Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1988-04-13 / 15. szám

■ új ifjúság 4 JELENTKEZÜNK,== SZÓT KAPUNK^= Ezúttal a Galántai (Galante) Magyar Tannyelvű Gimnázium diákjai jelentkeztek, 8 kapnak szót. Űk Alkotó Ifjúság címmel szerkesztik lapjukat, s már a 23. évfolyam számai jelennek meg. Mi az utóbbi három évfolyam számaiból válogattunk. A lap szerkesztőinek ezúton kívánunk sok ezekhez hasonló írást. Telefon Hullafáradtan érek haza. A táskámat a fejem fölött lóbálva a Dicső Természet adta centrifugális erőhatás segítségével vágom a sarokba. Erőtlenül rogyok le a székre. Az meg se szó, se beszéd, fogja magát és össze- csuklik alattam, mint a Pifta bácsiék há­za, amikor ruhaszárító-kötél rögzítése cél­jából egy hatalmas szöget akartak beverni a falába. Nincs sem erem, sem kedvem felsorakoztatni - a „kölönszókincsem“ ele­meit, ezért inkább feltápászkodom, és ki­vonom a szőkét, illetve roncsait a forga­lomból, majd egyhangúlag megszavazva a kukába gyömöszölöm. Megkezdem a délutáni táplálkozás cere­móniáját. Éppen maximálisan tele a szám, amikor csöng a telefon. Három perc hu­szonhárom másodperc kicsöngés után vég­re megtalálom azt az átkozott távretyegőt a vasalatlan fehérnemű közt. Felmelem a kagylót: — Halló? — Kiskertészek szervezete? — sipítja egy rikácsoló női hang a kagylóból. — Nem, kérem — felelem nyájasan; — Itt az Országos Ruhacsipeszgyártó Vállalat ablakpucoló brigádja rongynedvesitő cso­portjának vezetője. Fél perc sem telik bele, megint csöng. — A kiskertészek szervezetét keresem — ugyanaz a hang. — Igen, itt a kiskertészek szervezete, de sajnos mindenki szabadságon, gyerekért az óvodában, szülői értekezleten, szolgálati úton, betegállományban van. Esetleg pró­bálja majd meg újra jövőre. Ezzel megint lecsapom a kagylót. Most még annyi sem kell, mint előbb, megint megszólal. Felveszem a kagylót és orrhangon szótagolva beleszólok: — Jó na-pot kí-vá-nok. Itt a kis-ker-té- szek szer-ve-ze-té-nek ü-zenet-rög-zi-tő a-u- to-ma-túja. Sen ki sincs je-len az al-kal- ma. zot-tak kö-zül, s mi-vel a me-mó-riám már be-telt... — ... Mi az, te megkergültél? — mondja nevetve a vonal másik végén a barátnőm. Nincs kedvem magyarázkodni; Ugyan­olyan hangon folytatom: — Ked-ves kis- asz-szony! Min-den in-teg-rált á-ram-kö-röm leg-szl-vélye-sebb be-ve-té-sé-vel sze-ret- ném önt meg-hív-ni es-te mo-zi-ba. — Holmi komputerekkel nem randevú­zom — feleli ő, de érzem hangján, hogy mosolyog. — Ak-kor na-gyon saj-ná-lom, de be kell fe-Jez-nem, mert az üze-ne... — .. .hány órakor? Sugár Domonkos Sítanfolyam A csoport elindult. Az út elég lassan telt, de azért odaértünk. Elindultunk az első ház felé. Ekkor figyelmeztettek ben­nünket a tanárok, hogy az üdülőhöz még egy kicsit gyalogolni kell. Beltörődtünk, hisz nem tudhattuk, hogy mit jelent „egy kicsit“ gyalogolni hegynek felfelé. Ez a „kicsi“ három kilométer volt, s jól meg­izzasztotta az eltunyult társaságunkat. Kü­lönösen a kövérebb lányok fújtattak, mint a kovácsfújtató. Végre odaértünk. Még a kis faházak is biztatóan hatottak a fáradt emberre. Nem gondoltuk, hogy ebben töltjük el azt az egy hetet. A hasraesés akkor jött, mikor kijelentették, hogy egy faházban 12 em­ber lesz elszállásolva. Ez katasztrófa — gondoltuk —, hiszen jó, ha elfér ezek­ben 6 ember, nem még 12. Lerakodás után elmentünk a csajokhoz, hogy elújságoljuk nekik, milyen „szobá­ink“ vannak. Amint a szálláshelyükre be­léptünk, eltátottuk a szánkat. No nem azért, hogy valamit mondani akartunk vol­na, hanem azért, mert az S szobájuk ki­rályi lakosztály, volt a mi kis lyukunk mellett. Ekkor jutott eszünkbe, hogy mi­lyen jó lenne, ha lányok lennénk. A helyzettel megbékélve elhatároztuk, hogy megmutatjuk a „chatár bácsinak“ ne­vezett hegyiszörnynek, hogy valójában kik is voltak azok a vandálok, akik Rómát Is feldúlták. Délelőtt megkezdődött a kikép­zés. Hátha ezt valaki látta volna, szerin­tem már a látványától is a falnak rohan. Katasztrofális egy délelőtt volt. A fizika törvényei senkit sem kíméltek. Kezdő vagy profi, tanár vagy diák, szinte mindenki kivétel nélkül bemutatta a szabadesést gya­korlatban. A legnagyobb mulatság az volt, mikor a kezdő fiúk a lányok előtt eles­tek, mintegy tiszteletet téve nekik. De a legnagyobb élvezet a tanfolyam résztvevői számára az volt, amikor Marsai tanár elv­társ mutatta be az eséseket profi szinten. Az otthonról hozott élelmiszerkészleteink rohamosan fogytak. Éjt nappallá téve emésztettük a rengeteg kaját, amit ide cipeltünk. Az első két napon felettük kész­leteink felét. Ezután már be kellett osz­tanunk, hogy melyik napon mit eszünk meg. Tehát kajaszükében voltunk, s így szerezni kellett valahonnan. A délutáni kártyapartik rendszerint éjjel kezdődtek. Az ötödik napon fűtési zavarok jelentkeztek, ugyanis az egyik fűtőtest hű­teni kezdett. A kinti hideg elviselhetőbb volt, mint a benti. A hegyiszörnyünk or­dítozva javította meg a radiátort. Ügy lát­szott, hogy megértette a vandalizmus, fo­galmát. De ezelőtt még egy éjszakát tel-' jes sífelszerelésben töltöttünk el. így alud­tunk. Csak a sicipő, sítalp hiányzott ró­lunk. Matkesz még a síszemüvegét Is fel­rakta éjjelre. Ebből az volt a hasznunk, hogy reggel nem kellett felöltöznünk. Molnár Ede Aki nevet, megjárhatja! Még pár perc, és kezdődik a két első osztály „szárazföldi“ testnevelése. Ilyenkor a szekrények előtt nagy a 16- tás-futás. Hát hogyisne, hiszen az egyik a tornacipőjét keresi, a másik a melegítő- alsója után kutat, és van, aki ötleteket gyűjt, milyen kifogást is találjon, hogy legalább egy órát megússzon. Végre a he­tes megszerzi az öltözőkulcsot, fgy aztán kezdődhet az előgyakorlat, a vetkőzés. Egy „okosnak“ eszébe jut, hogy a múltkor a Czigler t. e. azt mondta, hogy a következő órákon a magasugrással fogjuk magunkat gyötörni. Ez a kijelentés kissé felvidítja a társaságot (tisztelet a kivételnek), remény­kedve. hogy lassan feledésbe merülnek a staféta, az 1500 m, az alacsony rajt stb. izzasztó percei. így már élénk a tolongás a tornaterem ajtaja előtt. Csodák csodája a kanyarban megjelenik Takács t. e., kezében a magasugrógumi- val. Nem tévedés, mi csakugyan gumi fö­lött igyekszünk elsajátítani a flop befe­jező mozdulatait. A sorakozó és a jelen­tésadás után, amit háromszor végigcsinál­tunk, mert egyszer nem egyenes a sor, másodszor valami hiba van a hetes szlo­vák tudásában, harmadszorra úgy-abogy elfogadható. Megkezdődik az óra, amiből 15 perc már eltelt. Tíz kör bemelegítő! — hangzik áz első vezényszó. Ez aztán a meglepetés! Aki ettől nem melegszik be, az ... De valahogy mindenki végigküzdi. Utána következnek a speciális gyakorlatok: híd, hasizom-erősí­tés, sótörés. Majd felsorakozunk egy jel mögé, amely pontosan három lépésre van az ugrómatractól. Következik a bemutató, Így kell csiálni. És itt jön a baj! Ez Így nem megy, és olyan mozdulatok születnek, hogy ezt nevetés, kritizálás, hahotázás nél­kül senki sem tudja végignézni. Mint sej­teni lehet, itt jön a második parancs. Bün­tetésből 15 kör, azzal szigorítva, hogy nem­csak a tornaterem közepén futkosunk, ha­nem kizárólag a sárga sáv mellett kín­lódhatunk. Erre persze megint elkapott minket a nevetőgörcs, ami úgy látszik, nem tetszett a tanár elvtársnak, mert gon­dolkodás nélkül növelte a körök számát 18-ra, 17-re. Ügy látszik, 18-nál megsaj­nált minket, mert az ámulattól kábultan elkezdhettük a plusz gyakorlatokat. Kilenc­nél pihend (legalábbis azt hittük), de nyugtával dicsérd a napot, mert ez csak megszakítás, ekkor jött egy kör kacsalé­pésben. Mindezek után folytathattuk a fél­beszakított műveleteket. Hát a főtt rák nem olyan piros, mint mi ezek után. És most jön csak a java: — Folytatjuk a flopot. Hát kérdem én, kibír ennyit egy diák, aki után ott sorakozik két óra tele izgalommal, kimerültséggel? Lukrécia Csak ülök és henyélek Alkotó ifjúság, kollektív tevékenység, pezsgő SZIsZ-élet — ilyesfajta szólamokat gyakran közölnek a különböző ifjúsági la­pok. Ilyenkor általában a SZISZ alapszer­vezeteinek munkájáról olvashatunk tudósí­tást, véleményt vagy kritikát. Vajon rólunk mit tudna írni az árva riporter, akit ki- küldenének a Galántai Magyar Tannyelvű Gimnáziumba, mondván, hogy ott már ré­gen történt valami? Gondolom, rákénysze­rülne, hogy műfajt változtasson. Riport he­lyett éles kritikát érdemelnénk, mert a SZISZ-életünk bizony csapnivaló. A kellemetlen csupán az, hogy ezt már rég tudjuk, de valahogy mégsem igyekez­tünk segíteni rajta. Szükség volt egy el­lenőrzésre a járási szervtől, hogy észbe kapjunk és mentsük a menthetőt. Az általános passzivitás nem más, mint az annyiszor emlegetett pocsolya-hangulat, amelyből nem és nem lehet benneteket felrázni. Valahogy nem tudatosítjátok, hogy a SZISZ tényleg a mi szervezetünk, és hogy a védnöksége alatt számtalan érde­kes dolgot lehet csinálni (gondolok itt a diáknapra, a különböző kulturális és sport- akciókra), és ki tudja még mi mindent le­hetne kitalálni, ha ..., ha az új rendszer, amit a vezetőség munkájának megkönnyí­tésére és leegyszerűsítésére vezettünk be, nem vall kudarcot. Valójában csak a gyűlésekről van sző. A vezetőség ritkábban fog összejönni, mint eddig, ellenben a felelősök gyakrabban. Méghozzá külön-külön. Például ha valami­lyen kulturális akció készül az iskolában, a vezetőség kultúrfelelőse összehívja az Osztályok felelőseit, és szétosztja a fela­datokat. De nemcsak Ilyen alkalmakkor jönnek majd össze a kultúrfelelősök. A munkát az egész tanévben irányítani kell, és ez a vezetőség tagjainak a dolga. Azt hiszem, így nagyobbak a lehetőségek a tapasztalatcserére és az aktív munkára. S ha majd mindez zökkenőmentesen fog folyni, jöhetnek az újabb ötletek, kezde­ményezések, melyeket ha figyelemremél­tóak, a szervezet és nem utolsósorban az Iskola vezetősége támogat. Ehhez persze mindenekelőtt be kell bizonyítanunk, hogy van bennünk némi öntudat, szilárd elha­tározás és életképesség. Ha már meg tu­dunk szervezni például egy szombat dél­előttöt — teszem azt az iskola környeze­tének szépítésére és tisztán tartására — úgy, hogy a diákság 90 százaléka Jelen legyen, akkor már kérhetjük, hogy az IS­MERKEDŐ mondjuk este hétig tartson, vagy meghívhatjuk Szvorák Katiit, hogy mu­tassa be művészetét. Ehhez viszont szük­ségeltetik valamennyiünk céltudatossága, amit nem árt, ha megszoktok, mert alka­lomadtán hasznát veszitek. Az iskola maga egy kulturális intézmény: falai között a kulturális életnek kellene a legtarkábbnak és legszilárdabbnak lennie. Lássuk, mi sorolható ebbe a kategóriába a mi esetünkben: a kultúrcsoport, az ének­kar és az Alkotó. És sajnálatos módon, az első félévben mindhárom rosszul állít. A kultúrcsoportot és az énekkart a szét­esés fenyegette, az Alkotóba nem volt mit betenni. Népi táncocsaink valahogy feltá- pászkodtak, hetenként próbákat tartanak Lovász Attilának köszönhetően. A zenekar sem tétlenkedik. Bár nincs, aki irányítsa, segítenek magukon egy kis leleményesség­gel. Az énekkar nem próbál, Józsa Mónika betegsége miatt már régóta nem Jár össze a társaság. Az Alkotó pedig... még mindig ugyan­abban a kátyúban. Ez a szám is nyolcol- dalasnak indult. S hogy több lett belőle, köszönhető a soknapos késésnek, amely alatt végre összejött a normális mennyisé­gű anyag. Látjátok, van mit csinálni! Szurkoljunk saját magunknak! Mészáros Tünde Mind egyforma? Péntek délután a busz teljesen megtelik, és az ember akarva-akaratlan felfigyel a mellette állók beszélgetésére. Ma megtud­hatjuk, hogy a szomszédasszony csalja az urát, hogy a Pali báty’ Riskája nem tejel, és megy a pletyka. A legközelebb álló hölgyek témája mo­dern: a válás. A nőből kérdezés nélkül ömlik a sok probléma, mire a másik nő leintően csak ennyit mond, talán vigasz­talásnak szánva: „Ugyan, drágám! Ezen ne rágódj, minden lérfi egyforma!“ Ez a vi­gasz fejbe kőlint. Még hogy minden férfi egyforma! Szép kis világ lenne! De majd én bebizonyítom, be én, hogy nem Így van!!! Ballagok az utcán, és gondolkodom a bi­zonyítás módján, amikor felfigyelek egy sétáló párra. A fiatal férfi farmerban és bőrkabátban tolja a babakocsit, s kezénél fogva vezeti két év körüli fiacskáját. Las­sacskán ballag, biztosan a kis srác miatt. Egyszer csak ránéz az órájára, és idegesen meggyorsítja lépteit... Erre aztán reagál a két gyerek, egyik túlorditja a másikat. A papa elveszti türelmét, nevelés elmén rá­ver a fiúcskára, és kiabál vele. Üjra lendül a keze, de most üdvözlésre, mert szembe jődögél, vagy inkább csak cammog a barátja. — Helló, helló, Jóska! Hát te? — Kihajtott az asszony,- állítólag „jót tesz a levegő“ a gyerekeknek! Tudod, mi­lyenek a nők?! — Ja, persze, de hová rohansz? — Jobb lesz, ha te is sietsz, 10 perc múlva kezdődik a tévében a meccs... Na, ez ötös! Hát mégis minden férfi egy­forma.., Pál Ildikó f l

Next

/
Oldalképek
Tartalom