Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1988-04-27 / 17. szám
Akcióban a legfiatalabbak le, Itt ill a tűzoltószertár. Először a szertár fölszerelését, s magát az épületet néztük meg, azután ültünk le beszélgetni. Az épület kétszintes. A földszinten van a tulajdonképpeni szertár és a tűzoltókocsi garázsa, az emeleti, elég nagy helyiség meg egyrészt a gyűlések, kulturális és egyéb rendezvények helyszíne, másrészt a tüzoltózenekar próbaterme. Mert fúvószenekar is van a faluban, a szlovák tannyelvű alapiikola Igazgatója, Leffler Lajos vezeti. Mostanság egyébként az az alapiskola adja a legtöbb tanulót az ifjúsági tűzoltórajba, míg évekkel ezelőtt Inkább a helyi magyar tannyelvű alapiskola tette ugyanezt. A szlovák tannyelvű alapiskola pedagógusai és a tűzoltó- szervezet tagjai közösen készítik fel a tanulókat a különböző versenyekre. — Már nyolcéves koruktól foglalkozunk a tanulókkal, igyekszünk úgy kiválogatni őket, hogy lehetőleg mind helybeliek legyenek, ezáltal a serdülő- és a felnőttrajunk utánpótlása A jubileumi ünnepségeken ott volt a falu apraja-nagyja. T alán niúcs is olyan település, amelyben történelme során ne pusztított volna kisebb vagy nagyobb tűzvész. A legtöbb helyen olyan füzekre emlékeznek, amelyek a lakosság nagy részét hajléktalanná tették, munkájuknak gyümölcsét elorozták. Bár őseink a tűzvészt elemi csapásnak tartották, megelőzésének legjobb módját pedig a varázslásban, imádságban látták, azért a tűz terjedésének feltartóztatására, kártékony hatalmának leküzdésére ts tettek erőfeszítéseket. Ha egy faluban tűz ütött ki, a félrevert harangok szavára az egész lakosság össze- sereglett, egyrészt emberbaráti segítőkészség vezérelte őket, másrészt azért, mert mindenki tudta, hogy ha a szomszéd házát oltja, a sajátját is védi. „Tűzre, vízre vigyázzatok!" — hallatszott a bakterek éjjeli kiáltása, mert a tűzvészek oka egykor is, ma is leginkább az emberi elővigyázatlanság. Napjainkban ugyan nincsenek már falunyi tüzek, de tűzkárokról azért nem csak poros krónikákban olvashatunk. Nem csoda, ha a tűzoltók — hivatásosak és önkéntesek — megbcsültsége szinte az egész világon nagy. Amerikában például egy történész elismerésnek veheti, ha azzal bízzák meg, hogy dolgozza fel egy egy város önkéntes tüzoltómozgalmának történetét. Nálunk a tűzoltók megbecsültségének más oka is volt, amely a Monarchia idején, áz „egyletek korában" a hovatartozás büszkeségéből és az e- gyenruha kispolgári presztízséből következett. Mlloä Forman fest erről enyhén ironikus képet filmjeiben. Láttatja azonban az önkéntes tűzoltó- egyletek közösségformáló erejét is. S ez — az elsődleges feladat a tűzoltás és megelőzés mellett — ma ts fontos jellemzője az önkéntes tűzöl tőszervezeteknek. A tüzoltószövetség szlovákiai kongresszusa előtt egy olyan faluba látogattam el, ahol a szervezett ön: kéntes tűzoltásnak már régi hagyományai vannak. A nagy-magyar! (Zla- té Klasy — Rastice) önkéntes tűzoltóegyletet 1876 ban alapították. Két * évvel ezelőtt, az alapítás 110. évfordulóján olyan ünnepséget rendeztek, amely a falu apraját-nagyját megmozgatta, s az egész környéken híre kelt. Az érdeklődők megcsodálhatták a régi tűzoltóeszközöket, -egyenruhákat, végignézték az önkéntes tűzoltók bemutatóit. Mert a nagymagyarl A TŰZKERESZTSÉGEN IS ÁTESNEK Zsigó József a szertárban szervezet, amelynek jelenleg 102 tagja van, ma Is jól dolgozik, főként ami a fiatalokkal való foglalkozást illeti. Ifjúsági csoportjai kitűnő e- redményeket érnek el a járási és a magasabb szintű versenyeken. Az alapiskolásokból verbuválódott csoportjuk például tavaly járási győztes lett, a kerületi versenyen pedig a 3. helyen végzett. A serdülőkből, tehát a 14—18 éves fiúkból álló ma- gyári tűzoltórajok többször szerepeltek a szlovákiai döntőben is. Az 1982-es esztendőben az országos verseny 3 helyezettjei lettek. A nagymagyarl önkéntes tűzoltók parancsnoka Zstgó József, ö egyúttal az önkéntesek járási parancsnoka Is a Dunaszerdahelyi (Dunajská Stre- da) járásban. A tűzoltószövetség csehszlovák központi választmányának 1968 óta tagja. A község „főterén" találkoztam véts folyamatos — mondja Zsigó József. — Az Ifjúsági csapatok jó eredményt elérő versenyzői természetesen felnőttekként Is megállják a helyüket. — Hogyan lehet felkészülni egy- egy versenyre, mit lehet előre megtanulni? — A siker feltétele az, hogy megfelelő adottságokkal rendelkező gyerekekkel, felnőttekkel foglalkozzunk. Főként fizikai rátermettség szükséges ahhoz, hogy a verseny nehéz követelményeinek megfeleljenek. Az ügyességet, a gyorsaságot és a kitartást lehet fejleszteni. A tűzoltók valódi megmérettetésére azonban nem a versenyeken, hanem a tüzesetekkor kerül sor. Zsigó Józseftől megtudtam, hogy sajnos, az önkéntesek legnagyobb részének át kell esnie a „tűzkeresztségen" Is. Tavaly például hatszor riasztották a nagymagyarl tűzoltókat, az Idén eddig már háromszor. A faluba vagy a környező települések valamelyikébe kellett kiszállniuk. A gyors és szakszerű beavatkozásnak köszönhetően, egy idei esetet kivéve, a kár nem volt tetemes. — Önök, önkéntesek, nem egy helyen dolgoznak. Hogyan lehet ezeket az embereket gyorsan összeszedni? — Többeknek közülük van telefonja, őket föl lehet hlvnt. De például nekem négy szomszédom is tűzoltó, szólhatunk egymásnak. Egyébként, ha egy falubeli önkéntes tűzoltó meghallja a szirénázó tűzoltó- kocsit, kötelességének érzi részt venni az oltásban. — Ez valóban így van? Nem fordul elő, hogy valaki ugyan kitűnően felkészül az esetleges tűz eloltására, de amikor bevetésre, tettekre kerülne sor, Inába száll a bátorsága, s Inkább otthon marad? — Ilyenről nem tudok, és nem is fordulhat elő. Egyébként Is: minden állampolgárnak az a kötelessége, hogy tűzvész esetén segítséget nyújtson. Az is megtörtént már, hogy egy mentőautuő szirénázásának haltótán többen összefutottunk, azt hívén, hogy valahol tűz ütött ki. Zsigő József az önkéntes tűzoltók parancsnoka, a tűz oltásán azonban *• A legidősebb nagymagyari tűzoltó régi egyenruhájában általában hivatásosak is részt vesznek. Vajon van-e valamilyen különbség e kétfajta tűzoltó között? — Tudásban, azt hiszem, nincs — mondja a nagymagyari parancsnok. — A felkészültségükben már Igen,. a leglényegesebb viszont az, hogy a hivatásosak állandó szolgálatot tartanak, gyorsan riaszthatók. — Nincs-e valamilyen rivalizálás az önkéntes és a hivatásos tűzoltók között? Ön áz önkéntesek járási parancsnoka. Ha kiszállnak egy tűzhöz, ahol hivatásosok is oltanak, ki parancsnokol? Talán előfordulhat az is, hogy a két parancsnok nem ért egyet az oltás leghatékonyabb módjait illetően? — Rivalizálásról sző sincs, sőt, nagyon jő barátságban vagyunk egymással. A parancsnoklásról meg any- nylt: a tűzoltás nem folyhat fejetlenül, ezért pontos előírások vannak arra, mikor ki irányíthatja a tűzoltást. Ha például azonos rangúak érkeznek a tűzhöz, akkor az, aki előbb érkezett. De az 6 parancsaira aztán mindenkinek hallgatnia kell, még akkor Is, ha esetleg nem ént velük egyet. — A csehszlovák tüzoltószövetség központi választmányának tagjaként bizonyára jól Ismeri a mozgalom gondjait. Melyek manapság az önkéntes tűzoltók legnagyobb problémái? i— Először is: az önkéntes rajok ellátottsága meglehetősen hiányos. Ez országos gond. Kevés a felszerelés, s az, természetesen, Inkább a hivatásosoknak jár. A másik gond: szerintem a tűzoltó akkor tűzoltó, ha van egyenruhája. Az új előírások szerint az önkénteseknek nem jár ünneplő egyenruha. A szervezetek megpróbálnak azért szerezni, de ez meglehetősen körülményes. Pedig egy ilyen ünnepi egyenruhával társadalmunk kifejezhetné megbecsülését az önkéntesek munkája Iránt. Írásunk elején már sző volt a tűzoltók presztízséről, Vajon hogy állnak ezzel Nagymagyaron? A tűzoltó- szervezet a község jól működő tömegszervezetei közé tartozik. Zsigő József állítása szerint kitünően e- gyüttműködnek a többi tömegszervezettel és a helyi nemzeti bizottsággal. A falu tiszteletét bizonyította az a nagy érdeklődés, amely a szervezet jubileumi ünnepségei iránt nyilvánult meg. Az önkéntesek szeretik szervezetüket, a legtöbben „é- letfogytlg" fenntartják tagságukat. A legidősebb nagymagyari tűzoltó példának okáért 86 éves. Remélhetőleg, a fiatalok sem lesznek ezzel másként. Hiszen ez a tevékenység még csak szervezeti megosztottsághoz sem kell hogy vezessen körükben. S a közvagyon védelme — ilyen formában is — minden állampolgár kötelessége. A jogrend szerint is, de erkölcsileg legalább annyira. Klinko Róbert (Fotók: a szerző és archív) Akik rendszeresen olvassák lapunkat, bizonyára emlékeznek még a Szepsi (Moldava nad Bodvou) Mezőgazdasági Szakközépiskolának arra az ötletére, hogy törpe vízerőművet építenek maguknak. A kezdeményezést az Űj Ifjúság szerkesztősége felkarolta, és három éven keresztül informáltuk olvasóinkat arról, hogyan alakult a Koncz Árpád pedagógus által benyújtott javaslat megvalósításának menete. Sok volt a huzavona, a túlzott óvatosságot, sőt »Hibista megoldásokat javasló felettes szervek (nemzeti bizottságok, iskolaügyi szervek, tervezők stb.) és a kormány-, a SZISZ-határozat vezérelte, a megvalósítást szilárdan sürgető Koncz Árpád és szerkesztőségünk között. Utolsó híradásunkban, idestova egy évvel ezelőtt, vázoltuk a fejleményeket, és azt írhattuk, egyenesbe Jutott az építés ügye. Hosszas ügyintézés után a Liptovsky Mikulás-i Állami Gazdaság (az SZSZK kormánya által kijelölt, az Víz nélkül nincs erőmű ilyen célokat szolgáló tervezőiroda) tervezői végül is vállalták a Bódva folyó völgyében, Jászó (Jasov) fölé tervezett kis vizierőmű dokumentációjának elkészítését. A kezdettől fogva tartózkodó álláspontra helyezkedő, s mindvégig az elodázás! taktikát alkalmazó tervezőiroda előzetes tanulmányában horribilis összegek ugrottak ki. A tervezői nagyvonalúságnak, meg talán a „vastartalék“ túlméretezeftségének is tekinthető az általuk megállapított hét és fél milliós beruházási összeg, amely szerintük tizenöt éven belül térül meg. Csak emlékeztetőül: ingyenes tanácsadás keretében a Vodné elektrárne trenöíni irodája ugyanerre a lokalitásra 2,8 milliós költségvetés mellett hét és fél év visszatérülést állapított meg. A kivitelezőnek jelentkező SlovSport poproci üzemével már azon törtük a fejünket, honnan teremtsük elő e tetemes összeget az építkezéshez, amikor újabb fordulat állt elő. A tömegtájékoztatási eszközökből — gondolom — mindenki értesült arról, hogy1 Kassának (Kosice) tavalytól vízellátási gondjai vannak, amelyeket egy újonnan kiépítendő vízihálőzaton keresztül — a Bódva völgyének vízforrásaiból — oldhatnak meg. Azóta ez már meg is történt. Ez volt hosszú hallgatásunk oka, mert vártuk, hogyan, miként alakul a vízforrások helyzete, kiváltképp az érintett területen. A Bódva vizét éppúgy, mint még további három patak vizét is a kiépített csőrendszerbe terelték. Ez gyakorlatilag annyit jelent, hogy legfeljebb a pisztrángoknak marad csekélynyi vízmennyiség. A döntésre, a hivatalos álláspontra vártunk, tehát hamarosan meg is érkezett az iskola címére. (A miénkre nem!) A kerületi energetikai és vízügyi szervek hivatalos közlése szerint a kérdéses helyen nem lesz meg az 1500 literes másod- percenkénti vízhozam, hanem ennek csak töredéke, így az építés nem gazdaságos, és nem javasolják megvalósítását. Nem önhibánkból, még inkább nem is az iskoláéból, hanem a társadalmi érdekek felsőbbrendűsége miatt ér így véget Koncz Árpád, az iskola és szerkesztőségünk többéves erőfeszítéseinek, a törpe vízierőmű építésének furcsa története. A SZISZ IV. kongresszusán újra döntés született arról, hogy az- ifjúsági szervezetek lássanak hozzá az egykor üzemelő törpe vízierőmű életre keltéséhez, felújításához, esetleg újak építéséhez. A mi példánkból is látható: nem lesz könnyű az érdeklődők dolga, de azért kívánunk mindenkinek sok sikert és kellő kitartást: a szerkesztőség i t
