Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1987-08-12 / 32. szám

r ■ UJ — Tudod, mennyibe kerül a re­pülőjegy haza és vissza? Kétezer­ötszáz dollárba, ez nagyjából het­venezer korona. Azt hiszem, nem kell tovább magyaráznom, miért nem mehetünk haza az öt év alatt. Kinek lenne arra pénze? Khan Maner hóna alatt tenisz­ütővel sétál fölfelé a dombolda­lon a főváros malomvölgyi diák- negyedébe, amikor megszólítom. Kambodzsából jött, már befejezte tanulmányait a Szlovák Műszaki Főiskola Gépészeti Karán, szep­temberben utazik haza. — Csak úgy egyedül teniszez­tem. A falhoz ütögettem a labdát — mondja meglepően jó szlovák­sággal. • A magyarázat: sok szlovák ba­rátja van, akik a nyári szünidő­ben többször is látogatóba hívták már. — Most például Breznóba me­gyek. És a Magas-Tátárából jött, épp tegnap. Egy tíznapos CKM-kirán- duláson vett részt. Csehszlovákia szinte valamennyi vidékét látta már. — Igen, és most búcsúzóul a le­hető legtöbb helyet meg akarom látogatni. Annál is inkább, mert otthonról is kaptam egy kis anya­gi támogatást, így könnyebb volt összeállítani a nyári programot. — Diáktársaim most is a kör­nyékbeli szövetkezetekben, ipari üzemekben dolgoznak. Például Men Simona, akit az internátus átriumos házai egyiké­nek első emeleti szobájában ta­lálom. ö Trnavában járt, gépipari szakközépiskolába. Szintén befe­jezte már a tanulmányait, rövide­sen ő is utazik haza. Éppen főz, amikor felkeresem. Hogy mi készül, annak csak a kambodzsaiak a megmondhatói. Elárulják, hogy legalább a nyári szünidő alatt készítenek hazai éte­leket. S nem nagyon csodálkozom azon, hogy a főzés náluk is a lányok dolga. Simona nem itt la­kik, csak látogatóba jött az in­ternátusba. — A Dimitrov Vegyi Műveknél dolgozom, jelenleg a vállalat mun­kásszállójában kaptam szobát. De csak most, nyárra költöztem ide, addig természetesen az Iskola in- ternátusában laktam. Holnapután megyek utoljára az üzembe. Szí­vesen maradnék még tovább is, de már utaznom kell. Otthon titkárnő volt egy cukor­gyárban. A vállalata küldte kül­földre tanulni. — Odahaza valószínűleg nem végeztél Ilyen nehéz munkát, de mivel már otthon is dolgoztál, talán össze tudod hasonlítani a ti munkastílusotokat a miénk­kel... — Nekünk még nagyon kevés a gépünk, szinte mindent kézzel kell elvégeznünk. Másik különb­ség, hogy a nagy meleg miatt mi kora reggeltől délelőtt tizenegyig dolgozunk, azután három óra pi­henőt tartunk és csak délután kettő körül kezdjük újra. — Hát a nagy melegből idén nálunk sem volt hiány. Vagy a kambodzsaiaknak nem is annyira meleg? — Mi nem szeretjük a hőséget. És nem értjük az európaiakat, miért ücsörögnek olyan előszere­tettel a tűző napon. Egyébként a mi melegünk a nagyobb páratar­talom miatt elviselhetőbb. Bratis- lavában 30 fok körül már fulla­dozunk. San Song Nath is azért kelt korábban ma, hogy ne kelljen me­legben dolgoznia. Mert Nath — aki az imént jött be a szobába — a rusovcei szövetkezet fólia- kertészetébe jár A fóliasátrak pe­dig délre nagyon felforrósodnak. — Csoportunkban hat kambo­dzsai és egy vietnami diák dolgo­zik — mondja az ötödéves gépész- hallgató, aki eddig még minden nyári vakációját munkával töltöt­te különböző szövetkezetekben. Kapált, zöldséget, gyümölcsöt sze­dett. A munkával és a fizetéssel elégedett volt mindig, bár otthon még soha nem próbált ilyet; mun­kavezetőként dolgozott fővárosuk kikötőjében. — Hazatérve azért nem az lesz ...mert a nyár nagyon hosszá Külföldi diákok vakációja As etlóplal lányok az első dolgom, hogy fóliasátrat csinálok magamnak — nevet Nath. Meg azon a kérdésemen is nevet, hogy mire költötte a keresett pénzt. Nem is tudja. Simona valamivel jobban em­lékszik, ő ruhát, ajándékokat vett magának és a rokonainak. — Csomagokat nem küldünk haza — mondja Maner, beszélge­tésünk buzgó tolmácsa, aki ha a többieknek valamelyik szlovák szó nem jut az eszébe, ő rögtön kisegíti őket. — Az ajándékokat inkább magunk visszük haza, a- mikor utazunk. Sok diáktársam egyébként nem is azért dolgozik, hogy majd bevásárolhasson a pén­zen, inkább csak unaloműzésből, mert a nyár itt, a kollégiumban nagyon hosszú lenne. Közben egyre több kambodzsai gyűlik össze a szobában. Azt hi­szem, hogy Simona főztje messze földön híres, és még egyszer utol­jára élvezni akarják, mielőtt a lány hazarepülne. Jő étvágyat kí­vánok nekik, és elköszönök. Ügy látszik, ha kollégiumi fo­lyosón sétálgatok, műszaki zseni­nek néznek. Vagy a vállamon ló­gó fotóstáskát vélik villanyszere­lő-táskának? Esetleg férfi mivol­tomnak szól az elismerés? Min­denesetre engem kér meg egy ala­csony, spanyol akcentussal beszé­lő lány, hogy kapcsoljam be a vil­lanytűzhelyet, mert főzni szeret­nének. Minden mozgatható gom­bot elfordítok, és csodák csodá­jára: a tűzhely működni kezd. Mint később kiderül, két kubai kislánynak, Mariela Maranjónak és Grisel del Torónak mutattam be műszaki jártasságomat. Az al­kalmat, persze, nem szalasztóm el, velük is váltok néhány szót nyári terveikről. Csak tegnapelőtt érkeztek ebbe az internátusba, ezért ennyire tá­jékozatlanok. Szeptemberben kez­dik az első évfolyamot a műszaki főiskola vegyészeti karán. Egy éve vannak Csehszlovákiában, ed­dig a nyelvi előkészítőbe jártak. — Hogy mit csináltunk a nyári vakációban eddig? Két hétig dol­goztunk az egyik bratislavai po- ligráfiai üzemben. Könyveket cso­magoltunk a raktárban. Hozzáteszik, hogy nem az is­kola küldte őket oda, ők maguk keresték ezt a munkát. Tegnap óta viszont már máshol dolgoz­nak, szőlőt kapálnak az oroszvár! (Rusovce) szövetkezetben. — Augusztusban aztán Prágába megyünk, ahol szintén dolgozni fogunk. De hogy mit, azt még nem tudjuk megmondani — tájékoztat a csinos, fekete Grisel. A legtöbb időt most különben arra szeretnék felhasználni, hogy megismerjék a várost, az embe­reket, megszokják azt a helyet, ahol életük elkövetkező öt eszten­dejét tölteni fogják. Az egyik emeleti ablakból sej­telmes keleti zene szűrődik ki, és néha-néha két, kendőkkel jócs­kán bebugyolált fej kandikál ki rajta. Kiszámolom, hogy a folyosó körülbelül hányadik ajtaján lehet e szobába jutni, aztán elindulok, bekopogok. Két hosszú ruhába öl­tözött arab hölgy nyit ajtót. — Mi nem dolgozunk sehol. Kérdezze inkább a dél-amerikaia­kat, innen a szomszédból. Ügy hisszük, hogy mi elég rossz diá­kok vagyunk, mert egész nap csak itt ülünk, a szobában, néze­lődünk, rádiót hallgatunk és ol­vasunk. Aztán elmondják azt is, hogy szintén csak tegnapelőtt költöz­tek ide, ők is egy éve vannak nálunk, szeptembertől lesznek el­sőévesek. Még csak ismerkednek az itteni élettel. — Én nem azért jöttem, hogy munkára bírjalak benneteket! — próbálom nyugtatni őket. — De azért áruljátok el, miért hordjá­tok még itthon is ezeket a nagy kendőket? — Mert néha kinézünk az ab­lakon, és előfordulhatna, hogy va­lamelyik férfi meglátja a hajun­kat, és a mi szokásaink szerint ezt nem szabad. Ezt az energikusabbnaíc tűnő hölgy mondja, aki pszichológiát fog tanulni a bölcsészkaron. A másik csendesebb, vlsszahúzódőbb, ő orvostanhallgató lesz. És még talán a nevét is elárulná nekem, ha az előbbi nem mondaná ki ha­tározottan, hogy a név nem kell, nem akarják, hogy az újságban legyenek. A két dél-jemeni lány egészen más világba csöppent, mint ami­hez otthon szoktak. Az iszlám val­De addig még dolgozni fognak. Szőlőt művelnek egy közeli szö­vetkezetben. A két vendégeskedő barátnő is. — Otthon nem nagyon végez­tünk efféle munkát. Fővárosiak vagyunk, gimnáziumba jártunk. Elég nehéz. Egész nap állnunk kell a tűző napon. Mert ahogy a kambodzsaiak, ők sem szeretik az erős napsütést. A jó süteményeket viszont igen. S keresetükből talán vehetnek ele­get. — Én az idén nyáron nem já­rok dolgozni — mondja Berhane. — Tavaly voltam, a Pravda nyom­dában kaptam munkát. A nyomda­gépeket tisztítottam egy hónapon át. Most azért nem akartam men­ni, mert még elmaradt egy nehéz vizsgám. De ezt nem kell beírnod! — teszi hozzá pajkosan. Azt is megtudom tőle, hogy a jövő nyá­ron a vakációt valószínűleg ott­hon, a családja körében fogja el­tölteni. — A nyár adja a legjobb alkal­mat arra, hogy megismerhessük az országot, ahol tanulunk, az em­bereket, a szokásaikat. A megis­merés forrása pedig a munka is lehet. Ráadásul ilyenkor nem kell a tanulásra figyelnünk, sokkal több a szabadidőnk. És ha dolgo­zunk a vakáció alatt, az nekünk is, az országnak is hasznos — állítják a lányok. S mert osztom véleményüket, nagy egyetértésben búcsúzunk egymástól. Klinko Róbert A szerző felvételei lás különböző tilalmait nehéz lesz nálunk megtartani, de egyelőre, úgy tűnik, sikerül nekik. — Bemehetek egy kicsit? — kérdezem, mert nem tudom, szo­kásaik megengedik-e, hogy fér­fiak egytáltalán meglátogassák őket. — Igen! — intenek, s valame­lyest oldódik a hangulat. Közös jemeni ismerőseinkről be­szélgetünk, majd elpanaszolják, hogy nehezen alkalmazkodnak az európai élethez. — Itt az internátusbán fiúk és lányok együtt laknak. A zuhanyo­zók Is egymás mellett vannak. Én még nem tudom, hogyan fo­gok járni zuhanyozni — mondja a leendő pszichológusnő. Mert a mohamedánok tisztaság- szeretete Is közismert. És az is, hogy nem ehetnek disznóhúst. — Ez az első nyári szünidőnk Csehszlovákiában. Reméljük, sike­rül gyorsan megszoknunk az itte­ni életet. Vidám női csevegés hallik az egyik szobából. Néger és arab fiúk adják egymásnak a kilin­cset. Gondolom, én is szerencsét próbálok. Benn aztán látom, hogy a fiúk nem véletlenül járnak ide. Öt vagy hat fekete bőrű szépség üldögél a szobában, valamennyien etiópiaiak. — Persze hogy bejöhetsz! — in­vitál Berhane Tafessework, aki szeptembertől másodéves orvos- tanhallgató lesz a Komensk? E- gyetem Orvostudományi Karán. Olyan kedvesen és ellenállhatat­lanul csalogat, akár a hajdani nimfák Odüsszeuszt. S mivel en­gem senki nem kötözött hajómhoz, szlvest-örömest helyet foglalok az ágy szélén. A szobában ketten laknak, Seble Sereke Berhan és Aelaf Felieke, csupán tegnapelőtt óta. De e két nap is elég volt arra, hogy szobájukat külföldi diákok vidám találkahelyévé varázsolják. Addis Alem Birhau forró teát hoz, közben a többiek elmondják: — Esténként sokan összejárunk, beszélgetünk. Esetleg színházba vagy moziba is elmegyünk. Két, Csehországban tanuló etiő- piai barátnőjüket is itt találom. — Augusztusban viszonozzuk a látogatást. Elmegyünk Brnóba és Liberecbe. Csak a kambodzsaiak a megmondha­tói, mi készül — Men Simona Mír működik a tűzhely! — Grisel del Toro (baloldalt) és Mariela Ma- ranjo Khan Maner

Next

/
Oldalképek
Tartalom