Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1987-02-04 / 5. szám

A mexikói vb-n nem volt túsz­szedés, nem voltak késelé­sek, robbantgatások, Mexi­kóban a vb-n a világ a szebbik, a Jobbik arcát mutatta. Még akkor is, ha a mexikói vb a világ egyik legnagyobb, leglát­ványosabb emberpiacaként mutat­kozott. A Marokkó—NSZK mérkőzést még le sem fújták, a marokkói kapust máris megvette a Real Madrid. Linekert, az angol közép- csatárt a Barcelona happolta el, csekély négymillió dollárért. Mi is nagyobb üzletet vártunk. Különösképpen meg azután, hogy Buda István a francia—magyar mérkőzés előtt megígérte a fiúk­nak, hogy ha kiköszörülik a szov­jet 6:0 miatti csorbát, győznek, döntetlent érnek el, vagy úgy kap­nak ki, hogy azzal még tovább­juthatnak, akkor a csapat mind a 22 játékosa szabad, mindenki oda adhatja el magát, ahova akarja, ahova tudja. De még ez az ígéret sem hatott eredményes dopping­szerként. Négymillió dollár egyet­len játékosért, az mégis majd kétszáz millió forint. Majd négy­száz magyar élvonalbeli labdarú­gó belföldön érvényben lévő esz­mei értéke. De hisz nincs is eny- nyi élvonalbeli futballistánk. Nem beszélve a külföldi lehető­ségeinkről. Mert hány magyar labdarúgónk van, aki 15—20 ezer dollárért is menne bárhova, ad­nák őt bárkinek, csak vinnék. Most foghatja a fejét a Barce­lona, bagóért adta át Maradonát a Napolinak. Ha most kéne érte fizetni... Most vetkezhetne le érte Nápoly. De már nem kell le­vetkezzen, — Maradona már az övék. Maradona. A mexikói vb leg­látványosabban ragyogó csillaga, Első a szupersztárok soraiban is. Ahogy Maradona megiramodott. Ahogy passzolt, ahogy cselezett, ahogy gólt lőtt. És ahogy beütötte az angoloknak azt az első gólt — kézzel. S ahogy rúgott még egyet, a félpályáról indulva. Ilyesmiket képzeltünk mi el Détárl Lajosunk­tól. És ilyesmiket nem kaptunk. Ilyesmiket se. Ma az ő nevétől visszhangozhatna öt világrész.., Maradona nem egyedül volt. A világbajnokság előtt csaknem azo­nos szinten emlegették vele a francia Piatinit is. De ő most el­halványult, megsápadt. Alulma­radt a Maradonával vívott páros versengésben. Csinált szép dolgo­kat, de neki nem volt a küzdel­mekhez végig tüdeje. Zicőnak sem, Rummeniggének sem, Lar- sennek sem, Socratesnek sem. Ma" radona mindenki fölé nőtt, Mara­dona egyedül maradt a végére. Boniek is megszürkült, a Butra- guéno is. Egy, csak egy legény marad talpon a vidéken úgy isten­igazából! A mieink szegénykéink a szürkék, a fakók, az észrevehe­tetlenek világába süppedtek. Bi­zony, sokáig nem fogunk tudni napirendre térni még felette: ho­va vártuk Détárit, és hova Jutott? Meg nemcsak Détárl! Arra is gon­doltak sokan, talán a magyar csa­patban is rejtőzködik valaki, aki éppen most kerül a világ felszí­nére? Tőlünk nem jött senki... Az angoloktól jött Lineker. Legalább nekik jut valami vigasz... De nekünk? Aki ismeretlenül ment tőlünk a Mundialra, ismeretlenül is jött onnan vissza. Vagy még Ismeretlenebből — reménytele­nebből, mint ahogy elindult? Pél­dául Kovács Kálmán ... Micsoda remények, micsoda csalódások. Ez a fiatalember se bizonyította válogatóinak igazát, jó szemét. Persze csalódások másokat is értek. Schumacher az NSZK—Me­xikó mérkőzésen kivédett két ti­zenegyest. Ez már önmagában vé­ve is bravúr. Aztán épp a döntőn, az NSZK—Argentína meccsen há­rom gólban is benne volt. Úgy­szólván 5 maga verte meg a csa- natát. 0, aki előzetesen egyedül nyert meccset az NSZK nak De micsoda csapat ez az NSZK .. Vezet az ellenfele 2:0-ra, és ők nem roppannak össze! Micsoda hit és erő kell 2:0 után megindulni. Ezt kellene megtanítani a magyar fiúknak. Csak hát aki ezt taníta­ni akarná, annak önmagában, leg- belül is kell az erő. Mert ha az nincs, száraz szó- esépelés minden bíztatás, minden üres szóval csak hitet lehet el­venni, nemhogy teremteni azt a lelkekben. Persze a mi szakembereink job­ban tudják ezt. Bizonyára vissza is utasítanak mindent. Ha egyál­talán nem tekintik rangjukon alulinak még a visszautasítgatá- sokat is. Mint annak idején Ba- róti Lajos. Szakemberek, a mi szakembe­reink ezen a Mundialon! Nem is volna szabad ezeket a szavakat kiejtenünk velük kap­csolatban. Mert olyan ez, mint a költő, aki egy népet, egy nemze­tet szeretne megtanítani minden szépre, jóra, becsületre, tisztes­ségre. És közben a verse meg te­le van helyesírási hibával. És ez a költő vajon egyáltalán költő-e? Meg a szakember?... Mekkora hibák elkövetéséig szakember a szakember még? Mert ennyire képes lehetett vol­na a magyar válogatott minden­féle szakember nélkül is. Ennyit a mányi hentes is tudott volfia tenni egy csapatért, mint ők. Vagy a barátom, a dági szódás ... Csalódások, csalódások, csaló­dások. .. Csak legalább itt álltunk volna meg... Ne kellett volna tovább csalódnunk a szókimon­dásuk, az őszinteségük hiányá­ban... Mert ugyan ki hiszi azt el: annyi a csapat körül a szak­ember, mint rostén a lyuk, — és egyikük se tud semmit! Hát akkor vajon miért fizettünk nekik éjsza' kai szállásra éjszakánként egy szobáért több mint száz dollárt? Akkor miért nem volt nekik jó egy huszonöt dolláros szoba? — Mert ott huszonöt dolláros szobá­kat is lehetett volna kapni! Persze igazi nagy csalódást a magyar edzők jelenléte sem oko­zott! Már legalábbis ha azt vesz- szük, hogy honnan mentek ők oda. Kik közül. Mert azért olyan események ott Mexikóban a ma­gyar szakemberek, a magyar ed­zők részéről nem történtek meg, mint némelykor itthon az NB I- ben! Ol az edző a kispadon, aztán jön a csapat lefelé a pályáról, már ott állnak a gyerekek a kis- pad, az edzőjük előtt. És mondani kell nekik valamit! — Nem baj, fiúk, a második félidőben majd kiegyenlítetek! — De hisz, mester... ez már a második félidő volt... Ilyen esetek Mexikóban nem történtek a mi szakembereinkkel. Másokkal sem. Egyéb sok minden más igen ... Mert azért annyi még a mi részünkről sem elég, hogy józanul üljenek az edzők a kispadra. És józanul is álljanak fel onnan! És mi most számunkra meg a magyar labdarúgás számára a legnagyobb, a leglátványosabb vereség? Az, hogy a ml szakem­bereink nem felejtettek itthon senkit! Ha csak a már említett békéscsabai Pásztor Józsefet nem De egy másik 11-et, egy alkalma­sabb csapatot nem tudna monda­ni senki. Alig-alig akadna helyet­tük más név ... Akik itthon ma­radtak. És ez még akkor is Igaz, ha egy Bognár helyett gondolhat az ember Plotára, Esterházy he­lyett a pécsi Mészárosra, Kiprich helyett Szokolaira. Mert mit nyúj­tott a legjobbb pécsi: Róth Antal is? Nagy a gyanú, senki sem lett volna tőlük jobb. Senki, aki a mai magyar labdarúgásból vétetett. A játékosok eladása? Hogy most már nálunk is eladó az -egész világ? Ez jó, ez pénzt hoz. Pénz nélkül sehol sincs futball. Még nálunk sem. De ez az egész mit ér? Vannak egyesületek, me­lyek mát szépen kasszíroztak egyik-másik játékosuk eladásá­ból. És mi változást hozott mind­ez a csapatok életében? Ott is ugyanúgy salakon játszanak az ifik, mint másutt... porban, fel­locsolatlan homokon. És ott is ugyanúgy feltöri az ifista lábát a használt, rossz cipő, ugyanúgy ki­dörzsöli a játékos combját az agyonmosott, agyonfoltozott nad­rág, mint másutt, mint régen, amikor még a klub itthon hervadt játékosaiért senki sem fizetett se dollárt, se márkát, se frankot. Hát akkor minek ez az egész? Mezey a válogatásában né­hány kivételtől eltekintve — fedd­hetetlen. De hát ő is ember, ő is tévedhet. Neki nem is ezek a faj­ta tévedései vannak a rovásán. Üres kamrának bolond a gazd­asszonya. Akár meg is bolondul­hat a magyar labdarúgásban az a szakember, aki mást akar... Vesztettünk. Csak legalább ro­konszenves lenne veszteségünk nekünk magunknak is, meg a vi­lág számára is! De nem az! Pedig mi az ellenszenvet nem úgy vív­tuk ki magunknak, hogy győzni mindenáron, és ezért semmi nem drága! Mint például az ururguayi- ak, akik a pályán henteslegény­ként szúrtak, taglóztak, aprítottak mindent, mindenkit, aki elébük került. Akkor mégis inkább úgy veszteni, mint mi, nem úgy, mint ahogy ők! De mégse ...így se! Rokonszenvvel veszteni... De ki­nek volt a vesztésünk szimpatikus a világon? A világ jó része a ki­csik, a vesztesek, a gyengék ol­dalára állt. De a mi oldalunkra ugyan ki? Kanada rosszabb csapat, mint a mienk! Vagyis csapatnak sokkal jobb, csak sokkalta gyengébb! De azért nekik ezen a Mundialon ju­tott egy meccs. Egy igazi. Amikor csak l:0-ra kaptak ki a franciák­tól. Mi megvertük a kanadaiakat, — de még az a meccs se volt a mienk! Még akkor sem állt mel­lénk senki. Ez az, ami igazán fáj­hat. Győzni, és vereséget szenved­ni mégis. Mert ott sem volt a pá­lyán egy igazi csapat! A mi győz­tes csapatunk... A mi játékosaink. És a kana­daiak ... akiknek még klubcsapa­tuk sincs. Csak összeálltak, Jó­kedvből, barátságból, a labdarú­gás és az egymás iránt érzett sfce- retetükből. És többre vitték, mint mi, pedig ml nyertünk egy mécs­esét és rúgtunk két gólt. Ök nem nyertek egy meccset sem, és nem is rúgtak egyetlen gólt sem ... Mégis elibénk kerültek. Mégis elénk helyezte őket a közönség, a sajtó, a közvélemény... A kanadaiak csapatkapitánya, az a balhátvéd, névszerint Wilson. Közel a negyvenhez. Aki — meg ne bántsuk — már a külseje sze­rint sem olyan, mint egy futbal­lista. Még olyan sem, mint egy edző. Szertárosnak vagy tribüni büfésnek nézné az ember. És fel­vette a küzdelmet, a versenyt a magyar daliákkal. Meg más da­liákkal is. Úgy, hogy nem mindig ő került ki vesztesen az össze­csapásokból. Az övé minden szim­pátiám! így nem szabadna járni egy csa­patnak, mint ahogy mi jártunk, így se győzni, se kikapni, soha, soha! Ez lehetne számunkra a Mun- dial legnagyobb, legkeservesebb tanulsága. Ők — a kanadaiak — is bíztak magukban. De ez nem keltett senkiben ellenszenvet. A mi bizakodásunkat, nyilatkozata­inkat a végén már csak az un- szimpátia kísérte... Itt vétett a magyar szakvezetés a legnagyob­bat. Itt kaptunk még annál a hat gólnál is többet. Ez az, amit nem megbocsátani kell, hanem számon kérni. Személyekről személyekre, kérjelhetetlenül! Mert a fiúknak meg kell kocsátani... ha úgy gondoljuk, hogy ők továbbra is a mi fiaink. Ha nem tagadjuk ki őket, egyenként és csapatostól. De a megbocsátás ezen a ponton nem mehet túl...! Akik a vét­kekben még ennél is alacsonyabb­ra süllyedtek, azokat félre kell állítani. Mint a tekében a le­ütött bábukat... Mert addig nem lehet újra dobni... Addig nem érvényes semmiféle jó szándék, akarat, próbálkozás! Ha nincs ez a nagy magyar malőr, egészen jó érzésekkel néz­hettük volna végig a mexikói vb-t. Mert jóllehet, nem volt ugyan minden mérkőzés magas szintű, rangos, de ez nem annyira a csa­patok szándékától függött, sok­kal inkább adódott a helyzetből. Hogy például a négyes csopor­tokból — olykor — három csa­pat jutott tovább és csak egyet­len esett ki. Hogy ott a csoport- mérkőzések során meg kellett vív­nia mindenkinek mindenkivel. És ezeken a mérkőzéseken bizony már volt manipuláció bőven. Több mint százéves már a fut­ball, és világbajnokságokat is rendeztek már többet egy tucat­nál, de a szabályok még mindig nem egyértelműek. Az kétségtelen, hogy a mérkő­zéseket tizenegyesekkel eldönteni igazságos. Még ha sokaknak ez nem tetszik is. Mert jóllehet, ez már a szerencse dolga is. De ma­ga az egész mérkőzés, annak ezer meg ezer mozzanata, vajon nem azg A mérkőzéseken belül rúgott, tizenegyes éppen úgy eldöntheti a meccs kimenetelét, mint azok a tizenegyesek, amelyeket a mér­kőzés lefújása után rúgnak. Ahhoz is kell — túl a szerencsén — tu­dás, lelkierő. Csakhogy míg a mérkőzéseken belül rúgott tizen­egyeseknek minden aprórészlete tisztázott, addig a mérkőzések után rúgott tizenegyeseké egyál­talán nem! Mert azt a labdát ott — csak egyszer lehet rúgni. És abból köz­vetlenül lehet csak gól... Vagy legfeljebb a kapufát érintve, vagy a kapust... De ha egy tizenegyesként meg­rúgott labda először a kapufát érinti, majd a kapust, onnan a kapufát újra, és megint a kapust — és ez elmehet így akár egy­más után tízszer is —, és csak azután kerül a labda túl a gólvo­nalon, akkor is gól? Miért? És ha nem, miért nem? És ha a kapus eljátszadozik így időtlen időkig, mikor fúj a bíró? És mit? Mert a végén hátha mégis a hálóba jutna az a labda... A brazilok egy ilyen eset miatt akartak óvni. Nem közvetlenül a játékos rúgásából lett a gól, ha­nem a kapus juttatta azt oda. Miért nem adtak helyet a bra­zilok óvásának? És ha helyt adtak volna, ugyan miért? Végh Antal Gyógyít 6 atlan ? ...fecseg a felszín, hallgat a mély 8. fejezet 2. rész-q Olaszország készül * 1 Még alig zajlott !• az 1986. évi mexikói labdarúgó- ; világbajnokság, még meg sem tartották a következő vb sorsolását, de a színhe­lyen, Olaszországban már javában folynak az élőké-, szüleiek. Egy különbizottság bejárta annak a 12 olasz városnak a létesítményeit, ahol majd lebonyolítják az 1990.' évi labaarú''ó-viláebaj- ; nokság mérkőzéseit, és' el- ; készítette a jelentését. En- i 'nek lényege: a kijelölt lé- ; tesítmértyek hetven száza- ' léka nem felel meg a FIFA ‘ követelményeinek, fel kell > újítani vagy át kell építeni' őket, ami nagy. befektetése­ket igényel. | A stadionokat ki kell bő-j; víteni, sajtóközpontokat,, parkolóhelyeket és kísérő létesítményeket kell építeni, valamint két vadonatúj sta- ; diont Is. A legnagyobb fej- ; fájást a döntő okozza, ame­lyet a római olimpiai sta­dionban terveznek a szerve- > zők, s amelynek lelátóin csak 66 000 néző számára van hely. A városatyák még: nem döntötték el, hogy bő- vítsók-e 20 000 hellyel, vagy pedig fogadják el a magán­vállalkozók ajánlatait, akik új stadion felépítését java­solják. Van egy harmadik változat is: nem az olasz fő­városban rendezik meg a döntőt. A többi város futballaré- nájával a következő a jelen­legi helyzet: Milánóban vi­szonylag kevés befektetés­sel rendbe lehet hozni a San Síró stadiont, ezzel szem­ben Genovában, Nápolyban, Bolognában, Palermóban, Bariban, Cagliariban, Vero­nában és Firenzében olyan lesújtó a helyzet, hogy az ellenőrző bizottság elégte­lennel osztályozta a stadio­nokat. Udinébfen valamivel jobb a helyzet, mert „csak“ 10 milliárd lírát kell ráfor­dítani, hogy a stadion és környéke megfeleljen a FIFA követelményeinek. Olaszor­szág legnagyobb stadionjá­nak esete gordiuszi csomó, mert a nápolyi San Paolét autópályák és a város utcái' veszik körül, amelyeket ter­mészetesen nem lehet csak' úgy máról holnapra eltöröl­ni a föld felszínéről. Torinóban 80 000 férőhe-i lyes új stadion épül 70 hek­táron. Ilyen ambiciózus ter-j vet vannak Palermónak Is.- amelynek II. ligás csapatát1 az új Idény kezdetén felszá­molták, mivel a klubnak óriási adósságai voltak, és nem tudta kifizetni. A FIFA végső döntését a színhelyekről egy hőnap múlva hozza meg, s ezért a 12 város lázasan készül, hogy minél kedvezőbb fény­ben tüntesse fel magát, hi­szen a világbajnokság óriási üzlet, egyes számítások sze­rint ötezer milliárd líra van „játékban“, ami feltétlenül megéri a fáradságot. Ilyen is ritkán fordul elő:! az olasz kormány múlt évj utolsó napján kétszer na-! gyobb összeget hagyott jóvá a következő világbajnokság­ra kijelölt 12 stadion rendbe hozására, mint amennyit a szervezők eredetileg kértek, ötszázmllíiárd líráról van sző, ebből az összegből fel­újítják a stadionokat Ró­mában, Milánóban, Genová­ban, Nápolyban, Bolognában, Torinóban, Palermóban, Udi- néban, Bariban, Cagliariban, Veronában és Firenzében, ahogy azt a FIFA szabály­zata megköveteli. A közvélemény rokon­szenvvel vette tudomásul a kormánynak ezt az újévi ajándékát, amelyet most a lehető legraclonállsabban kellene elosztani. A kijelölt városoknak rövid Idő alatt be kell nyújtaniuk a tervü­ket a munkálatokra vonatko­zóan, és pontos adatokkal alátámasztani, hogy mi mennyibe kerül. A FIFA kül­döttsége ugyanis már feb­ruárban ellátogat Olaszor- ■ szágba, hogy a helysínen győződjék meg róla, hogyan ! halad a szervezés. (pi)|

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom