Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1987-02-04 / 5. szám

Társadalmi elkötelezettséggel új ifjúság 2 Kommentárunk CSAK SAJÁT MUNKÁNKBÓL... Társadalmi életünk fontos tényezői a tö­megszervezetek, pótolhatatlan szerepet töl­tenek be a szocializmus építésében. A tö­megszervezetek közül Is első helyen emlí­tendő a Forradalmi Szakszervezeti Mozga­lom, amely a bérből és fizetésből élő dol­gozók legátfogóbb szervezete. A szakszer­vezeti mozgalom életében igen fontos Idő­szak a mostani. Tavaly szeptember és no­vember között folytak le az évzáró gyűlé- lések, utána a Járási és kerületi szakszer­vezeti konferenciák, s e napokban került sor a köztársasági ágazati konferenciákra. Február 19—21-e között megtartják a For­radalmi Szakszervezeti Mozgalom szlová­kiai kongresszusát, majd április 14—17-e között lesz Prágában a XI. szakszervezeti kongresszus. A szakszervezetek minden erejükből tá­mogatják, segítik a párt gazdaságpolitiká­jának valóra váltását. Tudatosítják, hogy csakis a gazdaság eredményei által lehet megőrizni, illetve emelni életszínvonalun­kat. Más lehetőségünk nincs. Vannak tar­talékaink, képzett dolgozóink, tehát min­den megvan a további fejlődéshez. Ez első­sorban a szervező, irányító munkánkon, a gazdálkodásunkon, a Jó, minőségi terméke­ket produkáló Ipari és mezőgazdasági üze­meinken múlik. Időszerűek Gustáv Husák szavai: „Csak saját munkánkból élhetünk jól, csak jó munkából élhetünk. Ezt az erkölcsöt kell szilárdítani a társadalmi tudatban.“ Gustáv Husáknak. a szakszervezeti mozgalomhoz Intézett szaval hangsúlyozzák azt a tényt, hogy legnagyobb tömegszervezetünk köte­lessége elősegíteni a munkásosztály felada­tainak teljesítését, mert a munkásosztályra történelmi felelősség hárul a társadalom forradalmi átalakításáért. A nagyobb szervezettség, a szakszerveze­tek cselekvőképessége és szocialista érett­sége a társadalmi élet minden területén tükröződik. Az a körülmény, hogy a mun­kások nemcsak termelők, hanem egyidejű­leg a gazdasági élet szervezői is, kötelezik a vezetőket, hogy mind nagyobb arányban tegyék lehetővé a dolgozók öntudatos és cselekvő termelési, valamint társadalmi ak­tivitásának kibontakozását. Politikai Rendszerünkben a szakszerveze­tek a hatalom gyakorlásának részesei. Épí- tőmunkára mozgósítják a dolgozókét, kép-_ viselik és védelmezik tagjaik érdekelt, a dolgozók törvényes logalt. A CSKP XVII. kongresszusa arra tránvítla a szakszerve­zetek figyelmét, hogy erősítsék érdekvé­delmi -képviseleti tevékenységüket, mert ez a feltétele annak hogy eredményesen mozgósítsák tagságukat, hogy növekedjék befolyásuk, és igényeljék a kötelezettségek fegyelmezett teljesítését, hogy növekedjék társadalmunk politikai és gazdasági ereje. A szakszervezetek — mint ez a minap Bratislavában tartott sajtótájékoztatóból Is kiderül — a tervezett feladatok egyenle­tes teljesítését, a tudomány és technika e- redményelnek gyorsabb gyakorlati alkal­mazását, a munka még jobb minőségét tartják a legfontosabbnak. Az elkövetkező időben nagyobb hangsúlyt kívánnak helyez­ni az üzemi demokrácia elmélyítésére, a termelési fogyasztás csökkentésére, a ter­melés minőségének Javítására, az egyének és kollektívák aktivitásának felkarolására, a dolgozókról való szociális gondoskodás­ra. b nők és fiatalok munka- és életkörül­ményeinek javítására, valamint a nyugdíja­sok szociális támogatására is. STRASSER György- S "■■■ "■ ■■ Rekorddöntés ' .v A Dolina Bánya konszernvállalat munka- kollektívái és szocialista brigádjai az év elejétől kezdve teljes erőbedobással dol­goznak. Szocialista felajánlásaik és munka­versenyük motlválója a XI. szakszervezeti kongresszus, az Ifjúsági kollektíváknál pe­dig a SZISZ IV. kongresszusa. Az év első napjaiban Jozef Veselka szo­cialista brigádja állított fel rekordot a szakszervezeti kongresszus tiszteletére vá­gathajtásban, s alig egy hét múlva megszü­letett a második bányászrekord Is, amely Köböl Róbert kilenctagú Ifjúsági kollektí­vájának nevéhez fűződik. A szocialista munkabrigád címért versengő közösség vál­lalta hogy naponta 11, harmincegy munka­nap alatt pedig 347 méter vágatott hajta­nak. A SZISZ kongresszusa előtti nagyobb munka kezdeményezéssel érték el. hogy e- redeti vállalásukat 24 méterrel túlteljesí­tették Ezzel az eredményükkel egyidejű­leg megdöntötték salát rekordjukat, ame­lyet tavaly novemberben értek el. B. Gy. A Nagykürtösi (Vef- kf Krtís) j'árás ifjúsá­gi szervezetei közül elsők között tették mérlegre munkájuk eredményeit a SZISZ zsélyi (Zelovce) falu­si szervezetének tag­jai. A beszámoló meglehetősen bíráló hangnemben elemezte ennek a mind­össze húsz tagot számláló szervezetnek a tevékenységét. A zsélyi fiatalok szer­vezeti élete az év első hónapjaiban eléggé stagnált, de aztán fokozatos ja­vulás állt be. Ezt bizonyítja többek közt az is, hogy bekapcsolódtak a Méta 90 mozgalomba. Szükséges kiemelni gaz­dag társadalmi munkájukat. Segítettek a mezőgazzdaságnak a betakarításban, a Nemzeti Front választási programja teljesítésében, elsősorban a környezet­A Dunaszerdahelyi (Dunajská Stre- da) Nehézgépgyár fiatal ipari létesít­mény. 1975 óta gyárt hidraulikus be­rendezéseket mezőgazdasági gépekhez. Fiatal a munkások állománya is. Dicsé­retére legyen mondva, hogy ennek el­lenére a tröszt egyik legmegbízhatóbb üzemének tartják, ahol nincs baj a tervteljesítéssel. Hogy él a gyár SZISZ-alapszervezete? Füssy Béla mérnök, alapszervezeti elnök szerint gondokkal küzdenek, és nem is jelentéktelenekkel. Alig két éve került a szervezet élére egy sajnálatos eset után, amelyért az előző elnök párt­büntetést kapott. Tiszta számlával indult. Sajnos, a tagság egy része a körülmények hatá­sára elvesztette a mozgalmi munka iránti érdeklődését. Harmincketten ma­radtak nyolcvanötben. Időközben azon­ban már negyvenhatra gyarapodott a tagok száma. Az alapszervezet kezdi visszanyerni- tekintélyét. Az elnök sza­rvai szerint hamarosan újabb tagokkal , gyarapodnak, s a létszám növelése nem öncélú törekvés. — Egyértelműen igazolódott, hogy a szervezett fiatalokra jobban lehet szá­mítani a termelésben — mondja Füssy Béla, az alapszervezet elnöke. — Ides­tova egy éve< hogy megszerveztük a nagyobb aktivitás hetét. Tudom, hogy utasítással nem lehet tervet teljesíteni, de az említett héten mégis lényegesen Érsekújvárban (Nővé Zámky) az Elektrosvit üzemi SZISZ-szervezet ötös számú alapszervezetének évzáró tag­gyűlésén a harmincnyolc tagból két fia­tal híján valamennyien jelen vannak, sőt kétőbb még a távolmaradottak kö­zül ap egyik, aki üzemrendész, a mű­szak befejeztével szintén megjelenik, hogy legalább a vitán részt vehessen. — Az ember igyekszik, és idővel megtanulja hogyan kell a dolgokat szer­vezni — mondja a szervezet elnöke, Eleonóra Jakubiíová mérnöknő. Néhányan, főleg a hölgyek egyenest ünneplőbe öltöztek. Jelen van továbbá a pártszervezet, a szakszervezet, a SZISZ járási és központi bizottságénak küldötte és az üzem vezetőségének a képviselője. Minden gördülékenyen, olajozottan zajlik, ami érthető is, hi­szen az ötös számú alapszervezet tagjai számítógéppel dolgoznak, vezetik a nyilvántartásokat, könyvelést, végzik a bérelszámolást, így a közgyűlés elő­készítése és lebonyolítása nem okozha­tott nekik nehézséget. Ráadásul itt nemcsak a rokonszenves SZISZ-elnök diplomás, a vezetőség, sőt a tagság között az átlagnál is jóval több a fő­iskolai végzettségű, és a többiek is be­osztásuknál fogva jobbára legalább középiskolai végzettséggel rendelkez­nek. A tagság fegyelmezett. Akit családi és egyéb okok nem akadályozzák ab­ban, hogy kivegye részét a szervezet munkájából, az ki is veszi, mint ahogy az a beszámolóból is kitűnt, a SZISZ- korhatáron belül lévő fiatalok hatvan­szépítésben, legtöbbet mégis klubjuk felújításáért tettek, összesen 2734 óra társadalmi munkában dolgoztak le. Schmidt Danica fiatal népművelőnek, a helyi művelődési központ vezetőjé­nek az érdeme, hogy a felújított ifjú­sági klubban színes, sokrétű kulturális program várja a szórakozni, művelődni vágyó fiatalokat. Nagy érdeklődés kí­sérte a szórakoztató klubesteket, a ne­velő célú programokat, a diavetítése­ket, de nem hiányoztak a különféle előadások, beszélgetések és vetélkedők sem. Jól sikerült a szilveszteri esztrád- müsoruk. A beszámoló megállapította, hogy a sport, a testnevelés a fiatalok életének elválaszthatatlan része. A zsélyiek te­vékenyen kivették részüket a MSZ he­lyi szervezete és a sportegyesület ren­dezvényeiből. Sporttevékenységükben javult a fiatalok teljesítménye, meg­nőtt munkakedvük. A mestereket bíz­tuk meg, hogy a megszabott kritériu­mok alapján kövessék a fiatalok mun­káját. “Azt mondták, őket is meglepte, hogy azon a héten mekkora felelősség­gel és milyen becsületesen végezték a dolgukat. Kérdem azt: nem lehetne minden héten így dolgozni? Január el­sejétől december végéig? Minden mun­kahelyen anélkül, hogy hivatalosan na­gyobb aktivitás hetének neveznénk? Ebből is látszik, mekkora tartalékai vannak még üzemünknek, gazdasá­gunknak, ha kampányszerűen ilyen jó eredményt lehet elérni. Szóval ezért akarjuk növelni a taglétszámot, mert a SZISZ-tagokkal könnyebb szót érteni. Időközben olyan fontos esemény megrendezésére is vállalkozhattak, mint a ZENIT járási fordulója a vas­esztergályos szakmában. Jól sikerült, s mi több, Kovács Viktor, a gyár fiatal dolgozója lett az első, s Vince Ágoston­nal — aki szintén a gyár dolgozója — képviselték a Járást a kerületi forduló­ban. Lassan mozgolódnak a fiatal újí­tók is. Hertel Lajos újítását, amely le­hetővé teszi, hogy a hidraulikus hen­gereket nem egyenként és emberi erő­ből zsírtalanítsák, hanem nagyobb mennyiségben és emberi kéz beavatko­zása nélkül, felterjesztették a ZENIT országos versenyébe. Egy kicsit megkésve, de megkezdő­dött a politikai oktatás a Lenin-körök­nyolc százaléka a szervezet tagja. Nem ritka az az eset, hogy valaki még ké­sőbb is dolgozik a SZISZ-ben. A svite- sek munkájával nincs különösebb prob­léma. Kiderült ez a beszámolóból, de a járási küldött is arról beszélt, hogy az egyik legjobb alapszervezetként tart­ják őket nyilván. Szívesen kirándulnak ezek a fiatalok, járnak túrákra, szeret­nek sportolni, teljesítették a vállalt társadalmi munkát; papírt és egyéb hulladékot gyűjtöttek, törődnek kör­nyezetükkel. Négyezer kilő hulladékot gyűjtöttek, ezerkétszáz órát dolgoztak le társadalmi munkában. Nem lesz itt vita — gondolom —, de tévedek, mert Lírálóan szól a pártszer­vezet képviselője, és a szervezetükből kikerült lektor is. Sőt, a társadalmi munkáért felelős társuk sem dicséri társait Egyébként ez a tisztségviselő lemondott. Megtudom tőle, hogy a gyár fiataljai látványos eredményeket értek el, elég sok pénzt kerestek a hulladékkal, de a baj ott kezdődik, hogy a legtöbbször csak néhányan, s majdnem mindig ugyanazok dolgoztak. Ráadásul nem­egyszer éppen azok hiányoztak, akik­től legkevésbé várták volna el. Hét és fél ezer korona bevételt könyvelhetett el az üzem Ifjúsági szervezete a hulla­dékgyűjtésből — tudatja a beszámoló. A munka dandárját azonban nem az egész szervezet, a harmincnyolc tag vé­gezte, hanem csak néhányan. A töb­biek húzódoztak . .. Ott, ahol számítógéppel dolgoznak, ahol minden tételt nyilván kellene és újdonságnak számít a röp- és a kézi­labda. Az évzáró taggyűlés* vitájában a fi­gyelem középpontjában a tagbázis nö­velésének kérdése állt, ugyanis a tele­pülés nagyságához (1400 lakos) arány­talanul kevés tagja van az ifjúsági szervezetnek. Ennek egyik oka, hogy a fiatalok egy része az iskolák vagy a munkahelyek (konkrétan Zsélyben a helyi efsz és a Kovohron autószerviz) ifjúsági szervezeteiben dolgoznak. Nem kis gond, hogy a SZISZ-tagok többsége pl. házasságkötés után elhanyagolja szervezeti kötelességeit, vagy tagságá­nak megszüntetését kéri. A SZISZ zsélyi falusi szervezetének új vezetősége a járási bizottsághoz for­dult segítségért az említett problémák egy részének megoldása végett. Bodzsár Gyula ben. Igaz, csak a kiválasztott tagok 50—60 százaléka látogatja, de az elnök szerint olyan színvonalasak az előadá­sok és a szemináriumok, hogy előbb- utóbb a többi fiatal is eljön a körbe. — Nagyon szegény szervezet va­gyunk — mondja az elnök —, jófor­mán semmilyen kulturális vagy szóra­kozási lehetőséget nem nyújthatunk a fiataloknak. De rendeztünk már terem­foci-bajnokságot, nőnapi ünnepélyt. Ki­sebb ajándékokkal leptük meg a lányo­kat, asszonyokat. Sajnos, a gyár veze­tőségétől elenyésző anyagi támogatást kapunk. Ezt a kérdést is szeretnénk megoldani. Készülünk az évzáró tag­gyűlésre, amely március 5-én lesz. Sze­retném, ha addig sikerülne nyélbe ütni a hármasszerződést a szakszervezettel és a gyár vezetőségével, hogy intézmé­nyesen is helyet adjunk a fiatalok jo­gos követeléseinek. A régi szerződés már lejárt, úgy hiszem, megérdemeljük a jobb támogatást. SZISZ-eceink rende­sen, becsületesen dolgoznak. Ezt bizo­nyítja a nagyobb aktivitás hete. S meg­győződésem, hogy ezt rendes körülmé­nyek között minden héten meg lehetne ismételni. Ezt erősítette meg a pártalapszerve- zet elnöke, Alexander Kamarás is. El­mondta, hogy a jelenleg is öt tagjelöl­tet nevelt az ifjúsági szervezet a párt­nak. S a jövőben is számítanak a fiata­lokra. Palágyi Lajos lehetne tartani az okos masina segít­ségével, ott a fiatalok csak arra valók, hogy rendet tartsanak az üzem csarno­kai körül és hulladékot gyűjtsenek? — tűnődöm, és nem is csodálkozom, hogy olykor húzódoznak. Elképzelem, hány szemétdomb, hulladéklerakat van a gyár térségében. Ki az, aki odaviszi és kiszórja, miért nem gyűjtik össze, ad­ják le és könyvelik le ezt a hulladékot? Félreértés ne essék! Nem vagyok a rohammunka és a hulladékgyűjtés el­len, s főleg nem most, amikor tudom, országosan milliárdokra rúg az időjá­rás okozta termeléskiesés. Ám ne té­vesszük össze a dolgokat és a szerep­köröket, ne bízzunk az emberekre tő­lük idegen feladatokat, — csak azért, mert nem tudjuk vagy nem szervezzük meg rendesen a termelést. A világ, ezen belül a tudomány, mérföldes léptekkel halad előre. Különösen nagy a sebes­ség a kibernetika, a számítástechnika, az üzemvitel nyilvántartása területén. Hogyan akarunk és tudunk lépést tar­tani ezzel az irammal, ha mi épp azok­tól az emberektől vonjuk el az időt, akik a legfontosabb területen dolgoz­nak? Én inkább arra biztatnám őket, hogy a géppel segítsék az üzem szer­vezését, a rendet, és tegyék ezt nem­csak az adminisztrálásban, hanem a korszerű termelés szorgalmazásában, a jobb üzemszervezésben, anyaggazdál­kodásban. Ettől a munkától biztosan nem húzódoznának ezek a fiatalok. Németh István NEM LEHETNE MINDEN HÉTEN? ÉPÍTŐ BÍRÁLATTAL

Next

/
Oldalképek
Tartalom