Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1988-04-20 / 16. szám

új ifjúság 4 A ttól tartottam, hogy nem lesz kivel beszélgetnem, vagy legjobb esetben is csak egy-két diák Jön el. Igaz, hogy elég gyorsan kellett meg­szervezniük az összejövetelt, de nem ez volt a legnagyobb nehéz­ség, hanem az, hogy Kassán (Ko­sice) nehéz összeszedni a magyar nemzetiségű diákokat, mert nincs olyan hely, ahol rendszeresen ta­lálkoznának. Végül kellemesen meglepődtem: majdnem húszán voltunk. A Jelenlevők közül so­kan itt találkoztak először egy­mással, itt ismerkedtek össze. Pe­dig mindannyian egyetértenek ab­ban, hogy a Kassán tanuló ma­gyar nemzetiségű diákok klubjá­ra, az állandó találkozási lehető­ség megteremtésére nagy szükség lenne. Vajon ml kellene ehhez? Talán csak néhány rátermett, el­szánt ember hiányzik? Vagy va­lami más is? Ki tanulhat itt? Kik tanulnak a kassai főisko­lákon? Általában kelet-szlovákiai­ak. Kivétel talán csak az állat­orvosi főiskola, mert ez Szlová­kiában az egyetlen ilyen intéz­mény. Bejutni ide meglehetősen nehéz, de nem lehetetlen. S mert a csehszlovákiai magyarság nagy részének még mindig a paraszti munka Jelenti a megélhetést, so­kan adják gyermeküket állator­vosi főiskolára. Ez azt jelenti, hogy sok magyar diák tanul itt, a Csallóköztől a Bodrogközig egész Dél-Szlovákiából. Kassának egyeteme is van, a- mely Pavol Jozef Safárik nevét viseli. Az egyetem karaira nem könnyű bejutni, nem úgy a mű­szaki főiskolára, amelynek gépé­szeti, villamosmérnöki, építésze­ti, bánya- és kohómérnöki kara van. Aki például bányamérnök­nek Jelentkezik, és a felvételi, vizsgáján megfelelt, az szinte biz-' tos lehet abban, hogy felvették. Abban persze nem, hogy el is vég­zi a főiskolát, mert a műszakin általában nagy a lemorzsolódás. A beszélgetésen jelen levő diá­kok a villamosmérnöki kart tart­ják a legnehezebbnek Kassán. A magasépítészetet hallgató Svoren Péter azt tanácsolja a műszaki pályára készülőknek: — Csak az Jöjjön műszakira, aki tanul, mert nagyon sokat kell gürcölni azért, hogy az ember megmaradhasson a főiskolán. Elő­fordul. hogy az első évfolyam el­ső szemesztere után 50—100 em­ber is veszi a kalapját és megy máshová. Vagy önszántából teszL ezt, vagy azért, mert a vizsgáit nem csinálta meg. Azt gondolhatná az olvasó, hogy ez minden főiskolára, egye­temre érvényes, hiszen tanulni mindenütt kell. De azért vannak különbségek. Tóth Enikő a köz- gazdasági főiskola negyedéves hallgatója azt állítja, hogy náluk némileg könnyebb a diák élete. Semmiképpen nem tanácsolna el senkit ettől a főiskolától. Beszélgetőtársaim nagyobbrészt a műszaki főiskola diákjai, amely­nek villamosmérnöki, gépészeti és építészeti karára járnak. Egy or­Meglehetősen szkeptikusan beszélnek a közösségi munkáról Vajon mi kellene? vostanhallgató is jelen van, a rozsnyói (Roüflava) Végső Ildikó, aki ötödéves, és egy állatorvosi főiskolás, a feledi (Jesenské) Czé- kus Tibor. A műszaki főiskolások legtöbbje a Schönherz Zoltán Ipa­ri Szakközépiskolában érettségi­zett. Ennek az iskolának jó híre sok diákot vonz még ma is a Nyu­gat-szlovákiai kerületből is. A dióspatonyi (Orechová Potöft) Nagy Frigyes is az ipariba járt, majd úgy döntött, hogy a főisko­lát is Kassán végzi el. Vajon milyennek látják, milyen színvonalúnak tartják a város fő­iskoláit ezek a diákok? — Attól függ, melyik iskoláról van szó — hangzik az általános és diplomatikus válasz, majd a kassai Zeleft Tamás így folytat­ja: — Én építészetire járok. A mi előadásainkat nagyon gyengék­nek tartom. Nem lenne szabad megengedni, hogy a tanár elő­adás címén fejezeteket olvasson fel a tankönyvből. Nem csoda, hogy nagyon gyér hallgatóság előtt beszél. Ezen viszont úgy próbál segíteni, hogy szigorúbban ellenőrzi a jelenlétet. Tamás harmadéves, így szavai hitelesen hangzanak. Többen is igazat adnak neki, például Tisza Nóra másodéves gépészhallgató. A végzős rimaszombati (Rimav- ská Sobota) Túrós Béla, aki vil­lamosmérnökire jár, ezt mondja: — A tanárok szakmai felké­szültségét általában gyengének tartom. Ez viszont nem jelenti azt, hogy nem akad közöttük jó szakember, kitűnő pedagógus. Zeleft Tamás még egy érdekes megjegyzést fűz az elmondottak­hoz: — Tudvalevő, hogy a kassai Szent Erzsébet-dóm a középkori építészet közép-európai, sőt euró­pai remeke. Kevés hozzá fogható építmény van. Nem abszurdum, Bíró Tibor: jöttek el.“ mégis kevesen A diákok legtöbbje kelet-szlovákiai hogy a dóm építészeti elemzése nem szerepel a tananyagunk­ban?! Sőt! Állítom, hogy építész- hallgató ismerőseimnek, csoport­társaimnak majd kilencven száza­léka még egyáltalán nem járt a dómban. Lehet, hogy túlzók, de nem biztos. Kulturális központ Kassa történelmi utcáinak szin­te valamennyi épülete emléket idéz, történelmünk, művelődésünk valamelyik jeles személyiségéhez kapcsolódik. Itt van mindjárt a Dóm: idén lesz nyolcvan éve, hogy elhelyezték itt II. Rákóczi Ferenc külföldről visszahozótt hamvait. A fejedelem emlékét a katedrálls falán emléktábla őrzi. Álljon itt felsorolásképp néhány — Kassához kapcsolódó — név: Tinódi Lantos Sebestyén, Borne­misza Péter, Kazinczy Ferenc, Batsányi János és a Magyar Mu­seum. Az első köztársaság alatt Kas­sa a csehszlovákiai magyarság é- letében is jelentős kulturális és politikai központ volt. Több ma­gyar újság is megjelent itt, pél­dául a Kassai Napló, a Kassal Munkás és a Fábry Zoltán által szerkesztett Az Út — hogy csak a legfontosabbakat említsem. Kas­sának ez a szerepe a szocialista Csehszlovákiában, miután az ősz- szes csehszlovákiai magyar intéz­mény központja Bratjslavába ke­rült, némileg megváltozott. Azért Kassa Is megtartotta kulturális centrum jellegét. Ehhez hozzájá­rult az Is, hogy — idestova húsz éve — a városban megkezdte mű­ködését a Magyar Területi Szín­ház Thália Színpada. Sok kitűnő amatőr együttes Is működött, illetve működik a vá­rosban. Azért a múlt idő, mert a Szép Szó csoport a közelmúlt­ban anyagi nehézségek és szak- emberhiány miatt feloszlott, az Űj Nemzedék népi tánccsoport ugyanilyen gondokkal küszködik. Az anyagi gondok régóta tarta­nak, a szakemberhiányt az okoz­ta, hogy a csoport vezetője és koreográfusa, Rlchtarőík Mihály a közelmúltban a Szőttes művé­szeti vezetője lett. Hosszú évekig dolgozott az Új Nemzedékben, jó hírnevet szerzett az együttesnek. Annyira jót, hogy a beszélgetésen megjelent magyar diákok közül például Czékus Tibor, Svoren Pé­ter és Nagy Frigyes kimondottan a Nemzedék miatt választották Kassát tanulmányaik folytatásá­nak színhelyéül. Nemzetiségi lé­tünk szomorú valósága. hogy szinte mindenki pótolhatatlan, mert olyan kevés a jó szakembe­rünk. Az Űj Nemzedék próbái je­lenleg az elsőéves villamosmér­nök-hallgató Pollág Attila veze­tésével folynak. Akárcsak a tánccsoportnak, a Thália Színpadnak is vannak gondjai: — A minap a színház vezetői előadást tartottak Kassán az in­tézmény helyzetéről — mondják a diákok. — Ma ott tartanak, hogy lassan annak örülnek, ha valaki az utcáról bejön, és azt mondja, szeretnék színész lenni, adjanak nekem szerepet. Kevés a színész, s ez természetesen ront­ja az előadások színvonalát, ve­szít a színház vonzerejéből. A közönség viszont könyörtelen. — A műsorpolitikájuk, darab­választásuk is lehetne jobb — mondja Tisza Nóra. — Persze, tu­dom, a darabok kiválasztása nem­csak a Tháliától függ, de azért ügy érzem, nem ez az igazi. A leírtakból botorság lenne ar­ra következtetni, hogy Kassán most nincs magyar kulturális élet. — A főváros viszont messze van — állítják a diákok. — S mi­vel kevés olyan ember marad itt, aki valóban ért valamihez, a dol­gunk sokkal nehezebb. Akad majd ilyen ember... A magyar diákok Kassán mos­tanság inkább véletlenszerűen, mint rendszeresen találkoznak, pedig néhány évvel ezelőtt kitű­nő diákklubjuk volt itt. Hozzáte­hetjük, megszűnéséről nemcsak a diákok tehetnek. De a lényeg az, hogy újraindítani nagyon ne­héz. A Csemadok kassai városi és járási bizottságán személycse­rék történtek, Kolár Péter, a vá­rosi bizottság titkára megpróbál­kozott azzal, hogy újjáélessze a kassai klubot: egyből hármat csi­nált, amelyek abban különböznek egymástól, hogy mindegyik más korosztálynak készít műsorokat. A Fábry Klub a fiataloké, tavaly decemberben kezdett működni, havonta egy műsora van. Sajnos, kevesen tudnak róla. Nem tudom, hogy ennek oka a propagálás hiá­nya, vagy beszélgetőtársaim ké­nyelmessége. Vannak közöttük o- lyanok, akik már voltak ezeken a klubesteken, de azt állítják, hogy ez még nem az igazi. Má­sok szerint viszont nem is a mű­sor a legfontosabb, hanem az, hogy rendszeresen találkozhassa­nak. Erre azonban megfelelő hely kellene, ami jelenleg még nincs. De a probléma nem újkeletű: — Szerettük volna újraindítani három évvel ezelőtt a klubot. Nem sikerült. Diszkót rendeztünk, hogy valamivel megfogjuk az embere­ket, mégis kevesen jöttek el. Á folyamatos működés legnagyobb akadálya azonban az volt, hogy hiányzott a megfelelő helyiség — mondja Bíró Tibor ötödéves villa­mosmérnök-hallgató. A beszélgetés alatt ügy érez­tem, hogy valami Vagy talán va­laki hiányzik itt, Kassán, ahoz, hogy újraszerveződhessen a diák- közösség. A jelenlevők mintha szeretnék is a klubot meg nem is. Meglehetősen szkeptikusan be­szélnek a közösségi munkáról. Mintha valami elvette volna a kedvüket tőle. Vagy igazából soha nem is volt meg? Palenosár Ist­ván, a régi, jól működő klub ve­zetője mondja: — Nagyon örülök, hogy Ilyen sokan eljöttetek erre a beszélge­tésre, s örülök annak is, hogy megvitathattuk a kassai magyar diákság problémáit. Meggyőződé­sem, ha akadna néhány olyan ember, aki erős szükségét érez- né annak, hogy valamit tegyen a kassai magyar diákságért, s egyáltalán, nemzetiségi kultúránk fejlesztéséért, akkor munkája még a nehéz körülmények ellenére is eredményes volna. Én nem va­gyok szkeptikus, azt hiszem, akad majd ilyen ember. Talán azok között a Kassán ta­nuló magyar diákok között is, akik — bár nem voltak ott a be­szélgetésen — elolvasva ezt a ri­portot, kedvet kapnak a közössé­gi munkához. Klinko Róbert (A szerző felvételei) A történelmi városközpont

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom