Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1988-05-11 / 19. szám
új ifjúság 8 m Francoise Sagan: Jó reggelt, búbánat! Szereti Brahmsot? Egy kötetben két regény. A Jó reggelt, búbá- nat!-ot a szerző 1954-ben, tizennyolc éves korában Irta, és mint a könyv előszava tanúsítja, a regény diadalmenetben járta be Európát, Amerikát. Az egész langyos történetben a legmegkapóbb és legsikerültebb maga a cím: Jó reggelt, búbánat! Csakhogy az nem az írónő remeke, Paul Éluard költeményéből kölcsönözte a hatásos címet. A regény alaptörténete jól Ismert más irodalmi művekből is. A tizenhét éves Cécile nyári vakációját a Földközi-tenger partjainál tölti a jóképű, nőimádó, megözvegyült apjával. Cécile apja futó szerelmi idilljeit könnyedséggel, cinkos ösz- szekacsintással veszi tudomásul, hisz tudja, hogy holmi nőcskék felbukkanása nem veszélyeztetik kettejük kapcsolatát. De amikor megérkezik a halott anyja volt barátnője, Anne, aki magabiztos, Öntudatos nő, Cécile ösztönösen megérzi, hogy Anne nem lehet kaland az apja életében, ö több ennél, Anne a szerelmet hozta el apjának, és ezt Cécile előbb tudatosítja, minit az apa. Cécile életében is jelentkezik a szerelem Cyiril személyében. Mégsem tudja magát teljesen átadni ennek az érzésnek, mert apja és Anne kapcsolata mélyebben foglalkoztatja őt, mint a saját érzelmei. Minden gondolata az, hogyan akadályozhatná meg apja házasságát Anne-nal. Kieszel egy agyafúrt tervet: Anne-t belekergeti egy féltékenységi drámába, amely szerencsétlenül ér véget: a nő meghal. Apa és leány ismét magukra maradnak. Az élet azonban' folytatódik, mintha mi sem történt volna. -Az apa visszatér habkönnyű kalandjaihoz, Cécile új szerelmet talál, kiadja útját Cyrilnek. Cécile gondolkodása, tettei távol esnek a mai realitástól. Nagyon kevés Cécile járhat köztünk, ha ugyan jár. Most, 1988-ban szinte érthetetlen, hogy Cécile miért nem tudja élvezni a tengert, a nyarat, Cyril szerelmét, apja és Anne szerete- tét. Kevés hozzá az az ellenérv, hogy rajongva imádja apját. Ha ez a harmadik egy házsártos, kibírhatatlan nőszemély lenne, még talán meg is értenénk Cécile féktelen önmaguk féltését. De így nehéz követni Cécile összekuszált logikáját. A kamaszos indulatokkal, reakciókkal szemben értetlenül áll az olvasó. Az olvasónak igazából nincs mibe beleélnie magát. Ez a könyv bármikor letehető és felvehető, nem igényel túlzott odafigyelést. Háttérzene kíséretében egyszerre lehet követni a könyvben leírt történéseket és a muzsika dallamát. Talán ebben rejlik a regény bája. Szereti Brahmsot? Ezt a regényt Sagan öt évvel később, 1959-ben írta. Huszonhárom évesen, már tapasztalt íróként komponálta meg az eseményeket. Hőseit jobban, kidolgozottabbao ,,festi“ meg. A jellemek kivehetőbbek, élesebbek, mint az előző regényében. A főhős, Paule a negyvenedik évében járó nő. Tartós és régi, megszokott kapcsolatát Roger-vel megzavarja a huszonöt éves Simon felbukkanása, aki belészeret. Paule az új és friss szerelmet nehezen fogadja el, végül enged a rajongó udvarlásnak. Simon fiatalsága, naivsága, romantikája, érzelmei egy időre ki tudják szorítani Paule életéből Roger-t, a megszokott szeretőt. Amikor Paule belekerül a szerelem örvényébe, megérti, hogy minden ő és Simon ellen szól. A fiú túl fiatal hozzá, temperamentuma által túl öregnek érzi magát az ilyen viharos szerelemhez. Van ereje visszafordulni, és visszatalálni a csendesebb kapcsolathoz, Roger-hez. A történet azonban nem „csak“ ennyi. Sagan élvezetesen ábrázolja Paule dilemmáját, küszködését saját magával, életkorával és a két férfival. Bonyolult lélekábrázolás és nem elnagyolt „jelenetek“ jellemzik ezt a regényt. A három főszereplő jellemábrázolása is jól sikerült. Paule nem hisz már abban, hogy az élet megajándékozza őt a nagy érzéssel, de az élet csodát ' művel, kegyesen, elé tálalja az ajándék szerelmet. Paule legyőzve önmagát, kibontja az ajándékot, de tudja, vissza kell adnia. Simon; a félszeg, gátlásos, elkényeztetett gazdag fiú unalomba mélyedve él, s egy napon ott van előtte Paule, az áhított eszményi nő. Élete ettől a szerelemtől megtöltődik. Fiatalos, naiv hevületű szerelmével oly szorosan szövi át Paule-t, hogy az kénytelen tőle elkábulni, de a kábulat nem tart sokáig, mert ott van a háttérben Roger, az öreg ravasz róka, aki finoman kivár és győz. Ö tudja, hogy Paule-nak a megszokott társ nagyobb biztonságot jelent, mint az új fiúcska hevülete. Míg Simon a romantikus szerelmet képviseli, Roger a valóságos, fokozattan szerelmet, de a sziklaszilárdat, éppen azért, mert hőfoka már ingadozhat föl-le. A regényből film is készült. Bár a film ellen semmi kifogásom, mégis aat i vaslom mindenkinek, olvassa el a regényt is. — bzs — Mit ér egv kerületi fesztivál... ... ha az történetesen a 25. jó- kai Napokhoz kötődő, azt megelőző válogató verseny is? Ügy tűnik, nem sokat. Idén a felnőttek színjátszó- és kisszínpadi nyugat-szlovákiai kerületi fesztiválján a hazai magyar sajtó egyetlen tudósítóval sem képviseltette magát, de hiányoztak a járási művelődési központok igazgatói, művészeti szakelőadói és az amatőr rendezők is. Az évek múlásával szép lassan devalválódnak azok az értékek, amelyek seregszemléinket a kezdetekben jellemezték. Ogy tűnik, nagyon megváltoztak a viszonyok és a körülmények, szükséges rossznak tekintjük az olyan lehetőségeket is, amelyek néhány évvel ezelőtt még végtelenül fontosak voltak a számunkra. Ez a fesztivál megérdemelte volna az odafigyelést, mert ha faluhelyen — Marcelházán (Marce- lová) — volt is, a szervezők Igyekeztek kellemes körülményeket teremteni a szereplőknek, bírálóknak és bámészkodóknak egyaránt. Szakmai szempontból, főleg a színjátszók kategóriájában, pedig úgy vélem, ez a fesztivál mérföldkő a stílusváltás terén. ízléses és alapos műhelymunkáknak lehettünk a tanúi, hazai ősbemutatóknak tapsolhattunk, szerzői színház útkeresését láthattuk. Az irodalmi színpadok kategóriájában fellépő együttesek — az Ipolysági (Sahy) Juhász Gyula Irodalmi Színpad és a komáromiaknak (Ko- márno) a Szakszervezetek Művelődési Háza mellett működő Petőfi Irodalmi Színpada — ezen a fesztiválon Is Igazolták azokat az észrevételeket, hogy hanyatlik a szavaló- kórus-mozgalom. Korunkban, tömörsége ellenére sem elég progresszív ez a fajta pódiumművészet, annak ellenére sem, hogy gondolatiságában helyenként előremutató. Állítom ezt annak ellenéire is, hogy a két rendező, Vass Ottó ős Kiss Mihály személye most is szavatolta azt a művészi fokot, amelyet a két együttestől megszoktunk és méltán elvárunk. A Komáromi Magyar Tannyelvű Gimnázium színjátszó együttese az utóbbi években egyre inkább a diák- színjátszás felé orientálódik, erősen küszködve belső lehetőségeivel és adottságaival. Az idén Páskándl Géza „Diákbolondító" című komédiáját tűzték műsorra. Sajnos, ez a produk. ció nagyon kevés jelét mutatta annak, ami a színházra szakmailag jellemző. A néző az egész előadás alatt nem kap világos képet arról, hogy mi is történik a komédia során. A progresszív elveket valló költő-professzor még véletlenül sem kerül olyan helyzetbe maradi kollégáival és igazgatójával, amely szükségessé tenné lázadását. Az eseményeket folyamatossá tevő etűdök nagyon sokszor a közönségesség felé haladnak, aminek nemcsak helye, funkciója sincs ebben a Játékban. A kerületi fesztivál tapasztalatait a rendező, Gáspár Tibor bizonyára kellőképpen felülvizsgálja, és módosításai olvashatóbbá teszik majd ezt a pillanatnyilag eléggé kusza produkciót. A Csemadok szőgyéni (Svodín)- alapszervezetének színjátszó együttese Pálinkás Ferenc rendezésében mutatta be Örkény István „Borék“ című egyfelvonásos groteszkjét. Hibáktól ugyan nem mentes, de pergő ritmusú, a /közönséget felderítő helyzetek sora mindenképpen üde színfoltja volt a kerületi fesztiválnak. Schwajda György „Mari“ című komédiája az ötvenes évek Magyarországára kalauzol bennünket, ahol egy akkori szocialista brigád eseménydús életébe tekinthetünk be. A brigád ügyetlen lázadó tagja, Mari Igen jellemző kálváriát jár be rakon- cátlansága és csökönyössége miatt. Csémy Éva rendezői felfogásában a szlmői (Zemné) színjátszók nagyon közel állnak ahhoz, hogy — rutint szerezve — kitűnő munkákkal hívják fel magukra a figyelmet. A másik megújult együttes Rétéről (Reca) jött a fesztiválra. Molnár László átírásában és rendezésében Moliére „Botcsinálta doktor“ című alkotásának parafrázisát mutatta be „(Gumi) ’botcsinálta doktor“ elmen. A produkció a szereplők rutinjának hiánya és néhány stílusbeli pontatlanság ellenére Is mindvégig élvezhető és főleg tisztán olvasható volt. Nagy előnye a társulatnak a rendezői koncepció és a dramaturgia összhangja. A komáromi Mai Színházi Stúdió törekvéseit ismerve nagy várakozással tekintettünk Jarry „Übü király" című előadásuk elé. Kiss Péntek József rendezői krédója mindvégig nyilvánvaló volt: fáradhatatlanul kereste a tiszta abszurd lehetőségeit. Véleménye szerint a mai világ Übü irányítása alatt áll, és udvartartása lázadni nem .mervén, vakon engedelmeskedik az önkény legbizarrabb követeléseinek Is. Ha a Vencel király halála után bekövetkező űrt a rendező kreatív módon ki tudja tölteni, profi szintű előadást láthatunk az együttestől. És végül a kerületi fesztivál győztese, a dunasaerdahelyl Fókusz kls- szinpad Karinthy: „Tanár úr, kérem" című alkotásából készült ösz- szeállítását mutatta be, amely magán hordozta a Duna Menti Tavasz többszörös győztesének, a Kisíókusz- nak megcsodált jegyeit. Amit produkáltak, kiváló kreatív színház volt. (De tegyük hozzá: kisebb nyelvi hibákkal. ) A fesztivál vendégegyüttese a mar- celházl JÉl-színház volt. Belső műhelymunkájának új darabját mutatta be „Néma rádiójáték“ címen, stílusában és nyelvezetében is tisztán megfogalmazva azokat a súlyos visz- szásságokat, amelyek mai világunk jellemzői. Izgalmas színházi fesztivál volt Marcelházán, nagyon sok pozitívummal, de legalább ennyi kérdőjellel is. Egyre világosabbnak tűnik az a kényszer, hogy valamiképpen változtatni kellene a kerületi fesztiválok szervezési módján. A legkézenfekvőbbnek az tűnik (ha azt szeretnénk, hogy a fesztivál visszakapja rangját), hogy a központi seregszemlét, a Jókai Napokat az ősz valamelyik hónapjában szerveznénk meg, és helyére kerülne májusban a kerületi fesztivál. Nem érdemes tovább a ha- ■ gyománytisztelet köpönyegébe burkolózni. A csoportok februártól májusig olyan ütemben végzik munkájukat, hogy ezt sem fizikailag, sem szellemileg bírni nem lehet, különös tekintettel az olyan rendezőkre, akik egyszerre több együttessel is foglalkoznak. Nem mellékes az sem, hogy az év első hat hónapjában az összes központi rendezvény lezajlik, és a második félév kizárólag szellemi restségre ítéli az embereket. Nem tartom helytállónak azt az állítást sem, hogy az együttesek a nyár folyamán széteshetnek. Ez megtörténhet télen is, viszont az az együttes, amelynek az évek folyamán kialakult a tartása és a magja, egész évi műhelymunkát végez. Az sem lehet véletlen, hogy szlovák vonalon ezt a lehetőséget már ' régebben felismerték, és minden jelentősebb színházi fesztivált ősszel rendeznek meg. Itt korántsem utánzásról lenne szó, hanem annak felismeréséről, hogy az ősz folyamán már lényegesen kiforrottabb produkciókat láthatnánk. Divatos manapság különböző javaslatokkal előállni, új társadalmi életünkben pedig az, hogy szokássá válik ezeket az ötleteket meg is fontolni. Ugyan nem divatoskodnl akartam ötletemmel — amelyet, mint írtam, a szlovák mozgalomtól kölcsönöztem, tehát nem az enyém —, mégis remélem, hogy megfontolják az illetékesek, netán hivatalosan válaszolnak Is rá. Mert egy biztos: nemzetiségünk amatőr művészeti mozgalmai az utóbbi időben túlságosan versenycentrikussá váltak. Tévedés ne essék: nem a versengés, a megmérettetés ellen vagyok, csupán teret és időit szeretnék a csoportoknak ahhoz, hogy a versenyre tisztességesen fel tudjanak készülni, miközben az amatőr művészeti mozgalom lényege: az önművelés, a kisközösségek nevelése, az alkotó közösségek kialakítása sem veszne el. Ügy vélem, nemzetiségünk amatőr művészeti mozgalmában ezeket a szempontokat minduntalan hangsúlyozni kellene. Tartalma miatt is, de azért is, hogy az alibisták pénzhiányra hivatkozó argumentumait ellensúlyozni tudjuk. Az Idő adta, elmélyült, alkotó közösségi munkához u- gyanis nem kell több pénz. A kerületi fesztiválon látottak a- lapján a május 10—22-e között megrendezendő, jubileumi, 25. Jókai Napok érdekes, színes lehet. Jó is lenne, ha erőteljesebben jelentkeznének azok az új hangok, amelyek szórványosan már korábban is ott voltak a mozgalomban, s töredékeiben már elmúlt évfolyamok központi versenyein is. Jő lenne tehát, ha vízválasztó lenne az idei fesztivál, s az új gondolkodásmódot fogalmazná meg tartalmában, hogy aztán kialakulhasson egy új megközelítési, gondolkodást mód vele kapcsolatban Is. Elvégre a 25. Jókai Napokról van szól Soóky László
