pontos diagnózist és az ennek megfelelő terápiát meg fogják találni, mégha szenvedéseik árán is.

Az így felkészített gyermek lélekben megerősödik és a szülőkkel együtt könnyebben fogja elviselni a rá váró nehézségeket. A szülők számára is könnyebb a helyzet, mert kevesebb alakoskodásra és színjátszásra van szükségük, és még támogatást is kaphatnak a gyermektől.

Nem szabad elfeledkeznünk az ilyen betegségek esetében a család többi tagjáról sem. Elsősorban az édesapa az, aki az általános szokásjognak megfelelően csak később tud csatlakozni az édesanya-gyermek kettőshöz, mert nem hagyhatja el munkahelyét, ráadásul az otthon maradt gyermek gondja is rámarad. Az édesapának — férfi mivoltára való tekintettel — sokkal több tartást, energiát kell fölmutatnia. Napközben a munkahelyén kell lennie, délután a másik gyermek ellátása után a kórházban a helye, ahol az édesanyát Is erősíteni kell, és úgy játszani beteg gyermekével, ahogyan csak egy apa tud és szokott. Ného éjszakára még az édesanyát is fel kell mentenie a gyermek őrzésének feladata alól, hogy ő is kipihenhesse magát.

Az elmondottakból úgy tűnhet, hogy ez az eset is az a bizonyos „hét bőr“ lehúzása. Pedig nem az. Alapvetően soha nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy mindenkinek szüksége van egy kis pihenésre és ki- kapcsolódásra. Akármilyen hihetetlenül hangzik, még a beteg gyermeknek is jól esik, ha néha egyedül hagyják. Sokszor az a helyzet azonban, hogy a gyermek nem hajlandó egyedül maradni, pedig a szülő megpróbál elmenni, de sírásával a gyermek visszaparancsolja. Ez a terrorisztikus kapcsolat látszat csupán, amely végül megbosszulja önmagát. A nehézség ellenére a szülőnek meg kell erősítenie önmagát és ki kell vívnia a gyermeke által is áhított, csak nem tudatosított szabadságot.

Eddig csak a bevezető Időszakról beszéltünk, amikor a diagnózis megállapítása folyik, mert nagyon .fontos, hogy ebben az időben föl tudjuk készíteni gyermekünket és önmagunkat a későbbi nehézségekre, a- tnelyek azzal kezdődnek, hogy jön a kezelőorvos és közli a borzalmas hírt, mely szeDAMOKLÉSZ-SZINDRÖMA

rint gyermekünknek rosszindulatú betegsége van. Ilyenkor az ember elsődleges és természetes reakciója: „Miért pont én?“, „Miért pont ő?l“ Az ember önkéntelenül is kutatni kezd emlékezetében, hogy mit követett el, vagy milyen rossz lépést tett, amely ezt a betegséget kiválthatta. Pedig ez a betegség nem „büntetés“ és gyakorlatilag soha nem lehet kimutatni, hogy mi volt a közvetlen kiváltó tényező. Nem is érdemes hát keresni ezeket, inkább teljes figyelmünkkel csak a gyógyulásra összpontosítsunk!

Legtöbb esetben, amikor az orvos közli a diagnózist, a szülők már nem képesek Igazán odafigyelni, így bizony, sok fontos információ nem jut el tudatukig. Ezért is nagyon fontos, hogy a későbbiekben felmerülő sok-sok problémát a kezelőorvossal, és ne a szomszéddal beszéljük meg, mert abból nagyon sok félreértés adódhat. A legtöbb szomszédnak ugyanis van elrettentő példája, mely úgy végződik, hogy az, akiről beszél, nem érte már meg az egy-két hónapot sem. Természetesen ez előfordulhat, de soha ne feledjük el a legfontosabb szabályt, hogy még az ugyanazon betegségben szenvedők között sincs két egyforma eset.

írásunkban eljutottunk tehát oda, hogy a bizonytalansági tényező biztosra — rosszra — változott. Most mit tegyünk? Legfontosabb, hogy próbáljuk a pánikot elkerülni. Intsük önmagunkat mérsékletre, higgadtságra. Gondoljuk végig, hogy ml vár ránk és mi a teendőnk, hogyan tudunk igazán gyermekünk segítségére lenni. A bizonytalanságainkat beszéljük meg az orvossal, az összes kételyünket közöljük vele. Hiszen fel

kell készítenünk önmagunkat és gyermekünket a hosszantartó, nehéz, sok szenvedéssel járó küzdelemre, amihez egy viszonylagos tisztánlátásra van szükségünk. Induljunk el az úton szép sorjában.

Miután leküzdötttük első ijedtségünket és valamelyest nyugalmat erőltettünk magunkra, ránk vár az a feladat, hogy a diagnózist — korának megfelelő szinten — gyermekünkkel is közöljük. Egyúttal hívjuk fel figyelmét arra, hogy több nehézség is vár majd rá, de ebben a küzdelemben sokan lesznek mellette. Elsősorban mi, a szülök, aztán az orvosok és a nővérek, valamint állandó segítőtársaik, a pszichológusok. Meg kell mondani a gyermeknek, hogy az út nehéz, hosszú, de végig kell járni, mert a végén a gyógyulás reménye vár reánk.

Aztán megkezdődnek a kezelések. Mint már Irtuk, az első közvetlen reakció a hányás. Természetesen az orvosok mindent elkövetnek ennek csillapítására, de így is vannak olyan betegek, akiknél * semmilyen gyógyszeres megoldás nem vezet eredményre. Ebben az esetben a szülői' támogatás szerepe igen nagy. Meg kell nyugtatnunk a gyermeket, megértetni vele, hogy ezt az átmeneti kellemetlenséget el kell viselnie és egyúttal elhitetni, hogy a hányásnak nincsen negatív jelentősége. El fog múlni és akkor minden a régi kerékvágásban halad tovább. Gyakorlatilag pedig arra kell ügyelni, hogyne erőltessük az evést, az ivással viszont próbálkozni kell, ha másképpen nem megy, kiskanalanként. Mindig jusson eszünkbe, hogy hányás után a gyermek száját kitisztítsuk, mert a bennmaradó rossz szájíz önmagában is hányásra ösztönözhet. A gyógyszeres kezelés alatt mindig nagyon fontos a nagymennyiségű folyadék felvétele, amivel a hányás mellékhatásait és a gyógyszer szervi károsító hatását lehet kivédeni, Hl. csökkenteni. A hányás általában a kezelés befejezésének napján, de legkésőbb egy nappal utána megszűnik.

A kezelés általában ciklusokban zajlik és a beteg állapotától függően a szünetekben rövidebb-hosszabb időt otthon tölthet. Ez újabb problémákat vet föl. Milyen legyen az otthoni magatartás, milyen az ápolás? Kik jöjjenek, kik Jöhetnek látogatóba? Mit és mennyit egyen a beteg? Mit és mennyit igyon a beteg? Sok-sok kérdés, de a válasz igen egyszerű: a gyermek számára ilyenkor mindig a megszokotthoz közelítő életmódot kell biztosítani. Természetesen figyelembe kell venni az orvos aktuális tanácsait és a gyermek fizikai állapotát. Sem erőltetni, sem túlságosan gátolni nem szabad mozgásában. Természetesen nem megengedhető, hogy olyan nagyfokú fizikai igénybevételnek legyen kitéve, mint előzőleg. Enni általában mindent ehet, de tartózkodni kell a nagyon zsíros és fűszeres ételektől. Folyadékot bőségesen fogyasszon, viszont kerülje a szénsavas, puffasztó italokat. Legjobb a gyümölcslé és az egyszerű, kellemes ízesítésű tea.

Más kérdés a látogatás. Természetes dolog, hogy a beteget a kiterjedt rokonság és a baráti kör minden tagja szeretné látni, de ennek vannak akadályai. Nem javasolható, hogy a gyermeket egyszerre nagyon sokan rohamozzák meg. A szülők adjanak felvilágosítást a rokonoknak és a barátoknak, de személyesen csak a legközvetlenebb 1 oz- zátartozók Jöjjenek a lakásba. Alapvető irányadó szempont, hogy az ún. citotoxikus kezelés alatt álló beteg ne legyen egy légtérben tartósan összezárva 3—4 embernél többel. Ha lehetőség van arra, hogy például a kertben találkozzanak, az a legjobb meg.

oldás. Tudomásul kell mindenkinek vennie, hogy a közvetlen testi érintkezés, a puszik kerülendők, hiszen fertőzést okozhatnak a gyereknél.

Az eddigiek a felnőttekre vonatkoznak. A gyerekek kérdése megint más. A barátok, az Iskolatársak látogatása csak akkor lehetséges, ha mód van arra, hogy viszonylag távolról tudjanak egymással beszélgetni. A lehetőségekhez mérten meg kell győződni arról, hogy a látogató gyermek nem fertőző beteg-e. Tudatosítanunk kell, hogy a citosztatlkus kezelés csökkenti a szervezet ellenálló képességét, komplikációkat okozhatna a közösségektől származó fertőzés. A testvérektől nem kell és nem is lehet ennyire elválasztani a beteget, de itt is kerülni kell azt, hogy zárt térben (pl. szobában) tartósan együtt legyenek. Vonatkozik ez az éjszakai alvásra is.

Ha lezajlott az otthoni szabadság, sajnos, újra vissza kell térni a kórházba, újabb megpróbáltatásokra, újabb kezelésre. Az otthoni életben viszont el kell felejteni, hogy a kórház, ezzel együtt a megpróbáltatások újra eljönnek, de nem kell az esetleges kérdést —, hogy kell-e újra menni — „kegyes" hazugsággal elütni. Ebben az esetben is érvényes, hogy az őszinte szó, a megfelelő bizalommal átitatott Igazság sokkal megnyugtatóbb a gyermek számára, mint az olyan állítás, mely később nem bizonyul valósnak. A „kegyes“ hazugságokkal a szülő nagyon hosszú időre elvesztheti gyermeke bizalmát, ami olykor végzetes kimenetelű lehet a kezelés folyamatában.

A gyógyszeres kezelés folytatásával, a második kezelési ciklusban kezdődik el általában a hajhullás. Ebben az esetben is a legjobb eredményt az esemény természetes

leegyszerűsítésével érhetjük el. Természetesnek, és nem tragikusnak, fölfogva a tényt, gyermekünk sem fog olyan nagy jelentőséget tulajdonítani a haj elvesztésének. Feltétlenül biztosítanunk kell a kis beteget arról, hogy ez csak átmeneti állapot, és a kezelés elhagyása után haja újra ki fog nőni, esetleg még, szebb, dúsabb az eddiginél. Mert ez így igaz.

A gyógyszerek adagolása kapcsán a második kezelési ciklusban ismételten jelentkezhetnek azok a problémák, melyek az előző kezeléskor megjelentek. A megfelelő előkészítés következtében ezek lehetnek enyhébbek, de néha, minden törekvés ellenére, súlyosabbak is. így hol jobb, hol rosszabb, olykor kellemesebb, néha kellemetlenebb, otthoni és kórházi szakaszokkal zajlik le a gyógyszeres kezelés, mely általában egy két évig terjed.

Nagy megkönnyebbülést és fellélegzést, de gyakran bizonyos fokú feszültséget is jelent a kezelés elhagyása. Bizonyos fokig egy fontos szakasz megtételét jelenti a gyógyulás útján, másrészt viszont egy izgalmas periódus kezdetét is Jelenti, amikor a szervezet már a gyógyszerhatás alól fölszabadulva esetleg nem képes egyedül gátat vetni az ismételten meginduló sejtszaporodásnak. De ez még messze van, maradjunk még a kezelési Időszakban.

A gyógyszeres kezelést leggyakrabban a sugárkezelés egészíti ki. Ez a nagyobb gyermekek számára nem okoz gondot. A kisebb gyerekek esetében is csak jelentéktelen problémák adódnak, mert ők nem mindig hajlandók azt a néhány percet mozdulatlanul, fekve tölteni. Ezekben az esetekben enyhe nyugtatókat adnak, szükség esetén rövid altatást alkalmaznak az orvosok. A legtöbb esetben azonban néhány kezelés után már a kisebb gyermekek is ellenvetés nélkül vetik alá magukat a kezelésnek. A sugárterápia kapcsán legtöbbször nem kell annyi mellékhatásra számítani, mint a gyógyszeresnél, de itt is előfordulhat a hányás, esetleg fejfájás és hasi fájdalmak. A kezelőorvossal történő megbeszélés alapján ezek elég könnyen rendezhetők megfelelő gyógyszerekkel.

Mint tudjuk, a rosszindulatú betegségek kezelésének igen sokszor része a műtőt. Tekintettel a daganatok határtalan növekedésére és arra a törekvésre, hogy a rosszindulatú daganatot maradéktalanul eltávolít- suk, bizony sokszor igen kiterjedt csonkolást, roncsolást kell végrehajtani az egészséges területeken is. Ennek következményei nagyban függenek az érintett területtől. így például egyes esetekben, számolni kell az egyik vese eltávolításával, végtagok amputációjával, a tüdő, a máj részelnek eltávolításával, az agy egyes területeinek megsértésével. Ezeknek látható (végtag protézis) és láthatatlan (vese, májfunkciók beszűkülése) jelel vannak. Egészen speciális az agydaganatok területe, ahol a műtét kapcsán olyan tünetek alakulhatnak ki, melyeket eddig nem észleltünk. A műtétek következményeivel még részletesebben fogunk foglalkozni

A gondozás és gondoskodás a leírtakkal korántsem merült ki, de minden továbbinak is az alapja az ezldáig taglalt két legfontosabb tényező: az őszinteség és a betegséghez alkalmazkodó, de a megszokotthoz ha- sanló életmód biztosítása.

Dr. SOML0 PÁL

Számadás előtt

Népművelést rendszerünk fontos része a Szocialista Akadémia. Főleg az eszinol-politl- kal téren kifejtett tevékenysége pótolhatatlan a felvllágosító-nevelő folyamatban. A közeljövőben a Szocialista Akadémia galántal (Galanta) járási szervezete konferencián ösz- szegezl az elmúlt Időszakban elvégzott munkát, és megszabja az irányelveket, melyek szerint végezni fogja majd munkáját a Jövő- ben.

A járási szervezet titkárát, Kuruc* Árpád mérnököt kértük arra, hogy tájékoztassa olvasóinkat, milyen számadással, milyen cél vázolásával lép a járási bizottság a konferencia elé?

— Elöljáróban talán néhány statisztikai

adat. A járási bizottság jelenleg 277 tagot tart nyilván. Ezeknek 74 százaléka főiskolai végzettséggel rendelkezik, ami azt jelenti, hogy lektoraink szakmai szempontból felkészültek. A lektorok tíz szekcióban dolgoznak, és az előadások és a hallgatók számát alapul véve, hatalmas munkát végeztek el.

— A nevelő munka eredményességének

mennyiségi kritériuma mára már elavult. Ahogy mondani szokták, a papír mindent elbír. Tehát jelenteni, evidálni lehet a sok mindent, jobb mérce lenne a nevelési hatások mérése, a más munkaterületeken elért eredményeken keresztül. Terveznek valami ilyesmit?

— Egyelőre nem. Ezt csak az egész művelődés szakaszán egyidejűleg bevezetve lehetne megvalósítani.

— Galánta nemzetiségileg vegyes |Srás. Hogyan néz ki a Szocialista Akadémia munkája ebből a szempontból nézve?

— Nos, ezen a területen nem lehetünk megelégedve munkánkkal. Természetesnek tartjuk, hogy polgáraink, tekintet nélkül nemzetiségi hovatartozásukra, egyenlően részesülhessenek az iskolán kívüli művelődésben. Csakhogy ... 277 tagunk közül mindössze 74 lektor magyar nemzetiségű, ami nem felel meg lakosságunk nemzetiségi arányának. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a magyar nemzetiségű lektorok egy része nem képes, vagy nem akar magyar nyelven előadni, akkor egyértelmű, hogy komoly problémáink vannak a magyar nyelvű előadások biztosításával. Mindez a járási konferencia beszámolójában Is elhangzik majd és remélem, hogy találunk valamilyen megoldást a hiány orvoslására.

— A járási konferencia beszámolóját lapozgatva az a benyomásom, hogy az Akadémia tevékenysége eszményi, nincsen semmilyen fékezd körülmény. Valóban Így van ez?

— Nem egészen. A beszámolóban arról nyújtunk képet, hogy az adott keretek között milyen eredményt értünk el. Ebből a szempontból vizsgálva munkánkat, az eredményeket Jónak mondhatjuk, Más kérdés, ami nincs a beszámolóban — mert szerintem nem tartozik oda —, a munkánk számára kialakított keret. Erről nem beszélünk konferenciánkon, mert a megoldást másutt kell keresni. Miről Is van szó. A Szocialista Akadémia népnevelői tevékenységében anyagilag önellátó szervezet. Ez annyit jelent, hogy ml a lektorok tlszteletdtjára nem kapunk semmilyen dotációt, hanem a nálunk megrendelt előadásokat „eladjuk“ az érdeklődőknek. A bevett pénzből fizetjük a tiszteletdíjat, a lektorok útiköltségét, de ebből fedezzük az adminisztrálással kapcsolatos kiadásokat Is. Ez még rendben Is lenne. A rövidzárlat a láncolat másik végén van. A társadalmi szervezeteknél ugyanis nincsenek anyagiak tervezve a művelődésre, tehát nincs miből kifizetniük az előadásokat. Ezt leginkább a SZISZ-szervezeteknél érezzük, pedig a fiatalok nevelése nagyon fontos feladatunk. Igyekezetünk Így sokszor az anyagiak miatt vall kudarcot. Azelőtt az Akadémia kerületi bizottságától évente kétezer korona dotáclőt kaptunk a fiatalság nevelésére. Sajnos, ma már nem kapunk, így maradnak a „kiskapuk“, és nem mindig sikerül megtalálni a szabályos kereteket. Sokszor egészen nevetséges dolgok történnek. Egy konkrét példa: nemrégiben az egyik földműves-szövetkezet CSSZBSZ szervezete lektort kért egy előadásra a februári eseményekről. Amikor megtudták, hogy ez a szervezetnek 119.— (1) koronájába kerülne, elálltak az előadástól. Az ember első pillanatban megmosolyogja az esetet, amely azonban nagyon elszomorító. Hadd ne részletezzem!

— Zárjnk talán valami optimálisabb dologgal. Mi lesz a Járási konfarencla konklúziója?

— Terveink sokrétűek, hosszan tartana konkfétan elemezni őket. Talán sűrítve Így mondanám: évekig Jelszavunk volt, hogy a Szocialista Akadémia pártunk első számú segítőtársa. Szeretnénk elérni, hogy a Jövőben ez ne csak Jelsző legyen, hanem munkánk Igazi jellemzője.

— Sok alkart a konferenciához éa a további mnnkához.

Horváth Rezsfi A szerzó felvétele

Az ápolás a közös nevező

„Ax embernek legalább úgy kell bíznia a gyógyulásban, mint az orvosában és azorvosságban.“